A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Naantali. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Naantali. Összes bejegyzés megjelenítése

péntek, augusztus 08, 2008

Még mindig esik. Néha meg zuhog. Néha egy pillanatra abbahagyja, az egyik ilyen pillanatban gyorsan kivittem a szemetet.
Pirike időnként kinéz az ablakon és azt mondja, hogy "Enyhe telünk van!"

Kedden délután nem esett, csak fújt a szél, akkor elmentünk sétálni a folyópartra, hogy Pirikéék lássanak már valamit Turkuból.


A tengerészeti múzeumnál van egy kis játék komp,
ott fényképezte le Vanda Leventét meg Csipeszt

Szerdán egész jó idő volt, akkor elmentünk ebéd után Naantaliba. Még néha a nap is kisütött, úgyhogy Csipesz, meg Pirike kicsit belementek a tengerbe.


A naantalii múzeum előtt

Tegnap délelőtt sem esett, akkor piacon voltunk, meg a kicsit sétáltunk a sétálóutcán, aztán Apával ebédeltünk a munkahelyén.

De tegnap kora délutántól ma késő délutánig egyfolytában zuhogott. Olimpia megnyitó közben abbahagyta, úgyhogy utána a lányok elmentek boltba, a kisebb fiúk meg kimentek játszani. Marcus görkorizott, Levente vizet gyűjtött.

szerda, július 09, 2008

Tegnap Fidánál voltunk, az üdvhadsereges használt boltban. Vettünk Mamáéknak párnákat.
Aztán nem mentünk máshova, mert lógott az eső lába.

Ma délelőtt kicsit sütött a nap, ezért elindultunk Naantaliba.
De mire odaértünk már egészen vacak lett az idő. Én nem tudom mikor lesz már legalább olyan idő, mint májusban volt.

Tata és Mama világkörüli útra indul az új hajójával

Sikerült Levenetét rávenni, hogy belenézzen a kamerába

Azért elmentünk a Mumin szigetre, vittünk grill kolbászokat sütni. De úgy látszik beindult a szezon, mert rengetegen voltak a szigeten. A finnek általában júliusban mennek szabadságra.

A tűzrakóhelynél is összefutott 4 család. Elsőre kicsit kellemetlen volt a helyzet, mert akik elsőnek értek oda, kicsit magukénak érezték a helyet, de aztán csak odamentem én is tüzet csinálni, aztán jött még egy család, abból is az apuka ott szorgoskodott, hogy legyen végre tűz és akkor az elsőknek is be kellett látniuk, hogy ez már nem csak az övéké. Aztán jött még egy család.

A finnek rakosgatták a sütni valójukat a rácsra, én meg vártam, hogy kicsit leégjen a tűz. Ezek lángol-füstölt kolbászokat gyártottak maguknak. Jól néztek ki a kis fekete kolbászok. Én nem tudom, hogy annyira éhesek voltak, hogy nem tudtak várni, hogy kicsit leégjen a tűz, vagy nem tudták, hogy nem akkor kell odarakni a kolbászokat amikor a legnagyobb lánggal ég, vagy itt egyszerűen ez a szokás. De a vége az lett, hogy már mindenki elment mire én is megsütöttem az összes kolbászt.

Ebéd után még megnéztük a strandot, meg a templomot a temetővel, a legszebb utcáját a városnak, aztán jöttünk haza, mert az eső is rákezdte.

Mamának még mindig nagyon tetszik amit eddig látott Finnországból. Azt mondta, hogy szivesen ideköltözne. Milyen tisztaság van, meg milyen rendezett minden.

szombat, június 28, 2008

Csütörtökön kisütött a nap, gyorsan elmentünk Naantaliba.
Átmentünk a Mumin szigetre strandolni, habár eleinte elég hideg volt, de mire mindenki bele esett a vízbe és megszáradt a cucca, addigra már egész jó idő lett és a gyerekek fürödtek egy kicsit.

Marcus (saját kérésére) betemetve

Marci csinált 87 kacsás képet.


Mikor oda akartam neki adni a fényképezőt, hogy a vízből is tudjon kacsás képet csinálni, akkor beejtettem a gépet a vízbe. Megszáradt és működik, de az LCD-ben van egy kis só, nem hiszem, hogy jót tesz neki. Majd meg látjuk, hogy meddig bírja még.

Csütörtökön kezdődtek a Középkori Napok. De Naantali után már nem lehetett kirobbantani a bandát a lakásból, mindenki fáradt volt.

Tegnap elkerekeztünk a várba, hogy megnézzük, hogy ott mi az esemény, de azt mondták, hogy ott csak szombaton, meg vasárnap lesz program. Ezért visszajöttünk és megnéztük a vásárt. Szokványos vásár, csak minden eladó korabeli ruhában üldögél. Vannak ki rakva kalodák, a gyerekeknek csináltak lovagi tornát.

Marcus kalodában

Este elmentünk a Koulu nevű étterem-kocsma kerthelységébe. Koulu azt jelenti, hogy iskola, ugyanis régebben az épületben iskola működött. Most egy nagyon nagy és jó kerthelysége van, elfér benne egy játszótér, meg egy 9 lukas minigolfpálya. A játszótér hintákat, csúszdát és homokozót jelent. Csipesz szinte végig a homokozóban ült és nézte a finn gyerekeket. A fiúkkal minigolfoztunk.

Mini golfozók


Ma kiderült, hogy a Középkori Napok lényegét nem láttuk. Egy teret tegnap kihagytunk és ott vannak a fő rendezvények.
Nagyon jó pofa az egész. Egy csomó színész be van öltözve középkori ruhákba, ott járnak-kelnek a téren, kiabálnak, strázsák vannak, veszekszenek a járókelőkkel. Minden vásáros középkori ruhákban van és a központi téren általában olyan dolgokat árulnak, amit azokban az időkben is árulhattak volna.

Árusok

Néhány mesterség is bemutatkozik. Szappant főznek, esztergálnak, kovácsolnak, fát faragnak, fonnak, szőnek.
Komédiások, mutatványosok is voltak. A komédiások nagyon jók voltak. Fogalmunk sem volt róla, hogy mit beszélnek, de annyira jó arcok, karakterek voltak, hogy már azon röhögtünk egy csomót.

Előadás


Grillezett kolbászt ebédeltünk káposztalevélbe csomagolva


De volt disznó sütés is

Küzdenek a fiúk

Csak az a baj, hogy délután meg el kezdett zuhogni. Holnapig tart a rendezvény, majd meglátjuk, hogy ki tudunk-e még menni.

hétfő, június 02, 2008

Tegnap elmentünk Naantaliba. Gondoltunk megnézzük az ottani strandot.

Mikor odaértünk kiderült, hogy valami kirakodó vásár van.

Megnéztük a vásárt, a kikötőt, egy-két boltot, mert Csipesznek keresünk szülinapjára cicát, de nem tudott megegyezésre jutni a család.

Apa meg a lánya a kikötőben

Levente megnézte, hogy lehet-e ebben a hajóban aludni. Lehet.

Aztán beültünk egy étterem kerthelységébe, hogy megebédeljünk. De rosszul választottunk.

Apa odament a pulthoz, megrendelte a pizzákat, hozott innivalót a gyerekeknek, meg egy félliter vizet. Mondta, hogy a srác valami kezdő lehet, mert kicsit bénázott.

Marcival elmentünk az autóhoz hozni pulcsit, mert ott az árnyékban fáztak a fiúk, mondtam Marcinak, hogy ne izguljon, mire kihozzák a pizzákat, addigra visszaérünk.
Visszaértünk, pizza sehol, pedig nem volt közel a kocsi. Várunk.

Csipesz kitalálta, hogy ő inni akar abból a szörpből, amit magunkkal hoztunk. Először ivott az üvegből, de tele volt, nehéz volt neki, bénáztunk, Apa elment hozni egy poharat. Nem volt senki a pultnál, elvett egyet. Általában Finnországban minden hol van kitéve pohár, meg kancsóban víz, ugyan itt nem volt, de kivolt írva, hogy önkiszolgáló, gondolta, hogy baj csak nem lesz belőle.

Egy kis idő múlva (már majd éhen haltunk) jött egy banya és vigyorgott és mondott valamit finnül és mutogatott a pohárra, amit Apa hozott. Mondta neki Péter angolul, hogy nem értjük amit mond. Erre minden további magyarázat nélkül fogta a poharat, amibe egy pillanattal előbb öntöttem Csipesznek szörpöt és elvitte. Erre Csipesz égtelen üvöltésbe kezdett, hogy miért veszik el az ő innivalóját. Apával tanakodtunk, hogy most mi a bánat van? Mondtam, hogy lehet, hogy az a baja, hogy a saját innivalónkat isszuk, habár én nem hiszem, hogy ez gondot szokott jelenteni, ha egy kicsi gyereknek a saját innivalóját adják. Apa próbálta megkérdezni a nőtől, mert még ott pakolászott a másik asztalnál, hogy mi a probléma, de csak annyit mondot, hogy 1 euro. Az egyet angolul mondta, habár azt pont mondhatta volna még 10 másik nyelven is akkor is megértettük volna, és előtte semmi ükszi euroról nem beszélt, azt azért kiszúrtuk volna. Ennyit már tudunk finnül.
Még mindig nem értettük, hogy mi az egy euro. Egy üres pohár?

Apa bepöccent. Mondtam a gyerekeknek, hogy figyeljetek, ilyen az amikor Apa begurul. Ritkán látható jelenség.
Kivette az ölemből a még mindig ordító Csipeszt, odament a pulthoz, lecsapot a pultra 1 eurot és mondta, hogy kér egy poharat. Adott neki a nő egy félliter vizet. Mondta neki, hogy üres poharat kér, de a hülye banya nem értette. Elhozta a vizet, kiöntötte az utcára és öntöttünk Csipesznek szörpöt, ami persze nem kellett neki és tovább ordított.

Aztán Marci is elkezdett sírni, hogy ő nagyon éhes. Én csak ültem ott és próbáltam nem összeesni, mert már olyan éhes voltam, hogy nem volt vércukrom és szédültem.

Körülöttünk már mindenki megebédelt aki később jött, mint mi.

Apa odament a nőhöz és mondta neki, hogy adja vissza a pénzünket, mert már egy órája megrendeltük a pizzánkat és még nem kaptuk meg. A nő csak vigyorgott, nyilván egy büdös mukkot nem értet angolul. Aztán odament Apa a pulthoz, hogy mostmár adjanak valami kaját, mert nagyon éhesek a gyerekek. Akkor derült ki, hogy elkavarodott a megrendelésünk és nem is tudták, hogy nekünk kaját kell csinálni.
A srác, aki felvette a rendelést elkezdett keresgélni, egy csaj is keresgélt, nem találtak semmit arra vonatkozóan, hogy Apa rendelt kaját. A srác emlékezett rá, meg a blokk is ott volt, úgyhogy elkezdték csinálni a pizzáinkat. Marci kivonult a pulthoz, egy bárszéken könyökölve sírt és néha kiabált a bárpult felé, hogy ő nagyon éhes. Apa kiment a vásárba, vett egy perecet, hogy ne haljanak éhen a gyerekek. Ki volt borulva az egész család.

Aztán végre kihozta a srác a pizzákat. Ezerszer elnézést kért, mondta, hogy ez az elsőnapja ezen a munkahelyen.
Biztos nyári szünetben itt fog dolgozni. Teljesen jól beszélt angolul. Szegény tisztára le volt izzadva, kivolt, mint a liba. A pizza persze nem volt egyáltalán jónak nevezhető.

Ettünk belőle, aztán összecsomagoltuk és kimentünk a strandra.

A strand jó volt, egy szélcsendes öböl, elmentem vettem homokozó készletet a gyerekeknek, azzal játszottak, Apa ugrott néhány fejest. Csipesz ott ücsörgött a vízben és homokozott. Levente szemtelenkedett a szomszédban letelepedett család nagy gyerekeivel. Fröcskölte őket, először a lány csak nézett, hogy most mit csináljon ezzel a töpörtyűvel, aztán nem kímélte, jókat nevettek.

Marcus medencét épít

Csipesz dagonyázik a medencében

Szóval minden rendben volt, de ez a hülye banya elrontotta az egész napunkat. Ott motoszkál a fejünkben azóta is, hogy végül is mi lehetett a baja? És ha ő annak az étteremnek a tulajdonosa (már pedig úgy nézett ki), akkor mit kukacoskodik 1 eurón, akármiért is gondolta, hogy neki az jár és miért nem veszi a fáradtságott, hogy kiderítse, hogy ennek a vendégnek meg mi a problémája. Ha nem tud angolul, akkor miért nem hív oda valakit, hogy tisztázzuk a helyzetet? Azt hiszi, hogy azzal hogy vigyorog minden meg van oldva. Pedig szerintem igen nagy bunkóság, hogy csak úgy fogja a gyerek innivalóját és elviszi.

Apa bosszúja: a bejárat mellett ültünk, és amikor egy középkorú pár nézegette a bejáratnál lévő étlapot, Apa odaszólt nekik, hogy ez nem egy jó hely. Megköszönték az információt és elmentek egy másik éttermet keresni.

szombat, május 10, 2008

Tegnap délután Levente kívánságára elmentünk a gyerekparkba. Erről azt hiszem már írtam, lényegében egy nagyobb játszótér. Estig ott voltunk és hogy felvegyük a helyi szokásokat jégkrémet is kaptak a gyerekek.


Csipike kedvence a cica

A srácok

Csipike szórja a kavicsot a csúzdára


Levente eszi a jégkrémét


Marcus segít Csipesznek lemászni a várról



Ma elmentünk Naantaliba. Úgy 14 km innen. Egy kis üdülőváros. Kedvelt nyaralóhely, a finn miniszterelnök nyári rezidenciája is itt van. Azt írja az útikönyv, hogy ennek a városkának van a legszebb óvárosa Finnországban. Tényleg kedves hely.

Naantalii kikötő templommal és gyerekekkel

Jól eltelt a nap. Elsétáltunk ezen a szép óvároson át a kikötőbe, ebédeltünk egy kikötői étteremben, aztán átmentünk a közeli szigetre, ahol Moominland van.

Nem tudom ki mennyire ismeri a moominokat. Otthon is mentek ezek a rajzfilmek valamelyik adón. Vízilóhoz hasonló, csak hegyesfülű, két lábon járó teremtmények. Itt nagyon népszerűek.

Így festenek a Muuminok a Muuminland-ben

Ebbe a parkba egy vagyonba kerül a belépő. Most szezonon kívül is nyitva van, csak nincsenek benne Moominék, meg néhány dolog nem működik. De körbe lehet járni. Ingyenért.
Szép kis sziget ahol van ez a park. Erdős terület, és ott az erdőben itt-ott épültek ezek a kis házikók. Egy ösvényen lehet körbe járni az egészet.
Megnéztük Moominék házát, Moominpapa hajóját, volt kalandösvény labirintussal, csúzdásházikó.
Alig volt néhány látogató, úgyhogy jól elszórakozhattak mindennel a gyerekek.

Moominék után pedig még kicsit beleálltunk a tengerbe. Nagyon jó idő volt. Mindenki levette először a cipőjét meg a zokniját és felhajtotta a gatyáját. Később levettük a gyerekekről a nadrágjukat. A végén pedig a maradékot, és visszakapták a gatyájukat meg a pulcsijukat, mert minden vizes lett ami rajtuk volt.


Elég hideg volt még a víz, de azért Marcus annyira belement, hogy már a feneke is belelógott. Csipeszkét sem lehetet visszatartani. Imádják a vizezést mindannyian.