A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szigetek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szigetek. Összes bejegyzés megjelenítése

vasárnap, szeptember 28, 2008

Reggel nagyon szépen sütött a nap. Aztán egyszer csak el kezdett zuhogni. Kis idő múlva kisütött a nap, aztán úgy maradt. Úgyhogy ebéd után elindultunk.

Elautókáztunk egy szigetre. Azt se tudom hogy hívják. Kaarina után kellett jobbra fordulni.
Nyugis kis hely volt. Ahhoz képest, hogy nincs más csak sok erdő, egész sokan laknak ott. Végül is nincs messzebb onnan bejárni Turkuba dolgozni, mint Kondorosról Bcsabára és teljes nyugalomban lehet élni. Mondjuk télen, ha leesik egy nagyobb hó, nem tudom hogy ássák ki magukat.

Először megnéztük a strandot. Egész nagy darab tenger tartozott hozzá, nem csak egy folyó szélességnyi.
Nagyon fújt szél. Csipesz aludt az autóban, a fiúk játszottak a játszótéren, meg a parton. Volt ott egy grillezőhely házikóban, azt figyeltük, hogy mikor fogja kifújni a parazsat a tűztérből a szél. De aztán inkább leöntöttük vízzel. Voltak ott lakókocsik felállítva és láthatólag még néhányban laktak. Biztos az ott lakók gyújtották a tüzet.

Körhintáznak a fiúk

Visszafelé megpróbáltunk megtalálni egy helyet, amit őskori partnak jelöltek a térképen. Hogy mi a manó lehet az hogy őskori part, arról fogalmunk sincs. Felautókáztunk egy hegyre, ott mentünk-mentünk, találtunk itt is házakat, aztán már mikor láthatólag nem vezetett tovább az út és egy ház udvarában voltunk, akkor visszafordultunk. Megálltunk az erdőszélén egy helyen, ahol volt annyi hely az út mellett, hogy elférjen mellettünk egy másik autó. Bementünk az erdőbe és megkerestük az őskori partot. Leginkább csak sétáltunk, gombákat nézegettünk, bogyókat ettünk.




Végül két helyre is ráfogtuk, hogy az az őskori part. De valószínűleg a második volt az igazi. Oda út is vezetett. Minden esetre szép kilátás nyílt onnan a völgyre. Nád is nőt a közelben, nyilván még az őskor óta ott növöget. Akkor kezdte mikor még a tenger mosta azokat a köveket. A gyerekeknek ezt mondtuk. És akkor elindulhattunk haza. Majdnem elsőre meg is találtuk az autót.

Ott van a nyírfa alatt az őskori nád. Máskülönben hogy került volna a hegy tetejére?!

vasárnap, augusztus 31, 2008

Tegnap délelőtt piacon voltunk. A sétáló utca felől közelítettünk, ott épp valami divatbemutató volt, beszereztünk héliumos léggömböket, meg rostos leveket. Ezeket osztogatták.
A piacon a szokásos. Most magyarban szilvát lehet kapni. Mikor Pirikéék itt voltak, tehát aug. elején, magyar cseresznyét lehetett kapni. Nem tudom hol őrizgették júniustól augusztusig.

Este Sattmarkban voltunk, mert tegnap este volt a Tábortüzek éjszakája. Minden évben, augusztus utolsó hetének szombatján tábortüzeket gyújtanak a Balti-tenger partján, körbe. A nagyobb helyeken programokat is szerveznek erre az időpontra.
Sattmarkban egy fiú gitározott meg énekelt. Az emberek boroztak, söröztek, eszegettek, jó hangulatban várták a tűzgyújtás idejét. Apa is vett egy deci bort, mert magyar bort is árultak.
Építettek lécekből, meg szalmából valamit, amiről el is mondták, hogy micsoda, de csak finnül, meg svédül. Annyit értettünk, hogy valaminek a szimbóluma. Valószínűleg pl. az égtájakat jelképezte a közepén a 8 ágú hópehely.


Ezt gyújtották meg fél tízkor. Szép volt, csak hamar leéget.
Nem soká el is indultunk hazafelé. Útközben megálltunk Pargasban, mert ott meg épp tűzijáték volt. A part közeli kis szigeten éget egy rendes tábortűz is.

Ma nagyon szép idő van. Az igaz, hogy reggel csak 8 fok volt. Most meg 13 van. De ha sütött a nap, egész meleg volt.
Elmentünk kirándulni a szigetekre. Most Naantali felé indultunk és azon is túl, egy kis szigeten álltunk meg. Úgy hívják a területet, hogy Velkua, egy sziget csoport. A Teersalo nevűn leparkoltunk, megkerestük a strandot, ott felmásztunk a dombra, élveztük a kilátást, közben megebédeltük a siikánkat. Utána ténferegtünk egy kicsit, aztán gyalogosan átkompoltunk a következő kis szigetre, Palvára. Nagyon kis békés helyre kerültünk.

Palvai templom

Megnéztünk egy kis aranyos templomot, utána bementünk az erdőbe és ott pihentünk, a fiúk meg fára másztak.

Csipesz bontja a mohaszőnyeget

Levente az erdőben

Marcus a fán

Visszafelé a kompra feljött valami mezőgazdasági gép, meg egy traktor pótkocsistól. Mi beálltunk egy kis fülkébe, kb. fél méterszer 2 és fél méteresbe. Úgy állt be elé a traktor, hogy az orrunk előtt volt a pótkocsi, és még alatta se tudtunk kibújni, mert ott állt meg a dupla kerék a bejáratnál. Be lettünk zárva. Szerencsére senki sem klausztrofóbiás.
Kicsi komp volt, két oszlop autó fér el egymás mellé, úgyhogy a traktor, meg az a gép alig fért fel.
Van ott sok ilyen kis sziget, biztos mentek segíteni aratni, mert most kezdődött még csak az aratás.

Itthon meg épp egy film megy a Göteborg hajóról, amit még júniusban láttunk itt a kikötőben, az az új vitorlás, ami egy 1700-as években készült hajó másolata. Arról szól a film, hogy világkörüli úton voltak a Göteborggal 2006-ban.

vasárnap, augusztus 10, 2008

Haza mentek Pirikéék.
Legalább is Apa elvitte őket a repülőtérre.
Nagyon sokat segítettek. Kipucolták az összes ablakot, mert igen koszosan hagyta itt őket az előző lakó. Cserébe mi is koszosan hagytuk ott a régi albérlet ablakait. Apa azt mondta, hogy minek pucolom, lesz mit pucolni a következő helyen.
Fidánál vettünk függönyöket is, mert az előző helyen rolók voltak és most kellet 3 helységbe.
Vettem metszőollót, azzal vágtuk le a füvet a teraszon, mert nagyon ronda volt, meg a bokrot is kicsit megrendeztem. Meg a bejáratnál lévő bokrok környékét is kigyomláltuk, mert még csalán is volt. Valószínűleg valami házkezelő cégnek a feladata lenne, úgylátom a lakók nem nagyon foglalkoznak ilyenekkel.

Tegnap még el tudtunk menni Pirikéékkel Naguba. Sattmarkban megálltunk megebédelni, akkor még elég hideg, nyirkos idő volt. Sütöttünk kolbászokat, de a tűz nehezen indult be, mert a fa is vizes volt.

A csajok Sattmarkban

De mire Naguba értünk már a nap is kisütött, csak szokás szerint nagyon fújt a szél.

A fiúk Naguban


A banda Naguban


Ma is egész jó idő volt.

Délután elmentünk a gyerekkel boltba. Bicajjal. Kifürkésztük, hogy melyik erdei úton lehet leggyorsabban a bolthoz érni. Mert keresztül kell menni egy dombon, egy másik város részben van, de az a legközelebbi bolt.

Meg átmentünk a szomszéd emeletes ház játszóterére, mert a fiúk meg akarták mutatni, hogy ott milyen szép kert van. Tényleg szép. Sok rózsával, virágzó bokorral, meg egy csobogóval, aminek a vize egy kis patakban egy tóba folyik.
Úgy látszik a fiúknak is hiányzik a kert, mert nekiálltak a játszóteret kigyomlálni.

hétfő, július 14, 2008

A tegnapi nap úgy kezdődött, hogy valami srácok elkezdtek felmászni a hálószobánk ablaka melletti tűzlétrán nem tudom hova. Mindenesetre negyed 5-kor arra ébredtem, hogy valami nagy, üreges, fém izét tologatnak valakik az udvaron és elég hangosan beszélgetnek hozzá. De aztán kiderült, hogy a tűzlétra nyikorog és ezek igyekeznek fel valami buliba. Elküldtem őket melegebb éghajlatra magyarul, a srác is mondot valamit finnül, aztán mászott tovább. Negyed óra múlva meg vissza. Biztos szerinte borzasztóan vicces volt. Különben biztos a lépcsőházat használta volna, legalább visszafelé.

Aztán mikor rendesen is felébredtünk, elmentünk a szigetekre. Pargas-komp-Nagu. Itt ebédeltük a vitt halat, meg strandoltunk.

Levente be volt temetve

Valamiben törik a fejüket

Az idő gyönyörű volt. Mama nem jött velünk, mert nem érezte jól magát.
Mikor már eleget homokoztunk, meg vizeztünk (nem nevezném fürdésnek, Apa ugrott néhány fejest, a gyerekek térdig, a bátrabbak köldökig gázoltak a vízbe, Tata úszott 20 m-t), tovább mentünk. Komp-Korpo szigete. Ez már a világ vége. Innen csak hosszabb kompúttal lehet valahova eljutni. Megnéztük, de semmi érdekes. A kikötőben is csak kisebb csónakok meg vitorlások vannak. A gazdagok nem ide kötözik a hajóikat.

Úgyhogy nem sokáig voltunk itt és fordultunk is vissza.

Az a vicces, hogy ki van táblázva, hogy valami falu balra és 20 méter múlva vége az útnak, ott a tenger. Onnan lehet tovább kompolni.

péntek, július 04, 2008

Szerdára szép időt ígértek, ezért elindultunk a szigetekre.
Ahol Juhannuskor voltunk, ott álltunk meg először. A pózna még áll, csak megszáradt rajta a nyírfa dekoráció. Körülnéztünk, szedtünk szamócát, mert most érik az erdőben, meg itt sütöttük meg az ebédünket.


Ferenc lefényképezte a budit, mert annyira tetszett neki, hogy ennyire rendben van egy budi ami csak úgy a turistáknak oda van rakva.




Pottyantós, töltött türülköző tartóval, szappannal és virággal


Általában mindenhol ahol több kiránduló várható, vannak tűzrakóhelyek. A Zoolandiában kis faházak voltak, bent padok, középen egy tűzrakóhely grillráccsal és persze papír meg fa odakészítve. Naantaliban is a Mumin szigeten, még parázs volt amikor odamentünk, tettünk rá néhány hasáb fát, hogy megmelegedjünk, de ott is volt rács, lehetett volna sütögetni.

Itt Satamába, vagy hol, (ahol juhannuskor voltunk) frissen készült a tűzrakóhely. Itt is volt fa, papír, hús forgató eszközök, balta.
Megsütöttük a grill kolbászainkat. Nagyon tetszett a gyerekeknek, hogy így ebédelünk.


Aztán mentünk tovább, átkompoltunk Nagu, vagy Nauvo (attól függ, hogy finnül, vagy svédül akarjuk mondani) szigetére és ott megnéztük Nagu, vagy Nauvo várost. Naantali kicsiben. Szép kis hely. Van szép, régi templom, meg kikötő, homokos strand a félsziget egyik oldalán, sziklás part a másik oldalán. Dávid, meg Levente becsúszott a vízbe. De nem lett különösebb bajuk, csak vizesek lettek. Eléggé fújt a szél, úgyhogy nem fürödtünk.

Naguban

Csütörtökön vittük Ferencéket Helsinkibe a reptérre. Végig esett az eső.
De aztán vitték magukkal a rossz időt, mert mióta kiraktuk őket a reptéren egyre javul a helyzet. Délután még elmentünk a helsinkii állatkertbe és mire estefelé visszajöttünk onnan, már sütött a nap és ma is egyfolytában sütött.

Helsinki az állatkert kilátójából


Az állatkert nagyon szép állatkert. Nincs olyan nagyon sokféle állat benne, viszont egy kis szigeten van. Az egész sziget az állatoké, pávák mászkálnak mindenhol, itt költhetnek az apácaludak,meg a sirályok háborítatlanul. A libák is ott mászkálnak szanaszéjjel.



Állatkert az állatkert kilátójából


Hajón mentünk oda-vissza.

Gyerekek a hajón

A fontosabb állatokból (ami a gyerekeket leginkább érdekli) több is megtalálható. Oroszlán, tigris, medve, fóka. Biztos későn mentünk, mert már néhány elment aludni.
A fókák nagyon viccesen aludtak. Függőlegesen álltak a vízben, neki támaszkodtak a medence falának, a fejük kilógott a vízből és úgy aludtak. Csipeszt az egyik nagyon megijesztette, mert fújt egyet álmában. Nem tudom szegény Csipesz miért rémült meg annyira, de alig lehetett megnyugtatni.


Alvó fóka


Kígyó vicces orral


Az utolsó hajóval jöttünk el az állatkertből, 8 óra után, úgyhogy már 1/2 12 volt mire haza értünk. Már a nap is lement.

Ma nem csináltunk semmi különöset, próbálunk visszazökkenni a normál napirendbe.
Délután bicajoztunk el a várig, meg vissza.
Egész meleg volt, rövidnadrágba mentem, meg pólóba és majdnem melegem volt. Sőt, itt az udvarban a sok betonon, melegem volt.

hétfő, június 09, 2008

Tegnap elmentünk megnézni egy újabb szigetet a szigetvilágból.
Végig körbe lehet menni a szigeteken, ahol nincs híd a szigetek között ott ingyenes kompok szállítják az autókat.
Legutóbb Pargas szigetét néztük meg, most tovább mentünk, kompoltunk egyet, lementünk délre és Kirjais szigetét jártuk be.

Kirjaison elmentünk addig amíg tartott az út, ott találtunk egy kikötőt, felmásztunk a dombra a másik oldalán leereszkedtünk a tengerpartra és megettük az ebédünket amit vittünk. Kicsit ott bóklásztunk, néztük a vitorlásokat. Jó szelük volt, sokan vitorláshajóztak.

Apa meg Csipesz vizsgálják a köveket

Kilátásaink

A kikötőben, ahol nem volt olyan nagy szél, kipróbáltuk Marci kis távirányítós vitorláshajóját. Akkor kapta, amikor Csipesz macskáját vettük. Kikunyerálta az augusztusi névnapjára.
Egész jól megy, Levente ügyesen irányította, Marcus az rövid időn belül rákormányozta egy zátonyra és felszedett valami hínárt a hajócsavar, Apa szaladgált negyedóráig a parton, meg egyik hajóról a másikra, mire olyan helyre sodorta a szél, ahol kitudta szedni.


Marcus hajója a kanapé tengeren

Utána visszamentünk az elágazásig és a másik irányba is elmentünk szigetet nézni. Annak az útnak a végén is találtunk egy kikötőt, csak ez rendezettebb, szebb kis kikötő volt. Idili táj, több kis sziget a közelben erdővel, hattyúkkal. Fényképező nem volt nálunk.

Aztán elindultunk hazafelé. Valamiért visszafelé várni kellett a kompra, mert csak a harmadikra fértünk fel, pedig odafelé a kompok mindig csak néhány autót szállítanak. Lassan kiürülnek a szigetek.

hétfő, május 12, 2008

Van itt Turku környékén egy rakás sziget.
Tegnap elidultunk, hogy legalább egyet megnézzünk.

Megsütöttem az aktuális halat és vittük magunkkal, hogy majd valahol megebédeljük.

Szépen sütött a nap, kb. 22 fok volt, csak nagyon fújt a szél. Készült a mai 10 fokos időjárásra.

Végül megnéztük 4 helyen a tengert.

Az első egy kemping strandja volt. Két bátor finn gyerek ugrált a tengerbe. Ami gyerekeink is levették a cipőjüket és bokáig gázoltak a vízbe. Mi meg süttettük magunkat a nappal.

Aztán megnéztük egy kisváros kikötőjét. Barátságos hely volt, csak valaki engedélyezte, hogy odaépítsenek egy cementgyárat. Nem tom, hogy cementgyár volt-e tényleg, de rondának ronda volt.

Aztán elindultunk körbe a szigeten, hogy keressünk egy piknikezős helyet tengerparttal. Nem volt olyan egyszerű, mert sok a magánterület. Végül egy helyen megálltunk, de nem tudjuk, hogy az nem volt magánterület, vagy csak nem volt ott a gazdája. Mindenesetre, azért megebédeltünk, mondván majd szólnak, vagy sóspuskával fenékbe lőnek, ha nem tetszik nekik, hogy ott vagyunk. Amíg ettünk, elkezdtek rajzani a szörfösök. Kigondoltuk, hogy biztos a strandról jönnek. Úgyhogy összeszedtük magunkat és megkerestük a strandot, hogy legálisan lehessünk a tengerparton.

A strandon néhányan strandoltak, többen pedig szörföztek. Mi meg felöltöztünk és kagylót gyüjtöttünk. Levente is megebédelt, mert ő aludt amíg mi ettünk. Csipeszke pedig hasalt a homokban és nem tudom pont mit csinált. De azt sokáig. És nagyon aranyos volt.


Levente ebédel


Kagylót gyűjtünk

Csipeszke valamit csinál


Aztán haza jöttünk és beszélgettünk egy kicsit az otthoniakkal. Kezd mostmár rendesen üzemelni ez a skype nevű izé. Lehet minket webkamerán át nézegetni.

csütörtök, április 24, 2008

Levitték a gyerekek a szemetet. Szelektálnak.

Délelőtt elmentünk a piacra a gyerekekkel. Vettünk almát, banánt, mandarint, uborkát meg sárgadinnyét. Mikor rágták a fülemet, hogy vegyünk dinnyét, először jöttem az otthon már bevált szöveggel, hogy nem most van a szezonja. De aztán be kellett látnom, hogy Finnországban nincs dinnyeszezon és azóta vettünk már néhány dinnyét. Costaricai. 1 euro darabja. Majd ha lesz magyar akkor azt veszünk. Egyenlőre magyarból még csak valami kis kerek, zöld izéket láttam, amit valami kis káposztának azonosítanék be, ha nem lennének olyan sötétzöldek. Meg magyar kínai kelt lehet még kapni. Péter kérdezte, hogy akkor most magyar, vagy kínai?
Az itt a szokás, hogy a gyümölcsökből műanyag tálkára kitesznek darabkákat kóstolásra. Na az én gyerekeim végig zabálják az egész piacot. Amit ma csináltak az már kicsit ciki volt. Szerintem Levente már nem a kóstolásra szánt szőlőt dézsmálta. Legalábbis elég furcsán nézett rá az eladó.

Az a zöld a bal-felső sarokban a magyar káposzta, vagy mi

Azok a gyümölcsök meg zöldségek amiket általában szoktunk venni, itt a piacon egész kedvező árban megkaphatók. Ma az almát 1,20-ért vettük, a többit 1 euroért.

Délután megnéztük kívülről a Kézműves Múzeumot. Volt egy nagy tűzvész 1827-ben, amikor a város jelentős része leégett. Egy dombon megmaradtak a házak és most az skanzen jellegűen kialakítva a múzeum része. Néhány kis utca kb. 20 házzal. Majd nyáron lesz érdemesebb megnézni, mert mikor már elég sok túrista van, akkor a házikókban működik néhány műhely, a többi meg boltként szolgál.

Aztán elmentünk Apáért és autókáztunk egy kicsit. Kezdenek nyavajogni a fiúk, hogy nincs társaságuk, ezért terveztem mára egy kicsit több programot, hogy történjen valami. Habár eddig is igyekeztem mindig valami újat kitalálni. Apa most már talán befejezi azt a munkát amit otthon kellett volna és akkor többet tud velünk lenni. Ma is kicsit hamarabb el tudot jönni és így együtt mentünk kirándulni.

Van itt a tengerben egy csomó sziget Turku környékén. Majd egyszer körbejárjuk az egészet, most az egyiket körbe autóztuk. Egy helyen megálltunk kicsit sétálni a hegyen. Nagyon érdekes itt a talaj az erdőkben. Gránitból, vagy miből vannak itt a hegyek. Keresztanya mondta, csak elfelejtettem. A lényeg, hogy termőréteg alig van, vagy pucér kövek vannak fenyőfákkal meg nyírfákkal, vagy mohás, zuzmós szőnyeg. Nagyon érdekes, ahogy lépked az ember és nagyon puha szőnyeg van a lába alatt. Vagy pedig ropog a zuzmó, mint a hó. Kb. 15 féle mohából és zuzmóból van ez a szőnyeg. Én ennyiféle mohát meg zuzmót még nem láttam. Ez a kőzet nem engedi át a vizet, úgyhogy bárhol, a hegy tetején is lehet egy kis mocsár.

Erdő mohával és zuzmóval


Szőnyeg áfonyával

Akik ezek a szigeten laknak nagy mázlisták. A sziget közepén van egy nagy tó, körbe meg ott a tenger. Szép helyen laknak. Megnéztük mind a két vizet. Még egy kis templomocskát is megnézhettünk volna, de a fiúk addigra elfáradtak.