A következő címkéjű bejegyzések mutatása: időjárás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: időjárás. Összes bejegyzés megjelenítése

vasárnap, december 14, 2008

Nincs semmi különös.
Délelőtt Apa kint volt a gyerekekkel, amíg én főztem. Egyszer csak jött szólni, hogy gyorsan nézek ki, mert süt a nap. De egész lemenésig sütött. Utána pedig látni lehetett az est-hajnal csillagot is. Csillagot nagyon ritkán láttunk még. Olyan sokszor van beborulva az ég.

Teszek ide egy fényképet. Elég rossz kép, mert azért ennél sokkal világosabb volt. Később pedig teljesen eltűntek a felhők. Csak azt akarom megmutatni, hogy milyen magasan van a nap amikor delelőn áll. Mert a kép délben készült. A bekarikázott rész közepén van kb. a nap.


Ezért kell télen sokkal inkább napszemüveg vezetéshez, mint nyáron. Mert ha egyszer kisüt, tuti az ember szemébe süt. Mert olyan alacsonyan jár, hogy az ilyen törpéknek, mint én, nem ér semmit a kocsi napellenzője.

Délután karácsonyi vásárban voltunk. Most is énekeltek valakik pont mikor odaértünk. Mire megittuk a glöginket Joulupukki is megérkezett. Most is voltak manók, akik szórakoztatták a gyerekeket. Sokat nem mászkáltunk, mert fáztak a gyerekek.

Haza jöttünk, levágtam Apa haját, Marcussal tanultunk és most már mehetünk is aludni.

csütörtök, december 04, 2008

Nem tudom említettem-e már, de ez az időjárás, ez elképesztő.
Délben tojás nagyságú hópelyhek hullottak az égből, meg rendes hóesés is volt egy csomó ideig, de mind elolvadt, mert meleg volt.
6 óra felé mentünk Apához kocsival, a szélvédő jégvirágos volt. Egész vastagon. Az út is csúszott. Este jöttem haza busszal, esett az eső és most épp 2 fok van. Hol itt a következetesség?

Apa beíratott tornázkodásra. Oda a cégük alagsorában lévő terembe, hogy én is egy hétig ingyenért kipróbálhassam, hogy mik vannak ott.
Utoljára a '90-es évek elején voltam ilyen helyen. Azt hiszem kétszer is. F. Zoli megkért, hogy menjek vele, mert nagyon unalmas egyedül. Egy ilyen gépes konditerem volt. Mindent kipróbáltam, annyi súllyal, amennyit még elbírtam. Másnapra lázas lettem és persze nem bírtam felkelni.

Ebből tanulva most csak módjával próbálgattam. Biztos azóta már otthon is nőtt a színvonala, a gépek minősége az ilyen fitnesz izéknek. Itt is szuper gépek vannak. Két tévén megy a tévé műsor, hogy ne unatkozzanak a bicajosok, meg a futók. Újságok is vannak.

Futottam, eveztem, súlyokat emelgettem, gondosan ügyelve rá, hogy mikor eljövök egy géptől ne az 5 kg-nál maradjon bedugva a szegecs. Majd meglátjuk holnapra hol lesz izomlázam.

Szaunáztam is egy kicsit. A tusolóban tusfürdő, sampon, hajbalzsam, hajfixálóhab kitéve, testápoló és dezodor kíséretében. Hajszárítók, hajkefék - tele volt az összes szőke hajszálakkal.

Átsétáltam a sportpályák között a buszmegállóba. A korcsolyapályán néhányan korcsolyáztak, a kecskés helyen most is világítanak szépen a fények, amit hétvégén gyújtottak.

Jó volt már egy kicsit egyedül lenni. Nagyon szeretem én a gyerekeimet, de már egy kicsit fárasztó, hogy állandóan ott vannak és egy pisilést nem lehet elintézni úgy, hogy ne legyen közben valakinek valami nyűgje, vagy valami fontos mondanivalója.
Otthon legalább ha elmegyünk pl. Gyomára, akkor egy kicsit más is figyel rájuk és nyugodtan pisilhetek. Meg persze mást is csinálhatok. Meg úgy általában több lehetőségem van Apára hagyni őket.
Na, itt ez ritkán adatik meg.

csütörtök, november 27, 2008

Vége van a télnek.
Most épp 5 fok van és nagyban olvad. Valószínű holnap reggelre már alig lesz valami a 12cm hóból. Már Marcus leverte a hóember fejét, mert alig tartotta valami, a hókutyánk is fejetlen lett délutánra.
De legalább megtudtuk, hogy mire lehet számítani. Apa azt mondja, hogy a leghidegebb januárban, februárban és márciusban szokott lenni. Ez még semmi nem volt.
Lehet, hogy ha haza megyünk otthon kéne maradni?

Megfigyeltem túlélési eszközöket télvízidejére.
Idős néniknek van cipőre csatolható pótsarok, amelyik gumiból van és kis tüskék állnak ki belőle, hogy ne csússzon el az ember. Nem tudom miért csak néniken láttam? Majd még figyelek.
És láttam még idős embereknél olyan botot, aminek szintén tüske áll ki az aljából. Lehet, hogy az mindig ott van, csak be lehet húzni.
Ilyenek ezek, nem nyavalyognak a tél miatt, hanem kitalálnak minden félét, hogy hogy lehet túlélni. Hát, akinek muszáj...

Holnap lesz Leventééknél a Pikkujoulu. Vinni kell egy kis ajándékot. Bementünk a városba, a tiimari nevű papír-írószerben vettünk ajándéknak valót, meg voltunk könyvtárban. Busszal mentünk-jöttünk.
Ez a kis Csipesz annyit akaratoskodott! Néha kicsit nehéz vele.
Megnéztük a kivilágított sétálóutcát is. Nagyon tetszett a gyerekeknek.
Olyan kb. mint Szegeden szokott lenni.

Ez a svéd színház. Valami elállítódott megint ezen az új fényképezőgépen.
A valóságban sokkal világosabb volt.


A sétáló utca. Ez is világosabb volt.

Apa pedig az egy hetes ingyen bérletét tornázkodta le éppen.
Abban az épületben, ahol a cége is van, az alagsorban működik egy ilyen fitnesz klub. Futópad, bicajok, erősítőgépek. De vannak különböző mozgatós foglalkozások is. Aerobik meg ilyenek.
Ma valami jóga alapokra épülő tornázkodást próbált ki Apa. Pilates. Tetszett neki. Ő volt az egyetlen hímnemű résztvevő.

Nekem is kért egy ilyen egy hetes bérletet. Ez most valami akció, biztos próbálják becsalogatni az embereket.

Csipeszke vette tegnap ezt a csokor rózsát.


Valamiért két euroért vesztegettek 10 szálat. Az olcsó. Ennyiért ritkán lehet virágot kapni. A K-citymarket virágboltjában ráadásul. Csipi kiválasztotta, odavitte a néninek, az kérdezte tőlem, hogy becsomagolja-e. Gondolom azt kérdezte, mert igent mondtam, ő meg becsomagolta.
A másik néninek meg odaadta a két eurot. Aztán hazáig húzta a csomagot. Már írtam, hogy a finnek a becsomagolt csokor tetejére kötnek egy madzagot és annál fogva hurcolják a virágokat. Csipesz is azt a madzagot fogta, csak olyan kicsi, hogy így is a földig ért a csomag.

szerda, november 19, 2008

Ezaz időjárás! Elképesztő.

Tegnap még délben elbicajoztunk Csipesszel Apához, az autóért, de utána már be is borult, fújt a szél, mint az örült. Apa inkább busszal jött haza, mert esett, meg nagy szél volt, széllökésekkel kombinálva.
Ma reggel, mikor indultak suliba-oviba 0 fok volt, és havas eső esett. Délben ragyogó napsütésben mentünk az autóért, akkor már kicsit hidegebb volt, alig tudtam eltolni Csipeszt a buszmegállóig, mert csúszott a járda. De az utak is csúsztak ott, ahol nem sütött rájuk a nap, vagy nem volt nagyobb forgalom.

Reggelente gyertyafényes reggeliket szoktunk rendezni. Nem bírom én reggel a mesterséges fényt.
Jól van na.
Tudom én, hogy otthon is sok mindenki, aki korán kell, lámpafénynél készülődik, de akkor sem. Nekem nem kellett sötétben felkelni már egy csomó éve. Amikor meg kellett, akkor is inkább félhomályban intéztem az ügyeimet, emlékezetből.
Itt meg 1/2 9-kor is még olyan sötét van ha felhős az ég, hogy nem látunk csak közvetlenül az ablak mellett. A 3 méteres konyhánk ablaktól legmesszebb eső végében már gyertyát kell gyújtani. 9 után valamikor szoktam őket elfújni. Akkor is inkább már csak megunom, nem az ablakon beömlő világosság miatt.
Ha nincs felhő, akkor már egész világos tud lenni akár 1/4 9-kor is, de a nap hivatalosan 8.42-kor kelt fel ma pl. és 15.49-kor ment le. És egész nap alig akar eltávolodni a horizonttól. Kb. 2 m-t megy fel és egész nap abban a magasságban közlekedik, aztán hirtelen lemegy.

Délután megint nem aludtunk a napsütés miatt. Elmentünk a gyerekpark parkjába. Rugdostuk a labdánkat. Egy helyen pedig ki van téve egy csomó kültéri erősítőgép. Azokon tornázkodtak a fiúk.
Ez a gyerekpark tulajdonképpen egy nagy park része, de a park másik végén focipályák, finn baseball pálya van, pötang pályák, utak futásra, ott van a stadion meg a sportcsarnok is, az amelyikben vasárnap volt Apa a fiúkkal.
Tegnap azon vitatkoztunk Apával, hogy kanyarog ott egy aszfaltos út és az micsoda. Apa mondta, hogy az görkorcsolya pálya, ő látta, hogy ott görkoriztak az emberek. Én meg állítottam, hogy annak sík jég volt a teteje valamelyik nap, mert arra szoktunk bicajozni, ha megyünk Apához a kocsiért.
Ma kiderült a turpisság. Délben egy locsoló kocsi ment körbe a pályán és locsolta rá a vizet. Most délután kétszer is láttuk a művelet megismétlését.
Hizlalják a jeget. És biztos hűtik is alulról, mert annyira azért még nincs hideg, hogy megmaradjon a jég, ha rásüt a nap. És ez a jég már 2-3 centi vastag.
Szóval nyáron görkorcsolya pálya, télen jég korcsolya pálya.
Van egy olyan térképünk, amin sportolási lehetőségek vannak bejelölve. Azon is szerepel több korcsolyapálya. Az egyiket megnézték Apáék múlt hétvégén, de akkor még focipályának nézett ki. Lehet, hogy ha már folyamatosan fagypont alatt lesz a hőmérséklet, akkor abból is jégpályát csinálnak.

hétfő, november 10, 2008

Az van írva az időjárásos ablakba, hogy 37 km/órás szél van.
Nem tudom, de az biztos, hogy pocsék idő van.
Szegény Apa ebben az ítéletidőben kerekezett haza. Esett az eső, meg fújt hozzá ez a jó kis szél.
A varjak is hátrafelé repültek.

Vacsora után elmentünk Leventével boltba. Apa helyzetét nem akartam még azzal is nehezíteni, hogy tejet is vegyen hazafelé jövet.
Szóval elmentünk a boltba kocsival. Onnan figyeltük, hogy a lüke finnek az ítéletidő ellenére kutyát sétáltatnak. Mit számít, ha néhány kisebb növésű kutya szárnyra kél. Van rajta fényvisszaverős mellény, majd megtalálják.

Mindenkin van valami fényvisszaverős kütyü. Anélkül ki sem lépnek a házból. Ha nem mellény, akkor komplett kabát, vagy legalább néhány valamilyen alakú lógós fényvisszaverős figura. Lehet kapni rengetegfélét a boltokban. Van hozzá zsinór meg biztostű is, amivel magukra rögzíthetik.
De ami nekem a legfurább, hogy felnőtt emberek járnak kukásokat megszégyenítő fényvisszaverős dzsekikben. De nem azért mert a munkájukhoz ez szükségeltetik, hanem mindennapi viseletként. És sokan.

Zörögnek már az utakon a tüskés téli gumik is.
Az olyan padka sarkokat, amiknek könnyen neki mehet az autó, meg a járdaszigetek sarkait kifurkálták, ha még nem voltak és állítgattak a lukakba kb. fél méter magas piros pálcákat fényvisszaverő csíkokkal. Biztos, hogy ha majd leesik a rengeteg hó (tavaly szinte nem is esett), akkor lehessen tudni, hogy hol rejtőznek ezek a veszélyes objektumok. Már majdnem az egész várost tele tűzgélték.

Egyszóval készülnek a télre.

kedd, október 28, 2008

Fáradtak vagyunk. Nem tudom miért.

Mondjuk az idő az elképesztő mit idétlenkedett ma. Reggel levakarták a jeget a kocsiról a srácok. Aztán sütögetett a nap. Csipesszel délben elbicajoztunk Apához a kocsiért szép napos időben. Mire az ovihoz értünk beborult. Mire a sulihoz értünk elkezdett cseperegni. Mikor haza értünk zuhogott, mire bejöttünk és levetkőztünk hét ágra sütött a nap. De mire lefeküdtünk délutáni alvásra, már megint zuhogott és azóta is esik, hol jobban, hol kevésbé. Én nem tudom mit csinálnak itt a front érzékenyek.


Marcus az nem aludt délután és most már vacsora közben majdnem leesett a feje.


Tegnap külön órái voltak.
Először a helyettesítő tanár néni tartott neki egy angol órát. (Ms Robertson még mindig nem került elő.) Abból az derült ki, hogy már mindenféle betűket kellene tudnia. Szó kártyákat olvastatott el vele. Mind b betűvel kezdődött, de aztán mindenféle betűk voltak a szavakban.
Aztán volt a szokásos extra angol órája, de ott is csak egyedül volt, mert akikkel szokott menni, azoknak addig tartották, amíg neki a külön angolja volt.
Nem tudom miért így csinálták. Lehet, hogy nem halad úgy ahogy kéne? De Apa beszélt múlt héten a helyettesítő tantónénivel és az ilyet nem mondott.

Voltunk ma magyar találkozón.
Most egész sokan voltak. Ági is eljött a három lányával. Ott bandáztak a gyerekek az asztal alatt.
A Móni nevű lány mondta, hogy lenne lehetőség magyar órákra járni Marcusnak. Minden gyereknek joga van heti egy órára az anyanyelvén. Turku város állja az órák költségét.
Már tavasszal az első magyar találkozón mondta az a lány, aki akkor tartotta, de ő úgy mondta, hogy verseket tanulnak, olvasnak, beszélgetnek magyarul. De most a Móni azt állította, hogy betűket kerekíteni is tanulnak ott a gyerekek, mert azt nem csak ebben az angol iskolában nem tanítják, de a finn sulikban sem. Majd utána érdeklődünk, hátha Marcusnak lenne hozzá kedve.

Hétvégén már elkezdte az írás füzetében a betű elemek rajzolgatását.
Azért is akartam, hogy beüljön egy-két órára otthon, hogy lássa, hogy otthon fontos a szép írás, ne csak én magyarázzam. Gondoltam, hogy így jobban elfogadja, hogy ezt gyakorolni kell.
Mikor bent voltak írásórán, éppen a c betűt tanulták. Kapott is egy csillagot a tanító nénitől.

Ma tanulták a kilencest matek órán. De szörnyű béna kilenceseket kell itt rajzolniuk. Az egyes is csak egy vonal. A kettesnek nem hullámos az alja, a hetesnek nem hullámos a teteje és nincs áthúzva. A kilencesnek meg nincs alulra bekanyarodása, csak le húzzák egyenesen.
Marcus azért pl. az egyest rendesen rajzolja, meg mindig elmondom neki, hogy otthon hogy kell kinéznie annak a számnak és kb. olyanokat rajzol.

csütörtök, október 09, 2008

Azt láttam az időjárás jelentésben, hogy otthon 20-21 fok van, meg annyi is várható.
Itt meg tegnap reggel összevesztek a fiúk azon, hogy ki kaparja le a jeget a kocsi ablakairól. Most meg csak azért van 5 fok, hogy zuhoghasson az eső.
Azt se tudom milyen ruhát pakoljak. Lehet, hogy szandit is kell vinni, hogy ne legyen melegünk?

vasárnap, október 05, 2008

Reggel megpróbáltunk valamit kitalálni, hogy mit csináljunk ma.
Mikor felkeltünk sütött a nap, jó kis kiránduló idő volt. Mondtam, hogy menjünk el Uusikaupunkiba, az egy kis város nem messze, amit már régen szeretnénk megnézni. Mire megreggeliztünk jobbról már be volt borulva. De balról még éppen sütött a nap.
Pont ezt nem szeretem itt, hiába nézek ki az ablakon és látom, hogy süt a nap, egy óra múlva már lehet, hogy zuhogni fog. Tehát muszáj megnézni az interneten, hogy megtudjam milyen idő van.
Most is azt mondták, hogy délután esni fog az eső és nagy szél lesz.
Mire ezt megnéztem már balról is beborult, úgyhogy azt gondoltuk nem megyünk el csak a bolhapiacig. Bicajos gyerekülést akarunk venni. De nem sikerült, az egyetlen ami a piacon volt, ott jött velünk szembe az új gazdája kezében.
Augusztus végéig egy nagy bevásárló központ kinti parkolójába van a piac, szeptembertől pedig leköltözik a fedett parkolóba. Mire kijöttünk a piacról már esegetett. Mikor haza értünk sütött a nap, kint maradtak játszani a gyerekek, de 5 perc múlva el kezdett zuhogni és azóta is zuhog és óriási szél van. A zászló rúd is lengedezik.

De olyan jó kis vihar mint otthon szokott lenni, az itt még nem volt. Se nem villámlik, se semmi égzengés. Apa nem értette, hogy Marcival mit nyavalygunk ezen, miért hiányzik nekünk a vihar.
Hát azt mi sem tudjuk. Az olyan otthonos lenne, ha jönne egy olyan rendes vihar.

Tegnap középiskolás osztálytalálkozóra mentem volna, ha otthon lettünk volna. Pedig már a két évvel ezelőttin sem voltam, mert akkor meg épp Csipesz született. Na, majd legközelebb.
Az osztályfőnöknek készült egy fényképalbum, amiben az osztály tagjainak jelenlegi állapota van rögzítve. Családi képet kellett küldeni hozzá. Múlt hétvégén próbáltunk hozzá képet csinálni. Először megkértük a szomszéd hölgyet, akivel nem beszélünk közös nyelvet, hogy fényképezze le a családot. Akkor Levente szabotálta a fényképezést, aztán időzített képeket csináltunk itthon, meg később kirándulás közben az erdőben. Túl sok értelmes nem sikerült. Végül egy olyat küldtem el, amelyiken legalább Apával viszonylag jól nézünk ki, a gyerekek úgyis megnőnek. Mi meg már sokkal szebbek nem leszünk. Ime.

Levente művigyor, Marcus nem akarta, hogy lehúzzam a a fejéről a kapucnit

Osztálytalálkozó helyett tegnap délután elmentünk még kicsit sétálni. Ettünk sok áfonyát, meg gombákat nézegettünk.

Csipesz tiszta maszat és lila a szája a sok áfonyától

Ezek meg nem tudjuk mik voltak, moha kinövések, vagy gombácskák

szerda, október 01, 2008

Tegnap 0 fok volt amikor eljutottunk a konyháig először és megnéztük a külső hőmérőt, ma meg 10. Cserébe zuhogott az eső. Úgyhogy Apa vitte a fiúkat oviba, suliba. Aztán délben pont nem esett, amíg Csipeszt elhúztam utánfutón a cégig, hogy megszerezzük a kocsit. A bicajt ott hagytam Apának, hogy legyen mivel haza jönnie, az utánfutót meg begyömöszöltem a csomagtartóba. Aztán megint elkezdett esni. Azt mutogatták a híradóban, hogy holnap is esni fog.

Délelőtt kipróbáltam, hogy mire jó a könyvtári PIN kódom. A könyvtár honlapján nagy nehezen megtaláltam, hogy mit kell csinálni. Bejelentkeztem, kellett hozzá a kártyán lévő azonosítószám meg a PIN kód. Ki is írták, hogy az én vagyok és milyen könyvek vannak nálam. Bejelöltem, hogy melyiknek akarom meghosszabbítani a kölcsönzési idejét, katt és meghosszabbítottam. Egy könyvvel háromszor lehet ilyen online hosszabbítást csinálni.

Egyszer régebben, mikor írtam az ennivalókról, akkor írtam a villiről is. Azt tudtam róla, hogy aludttejet jelent és sima meg gyümölcsös verzióban kapható, mint otthon a joghurt. Azóta már vettünk egyszer két félét is. És köze nincs ahhoz, amit mi otthon aludttejnek hívunk.

Nem kóstoltuk meg, mert azt hittem, hogy megromlott. Nem járt még le a szavatossága, de úgy nézett ki, mint mikor az ultra pasztőrözött tej mégis csak megalszik. Ilyen nyúlós, nyálkás, kocsonyás valami. Csak Apa merte megkóstolni.
Utána felvetődött a téma a magyar találkozón és azt mondták a többiek, hogy az nem volt megromolva, az ilyen. Fogalma sincs senkinek, hogy mit csinálnak a tejjel, hogy ezt az állagot elérjék.

Most azért jutott eszembe, mert Marcusék villit kaptak az ebédhez. Azt mondta, hogy epreset választott, egy kanállal tudott belőle megenni, a többit kidobta. De a többiek is így jártak, pedig azok jórészt finnek. Úgy látszik, hogy a finn gyerekek sincsenek odáig érte. Másrészt Levente meg azt mondja, hogy az oviba szoktak a többiek villit vinni tízóraira.
Muszáj lesz még egyszer venni, összeszedni a bátorságomat, becsukni a szememet és megkóstolni, hogy kiderüljön, hogy akkor mi a villi-igazság.

A két kicsi alszik, Marcus rajzol.
Mostanában Marcussal alszik el ez a kis Csipesz délután, meg este is.
Marcus türelmesen próbálja rávenni, hogy aludjon már. Minden délután küzdeni kell vele, bohóckodik, elszaladgál. Tolat le a lépcsőn: Csokit eszek, Anyaám. Jó?! Nem jó, menjél vissza aludni. Aztán nagy nehezen elalszik, Marcus meg nézegeti, simogatja, hogy milyen aranyos, meg milyen szép.
Este meg Apa beteszi az ágyába, ha elaludt Marcus mellett.

kedd, szeptember 30, 2008

Nincs semmi különös.

Marcusnak írt a helyettesítő tantónénije egy emilt, hogy Ms Robertson majd csak az őszi szünet után lesz és addig ő helyettesíti. Ez is valami. Legalább nem minden nap más lesz velük.

Reggelre ráfagyott a pára a kocsi ablakára, és a fű is deres volt. Vettünk jégkaparókat.
De aztán szépen sütött a nap, és délután már volt vagy 12 fok.

Leventééknél 3 hete fényképezés volt, most kaptuk meg a képet. Csak egy csoport képet kértünk, hogy mégis legyen valami emlék, mert nagyon drágáért fényképeznek. Mondtam, hogy majd délben kifizetem, de nem kellett, át kell utalni a fényképésznek a pénzt.
Marcuséknál is volt fényképezés, biztos azt is hamarosan megkapjuk.

Tegnap mikor mentünk a boltba az erdőn keresztül, láttunk egy mókust. De már nem is olyan érdekes, mert annyit lehet látni. Hétvégén itt szaladgált egy a játszótéren.

Érik a málna. Tegnap legelésztünk egy kicsit. Otthon is kétszer érik, itt biztos ez a második eresztés. Szanaszét, mindenfelé lehet málnát találni. Itt a ház utáni susnyásban is van málna.

Délután kiporszívóztuk az autót.
Itt már nem olyan bonyolult dolog, mint az előzőhelyen, mert a parkolóban van mindenkinek egy konnektora. Elsőre nem tudtam, hogy működik. Nem akart áramot adni, de aztán addig tekergettem a konnektor körüli számos korongot, hogy lett áram. Apa aztán elmagyarázta, hogy szerinte, hogy működik.
Itt télen az autókat elő szokták melegíteni. Szokott az autókból kilógni egy csatlakozó, azt bedugják a konnektorba, ezzel a tekerővel be lehet állítani, hogy mikor legyen az a két óra, amikor van áram és melegszik a motor. Mikor most délután nézegettük, egyszer csak odajött a szomszéd bácsi, akitől Csipesz a babát kapta és megmutatta, hogy hogy működik ez a bigyó. Mondom én, hogy nem finn. Láthatólag csak azért jött ki, hogy nekünk ezt elmondhassa. Ilyet finn nem csinál.

kedd, szeptember 09, 2008

Zuhog. Egész nap. Kocsival se könnyű, de ez az Apa meg bicajjal ment, mert utál buszozni. Odafelé útba esik, el vihettük volna, csak luxusnak tartja, hogy érte menjünk mikor haza akar jönni, ezért inkább bicajozik. Szarrá fog ázni.

Ezért most inkább maradjunk bent.
Írok a lakásról. Csak a földszintről, mert az emeleten alszanak.


Ezen az ajtón jövünk be az előszobából a lakásba. Az előszobába meg egy kicsit komolyabb ajtón kell bemenni kintről. De ez a két ajtó sem akadályozza meg a gyerekeket abban, hogy a játszótérről behordjanak mindennap egy fél kiló homokot.
Az előszobában van egy szekrény, ott lakik a porszívó, meg cipők, meg éppen nem használt kabátok.


Az éppen használtak itt lógnak a fogason az ajtó mellett. Meg az éppen használt cipők is itt vannak. A lépcső alatt van a gyerekek játék kuckója.


Ez a konyha. A szekrénytől jobbra már vége van, ott az ablak. Balra a tűzhely mellett folytatódik még egy fél métert kb. Nem túl nagy az egész, de azért elférünk.


Nappali egyik oldal,


nappali másik oldal. Ott a kanapé mellett van egy nagy ablak, utána a teraszajtó, utána meg egy kis szünet után az előző képen látható kis ablak. Kb. 5m széles. Vagy hosszú.


Nappali, lépcső, bejárat. A lépcsővel szemben van a WC bejárata.


Ez az a WC. Jó nagy. Biztos azért, hogy ne kelljen a mosógépet felcipelni az emeletre.

Hát ennyi a földszint. Gyakorlatilag itt töltjük az egész napot, az emeletre csak aludni, tusolni, szaunázni, meg teregetni járunk.

A bejárattal szemben van egy kis tárolónk. Ott vannak a bicajok, az utánfutó, meg a szerszámaink. Meg a tetőbox, de az nem fér el benne keresztbe, ezért az egyik vége fel van akadva egy deszkára az egyik oldalon, a másik vége meg neki támaszkodik a tároló másik oldalának. Lóg ott, mint Demoklész kardja, de legaláb nem foglalja a helyet. És így minden cuccunk befér.


Ennyi az egész.

hétfő, szeptember 08, 2008

Ma a nap kelt 6.41-kor nyugodott 20.13-kor. Persze ennél hamarabb van világos és tovább, mint 20.13. De minden nap 5 és fél perccel rövidebb az előzőnél.
Figyeltük a fákat, a nyírfák levelei már kezdenek sárgulni a juharoké meg pirosodni. Potyognak is már.

Bele kell húzniuk a növényeknek. Májusban bontogatták a rügyeiket, most meg már egyesek dobálják le a leveliket. Túl sok idejük nincs a mag növesztésre.

Az idő megint vacakol.
Tegnap még csak be volt borulva, mostmár eseget is.

Tegnap délelőtt elmentek Apával a gyerekek bicajozni. Úgy néztek ki, mint a malacok mikor haza értek, mert megálltak az erdőben csúszkálni. Egy nagy sima szikla volt a csúszda. Eleinte mohás volt a szikla, aztán lehámozták a fenekükkel. Marcin gyakorlatilag minden vizes volt.

Délután elmentünk kecskét etetni. Ott a gyerekpark parkjában ahol vannak a madarak is. Szedtek a gyerekek kicsi almákat, valami díszalma, ott érik a parkban, meg szedtünk makkot és ezekkel etették a kecskéket. A kacsáknak, libáknak vittünk kenyeret.

Marcus libát etet


Vannak ott fából készült madarak is, azokkal is játszottak.

Csipesz a páván

Aztán azt hittük, hogy megyünk bevásárolni egy-két dolgot. Eddig este 9-ig nyitva volt néhány nagyobb bolt vasárnap. De tegnap mikor odaértünk fél nyolckor, be volt zárva. Haza jöttünk, hogy akkor majd a mi boltunkban veszünk legalább kenyeret, de az is be volt zárva, pedig eddig az is nyitva volt vasárnap. Először azt hittük, hogy valami ünnep van. De aztán megnéztem a bolt honlapját és az derült ki, hogy csak nyáron, aug. végéig van vasárnap nyitva a bolt. Ősszel-télen nincs vasárnap bolt. Mi ebben a ráció?! Azt jobban érteném, hogy mondjuk télen nem 9-ig van nyitva csak 6-ig,mert hamar sötét van, de hogy hétköznap ugyan úgy 9-ig nyitva van, vasárnap meg egyáltalán nincs, ezt nem értem.

Ma azt mesélte Marcus, hogy miközben ebédelt, azt figyelte, hogy egy mókus család almát szüretel. Az ebédlő ablakából látott rá az almafára. Ez is ilyen kis díszalmákat terem.
Jött mókus mama a két kicsi mókussal. A mama felmászott a fára és dobálta le az almákat, a kicsik meg lent hordták halomba. Utána vitték a fészkükbe az almákat egyenként. A mama a nagyobb almákat, a kicsik meg a kicsiket vették a szájukba és úgy szaladgáltak. Nagyon aranyosak lehettek.

Csipesz esőmenő felszerelésben, este kitalálta, hogy ő ki akar menni és

Apa csak így engedte ki, mert meg van kicsit fázva

hétfő, szeptember 01, 2008

Csipesznek az lett a kedvenc kinti játéka, hogy az autókájával - amit vettünk neki a bolha piacon - feltotyog az emelkedőn itt a játszótér mellett, aztán visszafordul és nagy sebességgel legurul. Nagyon szereti csinálni. A ház melletti út, ami visz fel a dombra a többi házhoz, az elég meredek, ott játszák 10-12 éves fiúk ugyan ezt. Ilyen bébitaxikon száguldoznak lefelé. Már Marcus is utánuk csinálta, csak nem ment fel egész a tetejéig az emelkedőnek, meg nem sokszor csinálta, mert nem engedélyeztem, úgyhogy csak titokban csinálja, de túl sokáig nem lehet titokban tartani, mert nagyon hangos, amikor zúg lefelé.

Most Marcus azt mesélte, hogy az osztálytársai valami elasztikus kezes-lábast vesznek fel tornaórára. Úgy mondta, hogy póló anyagból van, csak van az anyagban gumi, mint egy fürdőruha anyagában. És ezen nevetett itthon, hogy felvették ezeket az izéket és utána majd megfagytak odakint benne. Első nap elmagyarázta a tantónéni, hogy pólót és rövid nadrágot, vagy hosszú kényelmes nadrágot hozzanak a gyerekek torna órára. Ehhez képest most kiderült, hogy Marcuson kívül mindenki ilyen kezes-lábasban tornázik. Meg azon nevetett, hogy máskor meg mindenki beleizzad és alig tudják magukról levenni. És mivel leizzadnak, mindenki tusol Marcuson kívül. De azt mondta, hogy neki nem kell ilyen kezes-lábas, mert biztos kényelmetlen.
Aki tudja, írja meg légyszi, hogy mostanában otthon mi a tornaóra divat a fiúknak. Gondolom nem fehér atléta, fekete klotgatya, mint a mi időnkben.

Azért is viccesek ezek a kezes-lábasok, mert azért eddig még semmi olyat nem csináltak, ami indokolna valami spéci tornaruhát. És én nem tudom, hogy miket szoktak csinálni elsőben tornaórán, de nem hiszem, hogy annál izzasztóbbat, mint amit Marci egyébként is előad, nap, mint nap.
Kérdeztük, hogy ma mit csináltatok tornaórán. Marci: tornaórán? Miért ma volt tornaóránk? Ja, akkor biztos az volt amikor vagy tizenötször körbejártuk az iskolát. Futottatok? Nem, csak sétáltunk. De kettő tornaórátok volt. Ja, akkor biztos a másik az volt, amikor az iskola körül el voltak rejtve fényképek és azokat meg kellett keresni és megmondani, hogy milyen színű szalaggal vannak átkötve.
Na, szerintem ehhez megfelel a póló, meg a melegítő nadrág. És azon sem csodálkozok, ha Marci nem tartja szükségesnek, hogy letusoljon. Mikor itthon bicajozik egy félórát, meg Leventével versenyt futnak, meg fára mászik, utána se szokott letusolni.

Az idő hirtelen elromlott. Szemerkél az eső. Azért elmentünk este sétálni, mert délután is már esett és a srácok nem voltak kint és már nem bírtak magukkal. Már sötét volt, mikor jöttünk vissza, mondtuk a srácoknak, hogy nem soká már csak ilyen sötétben tudunk majd sétálni. De a sétautak is ki vannak világítva, úgyhogy eltévedni nem fogunk, csak azért jobb napsütésben sétálni, mint lámpafénynél.

csütörtök, augusztus 28, 2008

Elképesztő, hogy milyen gyorsan tud itt változni az időjárás. Örökké jönnek-mennek a felhők. Reggeltől kora délutánig zuhogott, utána kisütött a nap, egészen kitisztult az ég, aztán este megint beborult és zuhogott.

Valószínűleg mindenki átült a bicajáról a kocsijába, mert akkora forgalom volt, hogy Leventéért nem sikerült időben odaérni délben. Marcusért is később értünk, mint szoktunk. Szegény ott állt egy fa alatt egy száll pulóverben és ázott. Sírva jött oda hozzám, hogy egy néni kivezette az ebédlőből, aztán nem engedte be az iskolába. A rendes finn iskola ott van az övéké mellett és odajárnak ebédelni. És úgy tűnik, hogy ebéd szünetben kint kell lenni, ha esik, ha fúj, és szegény Marcus meg nem tudta elmagyarázni, hogy bent van a dzsekije a suliban és engedje már be érte az a néni.

Délután elmentünk madarakat nézni. A gyerekpark egy nagyobb park egy része. A gyerekparkon kívül van ott strand, meg nagy területen rendes park, kresztábla oktató tanpályácska, meg van ott egy körbekerített rész, ami madárhálóval le van fedve. Ott libák, kacsák, hattyúk, meg tyúkok laknak. Őket néztük meg. Van ott két kecske is. Egy anyuka a kisgidájával. Őket etették a gyerekek egy félóráig. Először leveleket kaptak, utána kiderült, hogy szeretik a makkot, úgyhogy makkot gyűjtöttünk és azt ropogtatták a kecskék.

Sétáltunk egy kicsit, utána mentek a srácok a játszótérre, dehát játszani nem nagyon lehetett, mert minden tiszta víz volt. Azt hittem holnapra megszárad, de most megint esik. Hideg annyira nincs, vagy már megszoktuk. 17-19 fok. Pulóver, hosszú nadrág, mezitláb-szandi. Így mászkáltunk és nem fáztunk. Csak Csipeszt szoktuk rendesebben felöltöztetni.

kedd, augusztus 26, 2008

Egész jó idő van. Pedig már állítólag vége van a nyárnak.
Reggel csak 11 fok volt, de szépen sütött a nap.
Tegnap mondta Péternek a főnöke, hogy nem valami jó nyarat fogtunk ki, mert azért ennél jobb idő szokott lenni. Hát el tudom képzelni.
Mert most nem volt egy hét, amikor egyfolytában sütött volna a nap. A tavasz melegebb volt, mint a nyár. Hátha cserébe az ősz szép lesz.
Azért azt nem bánom, hogy az otthoni 30-40 fokokat kihagytuk.

A piacon még mindig árulnak epret meg zöldborsót a finn kertészek. Úgylátszik itt ez egész nyáron terem. Ehhez van elég meleg. Van azért ribizli, málna, áfonya is. Meg zöldség félék.

Marcus hétvégén gyártott a térdére egy nagy plezúrt. Tegnap emiatt pityergett, mert a torna órán nem engedte neki a tantónéni, hogy leüljön egy kicsit. Annyi esze nem volt, hogy megmutassa a térdét. Csak óra végén kérdezte a tantónéni, hogy miért nem tud futni és akkor mutatta meg a lábát.
A tornaórát és az éneket nem a saját tanítónénijük tartja, hanem a másodikosoké és ezzel a tantónénivel nincs kibékülve. Ez az aki szerinte állandóan veszekszik velük.

De mostmár az is elég biztonságot nyújt neki, hogy ott vannak a többiek.

Múlt héten csütörtökön meg pénteken nem volt itt Ms Robertson és mindenféle tantónénik helyettesítették, akik nem is tudtak angolul. De ezt is túl élte. Pénteken még az iskola egészségügyi alkalmazottja is megnézte őket. Megmérte a vérnyomásukat, a súlyukat, meg a testmagasságukat. Meg feltett ezer kérdést finnül. Ezt mondta Marci.
A mellettük lévő rendes iskolába kellett átmenniük kettesével. Utána Marcinak egyedül kellett visszamenni a tantermükbe.
Elmondása szerint egy labirintusba került. Minden fehér volt, minden kereszteződésnél 4 felé lehetett menni, háromszor visszajutott oda ahonnan elindult. Végül az ebédlő egyik végébe érkezett és onnan már tudta az utat. De ezt sem megijedve mesélte, csak mint érdekességet. Meg kicsit fel volt háborodva, hogy ezt hogy gondolták, hogy ők onnan visszatalálnak.

Ma meg őt meg a francia kisfiút elvitte magával egy néni, és ott valamit rajzoltak, meg el kellett ismételni az abc-t angolul. Biztos valami fejlesztő pedagógus felmérte őket. Legalább is Marcus úgy gondolja.
Azért elég rossz, hogy nem tudjuk, hogy mi történik a gyerekkel.

Erről az egészségügyis méricskélésről is kaptunk egy tájékoztatót, írták, hogy majd lesz ilyen és jó lenne, ha ott lenne a szülő is és majd értesítenek, hogy mikor lesz. Marcusnak mondtuk, hogy mi van odaírva, de azért ne ijedjen meg, ha elviszik valami rendelőbe őket és megvizsgálják. Csütörtökön hozta a papírt, pénteken reggel ezt megbeszéltük vele, és péntek délután már azzal jött, hogy megmérték őket. Akkor minek írják, hogy majd szólnak, hogy mikor menjünk. Lazák, mint a Riga lánc.

Az iskola udvarán két napja bicajokat szednek szét a gyerekek. Nem tom milyen akció ez. Majd meglátjuk mi lesz belőle.

Délután megyünk magyar találkozóra.

Ilyenek vannak.

péntek, augusztus 08, 2008

Még mindig esik. Néha meg zuhog. Néha egy pillanatra abbahagyja, az egyik ilyen pillanatban gyorsan kivittem a szemetet.
Pirike időnként kinéz az ablakon és azt mondja, hogy "Enyhe telünk van!"

Kedden délután nem esett, csak fújt a szél, akkor elmentünk sétálni a folyópartra, hogy Pirikéék lássanak már valamit Turkuból.


A tengerészeti múzeumnál van egy kis játék komp,
ott fényképezte le Vanda Leventét meg Csipeszt

Szerdán egész jó idő volt, akkor elmentünk ebéd után Naantaliba. Még néha a nap is kisütött, úgyhogy Csipesz, meg Pirike kicsit belementek a tengerbe.


A naantalii múzeum előtt

Tegnap délelőtt sem esett, akkor piacon voltunk, meg a kicsit sétáltunk a sétálóutcán, aztán Apával ebédeltünk a munkahelyén.

De tegnap kora délutántól ma késő délutánig egyfolytában zuhogott. Olimpia megnyitó közben abbahagyta, úgyhogy utána a lányok elmentek boltba, a kisebb fiúk meg kimentek játszani. Marcus görkorizott, Levente vizet gyűjtött.

hétfő, augusztus 04, 2008

Ideköltöztünk.
Csütörtökön este 8 óra felé köszöntünk el a régi lakástól.

Pénteken egész nap pakoltam, hogy lépni tudjunk.
Szombaton folytattam, mert jöttek Pirikéék és még nekik is be kellett férni a lakásba.

Pirike az unokatesóm, Vandával jött a nagylányával. Apa meg Levente ment értük Helsinkibe.

Egész szombat délelőttig jó idő volt. Csütörtökön meg pénteken már határozottan melegünk volt, mert 27 fok is volt árnyékban. Pénteken délután elmentünk a gyerekekkel a strandra, az ég fele tiszta volt, onnan sütött a nap, a másik fele be volt borulva. Villámlott is, de nem vettük komolyan, mert a nap is komolyan sütött. De aztán el kezdett esni az eső. A nap még mindig sütött, úgyhogy először csak néztünk, hogy most mi van? De aztán el kezdett zuhogni és annak ellenére, hogy még mindig sütött a nap, futásnak eredtünk, haza autóztunk. Szombat délelőtt azért még kisütött a nap, de mire megérkeztek Pirikéék Helsinkiből, beborult az egész ég és esett. És azóta is úgy van. Nem mindig esik, de jó hideg van. Mindig ezt csinálja velünk ez az időjárás, ha vendégeink vannak.

Tegnap este azért kicsit sétáltunk itt a környéken.
Ma meg voltunk a piacon.

Délután vettünk Vandával egy mosógépet, mert ebben az albérletben nem volt. Felültöltős kellett, mert csak olyan fér be a mosógép-helyre. Az egyik Ekotoriban találtunk egy Electroluxot. Gyors megvettük, mert már napok óta nem mostam és az nálunk az jelenti, hogy minden tele van már szennyessel.

Különben jobban elférünk ebben az új lakásban, mint előre gondoltam. A konyhába is befér rendesen az asztal, meg 5 szék. A hálószoba is egész tisztességes méretű. Vagyis az a szoba amit a gyerekek kijelöltek nekünk hálószobának. Mert csak odafért be a franciaágy, meg így az övéké az erkélyes szoba.
Az ágyunkat vasárnap Apa, Pirike meg Vanda elhozta a régi albérletből. Feltették a kocsi tetőcsomagtartójára. Pirike tartotta az egyik lábát egész úton, hogy ne billegjen. Utána nem tudtuk felvinni a lépcsőn, mert nem fért el, úgyhogy felhúztuk az erkélyre és ott az ajtón át jutott be az ágy a lakásba.

A környék kicsit forgalmasabb, mint amire számítottam, de még így is sokkal jobb, mint bent a belvárosban.
A gyerekek amikor csak lehet kint vannak. Marcus sokat bicajozik, élvezi, hogy végre tekereghet szabadon.

péntek, június 13, 2008

A nap kel: 4h 1m
A nap nyugszik: 23h
Nap hossza: 18h 59m

Persze ennél sokkal több ideig van világos

Még nem okozott bosszúságot, hogy a hálószobában kiégett az égő és nincs kicserélve.
Habár olvasólámpa az kéne, mert tegnap éjfélkor a meccs után, már elég rosszul láttam olvasni.

Mai időjárás:

9 óra, 13 fok, felhős ég
11 óra, 10 fok, zuhog az eső
12 óra 13 fok, süt a nap
13 óra 14 fok, csepereg az eső
14 óra 15 fok, 2-es erőséggel süt a nap, vagy csepereg az eső

Olyan ez itt, mint otthon az áprilisi időjárás. Zuhog, aztán fél óra múlva süt a nap. Tegnap este is el tudtunk menni bevásárolni legalább, mert akkor sütöt a nap. Most is mondtam a srácoknak, hogy gyors menjünk el a piacra, mert épp süt a nap, de mire el kezdtünk készülődni, addigra megint esett. Habár ez nem csak az időjárás hibája, mi is kicsit lassan készülődünk.

Majd írok, ha lesz mit, most csak itt tümmögünk. A gyerekek mindenfélével játszottak. Összeszedtem nekik tegnap kisebb dobozokat, meg ananászos konzervdobozokat építőkockának, mert Levente azt hiányolta. Tegnap azzal szimulálták a földrengést, ma meg Csipesz építgetett belőle, meg Marcus garazsírozta bennük a robotait.

Én meg kicsit pakolászok, hogy majd elférjenek a vendégek. 9 nap múlva jönnek Ferencék, aztán mikor ők haza mentek, akkor 1 nap szünet után jönnek gyomai Mamáék. Jó lesz.

kedd, május 20, 2008

A nap kel: 4:37, nyugszik: 22:19.
Ilyen van még írva az interneten, hogy
civil alkony: a napkel: 3:25, nyugszik: 23:32.
Látható fény időtartama: 20h 7m.

Szóval ilyen sokáig van világos most.

Legmagasabb várható hőmérséklet 13 fok.

Éjszakai hőmérséklet: 3 fok.

Szerintem távfűtés van és még működik.

Az időjárás előrejelzés általában elég jó. Nem egy Kárpát-medence ez itt, nem kavarognak össze-vissza a légörvények.

Otthon azt hiányoltam, hogy miért nem mondanak valószínűséget.
Itt most holnapra azt írják, hogy eső valószínűsége 20%.

A lényeg, hogy ma nem fog esni és szépen süt a nap, mert a fiúk délután az ovival mennek kirándulni. Abba a kézműves múzeumba, amit már egyszer kívülről megnéztünk, a skanzen jellegű. Utána pedig kincset vadásznak a múzeum melletti parkban, meg ott fogják az uzsijukat is megenni.