Holnap lesz a főzős nap a suliban.
Olyan hírek is jöttek, hogy elmarad az esemény, érdeklődés hiányában, de aztán tegnap este jött a levél, hogy lesz, de csak 30 emberre kell főzni, nem 50-re.
Ma délelőtt bementünk Csipesszel a városba, hogy Ágival megvegyük a húst. Ági azt gondolta, hogy fog kapni kedvezményt a piaccsarnokos hentestől, mert neki is ott van a boltja. De Edina azt mondta, hogy szerint meg nem. Azért megnéztük az árakat, meg a húsokat.
Azt tudtuk, hogy a marhalábszár, az potka (Annuska megírta). Ki is volt írva az egyik helyre, hogy potka 10,20 euro.
Kérdeztük melyik a potka. Mutatott a bácsi egy husira. (A bácsi olyan 60 éves lehetett és kacsingatott rám. Én még ilyet finntől nem láttam. Még csak nem is gondoltam volna. Pedig úgy nézett ki, mint aki finn.) Szóval mutatott egy húsra, ami kb. 3 cm vastag volt, és úgy nézett ki, hogy középen volt egy szép, kerek csont, és körülötte a hús. Gondoltuk 10 euroért csontot nem veszünk. Meg különben is, egy lábszárnak nem így kell kinézni.
Átmentünk a másik henteshez. Nézegettük az árakat. Marhahús esetében, ez 6,90-nél kezdődött és 37,90 körül volt a legdrágább. Mi a 12 eurosat nézegettük, az lapocka volt, szintén 3 cm vastag darabokban. Hosszú, vékony csont, körülötte a hús.
Én nem értem, hogy ezek hogy aprítják a marhát. Felállítják négy lábra, aztán a talajjal párhuzamosan felvágják 3 cm vastag szeletekre. Csont, hús egybe.
A vége az lett, hogy elmentem egy K boltba és vettem csomagolt húst. Így végül 10 eurora jött ki kilója és nem volt benne csont. Igaz, hogy ez egy kis szerencsétlen K volt és egyféléből nem volt annyi, amennyi kellett volna, és végül 3 félét vettem. De gondoltam majd csak megfő mindegyik.
Már megfőztem pörköltnek. Most valamelyik fajta még egy picit rágós, a többi meg finom, puha. Majd holnap még ráér megfőni az is amelyik most még nem akart teljesen. Úgyis főzzük még egy darabig, mire gulyás lesz belőle.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gulyás. Összes bejegyzés megjelenítése

csütörtök, november 13, 2008
szombat, november 08, 2008
Az idő vacakol. Egész nap szemerkél, vagy esik.
Mesét nézünk, veszekszünk, tümmögünk.
Marcussal kicsit tanultunk a magyar könyvekből.
Jövő hét pénteken nemzetközi kajafőző estet tartanak a suliban.
Akkor beszélték meg, amikor a kultur sokkos beszélgetés is volt, Apa nem írt fel minket főzésre, mert nem tudta, hogy mit szólnék hozzá.
De múlt héten mikor bementünk Ági boltjába, azzal fogadott, hogy " jó, hogy jösz, mert beszerveztek magyar kaját főzni és te is jössz." Mondtam jó, főzzünk nekik. Gulyáslevest kértek, azt ismerik. Szívesebben főznék lecsót, csak nem lehet hozzá paprikát kapni, vagy túrós csuszát, de itt nincs rendes túró, meg szalonna. Vagy valami más magyar kaját, hogy nehogy azt higgyék, hogy állandóan gulyáslevest eszünk.
Na mindegy, legalább megtudják milyen egy jó gulyás, mert itt készen is lehet kapni zacskóban, mint otthon a tejet. Nem kóstoltam, de nem hiszem, hogy nagyon finom lenne.
Aztán Ági azzal jött, hogy ő nem tud jönni, mert nem tudja hova tenni a gyerekeket, de aztán kiderült, hogy lesz gyerek vigyázás, úgyhogy mégis csak főzünk.
Csak úgy lazán azt mondták, a hány személyre főzzünk kérdésre, hogy 50. Mármint 50 személy tudja megkóstolni. Úgyhogy dunsztom nincs, hogy mennyi levest főzzünk. Azt gondoltam, hogy főzünk 10 litert és akkor mindenki tud 2 dl-t kóstolni.
Akinek van róla fogalma, hogy mennyi hús kell 10 liter gulyásleveshez, az legyen kedves írja meg. Alsó becsléseket kérek, mert drága itt a marhahús.
Az más kérdés, hogy hogy fogom kideríteni, hogy hogy van finnül pl. a marhalábszár. Ilyeneket találtam eddig, hogy külső marha, meg belső marha. Hogy ez mit jelenthet?

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)