A következő címkéjű bejegyzések mutatása: piac. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: piac. Összes bejegyzés megjelenítése

csütörtök, szeptember 18, 2008

Délelőtt az ovinál hagytuk a kocsit és bebuszoztunk a piactérre.

Voltunk gyógyszertárban kenőcsöt venni ezeknek a kiszáradt bőrű gyerekeknek, meg Apának szemcseppet, mert neki meg a szeme szárad ki állandóan a monitor bámulástól.

Elkértük Marci buszos kártyáját a tömegközlekedésesektől. Kapnak a gyerekek a várostól busz bérletet, ha messze laknak az iskolától. Mi 7 km-re, az jó messzinek számít. Azt írták a suliból, hogy majd kell fizetni érte 5 eurot, de nem kellett.
Akkor ez a kártya mint egy bankkártya, és valami mágneses cucc lehet, mert a buszokon a sofőr mellett van egy kütyü, ahhoz odaérintik az emberek az ilyenjüket, ha a kütyü csipog, akkor mehetnek fel. Kapott Marcus hozzá egy tokot is, a hátulja fényvisszaverős, biztos, hogy sötétben lehessen a buszosnak jelezni vele a buszmegállóból, hogy fel akar szállni.

Voltunk könyvtárban. Visszavittük az egyik könyvet. A recepciónál van két gép, amibe be kell őket dobni. A kártya nem kell hozzá, ami az olvasó jegy helyet van.
Vettünk ki megint néhány könyvet, egy Pom-pom-osat, két szép gombás könyvet, hogy meg tudjuk keresni a gombákat, amiket látunk, meg egy papírsárkány építőset, mert a múlt héten csináltunk egyet, de nem voltunk túl szakszerűek.
Hoztunk egy Bobos DVD-t is a gyerekeknek. Biztos finnül van. Abban reménykedünk, hogy találunk a könyvtárban olyan DVD-t, amin esetleg angolul is rajta van a szöveg.

Voltunk piacon is. Vettünk egy liter gombát. Tölcséres róka gomba. Viszonylag apró, 3 euro volt egy liter. Múlt héten sárga rókagombát vettem. Az nagyobb, annak 7 euro volt literje.
A sárga rókagombát csőben sült róka gombának csináltam meg, megpároltam hagymával, aztán tejfölös-tojásos trutyival leöntve, sajttal megszórva sütőben megsütöttem. Nem volt túl nagy sikere. Szinte az egészet Apával ettük meg. Az igaz, hogy nem pont csiperke ízű.
Ma simán gombás tojást csináltam, ezt legalább már Marcus megette. Csipesz az Leventét utánozva inkább tejberizst kért. Pedig Levente csak azért kapott tejberizst, mert tegnap valamiért fosizott és gondoltam ne ezt a nehezen emészthető gombát egye.
De nekem is jobban ízlet ez a gomba, mint a sárga fajta.

Vettünk még a piacon sárgadinnyét, almát, szőlőt, barackot, borsót, paradicsomot.
Mindent felakasztok a babakocsi hátuljára, Csipesz az ellensúly. Ha Csipesz kimászik a babakocsiból és nem vagyok résen, hanyatt vágódik az egész kocsi.

Múlt héten úgy szálltunk le a buszról, hogy egyik kezemmel a babakocsit próbáltam lerakni, a másikkal Csipesznek segítettem leszállni. A művelet közben elszakadt a borsós zacskó füle, szanaszét szóródott a borsóhéj (mert már csak szinte az volt benne, mert Csipesz már kibelezte őket) a busz padlóján, a babakocsi a járdán felborult, az egyik szatyor beesett a busz, meg a padka közé. Erre kitalált szaladni a számon, hogy "a picsába". Erre valaki elkezdett nevetni a buszon. De ezt már csak az után konstatáltam, hogy összeszedtem nagyjából a borsót, meg felvettem a szatyrot a busz alól és végre elindulhatott a busz. Úgyhogy sose fogom megtudni, hogy csak valaki jót röhögött azon, hogy én ott szerencsétlenkedek, vagy magyar volt és ő volt az egyetlen aki értette, hogy mit mondtam.

vasárnap, szeptember 14, 2008

Az iskoláról nem tudom mit gondoljak. Ms Robertson nem volt itt szerdától. Minden nap más helyettesítette. Csütörtökön két órán keresztül Miki egeres meséket néztek Marcusék. Két angol óra helyet. Igaz, angolul. A matek az meg volt tartva. Pénteken is meg volt az összes óra. De azért remélem Ms Robertson hamar előkerül.

Tegnap délelőtt bementünk a városba. A piacra már későn értünk, de így sokkal jobban megérte. Már pakoltak az árusok és mindenfélét még gyors el akartak adni, bezacskózták és minden zacskó 1 euro volt. Vettünk kukoricát, hagymát, almát. A kukoricát megfőztük, de egyáltalán nem olyan, mint az otthoni. Egyre inkább úgy látom, hogy ezeket a szegény finneket átvágják. Fogalmuk sincs milyenek igazából a gyümölcsök, meg a zöldségek. Csak azokról tudják, amiket itt is megtudnak termelni.
Az őszibarack nagyon ritkán olyan leves, finom, mint otthon. Tegnap is volt bezacskózva, de össze volt már aszalódva. Biztos már jó rég leszedték zölden, igaz, hogy megérik, de az már úgysem lesz olyan finom. De zölden szedik le a sárgabarackot is amit idehoznak és az meg nem utóérő, hanem ugyan olyan vacak, mint amikor leszedték. Már írtam, hogy augusztusban árulták a magyar cseresznyét. Most magyar szilvát árulnak. Az elég jó.

Volt valami esemény is. Aura Street Market. A folyó parton volt felállítva 3 nagy sátor és abban árulták különböző textiltervezők, modern ékszerkészítők, meg egyéb dizájnerek a dolgaikat. Végig néztük, meg azt is észrevettük, hogy ott a környéken vannak ehhez a vásárhoz kapcsolódó események is. Pl. egy helyen be lehetett volna állni festeni valami képet. De nem volt valami nagy eresztés.

Délután elmentünk itt az egyik közeli erdőbe sétálni, meg gyűjtögetni. 5 perc gyalogszerrel. Szedtünk áfonyát megint, meg néhány gombát beazonosítás céljából. Az ötből kettőt szerintem sikerült beazonosítani, az egyik hánytató galambgomba. Pedig nagyon szép. A másik meg tarka fenyőtinóru. Az ehető, de szerintem Apa nem fogja megengedni, hogy megegyük, ha találunk is többet. Pedig biztos az.

Ma délelőtt elmentünk a bolhapiacra.
Vettünk egy tükröt, egy pár gumicsizmát Leventének, Csipesznek néhány ruhadarabot, egy esőkabátot a fiúknak, meg egy olvasó lámpát.

Akartam magamnak egy tükröt, mert nem láttam magam egészben, mióta ebben a lakásban lakunk. Tegnap az ekotoriban láttunk egyet, de 18 euro volt. Ez hasonló, mint a tegnapi, de csak 5 euro volt. Elég nagy, 1/2 m*1 m, felszereltük a WC ajtó mellé. Próbáltuk atombiztosra, nehogy a gyerekek valahogy leverjék. Majd meglátjuk sikerült-e. Gipszkarton falra kellett ráaplikálni.
Marcus nézegette magát, azt mondja nem látta magát tükörben mióta Finnoban vagyunk. És tényleg. A fürdőszoba tükrökben nem látják magukat, a másik lakásban ugyan volt egy darabokból összerakott tükör a szobában, de ott sem látták magukat egészben.
Marci most vette észre, hogy az új lapátfogai milyen nagyok. Meg megállapította, hogy hosszú a haja. Már hetek óta könyörgök neki, hogy levághassam, de nem engedte.

Mióta nincs világos este, a gyerekek fejlámpájánál olvasok, de nem túl kényelmes, ezért akartam egy olvasó lámpát. Apa vette a lámpát. Azt mondja, valami nem túl igényes bácsi árult mindenfélét. Próbált alkudni. Bácsi: víszi (5), Apa: nelje(4), bácsi: úszi (új). Ez azt jelentette, hogy 5, de nem tudott visszaadni, végül Apa az összes apróját odaadta, nem tudja pontosan, mennyiért vette, 4,5 és 5 euro között valahol. Messziről látszik, hogy nem új, elég koszos volt, de működik, az égő is jó benne.
Amikor Apa mesélte, az úszinál azon kezdtem gondolkozni, hogy az meg milyen szám is.

Ebédre csináltunk pizzát. Bolhapiac előtt begyúrtam a tésztát, szépen megkelt mire haza értünk. Az összes gyerek segített rakosgatni a rávalókat. Külön tepsije volt Leventének meg Marcinak, hogy olyat tudjanak csinálni amilyet akarnak. Csipesz is szorgoskodott. Csak ugyan annyit meg is evett, mint amennyit a pizzára pakolt.

Délután meg elmentek Marcussal gombát keresni. Utána végig kellett járni velük a környéket, hogy megmutassák, hogy mit találtak. Csipesz annyira aranyos, hogy már mindent beszél. Most is mutatta, hogy bomba, ott is bomba.
Utána mikor haza jöttek, Apának is mesélte, hogy bombát találtunk, Apa.
Van itt vagy 5-6 féle gomba a ház környékén.
Be kéne iratkozni valami gomba szakértő tanfolyamra.

vasárnap, augusztus 31, 2008

Tegnap délelőtt piacon voltunk. A sétáló utca felől közelítettünk, ott épp valami divatbemutató volt, beszereztünk héliumos léggömböket, meg rostos leveket. Ezeket osztogatták.
A piacon a szokásos. Most magyarban szilvát lehet kapni. Mikor Pirikéék itt voltak, tehát aug. elején, magyar cseresznyét lehetett kapni. Nem tudom hol őrizgették júniustól augusztusig.

Este Sattmarkban voltunk, mert tegnap este volt a Tábortüzek éjszakája. Minden évben, augusztus utolsó hetének szombatján tábortüzeket gyújtanak a Balti-tenger partján, körbe. A nagyobb helyeken programokat is szerveznek erre az időpontra.
Sattmarkban egy fiú gitározott meg énekelt. Az emberek boroztak, söröztek, eszegettek, jó hangulatban várták a tűzgyújtás idejét. Apa is vett egy deci bort, mert magyar bort is árultak.
Építettek lécekből, meg szalmából valamit, amiről el is mondták, hogy micsoda, de csak finnül, meg svédül. Annyit értettünk, hogy valaminek a szimbóluma. Valószínűleg pl. az égtájakat jelképezte a közepén a 8 ágú hópehely.


Ezt gyújtották meg fél tízkor. Szép volt, csak hamar leéget.
Nem soká el is indultunk hazafelé. Útközben megálltunk Pargasban, mert ott meg épp tűzijáték volt. A part közeli kis szigeten éget egy rendes tábortűz is.

Ma nagyon szép idő van. Az igaz, hogy reggel csak 8 fok volt. Most meg 13 van. De ha sütött a nap, egész meleg volt.
Elmentünk kirándulni a szigetekre. Most Naantali felé indultunk és azon is túl, egy kis szigeten álltunk meg. Úgy hívják a területet, hogy Velkua, egy sziget csoport. A Teersalo nevűn leparkoltunk, megkerestük a strandot, ott felmásztunk a dombra, élveztük a kilátást, közben megebédeltük a siikánkat. Utána ténferegtünk egy kicsit, aztán gyalogosan átkompoltunk a következő kis szigetre, Palvára. Nagyon kis békés helyre kerültünk.

Palvai templom

Megnéztünk egy kis aranyos templomot, utána bementünk az erdőbe és ott pihentünk, a fiúk meg fára másztak.

Csipesz bontja a mohaszőnyeget

Levente az erdőben

Marcus a fán

Visszafelé a kompra feljött valami mezőgazdasági gép, meg egy traktor pótkocsistól. Mi beálltunk egy kis fülkébe, kb. fél méterszer 2 és fél méteresbe. Úgy állt be elé a traktor, hogy az orrunk előtt volt a pótkocsi, és még alatta se tudtunk kibújni, mert ott állt meg a dupla kerék a bejáratnál. Be lettünk zárva. Szerencsére senki sem klausztrofóbiás.
Kicsi komp volt, két oszlop autó fér el egymás mellé, úgyhogy a traktor, meg az a gép alig fért fel.
Van ott sok ilyen kis sziget, biztos mentek segíteni aratni, mert most kezdődött még csak az aratás.

Itthon meg épp egy film megy a Göteborg hajóról, amit még júniusban láttunk itt a kikötőben, az az új vitorlás, ami egy 1700-as években készült hajó másolata. Arról szól a film, hogy világkörüli úton voltak a Göteborggal 2006-ban.

kedd, augusztus 26, 2008

Egész jó idő van. Pedig már állítólag vége van a nyárnak.
Reggel csak 11 fok volt, de szépen sütött a nap.
Tegnap mondta Péternek a főnöke, hogy nem valami jó nyarat fogtunk ki, mert azért ennél jobb idő szokott lenni. Hát el tudom képzelni.
Mert most nem volt egy hét, amikor egyfolytában sütött volna a nap. A tavasz melegebb volt, mint a nyár. Hátha cserébe az ősz szép lesz.
Azért azt nem bánom, hogy az otthoni 30-40 fokokat kihagytuk.

A piacon még mindig árulnak epret meg zöldborsót a finn kertészek. Úgylátszik itt ez egész nyáron terem. Ehhez van elég meleg. Van azért ribizli, málna, áfonya is. Meg zöldség félék.

Marcus hétvégén gyártott a térdére egy nagy plezúrt. Tegnap emiatt pityergett, mert a torna órán nem engedte neki a tantónéni, hogy leüljön egy kicsit. Annyi esze nem volt, hogy megmutassa a térdét. Csak óra végén kérdezte a tantónéni, hogy miért nem tud futni és akkor mutatta meg a lábát.
A tornaórát és az éneket nem a saját tanítónénijük tartja, hanem a másodikosoké és ezzel a tantónénivel nincs kibékülve. Ez az aki szerinte állandóan veszekszik velük.

De mostmár az is elég biztonságot nyújt neki, hogy ott vannak a többiek.

Múlt héten csütörtökön meg pénteken nem volt itt Ms Robertson és mindenféle tantónénik helyettesítették, akik nem is tudtak angolul. De ezt is túl élte. Pénteken még az iskola egészségügyi alkalmazottja is megnézte őket. Megmérte a vérnyomásukat, a súlyukat, meg a testmagasságukat. Meg feltett ezer kérdést finnül. Ezt mondta Marci.
A mellettük lévő rendes iskolába kellett átmenniük kettesével. Utána Marcinak egyedül kellett visszamenni a tantermükbe.
Elmondása szerint egy labirintusba került. Minden fehér volt, minden kereszteződésnél 4 felé lehetett menni, háromszor visszajutott oda ahonnan elindult. Végül az ebédlő egyik végébe érkezett és onnan már tudta az utat. De ezt sem megijedve mesélte, csak mint érdekességet. Meg kicsit fel volt háborodva, hogy ezt hogy gondolták, hogy ők onnan visszatalálnak.

Ma meg őt meg a francia kisfiút elvitte magával egy néni, és ott valamit rajzoltak, meg el kellett ismételni az abc-t angolul. Biztos valami fejlesztő pedagógus felmérte őket. Legalább is Marcus úgy gondolja.
Azért elég rossz, hogy nem tudjuk, hogy mi történik a gyerekkel.

Erről az egészségügyis méricskélésről is kaptunk egy tájékoztatót, írták, hogy majd lesz ilyen és jó lenne, ha ott lenne a szülő is és majd értesítenek, hogy mikor lesz. Marcusnak mondtuk, hogy mi van odaírva, de azért ne ijedjen meg, ha elviszik valami rendelőbe őket és megvizsgálják. Csütörtökön hozta a papírt, pénteken reggel ezt megbeszéltük vele, és péntek délután már azzal jött, hogy megmérték őket. Akkor minek írják, hogy majd szólnak, hogy mikor menjünk. Lazák, mint a Riga lánc.

Az iskola udvarán két napja bicajokat szednek szét a gyerekek. Nem tom milyen akció ez. Majd meglátjuk mi lesz belőle.

Délután megyünk magyar találkozóra.

Ilyenek vannak.

kedd, július 01, 2008

Az idő nem nagyon akar javulni. Időnként esik, a nap meg néha kisüt.

Tegnap délelőtt piacon voltunk. Szegény Marcus vett a kóstolóból epret, aztán Csipesznek is akart venni, de az eladó ember kicsapta a kezéből, meg még oda is ütött neki. Ezt mondja Marcus, de remélhetőleg nem volt olyan komoly, csak Marcusnak nagyon rosszulesett, de akkor sem értem a dolgot. Lehet, hogy összekeverte Leventével, hogy már sokadjára vesz az eperből, de akkor sem kellett volna csapkodni. Megbeszélni nem tudtuk vele, mert addigra a háttérbe vonult, hallótávolságon kívülre.

Piac után Ferenccel elmentek a gyerekek játszótérre. Kivéve Marcust, ő velem maradt. Rendet raktunk, meg kitakarítottunk. Mióta itt vannak Ferencék inkább programokat csináltunk, nem rendet, úgyhogy már épp ideje volt.

Ma sem volt valami jó idő, de délelőtt elmentünk Kaarinába megmutatni a templomot, meg a püspöki palota romot Ferencéknek. Meg nem áztunk, mert a kocsiban kivártuk, hogy abbahagyja az esést, de a srácok tiszta vizek lettek, mert a térdig érő vizes fűben szaladgáltak.

Délután meg elmentünk Suikilába. Ott is voltunk már néhányszor, egy kis erdő a városban.

Sétálgattunk egy kicsit, hajtottuk a szúnyogokat, mert amióta utoljára ott jártunk kissé elszaporodtak.

Ferenc hívja fel a figyelmemet néhány dologra, ami neki érdekes, vagy jónak találja.
Pl. hogy milyen sokan futnak, gyalogolnak. Ebben a kiserdőben körbe az ösvényen világítás van, hogy télen is lehessen futni, sífutni. Most is sokan futottak, meg gyalogoltak. Síbothoz hasonló botjaik vannak, csak nincs az alján a korong. Ezekkel gyalogolnak. Állítólag így könnyebb. Vagy ezzel hajtják magukat ha görkoriznak.

szombat, május 31, 2008

Leventével szokás szerint elmentünk a piacra.

A mai érdekesség kukorica, meg bab palánta.

Lehet kapni cseresznyét is már két hete, spanyol. Levente megállapította, hogy ez nem olyan szép nagy, mint otthon. És a mi fánkról kellene idehozni cseresznyét.

Vettünk spanyol őszibarackot. Egy darabig érleljük, aztán megkóstoljuk. 1 euro kilója.

Most nyílik a gyöngyvirág , meg az orgona, árulják a csokrokat.

Délután a fiúk elmentek strandolni, a lányok meg itthon maradtak. Én valahogy nem tudok kikászálódni a náthából, ázért nem mentem, hogy kicsit pihenjek, hátha az segít. Csipeszke aludta a délutáni alvását.

A srácok jól érezték magukat. Játszottak a játszótéren, vezették a vizet, meg egy kicsit megmártóztak. Hideg volt a víz, de azért Levente szaladgált ki-be. Azt mondta, hogy ő egy maratoni futó, aki mindent kibír.
Azt mesélte Apa, hogy többet voltak a vízben, mint a finn gyerekek.
A finnek is csak ki-be mászkáltak a vízbe, nem fürödtek sokáig, meg nem úszkáltak, csak egy kicsit megmártóztak. Kivéve egy nyolcvan éves nénit, akit úgy kellett a mélyebb vízig betámogatni, de ott már úszkált egyedül.

Szépen sütött a nap, árnyékban 23 fok volt. Finn strandidő.


A maratoni futó

Gyerekek a vízben

Dolgoznak a fiúk

Mikor haza jöttek kicsit labdáztak Csipesszel.

Utána azzal szórakoztak, hogy Apa vezényletével héliumot szippantottak be a lelapult léggömbből, amit még Vappukor kaptak és idétlen hangon beszéltek. Jókat nevettek rajta.

Vacsoráztunk, Värttinä koncertet néztünk a tvben (25 éves a Varttina, népszerű finn zenekar, népies beütéssel), most pedig megyünk aludni.

szombat, május 24, 2008

A várakozásoknak megfelelően Csipeszke elég rosszul aludt éjszaka.
Átköltöztettük az ágyunkba, én meg kiköltöztem a nappaliba, cserébe Apa reggel tovább alhatott.

Mostmár nekem is kétoldali torokfájásom van, úgyhogy ma nem is csináltunk semmi különöset.
Próbálunk meggyógyulni, mert Apa holnapra kirándulást tervez egy NemzetiParkba.
Már Csipesz meg Marci is áttért a hurutos köhögésre. Azért ez jobb, mint az ugatós.

Délelőtt elmentünk a piacra a fiúkkal, megvettük a szombati halunkat, meg vettünk nagyon finom andalúziai epret. Vettünk rebarbarát, mert még olyat soha nem ettünk és itt már árulják néhány hete. Három hosszú levélnyelet vettünk, a fiúk rögtön neki áltak hadonászni vele. Kardoztak, vagy Levente inkább lövöldözött. Az emberek meg nevettek. De aztán sikerült haza terelni őket rebarbarástul.

És megfőztük. Én nem tudtam, hogy ez ennyire savanyú. Jó sok cukrot tettem bele. Apa megette, Marci szerint finom, Csipeszke nem evett túl sokat, Levente csak megkóstolta, de savanyúnak találta. Szerintem is finom. Majd veszünk még.

Délutáni alvás után elmentünk a város egyik strandjára megnézni a tengert. Itt leginkább folyónak néz ki, mert olyan közel van szemben egy sziget.

Elég későn értünk már ki. 6 óra elmúlt, de még magasan volt a nap. Volt is még néhány fürdőző. Meg több kupacban a helyi fiatalság itta söreit.

A gyerekek játszottak a játszótéren. Csipesz leült és szórta magára a homokot. Levente gatyájából is kikerült egy kupac homok itthon.

Csipike homokozik

Levente a mászókán

Levente forgatja Marcust meg Csipit

Felmásztunk a strand melletti dombra is. Levente mérges volt, mert sok szemét volt az erdőben. Azt mondta, hogy majd kitesz egy táblát, hogy szemetet eldobni tilos.

Találkoztunk két mókussal.

Hazafelé még megnéztük a strandtól nem messze lévő csónak kikötőt. Egy csónakra ki volt téve, hogy eladó motorostúl. A fiúknak beindult a fantáziájuk. Meg kéne venni és lehetne csónakázni itt a szigetek között. Most Apának kiadták a feladatot, hogy tudja meg, hogy kell-e valami engedély ahhoz, hogy hajókázzunk.

péntek, május 23, 2008

Bátorítanám a kedves olvasó közönséget (információim szerint van ilyen), hogy tegyenek fel kérdéseket, vessenek fel témákat!
Biztos van amiről nem írtam és többeket is érdekelne.
És ha már billentyűzetet ragadnak, legyenek olyan kedvesek és írjanak arról is, hogy velük mi van, mert engem is érdekelne, hogy otthon mi újság.

Tegnap sütöttem kenyeret. Majdnem teljesen olyan lett, mint egy kenyér, csak az alakja nem stimmel. A múltkorinak túl lágy lett a tésztája és így meglehetősen vizes volt a belseje. Most prábáltam keményebbre gyúrni és jó is lett.

Voltunk ma piacon. Kaliforniai paprikán kívül másmilyet nem lehet kapni. Az is 4 euro kilója legalább. Szegény Apa nem tudom mikor fog enni egy rendes erős paprikát. És lecsót mikor fogunk enni?! Én már növesztem az egyetlen paprika palántámat ami kikelt, azon majd kecskeszarvú vagy milyen paprikák fognak nőni. De az nem most lesz.

Voltunk a gyerekparkban focizni.
Múlt héten vettünk Leventével egy labdát, de nincs hol focizni vele.
Az nem lenne túl szerencsés, ha itt az udvarban neki állnánk, mert tuti, hogy kirugnánk valamelyik autó szélvédőjét, vagy legalább egy ablakot. De ha nem is rugnánk ki a szélvédőt, nem hiszem hogy örülne a kocsi gazdája, ha meglátná, hogy pattog egy labda az autóján.
A parkok általában valami dombon vannak, biztos oda már nagyon macerás lett volna építkezni és inkább meghagyták parknak. Szóval focizásra nem alkalmasak.
A legközelebbi viszonylag sík park az ovitól van nem messze. De most inkább a gyerekparkba mentünk, mert az Apa munkahelyéhez közel van és így ő is oda tudott jönni munka után.


A gyerekparkban beindultak félig-meddig a vizesjátékok is.
Egy helyen engedik a vizet és az egy kis árokban végig folyik a parkon keresztül egy kis tóba. Ott van egy stég és azon lehet tekerőkkel felhozni a vizet és locsolni a másik lábára. Majd nyáron biztos jó lesz.

Szóval szegény Csipeszke biztos elkapta Marcitól a kórságot, mert már ő is köhécsel és nem aludt valami jól éjszaka, mert be volt dugulva az orra. Elaludt az autóban mire visszaértünk az óvodából, rég volt már ilyen. Most is megyünk már aludni, mert biztos nem lesz valami nyugodt éjszakánk. Nem kap levegőt és az ugató köhögés fortéjait próbálja ellesni Marcitól.

kedd, május 13, 2008

A piacon olyan dolgokat árulnak palánta formájában, amit nálunk sosem láttam. Biztos mivel rövidebb az olyan időszak amikor elég meleg van ahhoz, hogy tudjanak nőni a növények, inkább palántálják őket, nem vetik.
Pl. lehet kapni hagyma palántát, kapor palántát, petrezselyem palántát. Habár azt inkább a leveléért. Zeller palántát.

Olyan függő cserepekben is lehet kapni paradicsomot, mint amilyenben otthon árulják a petúniát.

Én is vettem egy paradicsom palántát. Nem tudom mi lesz belőle, lehet, hogy fa, mert máris óriási.

Különben mindenféle növényt lehet kapni. Van paradicsom, paprika, uborka, dinnye palánta.
Árvácska palánta és mostmár petúnia is.

Árulnak minden féle rózsákat. Pistikét, begóniát, dáliát, krizantént. Úgylátszik itt ilyenkor is van, nem csak halottak napján.

Viszont tulipánt azt most nem lehet kapni, pedig itt most virágzik. Kénytelen leszek szedni valamelyik parkból.
Inkább rózsa csokrokat árulnak. Vagyis kötegeket. Minden díszítés nélkül.
Nekem eddig a rózsa az olyan ünnepi virág volt, nem csak olyan, hogy elmegyek a piacra és veszek a vázába. Itt meg így árulják. Mi is vettünk egyet, mert csak 1 euro volt.
Meg vettünk egy árvácska csokrot is. Egész sokáig bírja, mert amelyik nem csak a virágja, hanem egy hajtása, az nő tovább és hajt új virágokat és ki is nyílnak. Nem tudom, hogy csinálja, túl sok tápanyag nem lehet a csap vízben.
A múltkori csokorból, még most is megvan pár szál.

kedd, május 06, 2008

Levágtam Levente haját, meg Csipeszéből is vágtam egy kicsit. Egyik sem lett túl szép, mert örökké mocorognak. De legalább nem lóg a szemükbe.
Azt el nem tudom képzelni, hogy mennyibe kerülhet itt egy fodrászolás. Meg kéne érdeklődni, van itt fodrász a környéken egy csomó. Parturi kampaamo. Azt jelenti fodrász-borbély.

Új hajúak
Délelőtt voltunk piacon. A gyerekek megint végig kajálták az összes kóstolót. De legalább mostmár nem akar Marci minden áron epret venni. Szombaton vettünk neki és be kellett látnia, hogy nem beszéltem hülyeséget, mikor azt mondtam, hogy ez nem annyira finom, mint ami otthon van, és várjunk még egy kicsit az eper vásárlással. Francia, spanyol meg török epret lehet most kapni. 5-6 euro kilója, kemény és savanyú. De Csipesz azért tömte befelé.

Délután voltunk a magyarokkal kávézni.
Nem tudom, mit vártam, de azért annál többet, hogy éppen csak köszönnek, aztán nem nagyon akarnak hozzánk szólni. De azért beültünk közéjük és egy csajszi csak megkérdezte, hogy kik vagyunk. Aztán ott hallgattuk, hogy miket beszélgetnek. Kettő ott nyavajgott, hogy nincs munkájuk, két csaj a gyerekeiről beszélgetett, úgy tünt, hogy már rég ismerik egymást. A sarokban a főszervező valami új embereknek osztott jó tanácsokat, szóval biztos másképp is alakulhatott volna, de most túl sok hasznunk és pozitív élményünk nem lett ebből a találkozásból. Majd jövő hónapban újra megpróbáljuk.

vasárnap, április 27, 2008

Tegnap csukát ebédeltünk.

Későn értünk ki a piacra, mert úgy tudtuk, hogy halpiac lesz a folyóparton. De még mielőtt mindenki felkelt volna elmentem tejért és egyúttal azt is megnéztem, hogy mi van a folyóparton, de semmi különöset nem láttam. Itthon nézelődtem az interneten és most azt feltételezzük, hogy a múlt heti vásár volt a halpiac és nem is Firearm Fair volt, mert az meg valami expó területén volt. Akkor azért volt ott annyi hal. És tényleg semmi köze nem volt a tűzoltókhoz, különös tekintettel arra, hogy a firearm az tűzfegyvert jelent, csak Szászpeti félre tájékoztatott, én meg mindig elhiszem neki amit mond.

Szóval mikor kiderült, hogy nincs halpiac, lelassultak a dolgok. Úgy kellett összevakarni a bandát. 11 után indultunk a piacra és addigra a halasnéni, akitől venni szoktuk a halat már el is tünt. És nem lehetet kapni már kuhát, csak csukát. De ez is finom volt. Meg vettünk egy csokor árvácskát. Én még soha nem láttam árvácskát csokorban, de itt így is árulják.


Délután pedig megmutattuk Apának a tavat, ahol pénteken voltunk.

Marci fényképezte kacsák

Ma elindultunk, hogy Csipesznek veszünk egy ágyat, mert szegény időnként lecsúszik a szivacsáról. Végig jártunk egy csomó bolhapiac félét és minden gyereknek vettünk egy kabátot, de mást nem találtunk.

Viszont megszólított minket egy magyar hölgy. Ő is ajánlot egy bolhapiacot.
Meg meghívott minket kávézásra május 6-án. Minden hónapban összegyülnek a magyarok beszélgetni egy kicsit. Már tudtunk róla, emilben jelentkeztem a finn-magyar levelező-listára és onnan is jött két meghívás.

csütörtök, április 24, 2008

Levitték a gyerekek a szemetet. Szelektálnak.

Délelőtt elmentünk a piacra a gyerekekkel. Vettünk almát, banánt, mandarint, uborkát meg sárgadinnyét. Mikor rágták a fülemet, hogy vegyünk dinnyét, először jöttem az otthon már bevált szöveggel, hogy nem most van a szezonja. De aztán be kellett látnom, hogy Finnországban nincs dinnyeszezon és azóta vettünk már néhány dinnyét. Costaricai. 1 euro darabja. Majd ha lesz magyar akkor azt veszünk. Egyenlőre magyarból még csak valami kis kerek, zöld izéket láttam, amit valami kis káposztának azonosítanék be, ha nem lennének olyan sötétzöldek. Meg magyar kínai kelt lehet még kapni. Péter kérdezte, hogy akkor most magyar, vagy kínai?
Az itt a szokás, hogy a gyümölcsökből műanyag tálkára kitesznek darabkákat kóstolásra. Na az én gyerekeim végig zabálják az egész piacot. Amit ma csináltak az már kicsit ciki volt. Szerintem Levente már nem a kóstolásra szánt szőlőt dézsmálta. Legalábbis elég furcsán nézett rá az eladó.

Az a zöld a bal-felső sarokban a magyar káposzta, vagy mi

Azok a gyümölcsök meg zöldségek amiket általában szoktunk venni, itt a piacon egész kedvező árban megkaphatók. Ma az almát 1,20-ért vettük, a többit 1 euroért.

Délután megnéztük kívülről a Kézműves Múzeumot. Volt egy nagy tűzvész 1827-ben, amikor a város jelentős része leégett. Egy dombon megmaradtak a házak és most az skanzen jellegűen kialakítva a múzeum része. Néhány kis utca kb. 20 házzal. Majd nyáron lesz érdemesebb megnézni, mert mikor már elég sok túrista van, akkor a házikókban működik néhány műhely, a többi meg boltként szolgál.

Aztán elmentünk Apáért és autókáztunk egy kicsit. Kezdenek nyavajogni a fiúk, hogy nincs társaságuk, ezért terveztem mára egy kicsit több programot, hogy történjen valami. Habár eddig is igyekeztem mindig valami újat kitalálni. Apa most már talán befejezi azt a munkát amit otthon kellett volna és akkor többet tud velünk lenni. Ma is kicsit hamarabb el tudot jönni és így együtt mentünk kirándulni.

Van itt a tengerben egy csomó sziget Turku környékén. Majd egyszer körbejárjuk az egészet, most az egyiket körbe autóztuk. Egy helyen megálltunk kicsit sétálni a hegyen. Nagyon érdekes itt a talaj az erdőkben. Gránitból, vagy miből vannak itt a hegyek. Keresztanya mondta, csak elfelejtettem. A lényeg, hogy termőréteg alig van, vagy pucér kövek vannak fenyőfákkal meg nyírfákkal, vagy mohás, zuzmós szőnyeg. Nagyon érdekes, ahogy lépked az ember és nagyon puha szőnyeg van a lába alatt. Vagy pedig ropog a zuzmó, mint a hó. Kb. 15 féle mohából és zuzmóból van ez a szőnyeg. Én ennyiféle mohát meg zuzmót még nem láttam. Ez a kőzet nem engedi át a vizet, úgyhogy bárhol, a hegy tetején is lehet egy kis mocsár.

Erdő mohával és zuzmóval


Szőnyeg áfonyával

Akik ezek a szigeten laknak nagy mázlisták. A sziget közepén van egy nagy tó, körbe meg ott a tenger. Szép helyen laknak. Megnéztük mind a két vizet. Még egy kis templomocskát is megnézhettünk volna, de a fiúk addigra elfáradtak.

szombat, április 19, 2008

Ma lazacot ebédeltünk. Tiszta véletlenül.
Az a legjobb ebben a helyben ahol lakunk, hogy itt van egy sarokra a városi piac. Mindennap van piac kivéve vasárnap.
Ez a harmadik szombat amikor itt vagyunk. Először mindannyian elmentünk a piacra, múlt héten meg most meg csak Leventével ketten. Apa még lusta reggel, Marcus meg máskor is látta már, Csipeszt meg nem kérdezzük. Mi vagyunk Leventével a lelkesek.
Szóval piac. Most, hogy már jó idő van (már vagy 5 napja süt a nap, 10 fok van és a fingek jégkrémet esznek) egész sok árus van. Nénike kimegy a virágaival az nincs, csak főleg kereskedők. Van egy rakás zöldség-gyümölcsös. Vannak a krumplisok, mindegyik árul vagy 10 féle krumplit. Minden zsákra rá van írva, hogy milyen fajta. Vannak virágosok, 1-2 stand akik füszernövényeket meg saláta féléket árulnak, szombaton van a lisztárus is. Mindenféle liszteket meg gabona örleményeket árul. Van mindig aki süti féléket: pitéket, levelestésztás gyümölcsös bigyókat, ilyen nem habos sütiket árul. És vannak a halasok. Nyers pucolatlan vagy filézet halakat, mindenféle füstölt fűszerezet halszeleteket, meg haltekercseket árulnak. Vettünk már silaka filét, meg kuhát, meg lohifilét. Ma vettem a lohit. Gyanus volt, hogy lazac féle lehet, mert rózsaszínes-narancssárgás volt, de gondoltam biztos más hal is lehet ilyen színű. Mittudomén mi az a lohi. Azt tudtam, hogy rossz nem lehet, mert vettünk már ilyet a füstölt változatban és az finom volt. Ez is finom lett. A kuha az meg valami fogas-süllő. Olyan 30 centi hosszú, egészben sütöttem meg és az is finom lett, ahhozképest meg pláne, hogy fogalmam nincs hogy kell ezeket elkészíteni.
A silakanak nem volt nagy sikere. Azok olyan 10 centis kis halak. A szótár szerint apró hering.

A mai nagy beruházásunk egy tévé. Használtan vettük. Én nem ragaszkodtam hozzá, de Apa azt mondta, hogy kell mert olimpia lesz. A fiúk is így mostmár tudnak mesét nézni, mert a DVD lejátszót azt elhoztuk.
Esetleg majd angolt is tudunk gyakorolni, mert itt az a szokás, hogy nem szinkronizálják a külföldi filmeket csak feliratozzák.

Délután elbicajoztunk az ovi közelében lévő parkba, hogy Levente megmutassa Apának, hogy tud két kereküzni a Marcus bicajával. Nagyon büszke magára. Tényleg ügyes, mert nem sokat kellett vele szaladgálni, hamar rájött, hogy hogy kell, csak nem az a fajta aki nagyon kitartó lenne. Tud menni 30 métert és kész. Ledobja a bicajt és megy játszani. Nem számít, hogy elindulni, meg megállni nem tud. Majd megtanulja. Csak elég nehéz már húzni az utánfutóban.