A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyarok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: magyarok. Összes bejegyzés megjelenítése

kedd, október 28, 2008

Fáradtak vagyunk. Nem tudom miért.

Mondjuk az idő az elképesztő mit idétlenkedett ma. Reggel levakarták a jeget a kocsiról a srácok. Aztán sütögetett a nap. Csipesszel délben elbicajoztunk Apához a kocsiért szép napos időben. Mire az ovihoz értünk beborult. Mire a sulihoz értünk elkezdett cseperegni. Mikor haza értünk zuhogott, mire bejöttünk és levetkőztünk hét ágra sütött a nap. De mire lefeküdtünk délutáni alvásra, már megint zuhogott és azóta is esik, hol jobban, hol kevésbé. Én nem tudom mit csinálnak itt a front érzékenyek.


Marcus az nem aludt délután és most már vacsora közben majdnem leesett a feje.


Tegnap külön órái voltak.
Először a helyettesítő tanár néni tartott neki egy angol órát. (Ms Robertson még mindig nem került elő.) Abból az derült ki, hogy már mindenféle betűket kellene tudnia. Szó kártyákat olvastatott el vele. Mind b betűvel kezdődött, de aztán mindenféle betűk voltak a szavakban.
Aztán volt a szokásos extra angol órája, de ott is csak egyedül volt, mert akikkel szokott menni, azoknak addig tartották, amíg neki a külön angolja volt.
Nem tudom miért így csinálták. Lehet, hogy nem halad úgy ahogy kéne? De Apa beszélt múlt héten a helyettesítő tantónénivel és az ilyet nem mondott.

Voltunk ma magyar találkozón.
Most egész sokan voltak. Ági is eljött a három lányával. Ott bandáztak a gyerekek az asztal alatt.
A Móni nevű lány mondta, hogy lenne lehetőség magyar órákra járni Marcusnak. Minden gyereknek joga van heti egy órára az anyanyelvén. Turku város állja az órák költségét.
Már tavasszal az első magyar találkozón mondta az a lány, aki akkor tartotta, de ő úgy mondta, hogy verseket tanulnak, olvasnak, beszélgetnek magyarul. De most a Móni azt állította, hogy betűket kerekíteni is tanulnak ott a gyerekek, mert azt nem csak ebben az angol iskolában nem tanítják, de a finn sulikban sem. Majd utána érdeklődünk, hátha Marcusnak lenne hozzá kedve.

Hétvégén már elkezdte az írás füzetében a betű elemek rajzolgatását.
Azért is akartam, hogy beüljön egy-két órára otthon, hogy lássa, hogy otthon fontos a szép írás, ne csak én magyarázzam. Gondoltam, hogy így jobban elfogadja, hogy ezt gyakorolni kell.
Mikor bent voltak írásórán, éppen a c betűt tanulták. Kapott is egy csillagot a tanító nénitől.

Ma tanulták a kilencest matek órán. De szörnyű béna kilenceseket kell itt rajzolniuk. Az egyes is csak egy vonal. A kettesnek nem hullámos az alja, a hetesnek nem hullámos a teteje és nincs áthúzva. A kilencesnek meg nincs alulra bekanyarodása, csak le húzzák egyenesen.
Marcus azért pl. az egyest rendesen rajzolja, meg mindig elmondom neki, hogy otthon hogy kell kinéznie annak a számnak és kb. olyanokat rajzol.

szombat, október 25, 2008

Délelőtt bementünk a városba.

Jövőhéten Halloween partyk lesznek és jelmezeket kell gyártani.
Marcus varázsló lesz, Levente pedig denevér.
Ehhez vettünk néhány dolgot Fidánál.

Aztán mentünk a piacra, ott is árulják a sok sütni való tököt töklámpásnak.

A piacról mentünk a folyópartra, mert silakkamarkinat van. Silakka vásár. Egy nagy kirakodóvásár. A folyó mindkét partján van egy csomó sátor mindenféle árusokkal. A silakka az apró hering, vagy ilyesmi. Így mivel ez egy halvásár rengeteg halárus van. Árulnak mindenféle halsalátákat, hallal töltött kenyeret, füstölt halakat. A kajás sátrakban pedig lazaclevest, meg mindenféle sült halat. Ott ebédeltünk.
Az egyik árustól vettünk egy fajta halsalátát. Ez fokhagymás. De sokféle ízesítéssel készítik. Olyan, mint a ruszli. De általában nagyon édesek. Most a bácsi adott kóstolót, mondtam neki, hogy ez túl édes és akkor adott ebből a fokhagymásból, ez egész finom.
Még egyszer a hallal töltött kenyeret kéne megkóstolni, ahhoz még gyűjtünk bátorságot.
Sajnos elfelejtettünk fényképezőt vinni, pedig sok érdekes dolgot láttunk. Pl. karikába tekert füstölt angolnát.

Miután megnéztük a vásárt bementünk a vásárcsarnokba, hogy megnézzük megnyílt-e már az Ági boltja.
Ági az a magyar csajszi, akinek az egyik lánya Marcus osztálytársa és Szaud-Arábiából költöztek ide.
Ahogy beléptünk a piaccsarnokba, Edina már ott integetett, hogy odamenjünk. Mert Edinát - akit meg a magyar találkozókról ismerünk - vette fel Ági eladónak. Tud finnül, angolul, meg magyarul. Főnyeremény.
Arab textil dolgokat árulnak a boltban. Ott volt Ági is.
Beszélgettünk velük egy darabig. Sokat röhögtünk. Mondták, hogy rögtön kiderül, hogy nem vagyunk finnek, mert szemben a fodrászok mindig egykedvűen ücsörögnek, ha nincs épp semmi dolguk.
Jó volt kicsit dumálni. Meg mostmár lesz egy hely, ahova bármikor be lehet menni és magyarul beszélgetni.

Késő délután elmentünk kicsit sétálni. 3 perc autókázással egy erdőhöz jutottunk. Egész nagy erdő. Mire odaértünk Csipesz elaludt, mert a délutáni alvás most elmaradt. Apa vigyázott rá, mi meg a fiúkkal bevetettük magunkat az erdőbe.
Kicsit eltévedtünk. Most tényleg. Nem csak nem tudtuk, hogy hol vagyunk, de azt se nagyon tudtam, hogy merre induljunk. Aztán találtunk egy kék jelzés félét és azon kijutottunk az erdőből az útra, mielőtt besötétedett. Onnan már tudtuk, hogy merre van az autó.
Szegény Levente meg volt ijedve, hogy nem fogjuk megtalálni Apáékat. Próbált B terveket kigondolni, hogy mi lesz ha nem jutunk ki az erdőből, de ott elakadt, hogy nincs nálam telefon.
Marcus az valamiért még mindig bízik abban, hogy majd én kitalálom, hogy merre kell menni. Én meg úgy csinálok mintha teljesen nyugodt lennék, pedig most kicsit be voltam tojva. Nem olyan nagyon nagy az az erdő, de azért lehet olyan útvonalat találni, hogy órák hosszáig tekeregjen benne az ember.
Most csak azért mentünk, hogy megnézzük, hogy érdemes-e odamenni hosszabb időre is. És igen. Nagyon jó, hogy 3 perc autókázásra olyan erdő van, amiben el lehet tévedni. Mármint, hogy olyan nyugalom van, hogy még az autó zúgás sem ad semmiféle támpontot.

szerda, október 08, 2008

Hétfőn este felvetettem a gyerekeknek, hogy mi lenne, ha holnap délután bebuszoznánk a városba és elmennénk a könyvtárba.
Marcus: Muszáj? Nem tudnátok Mollyal ketten visszavinni a könyveket?
Én nem tudom mi van ezzel a Marcussal néha. Jót akarok neki, ez meg itt flegmáskodik.
Levente az mondta, hogy ő szeretné megnézni a könyvtárat, meg buszozni is szeret.
Ez a kis pupák Marcus még nem is buszozott itt. Máshol se nagyon és rögtön tiltakozik.

Aztán csak bebuszoztunk és mikor haza értünk akkor Marcus mesélte Apának, hogy ő elöl szállt fel egyedül és ott van egy kütyü, amihez hozzá kell érinteni a kártyáját és amikor az csipog, akkor mehet tovább, és odafele így volt, visszafelé meg úgy volt. Szóval érdekesnek találta a kis pupák.
A könyvtárra végül is csak 10 perc jutott, mert közben kiderült, hogy magyar találkozóra is megyünk. De az is nagyon tetszett nekik, úgy kellett kirángatni őket és megígértem, hogy ha majd visszajöttünk otthonról, akkor megyünk megint a könyvtárba.
"Mert nem mondtad, hogy van Asterixes könyv" mondta Marcus, amikor megemlítettem neki, hogy nem akart könyvtárba menni, aztán meg nem akart kijönni onnan.
Nagyon tetszett nekik a kölcsönző automata, meg vannak a polcokon, meg a padlóban üveg mögött mindenféle állatok, virágok rovarokkal, törpék lakása, meg ilyesmi, ott hasaltak a földön és bámultak lefelé.
Több órát is el lehet velük ott tölteni.

A magyar találkozón általában unatkoznak a gyerekek, biztos csak azért akarnak menni, mert olyankor kapnak sütit. És máskor soha, mert általában 3-4 euro egy szelet.
3 hetente van most találkozó, de mi elfelejtettünk menni legutóbb.
Találkoztunk olyanokkal, akiket még nem láttunk. Egy hölgy vitte a prímet, aki biztos itt él már vagy 30 éve. Gondolom finn férje van. Ketten vannak ilyenek. Érdekes őket figyelni, hogy nem jutnak eszükbe a magyar szavak.
Az egész érdekes. Vannak páran, akik itt élnek már 15-30 éve. Vannak akik nem rég jöttek és állandóra gondolják az itteni életet és vannak az olyanok - mint mi is -, akik csak egy kis időre jöttek.
Nyilván minden csoportnak mások a problémáik.
Olyan vegyes társaság ez, akik ha nem itt lennének, soha nem beszélnének egymással.
De itt meg egymástól várnak sok kérdésben megoldást.
Legalább egy közös probléma azért van. Hogy menjünk minél olcsóbban haza?
Most a Stockmann áruházban Hulut Päivät van. Bolond Napok. Sok mindent nagyon olcsón árulnak. Pl. repülőjegyeket is. Pénteken mennek sorban állni a magyarok, mert akkor lehet a Budapestre szóló repjegyeket venni. Reggel hétkor van gyülekező, akkortól osztják a sorszámokat.

Az egyetemen is van egy magyar klub. Ott a Magyarországról jött csere diákok, itt tanuló magyarok, magyarul tanuló finnek gyűlnek össze. Oda legalább hasonló korosztály jár. Azok találkoznak is hetente.

csütörtök, szeptember 11, 2008

Délutánra az iskola szervezett egy összejövetelt.
Ruissaloba, ami egy Turkuhoz tartozó sziget. Ott is Ulappába, ami meg a sziget egy kis félszigete. Van ott egy szép nagy régi ház, meg szauna, grillező hely, hinták, tengerpart, erdő.
5-től 8-ig volt meghirdetve, mi kb. 6 órára értünk ki.
Volt néhány verseny, amiről lemaradtunk, pl. zsákbafutás. Fociztak is gyerekek.
Mi körülnéztünk, beszélgettünk a Marcus osztálytársának magyar anyukájával. Aztán mentünk sütögetni a kolbászainkat vacsorára.
A srácok rohangáltak a tengerparton.

A nagykomp a turkui kikötőbe, ott megy el a sziget mellett. Kettő is elment amíg ott voltunk.
Nagyon érdekes ahogy lassan, méltóságteljesen úszik az a hatalmas hajó. A gyerekek kiszaladtak a mólóra és onnan integettek.


Először nem nagyon beszélgetett Ágin kívül velünk senki, de a vége felé, amikor már kevesebben voltunk, a tűz körül Apa szóba elegyedett néhány szülővel és egész jó hangulatú beszélgetés lett belőle. Majd megkérdezem, hogy miről volt szó, mert egyrészt nem értettem, másrészt, meg szaladgáltam a gyerekekhez, mert mindig kitaláltak valamit. Egyiknek segíteni kellett felmászni a fára, a másiknak meg lejönni, vagy fordítva.

Több gyerek is megfürdött a tengerben. Csak akkor mehettek bele a vízbe, amikor már elég meleg volt a szauna. Nem semmi. Reggel 5 fok volt. Gyönyörűen sütött a nap. Szép, csípős reggelünk volt. Délutánra ugyan felment 14 fokra, de mire ezek a gyerekek vízbe kerültek, 10-nél nem volt több. A víz is hasonló hőmérsékletű lehet.


Ágiról sok mindent megtudtunk. Nagy világjárók. Skót férje van. Először Skóciában éltek, aztán átköltöztek Bahreinbe, a férje Szaud-Arábiában dolgozik. Ő most egyedül van itt 3 gyerekkel január óta. Próbál egy üzletet nyitni, meg elboldogulni a 3 gyerekkel.
Azért akarnak elköltözni Szaud-Arábiából, mert ott nagyon sokba kerül a gyerekeket taníttatni . És, hogy miért idejöttek, azt még mindig nem értem. Az biztos, hogy itt ingyen van az oktatás. Magyarországra akartak menni, csak ott nem találtak angol iskolát a gyerekeknek, azok meg nem tudnak magyarul. Meg itt könnyebb vállalkozást indítani, mint otthon.

Na, mindegy. A buli végén bepakoltuk őket is a kocsiba és behoztuk a városba.

Összességében jól éreztük magunkat. Nagyon szép helyen voltunk. Majd biztos megyünk még erre a szigetre.
Az is célja lett volna a rendezvénynek, hogy a szülők megismerkedjenek egymással, ebből a szempontból, nem tudom mennyire volt sikeres. Marci osztályából kb. 8-an voltak ott. Marcus próbálta megmutatni, hogy ki az osztálytársa, de néha eltévesztette, mert minden finn gyerek tejföl szőke és többször kiderült, hogy akit mutat, közelről már nem is az osztálytársa.

szerda, augusztus 27, 2008

Az még mindig elmaradt, hogy megírjam, hogy már voltunk orvosnál.
Miattam kellett elmenni, mert fájt a karom.
Akkor kezdődött, mikor haza jöttünk a nyaralásból. Éjszaka elkezdett hasogatni a felkarom. A bal. Napközben is szurkált, gondoltam majd elmúlik. Közben pakolni kellett, mert költöztünk. Kedden már inkább fájt. Szerda reggelre a vállam is elkezdett fájni, mintha le akarna szakadni, meg az alkarom is. Már csak lézengtem, nem tudtam pakolni. Már fájdalomcsillapítót is bevettem, de nem segített semmit,később bevettem még egyet. Délután szóltam Apának, hogy menjünk már valami orvoshoz, mert ez egyre rosszabb, a fájdalomcsillapító nem ér semmit és holnap költözni kell, hátha tudnak célzottan valamit adni, amitől legalább annyira jól leszek, hogy el tudunk költözni.
Apa felhívott valami központot, ott azt mondták, hogy menjünk az ügyeletre. Elmentünk. Felvették az adataimat, majd lecsesztek, hogy minek mentem oda, ha nem ettem meg 8 algoflexnek megfelelő bogyót, meg még 6 paracetamolt. De ha már ott vagyok megnéz egy orvos, de legközelebb először telefonáljunk, adnak tanácsot, meg megmondják, hogy kell-e orvoshoz menni. És majd fizessük be ezt a 11 euro vizitdíjat. És legközelebb először telefonáljunk. Ezt elmondta a nő ötször.
Aztán már mehettünk is befelé, a doki bácsi nem tudott angolul csak egy kicsit, úgy nézett ki, mint egy takarító személyzet, de különben nagyon kedves volt. Kérdezte hol fáj, meglehetősen bizonytalan volt. Aztán felírt valami izomlazítót, mert tényleg be volt görcsölve a vállam környékén az összes izom. Mondta, hogy két nap múlva elmúlik. És mentünk haza.
Ettem a bogyókat, jobb is volt, már csütörtökön nem fájt annyira, el is költöztünk. De két nap alatt azért nem múlt el a fájás. A múlthéten inkább. Meg most is szokott jelzés értékkel fájdogálni. Meg inkább fázik. Én nem tudom mi történhetett vele, csak autókáztunk egész nap mielőtt elkezdte. Lehet, hogy megfázott? Az biztos, hogy a szauna jót tesz neki. Ha valaki tudja, hogy mi lehet, írja meg.
A finnek meg így oldják meg, hogy csökkenjen az orvos-beteg találkozók száma, próbálják telefonon keresztül gyógyítani a betegeket. És a vizitdíj meg mintegy 10-szer annyi, mint otthon volt.

Tegnap voltunk magyar találkozón. Most nem voltunk olyan sokan, úgyhogy egész jól el lehetett beszélgetni. Az egyik hölgyről, aki itt lakik már huszon éve, tudtuk, hogy valami gyógyszerész, de mostmár azt is tudjuk, hogy a piactéri gyógyszertárban dolgozik. Voltunk már néhányszor a piactéren, ugye, de eddig azt sem tudtuk, hogy ott van gyógyszertár, mert be volt állványozva. Úgyhogy ha nem túl súlyos a helyzet, inkább majd Petyához (ez a rendes neve, valami bolgár beütés is van benne)fogunk menni jó tanácsért. Neki legalább magyarul el tudjuk magyarázni, hogy mi a bajunk.

A gyerekek most egy kicsit taknyosak, de különben semmi komoly bajuk nem volt még szerencsére. Remélem nem is lesz.

kedd, június 03, 2008

Nyári szünet van, de nem csináltunk még a gyerekekkel semmi különöset.
Tegnap piacon voltunk, este pedig elmentünk Apával együtt sétálni. Kaptak a gyerekek jégkrémet és Csipesz meg Levente úgy néztek ki mire megették, mint a kismalacok.

Ma Apa munkahelyén ebédeltünk. Egész rendesen viselkedtek a gyerekek, nem nagyon égettük le Apát.

Csipesz nagy bili rajongó lett. Itthon pucér fenékkel van állandóan és mindig ügyesen bilibe pisil egyedül, nem is szól, csak megy és pisil. Csak az a baj, hogyha adunk rá valamit, akkor azt úgy tudatosítja, hogy van rajta pelenka és akkor bepisil. Szoknyában nem, csak nadrágban, úgyhogy ezentúl szoknyában lesz itthon pucér fenékkel egy darabig. Majd csak megtanulja, hogy pelenka és nadrág az nem ugyanaz.

Délután elmentünk a kávézóba megint találkozni a magyarokkal. Most azért jobban éreztük magunkat, mint a múltkor. Már az elején odaértünk, bemutatkoztunk a megjelenteknek, mert az a múltkor nem sikerült.
Most nem is voltunk olyan sokan, jobban lehetett egymással kommunikálni.
A legszimpatikusabb egy fiatal csajszi volt. Azzal lett volna közös témánk (Debrecenbe járt egyetemre, Ouluban lakott egy évig), csak a többiek hangosak voltak, nem értettük egymást, meg rájuk is oda akartunk figyelni.
Az nem tetszett, hogy nekiálltak politizálni. Nem szeretem a politizálást, főleg úgy furcsa, hogy itt Finnországban elemezzük a magyar helyzetet olyanokkal akik már hosszú ideje itt élnek.

De különben meg jó volt már magunkon kívül másokkal is beszélgetni.

kedd, május 06, 2008

Levágtam Levente haját, meg Csipeszéből is vágtam egy kicsit. Egyik sem lett túl szép, mert örökké mocorognak. De legalább nem lóg a szemükbe.
Azt el nem tudom képzelni, hogy mennyibe kerülhet itt egy fodrászolás. Meg kéne érdeklődni, van itt fodrász a környéken egy csomó. Parturi kampaamo. Azt jelenti fodrász-borbély.

Új hajúak
Délelőtt voltunk piacon. A gyerekek megint végig kajálták az összes kóstolót. De legalább mostmár nem akar Marci minden áron epret venni. Szombaton vettünk neki és be kellett látnia, hogy nem beszéltem hülyeséget, mikor azt mondtam, hogy ez nem annyira finom, mint ami otthon van, és várjunk még egy kicsit az eper vásárlással. Francia, spanyol meg török epret lehet most kapni. 5-6 euro kilója, kemény és savanyú. De Csipesz azért tömte befelé.

Délután voltunk a magyarokkal kávézni.
Nem tudom, mit vártam, de azért annál többet, hogy éppen csak köszönnek, aztán nem nagyon akarnak hozzánk szólni. De azért beültünk közéjük és egy csajszi csak megkérdezte, hogy kik vagyunk. Aztán ott hallgattuk, hogy miket beszélgetnek. Kettő ott nyavajgott, hogy nincs munkájuk, két csaj a gyerekeiről beszélgetett, úgy tünt, hogy már rég ismerik egymást. A sarokban a főszervező valami új embereknek osztott jó tanácsokat, szóval biztos másképp is alakulhatott volna, de most túl sok hasznunk és pozitív élményünk nem lett ebből a találkozásból. Majd jövő hónapban újra megpróbáljuk.