A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nagu. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nagu. Összes bejegyzés megjelenítése

vasárnap, augusztus 10, 2008

Haza mentek Pirikéék.
Legalább is Apa elvitte őket a repülőtérre.
Nagyon sokat segítettek. Kipucolták az összes ablakot, mert igen koszosan hagyta itt őket az előző lakó. Cserébe mi is koszosan hagytuk ott a régi albérlet ablakait. Apa azt mondta, hogy minek pucolom, lesz mit pucolni a következő helyen.
Fidánál vettünk függönyöket is, mert az előző helyen rolók voltak és most kellet 3 helységbe.
Vettem metszőollót, azzal vágtuk le a füvet a teraszon, mert nagyon ronda volt, meg a bokrot is kicsit megrendeztem. Meg a bejáratnál lévő bokrok környékét is kigyomláltuk, mert még csalán is volt. Valószínűleg valami házkezelő cégnek a feladata lenne, úgylátom a lakók nem nagyon foglalkoznak ilyenekkel.

Tegnap még el tudtunk menni Pirikéékkel Naguba. Sattmarkban megálltunk megebédelni, akkor még elég hideg, nyirkos idő volt. Sütöttünk kolbászokat, de a tűz nehezen indult be, mert a fa is vizes volt.

A csajok Sattmarkban

De mire Naguba értünk már a nap is kisütött, csak szokás szerint nagyon fújt a szél.

A fiúk Naguban


A banda Naguban


Ma is egész jó idő volt.

Délután elmentünk a gyerekkel boltba. Bicajjal. Kifürkésztük, hogy melyik erdei úton lehet leggyorsabban a bolthoz érni. Mert keresztül kell menni egy dombon, egy másik város részben van, de az a legközelebbi bolt.

Meg átmentünk a szomszéd emeletes ház játszóterére, mert a fiúk meg akarták mutatni, hogy ott milyen szép kert van. Tényleg szép. Sok rózsával, virágzó bokorral, meg egy csobogóval, aminek a vize egy kis patakban egy tóba folyik.
Úgy látszik a fiúknak is hiányzik a kert, mert nekiálltak a játszóteret kigyomlálni.

hétfő, július 14, 2008

A tegnapi nap úgy kezdődött, hogy valami srácok elkezdtek felmászni a hálószobánk ablaka melletti tűzlétrán nem tudom hova. Mindenesetre negyed 5-kor arra ébredtem, hogy valami nagy, üreges, fém izét tologatnak valakik az udvaron és elég hangosan beszélgetnek hozzá. De aztán kiderült, hogy a tűzlétra nyikorog és ezek igyekeznek fel valami buliba. Elküldtem őket melegebb éghajlatra magyarul, a srác is mondot valamit finnül, aztán mászott tovább. Negyed óra múlva meg vissza. Biztos szerinte borzasztóan vicces volt. Különben biztos a lépcsőházat használta volna, legalább visszafelé.

Aztán mikor rendesen is felébredtünk, elmentünk a szigetekre. Pargas-komp-Nagu. Itt ebédeltük a vitt halat, meg strandoltunk.

Levente be volt temetve

Valamiben törik a fejüket

Az idő gyönyörű volt. Mama nem jött velünk, mert nem érezte jól magát.
Mikor már eleget homokoztunk, meg vizeztünk (nem nevezném fürdésnek, Apa ugrott néhány fejest, a gyerekek térdig, a bátrabbak köldökig gázoltak a vízbe, Tata úszott 20 m-t), tovább mentünk. Komp-Korpo szigete. Ez már a világ vége. Innen csak hosszabb kompúttal lehet valahova eljutni. Megnéztük, de semmi érdekes. A kikötőben is csak kisebb csónakok meg vitorlások vannak. A gazdagok nem ide kötözik a hajóikat.

Úgyhogy nem sokáig voltunk itt és fordultunk is vissza.

Az a vicces, hogy ki van táblázva, hogy valami falu balra és 20 méter múlva vége az útnak, ott a tenger. Onnan lehet tovább kompolni.

péntek, július 04, 2008

Szerdára szép időt ígértek, ezért elindultunk a szigetekre.
Ahol Juhannuskor voltunk, ott álltunk meg először. A pózna még áll, csak megszáradt rajta a nyírfa dekoráció. Körülnéztünk, szedtünk szamócát, mert most érik az erdőben, meg itt sütöttük meg az ebédünket.


Ferenc lefényképezte a budit, mert annyira tetszett neki, hogy ennyire rendben van egy budi ami csak úgy a turistáknak oda van rakva.




Pottyantós, töltött türülköző tartóval, szappannal és virággal


Általában mindenhol ahol több kiránduló várható, vannak tűzrakóhelyek. A Zoolandiában kis faházak voltak, bent padok, középen egy tűzrakóhely grillráccsal és persze papír meg fa odakészítve. Naantaliban is a Mumin szigeten, még parázs volt amikor odamentünk, tettünk rá néhány hasáb fát, hogy megmelegedjünk, de ott is volt rács, lehetett volna sütögetni.

Itt Satamába, vagy hol, (ahol juhannuskor voltunk) frissen készült a tűzrakóhely. Itt is volt fa, papír, hús forgató eszközök, balta.
Megsütöttük a grill kolbászainkat. Nagyon tetszett a gyerekeknek, hogy így ebédelünk.


Aztán mentünk tovább, átkompoltunk Nagu, vagy Nauvo (attól függ, hogy finnül, vagy svédül akarjuk mondani) szigetére és ott megnéztük Nagu, vagy Nauvo várost. Naantali kicsiben. Szép kis hely. Van szép, régi templom, meg kikötő, homokos strand a félsziget egyik oldalán, sziklás part a másik oldalán. Dávid, meg Levente becsúszott a vízbe. De nem lett különösebb bajuk, csak vizesek lettek. Eléggé fújt a szél, úgyhogy nem fürödtünk.

Naguban

Csütörtökön vittük Ferencéket Helsinkibe a reptérre. Végig esett az eső.
De aztán vitték magukkal a rossz időt, mert mióta kiraktuk őket a reptéren egyre javul a helyzet. Délután még elmentünk a helsinkii állatkertbe és mire estefelé visszajöttünk onnan, már sütött a nap és ma is egyfolytában sütött.

Helsinki az állatkert kilátójából


Az állatkert nagyon szép állatkert. Nincs olyan nagyon sokféle állat benne, viszont egy kis szigeten van. Az egész sziget az állatoké, pávák mászkálnak mindenhol, itt költhetnek az apácaludak,meg a sirályok háborítatlanul. A libák is ott mászkálnak szanaszéjjel.



Állatkert az állatkert kilátójából


Hajón mentünk oda-vissza.

Gyerekek a hajón

A fontosabb állatokból (ami a gyerekeket leginkább érdekli) több is megtalálható. Oroszlán, tigris, medve, fóka. Biztos későn mentünk, mert már néhány elment aludni.
A fókák nagyon viccesen aludtak. Függőlegesen álltak a vízben, neki támaszkodtak a medence falának, a fejük kilógott a vízből és úgy aludtak. Csipeszt az egyik nagyon megijesztette, mert fújt egyet álmában. Nem tudom szegény Csipesz miért rémült meg annyira, de alig lehetett megnyugtatni.


Alvó fóka


Kígyó vicces orral


Az utolsó hajóval jöttünk el az állatkertből, 8 óra után, úgyhogy már 1/2 12 volt mire haza értünk. Már a nap is lement.

Ma nem csináltunk semmi különöset, próbálunk visszazökkenni a normál napirendbe.
Délután bicajoztunk el a várig, meg vissza.
Egész meleg volt, rövidnadrágba mentem, meg pólóba és majdnem melegem volt. Sőt, itt az udvarban a sok betonon, melegem volt.