A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vidámpark. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vidámpark. Összes bejegyzés megjelenítése

péntek, május 02, 2008

Délelőtt sikerült beindítani a füstjelzőt. Husit sütöttem a sütőben és nem vettem észre, hogy Csipesz felcsavarta 300 fokra a sütőt. Mikor valami gyanússá vált, kinyitottam a sütőt, a husinak nem lett semmi baja, viszont a zsír körülötte füstölt és egyszer csak elkezdett valami csipogni. Dobhártya repesztő hangon. Rémüldöztek a gyerekek, hogy mi ez, aztán kinyitottuk az ablakokat és kb. 2 perc múlva abbahagyta. Addig a fiúk befogott füllel mászkáltak, Csipesz meg állt a füstjelző alatt és fogta kétoldalt a fejét. A fiúktól látta, hogy ezt így kell, csak azt nem figyelte meg, hogy a fülüket fogják, nem csak úgy a fejüket.

Ovi után elmentünk megint a vidámparkba, mert még maradt jegyünk tegnapról. Most Leventével dodzsemesztem, ugrálóváraztak egy csomót, mert közben levették a pulcsijukat és a bácsi nem tudta követni, hogy ki mióta van fent. Marcus láncos hintázott, mert tegnap látta, hogy Levente nem volt betojva és akkor már ő is meg merte próbálni.


Repülő Levente

Marcus a körhintán

Csipike lovagol, hogy ő se maradjon ki a jóból

Az óriás kerék tetején két fickó egyensúlyozós mutatványokkal szórakoztatta a közönséget. Apa fényképezett, én nem mertem odanézni, még élénken él bennem a puffanás, amikor Keresztanya leesett nálunk a cseresznyefáról. Ezek meg ott 20m magasan, biztosítás nélkül mászkáltak.

Később egykerekű bicajon is egyensúlyozott

Ott fent az a kis fekete maszat, az egy ember

csütörtök, május 01, 2008

Délelőtt elindultunk megnézni, hogy mi újság a városban.

Találkoztunk egy kis felvonulással. Valószínűleg a helyi kommunista párt aktivistái voltak. Vörös zászló, NATO ellenes feliratok, "Álltunk a vészben, álltunk merészen, Lelkünkben tűzpirosan izzott a cél" szólt a hangszórókból, amik egy kis zöld teherautón vonultak az emberekkel együtt .


Felvonulás

A sétáló utcán egy katona zenekar koncertjén ücsörögtek az érdeklődők, a többiek gyógysörüket iszogatták a kávézókban. Még mindig fehérsapkában voltak akiknek van ilyenük.

Apa munkahelyétől nem messze felállítottak néhány napja egy vidámparkot. Odavittük el a gyerekeket. Apa már napok óta erre készült. Egész sokféle forgó-pörgő gépzett volt ahhoz képest, hogy ez egy utazó vidámpark. Persze borzasztó nagy tömeg volt, mindenhol sorba kellett állni, de azért tetszett a srácoknak. Marcussal dodzsemesztünk, Levente láncoshintázott, együtt mentek valami ugrálós autóra, meg egy helikopteres körhintára.

Az ugrálós autóban

Ott ebédeltünk, aztán mentünk megnézni a piknikező embereket a parkba, csak rossz parkba mentünk, ezért nem találkoztunk túl sok emberrel, viszont láttunk két mókust, akik nagyon közel engedtek magukhoz minket. Volt egy kis tó is kacsákkal, úgyhogy a sörünket itt is kellemes környezetben tudtuk meginni.

Aztán jöttünk haza, most is sokan voltak még az utcán, meg a kávézókban. De már nem volt akkora pörgés, mint tegnap. Olyan volt a hangulat mint egy több napos buli másnapján.