A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szomszédok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szomszédok. Összes bejegyzés megjelenítése

péntek, október 31, 2008

Költözködnek a szomszédok.
Az ötösből eltűntek a szomszédok mire visszaértünk otthonról. Először nem tudtam összerakni a képet, mert eddig azt vettem észre, hogy felújítanak. Zsáknyi leszedett tapéta volt a kuka mellett, megjelent egy autó a lakás előtt egy nagy guriga linóleummal, meg ilyesmi. De ezek szerint itt eladás előtt felújítják a lakást. Mondjuk csak gondolom, hogy eladják.

Itt mellettünk meg már több, mint egy hónapja nem lakott senki és ma hirtelen ideköltözött valaki. Egyenlőre még nem derült ki, hogy ki. Délben itt állt egy furgon, egy idősebb úr, meg egy fiatalabb fickó állt mellette, délután egy 55 év körüli nő pakolászott a lakásban, este meg két fiatal pár. Fogalmam sincs végül kik fognak itt maradni. Szerintem ezek meg bérlők, nem megvették a lakást.

Én meg vettem egy mosogatógépet.
Júniusban Ferenc mosogatott, júliusban Mama meg Tata, augusztusban Pirike meg Vanda. Ferenc megígérte, hogy majd szeptemberben jön megint mosogatni, de nem jött. Úgyhogy muszáj volt nekem. Pedig nagyon utálok. De mostanában meg neki állt fájni a hátam és semmi kedvem nem volt görnyedezni a mosogató fölött. Apa is mosogatott, meg ugye a gyerekek segítettek néha.
A témát Apa kezdte. Mondta valamelyik nap, hogy erre a kis időre már nem veszünk mosogatógépet.
De én meg megnézegettem a szekrényt és kiderült, hogy a mosogató mellett rendesen ki van alakítva a gép helye. Csak le kell szerelni az ajtót, kivenni a polcot és a szekrény alja is csak úgy oda van támasztva, és alul van is furva egy luk, amin átfér az összes vezetéke meg csöve a gépnek a másik szekrénybe, ahol a szerelvények találhatók.
Úgyhogy tegnap felvetettem Apának, hogy mi lenne ha mégis vennénk egy mosogatógépet. Végül azt mondta, hogy 100 eurot költhetek rá. Aztán mikor ma bejelentettem, hogy megyek az Ekotoriba mosogatógépet venni, akkor felemelte 120 ra.
Hárman mentünk az Ekotoriba, Csipesz, Levente meg én. Marcus még suliban volt, péntek a hosszú napja.
Volt ott ez a gép 125 euroért. Gondoltam biztos nem fog Apa haragudni ha 5 euroval túl lépem a meghatározott összeget. Kérdeztem a bácsitól, hogy fizethetek-e kártyával. Meglepő módon tudott angolul, az ilyen idősebbek nem szoktak tudni. Mondta, hogy igen. Mondtam neki, hogy akkor elviszem ezt a mosogatógépet. Most? Most. És hogy legyen a szállítás. Mondtam, hogy elviszem az autómmal. Olyan nagy autóm van? Igen. Itt lakunk Turkuban, mondtam igen. Hogy most melyik volt a legfontosabb kérdés amire helyesen válaszoltam, vagy a gyerekek miatt, vagy mi hatotta meg a bácsit nem tudom, de fogta a papirt, áthúzta rajta a 125-t és ráírta, hogy 100. És mondta, hogy 100 euro lesz. Hát jó. Így belefértem a tegnap este meghatározott összegbe.
Be is raktuk a helyére, Apa bekötötte a vizes csövét is, már ki is próbáltuk. Elmosogatott. Biztos gyakorolta már, nem tavaly gyártották. Husqvarna tipusú. Otthon ilyen névvel csak fűnyírót meg láncfűrészt forgalmaznak, de úgylátszik itt mosogatógépet is.

kedd, szeptember 30, 2008

Nincs semmi különös.

Marcusnak írt a helyettesítő tantónénije egy emilt, hogy Ms Robertson majd csak az őszi szünet után lesz és addig ő helyettesíti. Ez is valami. Legalább nem minden nap más lesz velük.

Reggelre ráfagyott a pára a kocsi ablakára, és a fű is deres volt. Vettünk jégkaparókat.
De aztán szépen sütött a nap, és délután már volt vagy 12 fok.

Leventééknél 3 hete fényképezés volt, most kaptuk meg a képet. Csak egy csoport képet kértünk, hogy mégis legyen valami emlék, mert nagyon drágáért fényképeznek. Mondtam, hogy majd délben kifizetem, de nem kellett, át kell utalni a fényképésznek a pénzt.
Marcuséknál is volt fényképezés, biztos azt is hamarosan megkapjuk.

Tegnap mikor mentünk a boltba az erdőn keresztül, láttunk egy mókust. De már nem is olyan érdekes, mert annyit lehet látni. Hétvégén itt szaladgált egy a játszótéren.

Érik a málna. Tegnap legelésztünk egy kicsit. Otthon is kétszer érik, itt biztos ez a második eresztés. Szanaszét, mindenfelé lehet málnát találni. Itt a ház utáni susnyásban is van málna.

Délután kiporszívóztuk az autót.
Itt már nem olyan bonyolult dolog, mint az előzőhelyen, mert a parkolóban van mindenkinek egy konnektora. Elsőre nem tudtam, hogy működik. Nem akart áramot adni, de aztán addig tekergettem a konnektor körüli számos korongot, hogy lett áram. Apa aztán elmagyarázta, hogy szerinte, hogy működik.
Itt télen az autókat elő szokták melegíteni. Szokott az autókból kilógni egy csatlakozó, azt bedugják a konnektorba, ezzel a tekerővel be lehet állítani, hogy mikor legyen az a két óra, amikor van áram és melegszik a motor. Mikor most délután nézegettük, egyszer csak odajött a szomszéd bácsi, akitől Csipesz a babát kapta és megmutatta, hogy hogy működik ez a bigyó. Mondom én, hogy nem finn. Láthatólag csak azért jött ki, hogy nekünk ezt elmondhassa. Ilyet finn nem csinál.

hétfő, szeptember 22, 2008

A szomszédaink.

Ma, meglepő módon, Csipesz kapott a szomszéd bácsitól egy babát.

10 lakás van itt L alakban ezekben a házakban.
Az egyesben egy arab család lakik. Elsőre megijedtem ettől, mert én csak Tunéziában találkoztam arabokkal, és nagyon utáltam, hogy állandóan a pénzemet akarták és nyomultak, meg erőszakosak voltak. De ezekkel a szomszédokkal nincs semmi baj.
Úgy tűnik, hogy itt egy anyuka lakik a két nagy gyerekével. Viszonylag fiatalnak néz ki a hölgy. A fia lehet vagy 20 éves a lánya meg 15. Én nem tom az apuka hol van. Néha megjelenik itt egy férfiember, aki az apuka is lehet akár. Lehet, hogy az arabok is szoktak elválni?
Mindenesetre a hölgy mosolyogni szokott ránk, meg köszön is. Ez itt Finnoban már jónak számít.

A kettesben lakunk mi.

A hármasban egy pár lakott egy kicsi gyerekkel, de úgy egy hónapja elköltöztek és azóta üres a lakás. Remélem mire jön a tél, költözik ide valaki és fűti a lakásnak azt az oldalát.

A négyesbe meg nem rég költözött egy család. Finn anyuka, fekete színű apuka, szőke 4-5 év körüli kislány, csoki színű egy év körüli kisgyerek. Talán az is kislány. Ezeknek szoktunk köszönni.

Az ötösben egy finn család lakik. Egy a mieinknél kicsit nagyobb lánnyal, meg a mieinknél kicsit kisebb fiúval. Azok is hajlandóak köszönni. Még néha előre is. A múltkor dilemmáztam itt. Mert a fickó motort szerelt két napig, valami céges furgonból pakolászta hozzá a szerszámokat. És a második nap végén csak a hátsó ajtót csukta le és az oldalsó ajtaja nyitva volt a kocsinak. Úgy állt a parkolóban, az út mellett. Néztek kifelé belőle mindenféle drága szerszámok. Hilti feliratú bőröndök. Otthon bizonyos helyeken ha így marad egy kocsi, fél óra alatt kirámolják. Apával gondolkoztunk, hogy szóljunk-e nekik? Vagy mi itt a szokás. Lehet, hogy itt nem olyan nagy dolog, nem fognak belőle elvinni semmit. De aztán úgy gondoltam, hogy csak szólok. Normális népeknek tűnnek. Csak nem haragszanak meg. És szóltam és megköszönték.

A hatosban lakik a bácsi a feleségével, akitől ma Csipesz babát kapott. Ők az egyetlen ilyen idősebb lakók. Nyugdíjasok lehetnek. Van nekik egy viszonylag új Volvo S80-juk. A bácsi hetente le és kitakarítja. Most is kocsit takarítani ment, mikor a babát ideadta. Mind a két karja tetovált. Én nem tudom, lehet, hogy eredetileg nem finn, olyan nem finn arcberendezése van. De finnül beszél. Mindenesetre ők is kedvesek. Szoktak köszönni, meg mosolyogni. És most nem tom mire fel kapta Csipi ezt a babát.

A hetesben laknak a nemszeretem szomszédok. Finn család. Van két kislányuk. Kb. 5-6 évesek lehetnek, de nem mindig járnak oviba. Na és az anyukájuk olyan mufurc féle. Nem mindig hajlandó köszönni. Főleg mióta Levente az egyik kiscsajt levizipisztolyozta. Aztán meg egyszer meglökte a két lányt a csúszda tetején, hogy lecsússzanak, mert ő is le akart csúszni. De azok meg nem tudtak, mert az ötösből a kiscsaj ott állt velük szemben a csúszdán. Én láttam és szerintem nem Levente volt ott a fő kolompos, de persze ők úgy adták elő az anyukájuknak, hogy Levente miatt jött le az egyik könyökéről a bőr. Na, azóta még nekem nem köszönt. Én meg figyelek, hogy lehetőleg amikor kint vannak a lányok, akkor Levente ne menjen ki.
Az övéké volt az a repedezett, lukas konténer is amit Levente ripityára tört. Akkor is Apa kiment, köszönt, a csaj visszaköszönt. Apa kérdezte, hogy övéké volt-e az a konténer ami itt volt? Mondta, hogy jesz. Apa mondta, hogy sajnos a fia összetörte, de majd veszünk másikat. Arra is azt mondta, hogy jesz. Ennyit beszélgettek. Apa kicsit furcsának találta, de lehet, hogy nem tud jól angolul. Meg én otthon azt mondtam volna a szomszédnak, hogy hagyd a fenébe, hát már úgyis repedt volt meg lukas, nem csoda hogy összetört.

A nyolcasban egy fiatal pár lakik. A kilencesben meg nem tudom, hogy kik. Talán ott is fiatalok gyerekekkel, de nem szoktak megjelenni a játszótéren. A tizesig meg el sem látok.

Az ötösben meg a hetesben lakók, akiknek vannak a kisgyerekeik, azok szoktak egymással beszélgetni, meg a hatosból a néni hozott egyszer át valami edényeket az egyesbe az arab hölgynek. De olyan tracspartit, amit én el tudnék képzelni, ha otthon lenne egy ilyen közös udvarral ennyi ember, olyat én itt nem láttam.