Szombaton délelőtt itthon voltunk, délután elkerekeztünk a duzzasztóhoz.
Nem most készült, de így szoktunk bicajozni. Marcus a saját bicaján, Levente és Csipesz utánfutóban
Már egyszer tavasszal voltunk ott. Azóta csak minden zöldebb lett és a hallépcsőből eltünt a víz. Biztos már nem akarnak felfelé úszni a halak.
Apa megkérte Marcit, hogy csináljon rólunk képet, bizonyítéknak, hogy mind a ketten itt vagyunk
Tavaly magyarázta el Ricsi, hogy minden duzzasztó mellé hallépcsőt kell építeni, hogy feltudjanak úszni ívni a halak. Azt jelenti, hogy a duzzasztó mellé egy hosszabb, kisebb esésű műtárgyat építenek, olyan helyekkel ahol pihenni tudnak a halak, nem sodorja vissza őket az ár.
Marci kacsás-sirályos képe
Vasárnap Helsinkiben voltunk.
Délután érkeztek Ferencék, de még délelőtt elindultunk, hogy kicsit körül tudjunk nézni a városban.
Egy parkba mentünk először. Játszottak a játszótéren egy kicsit a srácok, megettük a szendvicseinket, megnéztük a hajókat a kikötőben, találkoztunk egy csomó vadlibával, ott legelésztek, láthatólag ott laknak a parkban, mert nagyon nyugodtan viselték, hogy ott mászkálnak körülöttük az emberek.

Libák

Kikötő, az egyik
Megnéztük a Szenátus teret is. Ez a főtér és állítólag itt vannak Finnország legszebb épületei, többek között egy lutheránus katedrális.

Katedrális
Marcus a katedrális lépcsőjén
A Szenátus téren. Lefújja a hajunkat a szél
Levente a téren
Utána mentünk a reptérre. A gép késett, de a végén csak megérkezett Ferenc meg Dávid.
De nincs túl nagy szerencséjük, mert ma egyfolytában zuhog az eső.