A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ovi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ovi. Összes bejegyzés megjelenítése

csütörtök, december 11, 2008

Reggelre esett 3-4 cm hó. De már lassan el is olvad.

Mikor vitte Leventét Apa oviba, megkérdezte, hogy akkor mehetnénk-e a mai karácsonyi partyra és elsőre azt mondta Amanda, hogy szerinte nem jó ötlet, mert ott nem ismeri Levente a gyerekeket. Erre Apa mondta, hogy nem baj és akkor elment megbeszélni a másik óvónénivel és mehettünk.
Nyilván jobb lett volna, hogyha Levente a saját csoporttársaival elénekelheti a karácsonyi dalokat. De így csak mi maradtunk le erről, a saját hülyeségünk miatt, Leventét cseppet sem zavarta, hogy nem kell énekelnie. Ült mellettünk és mondta, hogy ezt ő is tudja, de nem volt hajlandó énekelni.
És a többi dologhoz meg szerintem nem volt fontos, hogy a saját csoporttársai vannak ott vagy nem. És nem lett volna jó, ha kimarad belőle. Nem értem Amanda miért gondolta ezt akkora problémának. Főleg, hogy nagyjából ismerik ezeket a gyerekeket a srácok, mivel az előző tanévben még odajártak. Meg mi is ismerünk néhány szülőt és szerintem a legbarátkozósabbakat. A délelőttibe sok finn gyerek jár, finn szülőkkel.
Itt meg Apa a koreai fickóval beszélgetett, aki már tavaly is nagyon össze akart barátkozni vele. A felesége is nagyon barátságos, annak ellenére, hogy alig beszél angolul. A Lili anyukájával is beszélt Apa, aki ugyan finn, de egyáltalán nem úgy viselkedik. Állandóan mosolyog, és mindig barátságos. A férje az angol.

Kiderült, hogy már megint nem tudtunk valamiről, egy ezüst színű postaláda volt kitéve már egy ideje és Apa most megkérdezte Lili anyukájától, hogy mi az, most megtudtuk, hogy a óvónénik karácsonyi ajándékára gyűjtött pénzt a szülői munkaközösség. De megnyugtatta Apát, hogy ő se rakott bele pénzt, mert elfelejtette, de úgy emlékszik, hogy már tavaly is elfelejtette. Még jó, hogy vele beszélte meg Apa, a mi csoportunkban lévő szülők biztos nem mondtak volna ilyet.

Kicsit már unalmas, hogy mindig lemaradunk valamiről. Tegnap este Apával arról beszélgettünk, hogy jó, tökök vagyunk, hogy elnéztük a karácsonyi partyt, de otthon ez nem fordulhatott volna elő. És nem azért, mert tudunk magyarul.
Itt ideadták november végén a decemberi programot és azóta senki nem kérdezte, hogy megyünk-e karácsonyi partyra, meg egyébként sem esett szó róla. Azért ez otthon nem így van.

Na mindegy.

Szóval voltunk karácsonyi partyn.
Először volt a műsor. Énekeltek a gyerekek. Vagyis főleg az óvónénik, mert ebbe a csoportba nagyon sok kicsi jár. Leventéékkel jobban jártunk volna, mert oda főleg nagyok járnak és biztos szebb műsor volt.
A műsor végén jött a Télapó, köszönt mindenkinek, aztán bevonult a hátsóterembe.

Katri (a másik óvónéni) elmondta, hogy ott lehet kávét, teát, szörpöt inni. Amott különböző karácsonyi dolgokat készíteni papírból. A hátsó teremben pedig szeretettel várja Télapó a családokat.
Mi voltunk az első bátor család, aki bemerészkedett Télapóhoz. Kérdezgette a gyerekeket angolul, hogy hogy hívják őket, meg mit szeretnének karácsonyra, de ilyenkor hirtelen mind csöndben van. Kapott mindegyik egy csillagos papírzacskót és abban voltak apróságok. Levonó, szaloncukor, mézeskalács, karácsonyfadísz, egy pici doboz mazsola.

Bontogatjuk a Télapótól kapott ajándékokat

Ettünk-ittunk, aztán megnéztük mit lehet készíteni az asztaloknál. Az egyiknél karácsonyfát, a másiknál WC papír gurigából, meg hungarocell golyóból hóembert. A harmadikhoz telepedtünk le, ott vörösbegy karácsonyfa díszt csináltunk. Kérdeztem ott az egyik angol hölgyet, hogy a vörösbegy karácsonyi madár? Mondott mindenfélét, aztán a vége az volt, hogy szerinte igen. Mert hogy a többi elrepül. Ha valaki tudja szóljon, miért pont vörösbegy karácsonyfa díszt kellett volna csinálni. Levente végül harkályt csinált. Mire befejezte, vége is lett a partynak.

A koreai anyuka örül a művének

Csipesz az lényegében egész idő alatt főzött a játékkonyhában. A műsor alatt is hordta a kóstolni valókat. És utána is állandóan jött-ment a hóna alatt egy műanyag zsemlével, amit késsel-villával evett később.

Télapó figyeli, hogy Csipesz hogy akarja felvágnia műanyag késsel a mézeskalácsát


szerda, december 10, 2008

El vagyok szomorodva.
Ma volt Leventéék karácsonyi ünnepsége, mi meg nem mentünk el. Tökségből kifolyólag.
Én abban a meggyőződésben voltam, hogy holnap lesz. Tudtam én, hogy ma van a délelőttös csoportnak, holnap meg a délutánosnak, de valamiért úgy gondoltam, hogy nekünk a délutános csoportéra kell menni. Biztos, mert tavaly délutánosak voltak.
Apa meg egészen ma este 7 óráig a jövőheti menetrendet nézte, ezért döbbent rá csak akkor, hogy nekünk az oviban kéne lennünk, a helyet, hogy itt vacsorázunk. Én meg mondtam, hogy de most miért ijesztgeti a gyereket, nem vagyunk semmiről lemaradva, ma a délelőttös csoportnak van a karácsonyi partyja, erre Apa: de Levente a délelőttös csoportba jár! Ja, tényleg. Szegény Levente nagyon sírt. Engem is nagyon bánt, hogy ennyire gyagya vagyok.
De az ovisok sem mondtak semmit, hogy legalább elgondolkozzak rajta, hogy este vissza kell jönni.
Majd holnap Apa megkérdezi, hogy elmehetünk-e a délutánosokéra. Persze az egyáltalán nem ugyanaz, szegény Levente ott nem ismeri a gyerekeket. Meg mi is tudtunk volna ismerkedni egy kicsit a szülőkkel. Na mostmár mindegy. Ez jól el lett szúrva.

péntek, szeptember 19, 2008

Ez a Csipesz annyira jó pofa tud lenni. Mostanában mindent elismétel amit mondunk, Leventének minden mozdulatát leutánozza. Most este Levente leugrott a fellépőről, 15 cm magasságból. Előtte ott hókusz-pókuszozott. Hó-hó-hopp, mintha olyan nagy dolog lenne leugrani ilyen magasból. Erre Csipesz egy fél óráig ezzel szórakozott, hogy felmászott a fellépőre, hadonászott, meg mondott minden félét, közben egyfolytában, Anya szézd! Anya. Anya, szézd! Aztán nagy lendületet vett és leszaladt, mert még nem tud ugrani.
Tegnap amikor sétálásból visszaértünk, Levente mondta, hogy még kint marad egy kicsit játszani, és közben jobbra el indián szökdelésben, Csipesz utána, ugra-bugrálva és közben ő is kiabál, hogy Anya, kicsit kint maradok játszani, Anya.
Bármit mond, mindig oda mondja annak a nevét, akinek mondja. Felvegyük a nadrágot? Felvegyük, Anya.
Valamelyik nap, kicsit bepisilt odakint, jött be és mondta, hogy Pisilni kell! , Apa vetkőztette és kérdezte, hogy ráülsz a bilire, vagy már mindegy mert bepisiltél. Csipesz: már mindegy, pisiltem, Apa.
Szóval nagyon aranyos, ahogy így tanul beszélni.

Ms Robertson már megint nincs szerda óta. Tegnap meg ma egy nagyon lelkiismeretes, kedves tantónéni helyettesítette. Tegnap is meg ma is elmondta, hogy Marcus milyen jó matekos, csak kár hogy a nyelvvel problémája van és nem értik egymást. Ezt is elmondta ma is, nem tudom miért gondolta, hogy egy nap alatt majd Marcus megtanul angolul.
Most ott tartanak Marcusék a matekban, hogy összeadnak, kivonnak 5-ig. Ez azért még annyira nem bonyolult. Meg is csinálta tegnap a háziját 2 perc alatt. Angolból lenne itt egy feladat, ahol le kéne írni 12 szót, azon két délutánt rágódtunk, de még mindig nincs kész. Ez egyáltalán nem érdekli, a matek meg érdekli.
Itt nem tanítják írni a gyerekeket, le kell másolniuk komplett szavakat, ahogy sikerül. Azt mondja az Ági, akinek már a nagylánya negyedikes, hogy majd negyedik, ötödik környékén kezdenek azzal foglalkozni, hogy megtanítsák folyóírással, szépen írni a gyerekeket. Addig írnak, ahogy tudnak.

Leventééknek ma ovis kirándulás volt Kuralan Kylämäkibe. Az egy tanya féle, már voltunk ott a gyerekekkel a nyár elején. Vannak tehenek, meg birkák, meg disznók, meg mindenféle szerszámok, amik egy tanyán szoktak lenni. Meg van egy lakó épület, néhány gazdasági épület, meg egy múzeum. Egy dédanyánk korabeli gazdaság bemutatása.
Az oviba kellett vinni reggel, onnan taxival mentek oda és ott kellett őket felszedni. Persze elnéztem az utat és már telefonáltak, hogy hol vagyok, megyek-e a gyerekért, és ne az oviba menjek. De nem én voltam az utolsó, még egy kislány ott maradt, mikor Leventét elhoztam.

kedd, május 20, 2008

A srácoknak jól sikerült a kirándulásuk.

Tetszett nekik a kézműves múzeum, azt mondták, hogy majd menjünk el együtt is megnézni. Reméltem, hogy nem fogják letiltani, mert szeretném megnézni én is.

Utána kincsvadászat volt a parkban. Marci elmondása szerint ezüstszínű karikákat kellett keresni, mint valami túristajelzés elvezette őket a kincsig. És Marci volt a legügyesebb, ő találta meg a legtöbb karikát, de végül a kincset Levente találta meg. Még jó, hogy ott voltak! Különben kudarcba fulladt volna az egész akció.
A kincsesládában kulcstartók voltak a fiúknak és varázspálcák a lányoknak.
Azt állítják a srácok, hogy a legszebbeket választották. A Marcié még elmegy, az egy kalózfej, Levente nem akart ugyanolyat és sikerült kiválasztani egy kendős halálfejet kardokkal. És állítólag ezek WaltDisney figurák.

A parkba mentünk értük és ott maradtunk még játszani a játszótéren.
Ott volt a koreai házaspár is. Kérdezte a férj, hogy vannak-e barátaink már itt Finnországban, mert ha nincsenek barátkozhatnék a feleségével. Nem laknak tőlünk messze, és mit csinálok szabadidőmben? Mondtam, hogy nekem olyan nincs, nekem 3 gyerekem van.
Különben nagyon kedves emberek, csak ezzel a nyomulós stílussal én nem tudok mit kezdeni. Meg hogy kommunikáljak én azzal a csajszival, mikor még fele annyit sem tud angolul, mint én?
Na majd még emésztgetem a dolgot.

Elmentünk Apáért a dolgozójába, mert tegnap céges kocsival volt Tamperében és ma azzal ment be. Egy buszjegy árából kétszer is elmehetünk érte. Most 2,50 egy út, de azt mondták a múltkor a magyarok, hogy fel fogják emelni 4,50-re, mert kevés az utas. Logikus.

Kicsit kocsikáztunk, mert nézegetem a városrészeket, hogy hova költözzünk. Az a kettő amit ma megnéztünk közel van Apa munkahelyéhez, kb. az ovi és az iskola között félúton és nem csak műholdastérképen néz ki barátságosnak. Sok zöld, kevés beton, kicsi forgalom, a gyerekeknek lenne hol szaladgálni.

csütörtök, május 15, 2008

Tegnap este az oviba voltunk hivatalosak teadélutánra.
Pontosan a megnevezés Teddy Bear's Tea Party volt. Ilyen évzáró összejövetel, itt május 31-ig tart a tanév.

A gyerekek készültek egy kis műsorral. Énekeltek 3 angol meg 4 finn dalt. Közben el is mutogatták. Marcus meg Levente is énekeltek. Levente nem túl nagy lelkesedéssel, azt hiszem szivesebben aludt volna. Hiányzik neki a délutáni alvás.
Látszott a gyerekeinken, hogy egy mukkot sem értenek abból amit énekelnek, úgyhogy azt mutogatták, amit ellestek. Marcus pontosan másolta a mozgásokat, Levente inkább kalimpált.



A műsor után volt egy kis megvendégelés. Tea, kávé, szörp, süti.

Arc festés, Levente egy kígyót kért az arcára. Marcus semmit, aztán a végén mikor már jöttünk volna haza, mégis csak festetett egy kígyót.

Egy csajszi beöltözött macinak és ott járt-kelt a gyerekek között.

Meg lehetett papírból játék macit csinálni.

Csipeszke kipróbálta a játékokat

Apa beszélt a főóvónénivel. Azt mondta, hogy szépen beilleszkedtek a fiúk, Leventére kell néha kicsit erélyesebben rászólni, de különben nincs velük probléma. Úgylátja, hogy egyre több mindent értenek. Valamelyik nap, finnül feltette a kérdést, hogy milyen nap van ma, és legnagyobb meglepetésére Levente válaszolt legelőször. Finnül.

Azt is elmondta, hogy 3 család van összesen ahol mindkét szülő külföldi. A többi gyerek vagy vegyes, vagy finn családból jár az oviba.

Megtudtuk még, hogy akiket eddig japánnak hittem valójában koreaiak. Próbálnak barátkozni mindenkivel. A fickó jól beszél angolul, Péternek megadta a telefonszámát, hogy majd egyszer elmehetnének sörözni. De szerintem minden apukával telefonszámot cserélt.

Néhány napja volt a bejáratnál a polcon egy dobozka, olyan volt mint egy postaláda. Tegnap Apának mondtam, hogy tudja már meg, hogy az mi, mert oda a szülők dobálnak be valami borítékokat. Azt mondta, hogy biztos nem nekünk szól, mert csak finnül van valami mellé írva. Azért lefényképeztem a kiírást és kiderült, hogy oda kellett volna egy kis pénzt bedobni, hogy hozzájáruljunk a teadélután költségeihez. Hát ez elszúródott. Csak meg kéne tanulni finnül.

péntek, május 09, 2008

Tegnap még az történt, hogy kaptam a gyerekektől anyáknapjára kártyát, meg ajándékot. Az oviban csinálták. Az ajándék kulcstartó, kis műanyag virágokból, macikból van fűzve. A kártyára a gyerekek írták rá a szöveget. Leírják nekik és ők szépen lemásolják. Levente csak a nevét írta, Marcus az egész Happy mother's day!-t meg a nevét.
Itt valamikor mostanában ünneplik az anyáknapját.

A kártyák eleje

Kis Levente girbe-gurba aláírása, Marcus már ügyes, csak kimaradt az y

Az egyik kulcstartó


Apa korán hazajött. Elmentünk két Ekotoriba, hogy vegyünk végre egy kanapét. Ezek csak hétközben vannak nyitva, azért kellett Apának hazajönni.

Vettünk egy kék kanapét,egy TV-s állványt, meg Csipesznek egy kiságyat.
A kanapét majd hétfőn fogják hazaszállítani.
A TV-s állvány fehér. Valamikor rendes fenyőszínű volt, mert fenyőfából van, csak valaki befestette szegényt. Most smirglivel antikolom. Lehet, hogy majd jó ronda lesz.
A kiságynak az egyik oldala pálcákon csúszkált valamikor, hogy állítható legyen a magassága. De a pálcák a bótba már nem kerültek el. Most odacsavaroztuk a szükséges magasságba és kész. Csipeszke örült neki. Egész este a ki-bemászást gyakorolta.

Eddig velünk aludt a hálószobába, most a fiúk megszavazták, hogy költözzön hozzájuk. Aludt is ott néhány órát, de biztos megint a foga kínozta, mert óránként át kellett menni hozzá. Aztán meguntam és áthoztam a mi ágyunkba, de ott is folytatta az óránkénti sírást. Ezért gondolom, hogy nem az új ággyal volt a baj.

Ma délelőtt a fiúk lementek az udvarra görkorizni. Az eredmény egy lukas nadrág. Marcusnak sikerült térdre esés módszerével kilyukasztani. Lehet gatyát foltozni.

Péntekenként az ovitól nem messze lévő parkba kell őket leszállítani. Ott fociznak, uzsonáznak, aztán visszamennek az oviba és oda kell értük menni. Úgytűnik minden hónapban kapnak a szülők egy részletes leírást az aktuális hónap eseményeiről. Az e havi úgy kezdődött, hogy ebben a hónapban sokat leszünk kint. Ez azt jelenti, hogy hétfőn kint játszanak az ovi udvarán uzsonna után, pénteken meg ebben a parkban kezdik a napot.
Hát szerintem ez nem olyan sok ahhoz képest, hogy otthon ilyen időben minden nap kint vannak.

szerda, április 30, 2008

Délután az ovi Vappu partyján jól érezték magukat a fiúk. Lovagok és hercegnők volt a téma, de azért volt egy sárkány is. Táncoltak, fánkot ettek és forralt bort ittak. Legalább is Marci azt mondja, hogy olyan íze volt. Kaptak egy-egy nagy lufit, de sajnos a Marcié elrepült, mert leszakadt a madzagjáról.

Ovi után elmentünk sétálni. Találtunk megint egy kis erdő darabot itt a városban. Gyönyörű idő volt. Kb. 24 fok.



Mikor haza akartunk jönni, nem engedtek be minket az utcába, mert a közeli parkban gyülekeztek az egyetemisták és egész az utcánkig ért a tömeg. Mikor Apa haza jött megvacsoráztunk, aztán elmentünk megnézni ezt a vapput.

Azt olvastam az interneten, hogy inkább április 30-án szoktak bulizni és május 1. az már szoldídabb. Majd holnap meglátjuk. Minden esetre a mai célkitúzés az általános lerészegedés lehet. Korra és nemre való tekintet nélkül mindenki iszik.

A mondás az, hogy ez tavasz köszöntő ünnep.

Úgy kezdődik, hogy itt a parkban összegyűlnek az egyetemisták. Mármint mindenki aki valaha is egyetemista volt. A végzősök kapnak egy fehér sapkát és ide a parkba mindenki abban jön. Itt valaki mondott egy beszédet, aztán a tömeg nagyrésze levonlut a folyóhoz, a többi szétszéledt és az egész várost ellepték a fehérsapkások. A nyolcvan évesektől kezdve a mai egyetemistákig. És közben mindenki iszik. Általában pezsgőt, de később már nem válogatnak. Közben konfetti, szerpentin, álarcok és minden más, ami szilveszterkor szokásos nálunk. Piknikeznek a folyóparton meg a parkokban, minden kocsma és kávézó dugig van. Kb. úgynézki, mintha a mi Május 1.-énket összeadnánk a szilveszterünkkel.


Nézzük, hogy szórakoznak a mai fiatalok, úgy látom, úgy mint mi annak idején


A fiúk is vettek durrantós szerpentin kilövőt, sprays szerpentint, meg olyan dudát amelyik kikunkorodik ha megfujják.


Durrantós szerpentin kilövés este 9-kor vaku nélkül

péntek, április 25, 2008

Megkérdeztem Leventét, tegnap nem a szőlőt dézsmálta, csak szerinte azért nézet rá furcsán a néni a piacon, mert már túl sokat evett.

Elvittem a gyerekeket oviba. Vagyis nem oviba, hanem az ovitól nem messze egy tornaterembe, mert ma tornázós nap van.
Két hete is tornázós nap volt, és nem tudtuk eldönteni, hogy mit vegyenek fel. Végül vittünk Marcinak egy sportcipőt, Leventének meg az óvodai benti szandiját. Itt még nem hordta, mert itt az oviban zokniban vannak a gyerekek.
Ezeket rájuk adtam, szóltam az egyik óvónéninek, hogy ezek benti cipők. Aztán mikor mentem értük, Marci sírva mesélte, hogy erőszakkal levették róluk a cipőket és amikor elkezdett sírni, akkor visszaadták rájuk. Az óvónéni is elmesélte, hogy ez történt, meg panaszkodott, hogy a Marci cipője fekete csíkot húzott a tornaterem parkettájára. És jó lenne ha vennénk olyan izét, mint amilyen a többi gyerek lábán is van. Azt az izét pacskernek neveztem el. Nálunk balettcipőnek használják.
Vettem olyat a gyerekeknek, Levente felpróbálta és azt mondta, hogy ő abban nem tornázik ő inkább a szandiját veszi fel. Ezért ma neki a szandit vittük, Marcinak meg a pacskert. Gondoltam, így Marci cipője nem fog csíkot húzni, Levente szandijára meg nem panaszkodtak.
Erre most egy másik óvónéni asszisztálta az átöltözésünket, aki szerint a Levente szandija veszélyes, mert beleakad az orra a padlóba és hasra esik a gyerek. Ezt tolmácsoltam Leventének, meg elmondtam az óvónéninek, hogy otthon is ebben szokott tornázni. Levente azt mondta, hogy nem fog hasra esni és szandit húz. Ezt tolmácsoltam az óvónéninek, aki mostmár Leventének magyarázott, persze az nem értett egy mukkot sem. A végén kiegyeztünk zokniban, ami az óvónéni szerint szintén veszélyes, mert csúszik és inkább mezitláb kellene lenni, de megpróbálják. Itt hagytam ott őket. Mit kell ebből ekkora gondot csinálni. Az én gyerekeim bármiben hasra tudnak esni.

péntek, április 18, 2008

Hát itt vagyunk Finnországban.

Mostmár kezdenek elrendeződni a dolgok.

Apa sokat dolgozik, mert még nem fejezte be, amit otthon kellett volna. Remélhetőleg jövő héten készen lesznek és akkor majd több ideje jut ránk.

A fiúk járnak az oviba nem túl nagy lelkesedéssel, de otthon sem voltak soha lelkesek.
Első nap féltek, hogy nem fognak érteni semmit és azt mondták, hogy inkább majd holnap mennek. Kérdeztük, hogy akkor szerintük mennyivel fognak többet tudni angolul és most hírtelen mit szeretnének még megtanulni, de persze nem tudták megmondani.
De aztán kiderült, hogy nem is olyan rossz oviba járni. És azért el lehet boldogulni anélkül is, hogy tudnának angolul. Még sikerélményük is volt, mert már tudtak néhány állatot, meg színt, meg számot és pont ezek voltak a foglalkozáson és így tudtak válaszolni a kérdésekre.
Az persze előfordul, hogy úgy jönnek haza, hogy majd bepisilnek, vagy szomjasak, mert nem tudják mit mondjanak, ha ki akarnak menni vécére, vagy inni akarnak kérni.
Ez egy Finnish American Playschool. Finn gyerekek, meg más nációk gyerekei járnak ide. Úgyhogy Marcusnak az a legnagyobb baja, hogy sokszor finnül beszélnek a gyerekekkel és Marcus azt nehezményezi, hogy ők kimaradnak a beszélgetésekből. Csak azt látja, hogy azok ott jól elnevetgélnek, ő meg ebből kimarad.
Máskor meg az volt a problémája, hogy úgy gondolta, hogy róla beszélnek az óvónénik és nem értette, hogy mit, pedig szerinte szidták, pedig ő nem is csinált semmi rosszat.
Levente az nem problémázik semmin. Neki elég, hogy ott van Marcus. Ugyanúgy elhülyéskedik, mint otthon, és ugyanolyan szófogadatlan tud lenni.

Tegnap megnézték a városi színházat az ovival. Azt mondta Marcus, hogy voltak egy asztalos műhelyben, meg megnézték a Pettson és Findusz bábelőadás díszleteit.
Nem tudom játszák-e még ezt a Pettson és Finduszos darabot, azt mondták a fiúk, hogy szívesen megnéznék akkor is, ha nem értenek semmit abból amit mondanak.
A színház elé mentem értük, aztán elmentünk bicajozni.
Megnéztük a turkui várat, meg a tengerészeti múzeumhoz tartozó hajókat a folyón. Van egy régi favitorláshajó, egy újabb hatalmas vitorlás, a Finn Hattyú, meg egy hadihajó. Persze a fiúknak az tetszett a legjobban.




A Finn Hattyú

A várnál uzsiztunk, aztán tekertünk vissza. Még átkompoltunk a folyón a kompolás kedvéért.
Van egy ilyen kis ingyenes komp, ami ide-oda ingázik egész nap, bicajosokat meg gyalogosokat szállít. Különben van még 5 híd, meg egy gyalogos híd is.
A folyó két oldalát úgy hívják, hogy ez az oldal, meg a másik oldal. Mi a másik oldalon lakunk. Ezen a másik oldalon jó tekerni, mert lehet menni a folyóparton és a legközelebbi autó a házak, vagy a folyó túl oldalán van, de az ezen az oldalon eléggé utáltam, mert ott közvetlenül mellettünk száguldozott millió kocsi, mivel ott megy egy nagy út.