A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lakás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lakás. Összes bejegyzés megjelenítése

kedd, szeptember 09, 2008

Zuhog. Egész nap. Kocsival se könnyű, de ez az Apa meg bicajjal ment, mert utál buszozni. Odafelé útba esik, el vihettük volna, csak luxusnak tartja, hogy érte menjünk mikor haza akar jönni, ezért inkább bicajozik. Szarrá fog ázni.

Ezért most inkább maradjunk bent.
Írok a lakásról. Csak a földszintről, mert az emeleten alszanak.


Ezen az ajtón jövünk be az előszobából a lakásba. Az előszobába meg egy kicsit komolyabb ajtón kell bemenni kintről. De ez a két ajtó sem akadályozza meg a gyerekeket abban, hogy a játszótérről behordjanak mindennap egy fél kiló homokot.
Az előszobában van egy szekrény, ott lakik a porszívó, meg cipők, meg éppen nem használt kabátok.


Az éppen használtak itt lógnak a fogason az ajtó mellett. Meg az éppen használt cipők is itt vannak. A lépcső alatt van a gyerekek játék kuckója.


Ez a konyha. A szekrénytől jobbra már vége van, ott az ablak. Balra a tűzhely mellett folytatódik még egy fél métert kb. Nem túl nagy az egész, de azért elférünk.


Nappali egyik oldal,


nappali másik oldal. Ott a kanapé mellett van egy nagy ablak, utána a teraszajtó, utána meg egy kis szünet után az előző képen látható kis ablak. Kb. 5m széles. Vagy hosszú.


Nappali, lépcső, bejárat. A lépcsővel szemben van a WC bejárata.


Ez az a WC. Jó nagy. Biztos azért, hogy ne kelljen a mosógépet felcipelni az emeletre.

Hát ennyi a földszint. Gyakorlatilag itt töltjük az egész napot, az emeletre csak aludni, tusolni, szaunázni, meg teregetni járunk.

A bejárattal szemben van egy kis tárolónk. Ott vannak a bicajok, az utánfutó, meg a szerszámaink. Meg a tetőbox, de az nem fér el benne keresztbe, ezért az egyik vége fel van akadva egy deszkára az egyik oldalon, a másik vége meg neki támaszkodik a tároló másik oldalának. Lóg ott, mint Demoklész kardja, de legaláb nem foglalja a helyet. És így minden cuccunk befér.


Ennyi az egész.

hétfő, augusztus 04, 2008

Ideköltöztünk.
Csütörtökön este 8 óra felé köszöntünk el a régi lakástól.

Pénteken egész nap pakoltam, hogy lépni tudjunk.
Szombaton folytattam, mert jöttek Pirikéék és még nekik is be kellett férni a lakásba.

Pirike az unokatesóm, Vandával jött a nagylányával. Apa meg Levente ment értük Helsinkibe.

Egész szombat délelőttig jó idő volt. Csütörtökön meg pénteken már határozottan melegünk volt, mert 27 fok is volt árnyékban. Pénteken délután elmentünk a gyerekekkel a strandra, az ég fele tiszta volt, onnan sütött a nap, a másik fele be volt borulva. Villámlott is, de nem vettük komolyan, mert a nap is komolyan sütött. De aztán el kezdett esni az eső. A nap még mindig sütött, úgyhogy először csak néztünk, hogy most mi van? De aztán el kezdett zuhogni és annak ellenére, hogy még mindig sütött a nap, futásnak eredtünk, haza autóztunk. Szombat délelőtt azért még kisütött a nap, de mire megérkeztek Pirikéék Helsinkiből, beborult az egész ég és esett. És azóta is úgy van. Nem mindig esik, de jó hideg van. Mindig ezt csinálja velünk ez az időjárás, ha vendégeink vannak.

Tegnap este azért kicsit sétáltunk itt a környéken.
Ma meg voltunk a piacon.

Délután vettünk Vandával egy mosógépet, mert ebben az albérletben nem volt. Felültöltős kellett, mert csak olyan fér be a mosógép-helyre. Az egyik Ekotoriban találtunk egy Electroluxot. Gyors megvettük, mert már napok óta nem mostam és az nálunk az jelenti, hogy minden tele van már szennyessel.

Különben jobban elférünk ebben az új lakásban, mint előre gondoltam. A konyhába is befér rendesen az asztal, meg 5 szék. A hálószoba is egész tisztességes méretű. Vagyis az a szoba amit a gyerekek kijelöltek nekünk hálószobának. Mert csak odafért be a franciaágy, meg így az övéké az erkélyes szoba.
Az ágyunkat vasárnap Apa, Pirike meg Vanda elhozta a régi albérletből. Feltették a kocsi tetőcsomagtartójára. Pirike tartotta az egyik lábát egész úton, hogy ne billegjen. Utána nem tudtuk felvinni a lépcsőn, mert nem fért el, úgyhogy felhúztuk az erkélyre és ott az ajtón át jutott be az ágy a lakásba.

A környék kicsit forgalmasabb, mint amire számítottam, de még így is sokkal jobb, mint bent a belvárosban.
A gyerekek amikor csak lehet kint vannak. Marcus sokat bicajozik, élvezi, hogy végre tekereghet szabadon.

vasárnap, július 20, 2008

Apa most viszi Tatáékat a reptérre. Mennek haza. Azt mondták, sok élménnyel gazdagodtak. De biztos azért már jó hazamenni, mert a gyerekzsivaj hosszú távon elég fárasztó, ha nincs hozzászokva az ember.
Most a gyerekek lefeküdtek aludni, én meg írok.
Leírom a költözéssel járó ügyes-bajos dolgainkat, amikről eddig nem írtam, mert nem akartam borzolni a kedélyeket az idős olvasókra való tekintettel.

Szóval kitaláltam/tuk, hogy el kéne innen költözni, mert nem annyira jó 3 gyerekkel udvar nélkül. A zajt már kezdjük megszokni. Az, hogy 600 busz és 2000 autó megy el az ablakunk alatt naponta és állandóan por van, meg kipufogó-büdös, az azért még mindig zavar.

Az első tény amivel szembesültünk az volt, hogy mivel nem lakjuk le a határozott idejű szerződést, ki kell fizetnünk egy havi lakbérnek megfelelő büntetést.
Nem is költözhettünk akkor amikor akartunk, mert egy naptári hónappal hamarabb le kell mondani a lakást és Apa pont június 2-án ment be az irodába, így június már nem számított egész hónapnak, tehát úgy vették, hogy július 1-től tart a felmondási idő, ez az utolsó hónap amit még ki kell fizetnünk.

Azt gondoltuk, mivel ki akarunk költözni a belvárosból, találunk valami olcsóbb albérletet és akkor meg tudjuk spórolni a büntetést is.

De akkor következett a második arculcsapás. Miszerint annyira jó dolguk van ezeknek az irodáknak, hogy meg tehetik azt, hogy egy évnél kevesebb időre nem kötnek szerződést, és ha mégis hamarabb elmegy az ember, akkor megint csak fizetheti a büntetést. Vagyis az egyik helyen azt magyarázták, hogy csak akkor nem számítanak fel szerződés kötési díjat, ha legalább egy évre szól a szerződés. Mivel mi csak 10 hónapra tudunk már szerződést kötni, mert már csak ennyi időt szándékozunk Finnországban tölteni, készüljünk fel arra, hogy a végén még ki kell perkálnunk egy havi lakbérnek megfelelő büntetést újfent.
Na ekkor mondtam Apának, hogy akkor tőlem mehetünk haza. Szerintem az azért durva, hogy nem tud az ember 10 hónapra lakást kivenni. Gondolom, hogy ha olyan lakásba akartunk volna menni, amit már hónapok óta hirdetnek, akkor lehet alkudni ebből a büntetésből, de az se biztos.

Na mindegy. Elkezdtünk lakásokat nézegetni.
Itt az a rendszer, hogy hirdetik a lakást, (általában irodák, kevés a magánszemély által hirdetett) egy-két hétig lehet megnézegetni, aki akarja beadja a jelentkezését és a kitöltött adatlapok alapján a tulaj eldönti, hogy kinek adja oda a lakást.
Ha nagyon nagy az érdeklődés egy ingatlanra, akkor kihirdetnek egy bemutatási időpontot. Apa is volt egy házat így megnézni, odacsődül a tömeg, kinyitják a lakást, bemegy mindenki és nézelődik. Mászkál össze-vissza, ki merre akar. Az előző bérlőnek ott az össze cucca. De mivel a finneknek eszükbe sem jut, hogy valaki valamit el fog lopni, ez így teljesen természetes.
Utána aki akar bemegy az irodába és beadja a jelentkezését. Mi is beadtuk erre a házra, akkor derült ki, hogy nem lehet egy évnél rövidebb időre szerződést kötni. De a végén nem mi kaptuk meg a házat.
Ha kicsi az érdeklődés a lakásra, akkor persze itt is működik az, hogy az ember megnézi, azt mondja, hogy kell neki és akkor megkapja. Ugyan még húzzák az időt, mert meg kell kérdezniük a tulajt, de az nyilván azt mondja, hogy adják ki, csak legyen már egy bérlő.

A rendszerből adódóan a hónap elején jelenik meg a legtöbb hirdetés, mivel vagy lejár a szerződés, vagy másnak is - ugyanúgy mint nekünk - egész hónappal lehet lemondani az albérletet. Úgyhogy 12-én, mikor még semmi értelmeset nem találtunk, és azt az egyet ami volt, azt meg nem mi kaptuk, kezdtünk aggódni, hogy akkor hol fogunk lakni.
Az interneten minden nagyobb iroda ajánlata megtaláltható. Van egy-két oldal, ahol össze van gyűjtve több iroda ajánlata és magánszemélyek is hirdethetnek. Főleg ezeket ismertük, de aztán kiszedtem néhány Turun Sanomatot (helyi újság) az újságos kukából és kiderült, hogy van néhány iroda akik a közösben nem hirdetnek.

Végül 3 jelöltünk volt.
Egyet megnéztünk hétfőn. Bement Apa az irodába, kitöltött egy lapot, ideadták a kulcsot, hogy menjünk nézzük meg. Megnéztük, beadtuk a jelentkezésünket.
Egy kétszintes sorház egy darabja. Alul nappali, konyha, WC, előszoba. Felül két szoba, fürdőszoba, szauna. Van hozzá egy terasznyi udvarféle, és a bejárattal szemben nyílik a ház játszótere. A hely nagyon jó, csöndes környék, legfeljebb a sirályok rikoltoznak, mert közel van a tenger. A gyerekek nyugodtan tudnak játszani az udvaron. A lakás az viszont egyáltalán nem olyan tágas, mint a mostani, a konyha is pici, a nappali is.
Az irodában a csaj azt mondta, hogy majd a héten valamikor döntenek, hogy ki kapja a lakást, mert mittudomén. Olyan volt, mintha csak túl kényelmes lenne. De aztán Apa mondta, hogy nagy bajban leszünk, ha a héten nem találunk lakást, jó lenne minél hamarabb tudni, hogy ez a miénk lesz, vagy nem. Akkor megígérte, hogy szerdáig kitalálják.
Szerdán megnéztük még egy ikerház egyik felét. Katasztrófa. Három szinten 3 szoba, 3 féle fűtés. Vacak állapotban. Szükségmegoldás kategóriába került.
Meg megnéztünk még egy bútorozott társasházi lakást, ami nem messze van a sorháztól, jó helyen, nagyon jó lakás, udvara is van, a környék is szuper.
Gondolkoztunk, hogy melyik legyen: a sorházi, ahol nem annyira kényelmesen férünk el, viszont Csipesz is kimehet egyedül az udvarra, vagy a drágább, kényelmes lakás, ahol viszont Csipesszel nekem is mindig le kell mennem az udvarra és Apa is idegeskedni fog, hogy ne szaladgáljanak a gyerekek, mert laknak alattunk. Nem tudtunk dönteni.

Mindenesetre Apa beadta a jelentkezést erre a társasházra is.

A vége az lett, hogy szerdán még szólt a csaj, hogy megkaptuk a sorházit. Bementünk az irodába, kiderült, hogy ezek tudnak 10 hónapra szerződést kötni, igaz kizárólag magánszeméllyel, azt nem lehet, hogy a cég béreli nekünk a lakást, mint ahogy eddig volt.
Mivel a másiknál mondták, hogy ők is csak 1 évre kötnek szerződét, már az elveink miatt is a sorházit választottuk. Meg ez legalább már biztos volt, a másikat még meg kellett kérdezni a tulajtól, és mivel csütörtökön indultunk Poriba, meg már egyébként is idegesek voltunk, hogy mi lesz 3 gyerekkel a híd alatt, nem akartunk tovább variálni.

Így a Päivänkakkarankuja 2.-ben fogunk lakni. És mellékesen majdnem 2000 euróval kevesebbet fogunk lakásra költeni.
Az valószínű, hogy a gyerekek nem fogják tudni megmondani még 10 hónap múlva sem, hogy milyen utcában laknak.

Ha valaki meg akarja nézni a térképen: Turku déli részén, a belvárostól dél-nyugatra, Katariina nevű városrészben, az Eteläkaari nevű útból nyílik egy Meriläistentie nevű utca, és abból nyílik ez a pici, lehetetlen nevű utcácska. A kuja a végén azt jelenti, hogy szűk utca, köz. Nem is biztos, hogy kivan írva az egész név, mert nincs olyan hosszú az utca, mint a neve.
www.02.fi/kartta. Ilmakuva azt jelenti, hogy műhold kép.

De talán a következő linkre kattintva is meg lehet nézni.
http://www.02.fi/kartta/P%C3%A4iv%C3%A4nkakkarankuja+2./20740+Turku

Egy piros izé majdnem rámutat a házra. Az izétől picit balra-lent van két 100 fokot bezáró ház. A +-al nagyítgatva, meg ha átkapcsoljuk ilmakuvára, lehet látni, hogy a házak által bezárt területen van egy játszótér (az az okkersárga terület), és annak a bejáratával szemben van az a lakás, ahol lakni fogunk.

A játszótér, a bejárattal szemben a konyhaablakunk, attól balra a kulipintyó az egy tároló,
aminek a fele a mienk, és azzal szemben, az ablak mellett van a bejárat a lakásba.

Kinézés a nappaliból. A fehér kerítésig, meg a bokorig tart a saját udvarunk. Kb. 3m-re lehet
eltávolodni az ajtótól. De utána van egy közös rész, ahol a gyerekek szaladgálhatnak.

Kinézés a konyhából


Utcakép a fenti erkélyről. Nagy útnak néz ki, de nem vezet sehova, úgyhogy túl
nagy forgalom nincs rajta. A busz sem jár túl sűrűn.

péntek, június 06, 2008

Itt vannak a megígért fényképek a lakberendezett lakásról.

Azt hiszem a nappali változott a legtöbbet. Kicsit most már barátságosabb, mint másfél hónapja.

Ilyen volt

Ilyen lett
És az íróasztaltól balra még ott van a csodálatos könyvespolcom is. A szembe lévő falon nincs csak a tv a smirglizett állványával. Az látszik a tükörben. Majd egyszer azt is lefényképezem, ha érdemes lesz.

Gyerekszoba, fejenálló Csipesszel

Nem is fejenáll, hanem próbál kimászni.
A srácok nem akarnak ágyat, azt mondták, hogy nekik jó itt a földön. Az ágyak fölé az alkotásaikat ragasztottuk ki.

Erkély

Ma is vettünk virágokat az erkélyre. Lassan kezd dzsungelesedni. A földön a paradicsomfám. Már virágzik.

Van itt az udvarban egy csomó erkély meg ablak, de úgylátszik akik itt laknak nem szeretik annyira a virágot, mert csak nálunk van meg a fölöttünk lévő néninél. A többi pucér.

szerda, április 23, 2008

Írok a lakásunkról.

Egy legbelvárosi (pontos fordításban, lényegbelváros, van belváros, meg lényegbelváros, a belváros belvárosa) utcában lakunk. Előnye, hogy minden közel van, hátránya, hogy nagyon forgalmas. Kb. 26 féle busz áll meg az előttünk lévő buszmegállóban. A fiúk számolták néhány napig, hogy hány 18-as buszt látnak, legtöbb 44 volt, pedig csak néhány óráig ültek az ablakban.
Szóval alsó becslés, ha 600-ra becsüljük a ház előtt elmenő buszok számát naponta.
Kicsit utálom ezt a zajt, meg port. Már mondtam Apának, hogy nézzen utána, hogy milyen feltételekkel tudjuk ezt az albérletet felmondani. Majd meglátjuk, hogy mi lesz. Abban reménykedtem, hogy itt a tengerparti városban, majd Levente kinövi a nehézlégzését, de ez ilyen körülmények között nem fog sikerülni.

A pontos cím Maariankatu 10. Az Aurakatu és a Kauppiaskatu (és ezt fejből írtam) közötti részen a folyóhoz közelebb eső oldalon van. Egyes műholdas térképeken az autónk is látszik az udvaron. Nem a miénk, mert gondolom legalább két éves egy ilyen műholdkép, de a gyerekek mindig azt mondják. Mi itt szoktuk nézegetni: http://www.020202.fi/kartta/

A ház egy nagy társasház. 5 szintes. Nem emeletben számolnak, hanem szintben. Mi a másodikon lakunk. Alattunk nem lakik senki csak boltok vannak. Ez jó, mert nem kell veszekedni a gyerekekkel, hogy ne rohangáljanak. Egy hangszerbolt van alattunk, szoktuk hallani, hogy valaki próbálgat egy gitárt, vagy dobot.
Van udvar, csupa beton autóparkoló. Marcus ott szokott keringeni a bicajával, várom, hogy mikor fogja leamortizálni valamelyik kocsi fényezését. De imád bicajozni és máshol nem nagyon tud.

A lakás maga jó.
Van nagy nappalink. Úgy 4*6 m, igaz, hogy nem sok minden van benne, de az legalább jól elfér.
Van gyerekszoba, hálószoba, vendégszoba. Ott most vasalódeszka és szárítókötél van, de ha valaki bejelenti, hogy jön hozzánk vendégségbe, rögtön kipakolunk!
A konyha lehetne kicsit nagyobb is, de azért elférünk. Ami kicsit baj, hogy csak 1 WC van. Az is bent a miniatűr fürdőszobában.

A konyha

A nappali. Azóta már lakályosabb, mert kész lett a könyvespolcom,

meg egy TV is van már benne

Ja, meg van egy lasitutte parvekénk. Egy erkélyünk. A lasitutte (vagy ilyesmi) azt jelenti, hogy elhúzható üvegtáblákkal be lehet üvegezni és akkor jól bent marad a meleg az erkélyen. Nem rossz megoldás. Nyáron szépen össze lehet gyűjteni az üvegtáblákat az egyik oldalra.
Vannak beépített szekrények. A finneknél általában minden lakásban van beépített szekrény, vagy gardrób.
Szaunánk az nincs. Szokott lenni a háznak szaunája, ha a lakásokban nincs is, de itt a háznak sincs.

kedd, április 22, 2008

Mai témánk a guberálás.

Mikor az ember egy évre költözik egy másik országba és üres a lakása, nagy a dillema, hogy mi az amire költsön és mennyit. Egy évet féllábon is ki lehet bírni.

Mikor még nem volt asztalunk a gyerekek az ablakpárkányon reggeliztek. Jó széles műkő ablakpárkány van, ott ültek és számolták a buszokat. Egy kosárra tettem egy polcot és azon ebédeltünk, meg vacsoráztunk. Csipesznek nagyon tetszett, hogy mindent elér.


Aztán vettünk asztalt meg székeket, és mostmár azonkívül, hogy ott tudunk enni, a gyerekek is tudnak mellette rajzolni. Meg majd biztos Marcusnak lesz házi feladata és akkor majd ott tud írni.
Meg vettünk egy normális ágyat is, mert azért az sem árt, ha ki tudjuk magunkat rendesen aludni.

De mondjuk a könyvek simán ellettek volna sorban a földön. De épp felújítás volt az udvarban, cserélték az ablakokat és gyalult léceket dobáltak kifelé, mert azzal volt a sok ablak összefogva. Hát ezeket szedegettem ki a konténerből is csináltam egy könyves polcot, meg a fürdőszobába is csináltam egy polcot a mosóporoknak. A gyerekekkel jártunk le mindennap.
Amikor meg kidobtunk a fémes szelektívkukába egy konzervdobozt, kiderült, hogy ott van benne egy csomó szép kekszes meg csokis fémdoboz. Azokat is kiszedtük. Csak kiették belőlük a kekszet aztán kidobták. Még a műanyag tartóbigyók is benne voltak. Úgyhogy kimostam és most játékok vannak bennük, meg abban hordják az uzsonnájukat a gyerekek az oviba, meg virágmagokat vetettünk bele, meg ilyesmi.
Kiguberáltunk két nagy konzervdobozt is. Kidekopázsoltuk őket és most abban vannak a paprika palántáink. Itt nem 5 meg 2 literes üvegben tartják a savanyú uborkát, hanem 5 meg 2 literes konzervdobozban.


A polcaim. Nem minden vastag könyv szótár

Tegnap leküldtem a gyerekeket, hogy dobják ki a tejesdobozokat a kartonos kukába. Egyszer csak Levente feljött és kérdezte, hogy kivehet-e a kukából egy dobozt, mert nagyon jó kis doboznak látszik. Rászoktak a guberálásra.