A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Halloween. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Halloween. Összes bejegyzés megjelenítése

szombat, november 01, 2008

Becsengettek hozzánk.
Már másodjára mióta itt lakunk.

Először valami jehova néni, vagy ki lehetett. Mikor mondtam, hogy nem tudok finnül, elment.

Most pedig két gyerek volt.
Még jó hogy utána olvastam, hogy mit kell tudni a Halloweenról. Pl. hogy Amerikában ilyenkor a gyerekek jelmezben becsengetnek a lakásokba és édességet kérnek, vagyis a Wikipédiából idézve "Amerikában halloweenkor az ajtó előtt jelmezbe öltözött gyerekek jelennek meg, akik Trick or treat! szabadon fordítva: „Cukor vagy bot!” („Cukrot vagy csínyt!”) kiáltással szólítják fel a lakókat állásfoglalásra."
Mi a cukrot választottuk és adtunk nekik egy marékkal.
Apának az tetszett a legjobban, hogy milyen bátrak ezek a gyerekek, hogy beöltöznek (az egyik Darth Vader volt a másik csak valami) és becsengetnek idegen helyekre. És mikor Apa angolul kezdett el beszélni, az egyik gyerek simán áttért az angolra és úgy folytatta a beszélgetést. Max. 10 éves lehetett.

Elmentünk sötétedés után a temetőbe. Egyrészt, hogy legalább elméletben megemlékezzünk a halottainkról, másrészt, hogy megnézzük mik a helyi szokások.
Azt láttuk, hogy itt nem visznek virágot. Biztos itt még hamarabb megfagynának, mint otthon.
A sírok itt nincsenek körbe kerítve, csak egy fejkő van felállítva, előtte van egy kis hely virág ültetésre. Máshol mindenütt fű van. Nekem nagyon tetszik. A fejkövek persze gránitból vannak, van itt bőven.

Erika, fenyőág, mécsesek

Most a sírkő előtti részre általában Erikákat ültetnek és azt körbe rakják fenyőágakkal, és mécseseket tesznek. A mécseseket vagy leteszik a földre, vagy leszúrnak pálcákat, amire felakasztják szép mécsestartókban, de láttunk olyat is, hogy a fejkőben van kialakítva hely a mécsesnek. Szép volt a temető a sok mécses fénnyel.

Keresztül van vágva a fejkő, elölről egy üveglap van, általában keresztel, de volt ahol
angyalka volt, hátulról lehet betenni a mécsest egy kis üveg ajtón.

szerda, október 29, 2008

Most jöttünk haza a Halloween partyról.
Marcus azt mondta, hogy nem ilyennek gondolta.
Az igaz, hogy lehetett volna kicsit szervezettebb is.

Az iskola folyosóján

A torna teremben volt a diszkó.
Az egyik tanteremben büfé volt. Mindenkit megkértek, hogy vigyen valami rágcsálni valót, amit bedob a közösbe.
A Marciék tantermében kugli golyók lehettek a gyerekek, egy másik teremben pedig arcfestés volt.
Az alagsorban volt a Félelem alagútja. Kettesével engedték le a gyerekeket. Marcus is elindult az egyik osztálytársával, de fél perc múlva már ott voltak mellettünk megint, mert megijedtek.
A végén Levente lement Apával, mert Marcus nem akart. Több kis terem van ott az alagsorban. Sötét volt, csak egy kis fény volt, és minden teremben megijesztette őket egy rémséges jelmezes.
Azt mondta Apa, hogy jól meg volt csinálva.

Néhány nagyobb gyerek elég rémisztően nézett ki. Mikor odaértünk Marcus magyarázta Csipikének, hogy nem kell megijedni.

A tombola húzásról majdnem lemaradtunk, mert senki nem szólt, hogy elkezdődött.
Nem is nyertünk semmit.
Állítólag legjobb jelmez verseny is volt. De nem vettük észre.

Ágival beszélgettünk, időnként körbe néztünk, hogy hol mi újság, szaladgáltunk a gyerekekkel ide-oda.

Mivel ezt nem az iskola szervezte, hanem a szülő munkaközösség féle, a tantónénik nem is nagyon jelentek meg. Azért fura, hogy nem kíváncsiak a gyerekeikre.