Szóval voltunk otthon.
Most nem volt olyan rohanás, mint októberben. De nem is jutottunk el mindenhová, ahova szerettünk volna, mert betegek lettünk.
Levente kezdte, aztán Csipesz, Anya, majd Marci. Apa megúszta egy kis torokfájással. Mi még mindig köhögünk, taknyosak vagyunk.
Levente 4 napig fulladt, úgyhogy Apa az ügyeletre is elvitte, mert már attól féltem, hogy tüdőgyulladása van. De nem volt, de azért még mindig rendületlenül köhög.
De itt majd biztos gyorsan meggyógyul, mert itt nem szokásuk betegnek lenni.

Az utazás elég fárasztó volt, mert odafelé túl korán kellett indulnunk, visszafelé meg túl későn értünk ide.
Odafelé két csomagunk nem érkezett meg csak 3 nap késéssel, de így legalább egyenesen Szegedre ment, különben úgy sem fértünk volna be velük a Kisöcsémtől kölcsön kapott Suzukiba.

Amerre jártunk tönkre ment a fűtés. Először Papa kazánja, aztán gyomai Mamáéknál kilukadt a radiátor, Keresztanyáéknál is a kazán adta meg magát. A szomszédban csak a gyerek vitte magával a kazánház kulcsát, azért nem volt fűtés, arról nem mi tehetünk.

Azért az elég rosszulesett, hogy olyan hideg, volt meg van is otthon, mint ha itt maradtunk volna. Ez a globalizáció? Vagy a globális felmelegedés? Vagy egyik sem?

Tartottam közvélemény kutatást, hogy ki sírna, ha nem mehetnénk vissza Finnországba. Az eredmény: senki. Marcusnak csak annyi kikötése volt, hogy aki kitalálja, hogy nem mehetünk vissza, az hozza el a cuccainkat.

Ma délután, mikor már csak -12 fok volt, elmentünk sétálni. Nagyon szép minden. A nap is sütött, van egy kis hó is, meg minden csupa zúzmara. Apa kitalálta, hogy menjünk a tengerhez, mert valami furcsa zajok jönnek onnan és be van fagyva az egész, emberek mászkálnak a tetején. Átmentünk a ragadozótehenek földjére, és megcéloztuk a tengert. A ragadozótehenek földje mocsaras, vizenyős terület, de mivel most tiszta jég az egész, lehetett menni rajta nyugodtan. Egész közel jutottunk a tengerhez, amikor Apa átakart vágni a nádason, de az egyik lába beszakadt. Biztos ott valami rothadó iszap meleget csinált és nem lett elég vastag a jég és megmerült a cipője, úgyhogy Csipesszel gyorsan hazajött.
Mi a fiúkkal megtaláltuk a jó utat a tengerig. Fel is mentünk a jégre addig, ameddig még úgy sejtettem, hogy fél méternél több víz nem lehet alattunk. De lehetett látni, hogy ott emberek akármeddig elgyalogoltak, lehet, hogy átmentek a közeli szigetre.
De én inkább elmagyaráztam a fiúknak, hogy kb. mit csináljanak, ha valaki beszakad és maradtunk a part közelében. Majd ha nagy tömeg lesz a jégen, és láthatólag senki nem szakad be és van segítség, ha mégis, vagy valaki léket fúr és látom, hogy milyen vastag alattunk a jég, akkor majd beljebb merészkedünk.
Állítólag van olyan hely, ahol nyáron komp jár, télen meg busz a jégen.
A naplemente nagyon szép volt. A narancssárga 22.000 árnyalatát vonultatta fel félóra alatt. Úgyhogy azért mutatott egy kis szépet a természet, hogy ne legyünk olyan szomorúak, hogy vissza kellett jönnünk.
Meg mostmár itt is csak -5 van és holnap csak -1 lesz és esni fog a hó. Az jó lesz.

Tegnap visszaértünk Turkuba. Vagyis inkább ma. Mert haza kb. éjszaka 3/4 1-re értünk.
Hirtelen minden alvó gyerek magához tért, mert a karácsonyfánk alatt ajándékok vártak minket.
Még azokat is meg kellett nézni.

A karácsonyfánk teljesen lekonyult. Nem tudom milyen fajta fenyő, de alkalmatlan karácsonyfának.

Sütöget a nap, cserébe -18 fok volt 10 órakor, de már felment -16-ra.
Apa kimerészkedett, túl élte.

Kérdeztem, hogy szerinte hogy kell öltözni -18 fokban, erre Marci azt mondta, hogy nem megyünk ki, amíg nem lesz melegebb. Nem tudom, hogy akarja megoldani az iskolába menést. Alagutat ásunk az iskoláig, vagy majd tavasszal folytatja tanulmányait.

Ma reggel láttuk a holdat. És egész világos volt már 1/4 9-kor is, mert nem voltak felhők az égen.
De mire feljött a nap, beborult.

Délután Levente muffint sütött. Leírtam neki a receptet, azt Marcus olvasta, Levente kutyult.
Tényleg nem sokat segítettem, csak a mennyiségeket mutattam meg a mérőpoháron.
Belepakolták a kapszlikba is. Ügyesek voltak. Finom is lett.

December 20-án megyünk haza. Korán repülünk Turkuból Helsinkibe. Két órát kell várni Helsinkiben a reptéren. Nem valami jó, de majd csak eltelik az idő.
10.55-kor leszünk Budapesten.
Marcusnak az tetszik a legjobban a tervben, hogy taxival megyünk a repülőtérre.

Január 4-én jövünk vissza. Csak 7-én kezdődik a suli, de gondoltuk nem árt akklimatizálódni.

És onnan kezdve már egyre hosszabbak lesznek a nappalok.

Pakolok. Októberben, mikor otthon voltunk, a fapadosra külön kellett fizetni a csomag szállításért. Három bőröndért fizettünk és egy bőrönd csak 15 kg lehetett.

Most vihetünk haza 100 kg cuccot. Mindenkinek 20kg-t. Muszáj is haza vinni ennyit, mert nem fog beférni a kocsiba minden, mikor végleg haza költözünk.
Úgyhogy lesz 4 20kg-os bőröndünk, meg még valami táskákat megtömünk. Még nem tudom mivel, de mindent átválogatunk és ami nem kell, de nem akarjuk itt hagyni az megy haza. És megpróbálunk minél kevesebb dolgot visszahozni. Vagy csak túrót, trappista sajtot, kolbászt, szalonnát, meg ilyesmit hoznuk, ami el is fogy.

Néhány kép az utazásról.

Olyanokat teszek fel, amik a kompon meg a repülőn készültek. Amik Stockholmban sikerültek, majd külön bejegyzésben fognak megjelenni.

Levente a kabin felső ágyán.

Csipesz a kabinhoz tartozó fürdőszobában. Jobbra tusoló, Csipi a WC csészén áll.

A komp étterme

Kamionok a nyitott fedélzeten

Állunk a sorban és várjuk, hogy leszállhassunk a kompról.

Repülünk!

Csipeszke koncentrál, hogy be tudja csatolni az övét.

Marcus reptette a repülőjét. Olyan képet akart csinálni, hogy úgy nézzen ki,

mintha a kis repülő ott repülne mellettünk.

Lebukik a nap a felhők mögé. Így néz ki a naplemente a repülőről.

Így néz ki a napfelkelte a kompról.

Levente a kabin ablakban

Visszaút.

Zola bérelt egy szép, nagy autót, azzal vittek minket Pozsonyba.
Kedden tíz után valamikor indultuk el.
Papa is jött velünk.

Már mikor elindultunk hallottuk a rádióban, hogy az M0-n mind két irányba torlódás van, mert balesetek történtek. Útközben megerősítették a hírt, úgyhogy kénytelenek voltunk bemenni Budapestre. Papa meg Zola kigondolták, hogy merre menjünk.
Zola tudta a rövidebb utat az erdőn át, így végül is nem sok időt veszítettünk.

Időben oda is értünk Pozsonyba.
A repülő kis késéssel indult, de behozta, időben értünk Nyköpingbe.
A repülőn Csipesz elképesztően sokat hisztizett. Mivel késéssel indult, ott kellett volna bekötve ülnie vagy 20 percig. Persze ez nem ment. Nem tud ennyi ideig egy helyben ülni. Leszállásnál is ez volt a fő probléma. Közben meg minden ablaknál ő akart ülni és ha az egyiktől elment, oda senki nem ülhetett. Pisilni is el kellett menni kétszer is az érdekesség kedvéért. De először Apa vitte, aztán én, és én már valami nem úgy csináltam, mint ahogy kellett volna, erre nekiállt ordítani.
De aztán leszálltunk végre, 18 óra 30-kor, kb.

Apa elment az autóért, mi meg vártunk.
Vártunk, aztán előkerült Apa autó nélkül. Meg volt az autó, csak nem akart elindulni. Lemerült az aksi.
Azt mondta Apa, hogy többeket megkérdezett a parkolóban, hogy nincs-e bikázó kábelük. Nem volt, de nagyon segítőkész volt mindenki. Néhány néni még meg is tolta az autót, annak ellenére, hogy Apa mondta nekik, hogy automata váltós autót így nem lehet beindítani.
Végül egy taxis mondta meg a tutit, lehet bikázót kölcsönözni a reptéren.
Így 5 euróért beindult az autó.

Mentünk a komp felé, közben Csipesz tizenkétszer kitalálta, hogy neki pisilni kell. Először még megálltunk, de nem jött semmi. Az a baj, hogy itt általában egész messze van az úttól a benzinkút pl. Le kell hajtani, tekeregni össze-vissza. Meg egy autópálya mellett, nem mindig van megállási lehetőség. Ezt elmagyaráztuk neki, mikor 5 perc múlva megint kitalálta, hogy pisilnie kell. Aztán egy darabig csend volt.
Később megint azt állította, hogy de most azonnal pisilni kell, betettem a bilit a hátsó ülések elé és ott pisilt, meg kakált, mert hirtelen nem tudtunk megállni. Aztán megálltunk egy benzinkútnál, megszabadultunk a produktumtól, de még el se indultunk már megint kakálnia kellett. De az később visszabújt.

Mentünk tovább. Levente közben aludt. Már a repülőn is csak nyúlt szegény.
Stockholm után valamikor felébredt. Nyűglődött, nem érezte jól magát. De hirtelen megoldódott a probléma, mert el kezdett hányni. Szerencsére kéznél volt a bili, abba hányt. Erre Csipesz rázendített, hogy az az ő bilije és Levente adja neki vissza. Levente hányt, Csipesz ordított, mi meg örültünk, hogy a harmadik gyerekünknek épp nincs semmi baja.

Mire a komphoz értünk már minden gyerek aludt. Fél 11 volt. Már nem tudom melyik idő szerint. Talán finn. Apa becsekkolt, egy óra múlva pedig felszállhattunk a kompra.
Felcipeltük az alvó gyerekeket, amire persze mind felébredt. Levente azt mondta, hogy éhes és menjünk vacsorázni. Marcus lefeküdt aludni, Csipesz meg ment tusolni.
Én elmentem Leventével vacsizni, gyors megvacsoráztunk, hogy utána Apa is jöhessen, de mire visszaértünk a kabinba, nem volt ott senki. Az étteremben találtuk meg őket. Mégis csak mindenki vacsorázni akart.

Most Levente ment Apával a kisebbik kabinba.
A mienknek volt ablaka, Marcus még egy darabig figyelte, hogy hogy megy a hajó. A hold megvilágította a tengert. Én elaludtam vagy háromszor, Marcus ébresztett fel mindig, nem tudott elaludni, mert mozgott a hajó. Végül elaludt mellettem, én pedig valamikor az éjszaka közepén felmásztam az ő helyére.
Finn idő szerint fél kilenckor ébredtünk arra, hogy Apa meg Levente átjöttek. Szép időben hajókáztunk Naantali felé. Összeszedtük magunkat, a gyerekek ültek az ablakban és nézték a tengert, meg a szigeteket, amik között lavíroztunk.
Aztán lementünk reggelizni. 10 óra felé pedig kikötött a hajó, megérkeztünk Naantaliba.
Kb. fél 11-re itt voltunk a lakásban. Lényegében 24 óra alatt átutaztuk fél Europát.

Szerencsére itt most szép idő van. Levente se beteg, vagyis köhög, de a hányás biztos csak az egész napos zötykölődéstől volt.

Visszaértünk Turkuba.
Nem volt zökkenőmentes az utazás, meg kicsit fáradtak vagyunk, de az a lényeg, hogy épen és egészségesen megérkeztünk.
Most pakolok, majd később leírom, hogy mizujs.

Itthon vagyunk.
Csak azt írom le, hogy hogy jöttünk haza, majd ha lesz időm megint, akkor leírom azt is, hogy mi újság van itthon.

Utoljára azt írtam, hogy elindultunk. Az azt jelentette, hogy beültünk a kocsiba és elmentünk Naantaliig. Ott felszálltunk a kompra egy kis várakozás után, kb. fél tízkor.
Az autó lent maradt a harmadik fedélzeten, mi pedig mentünk a nyolcadikra megkeresni a kabinjainkat. Két kabint kaptunk egy négy és egy két személyeset. Mind a kettőben a fele lehajtható emeletes ágy volt. Minden gyerek azt mondta, hogy Anyával akar aludni. De én annyira nem örültem.
Aztán lementünk a hetedikre vacsorázni, de írtó hosszú sor volt és inkább előtte körbenéztünk a hajón. Kicsit félelmetes volt, hogy milyen magasról néztünk le a vízig.
A vacsora benne volt a jegy árában, úgyhogy Apa azt mondta, hogy enni kell. Szedtek is annyi kaját a fiúkkal, hogy nem fért belénk. Ott az étteremben megvártuk, hogy elinduljon a hajó, mert onnan jól ki lehetet látni, a kabinoknak meg nem volt ablakuk.
Amikor elindultnk aludni, mi még Leventével kimentünk a külső fedélzetre, hogy nézelődjünk, de nem láttunk semmit mert tök sötét volt, csak néhány világítótorony villogott.
Végül a kabin elosztás úgy alakult, hogy Csipeszt vitte magával a kis kabinba Apa. De mikor már majdnem elaludtunk, egyszer csak megjelentek, mert Csipesz Anyát követelt. Úgyhogy Apa becserélte a félkómás Leventére.
Kb. éjfél volt mire elaludtunk és reggel fél 5-kor arra ébredtem, hogy a szomszéd kabinban, valaki elegánsan lehuppant a fölső ágyról. Nem tudtam visszaaludni, mert elkezdtek készülődni ezek a szomszédok, fél hattól lehetett reggelizni, biztos egy óráig tartott nekik elkészülni és ha a közelünkbe lehúztak egy wc-t az olyan hangot adott, mintha egy csőben féltéglát görgetnének.
Meg a hajó is elkezdett ringatózni, addig csak a motorzúgást hallgattuk.
Aztán fél hatkor megszólalt a hangosbemondó és elmondta 4 nyelven, hogy egy óra múlva megérkezünk Svédo-ba és lehet menni reggelizni. Nagyon boldog voltam.

A gyerekekbe nagy nehezen lelket vertem, Apáék is megérkeztek nem soká, felöltöztünk és már negyed hétkor lent is voltunk reggelizni. Fél hétig lehetett enni, úgyhogy bele kellett húzni, de én pl. nem ettem semmit, mert ha tizenegykor még vacsorázok, akkor fél hétkor nem vagyok feltétlenül éhes.
Kb. mi voltunk az utolsók, akik beszálltunk a kocsiba, de még nem emelték fel a hajó elejét, hogy ki tudjanak gurulni az autók.

Svédországban még csak fél hat volt és tök sötét.
Kb. 80 kilométerre voltunk Stockholmtól északra.
7 órára oda is értünk Stockholmba, megkerestük a királyi palotát és elkezdtünk várost nézni.
A család hangulata kicsit jobb volt, mint amire számítottam, a gyerekek még a kocsiban visszaaludtak egy kicsit, úgyhogy nem voltak annyira nyűgösek.
Megnéztük a királyi palotát, meg a környékét, láttunk őrségváltást is. Aztán kicsit arrébb egy kikötőben egy kicsit eszegettünk. Aztán próbáltunk egy olyan kávéházat találni, ahol lehet valami meleget inni, meg pisilni. Kávéház volt, de nem volt benne wc. A vége az lett, hogy mindenki másik parkban pisilt, és Apa csak Magyarországon jutott legközelebb kávéhoz. Majd még írok Stockholmról, mert nagyon szép város, de most túl hosszadalmas lenne.

Féltizenegy felé elindultunk a reptérre. Kb. 100 kilométerre van Stockholmtól. Nyköping, vagy ilyesmi. Egy nagyon egyszerű kis repülőtér, csak fapados járatok indulnak onnan.
Kettőkor indult a gép és négyre értünk Pozsonyba. Jött értünk Imi, meg HancziBandi. Meg a lányaik. Nagyon jó volt őket látni.
Elvittek minket Győrújbarátba. Anikóéknál aludtunk. De persze együtt vacsorázott az egész banda. Roziék, Imiék, Anikóék meg mi.
Vasárnap dél körül indultunk Kondorosra. Mi meg Imi és családja. Eltartott egy darabig, mire megérkeztünk végre. Különösen ez a kis Csipesz gyerek unta már az utazást. Az utolsó 50 km-en miatta kellett megállni, vagy háromszor. Imi mondta is, hogy 2000 km-t megtett gond nélkül és az utolsó 50 km-en meg csak a baj van.
Kondoroson Imiék kicsit megmozgatták a tagjaikat, aztán jöttek haza Mórahalomra.
Öcsiék is megérkeztek Debrecenből, Zoliék is Csabáról, úgyhogy az összes tesómmal tudtam találkozni rögtön.
Zoliék kölcsön adták nekünk a Suzukijukat, most azzal furikázunk. Azzal mentünk Gyomára, Mamát, meg Tatát megnézni, aztán kedden jöttünk Szegedre.

Majd máskor folytatom, mert ez az Apa laptopja az idegeimre megy, nem boldogulok vele úgy ahogy szeretnék.

Holnap elindulunk haza.
Este megy a komp Naantaliból valahova Svédországba. A kompon alszunk valamennyit.
Reggel érünk Svédo-ba. Benézünk Stockholmba, aztán megyünk a reptérre.
Ott hagyjuk az autót a reptér parkolójában. Otthoni idő szerint 2 órakor indulunk és 4 órakor érkezünk Pozsonyba. Odajön értünk Imi meg a HancziBandi.
Elszállítmányoznak minket Győrújbarátba. Ott alszunk egyet és vasárnap megyünk Kondorosra. Hétfőn Gyomára, kedden Szegedre. Ott hármat, vagy négyet alszunk. Aztán megyünk vissza Gyoma, Kondoros, Szarvas, Békéscsaba körzetbe. Ott leszünk hétfőig. Kedden indulunk vissza.

Röviden ennyi. Most pakolunk.

Ma Turku Nap volt. Kirakodóvásár a piactéren, színpaddal, pávakörrel. A sétáló utcán is volt egy színpad a gyerek programoknak, találkoztunk Muuminékkal is.
A boltok is nyitva voltak, az egyikben szőnyeg osztás lehetett, mert egy csomóan szőnyegeket cipeltek a vállukon.
A múzeumokban is volt valami akció.
A folyón valami motorcsónak verseny volt, de ilyen kicsi fa csónakok voltak, Köröztek velük a folyón, pattogtak, mint a nikkel bolha. Nekem nem tűnt túl értelmes sportnak.

Ilyenek voltak azok a csónakok

Elvileg este tűzijáték is volt, de arra már nem volt kedvünk elmenni, és az erkélyre is elfelejtettünk kiállni, hogy megnézzük, hogy látszik-e belőle valami. Habár elég sok domb van addig.

A piactéren egy bácsi a fekete berkenyét népszerűsítette. Azt a bogyót, ami itt is nő a hatalmas kertünkben. Tea volt belőle főzve és azt lehetett megkóstolni. Le volt írva róla ott mindenféle, de mivel finnül volt, csak azt értettem, hogy van benne C-, E- meg K-vitamin. Valamelyik nap, Leventével szedtünk egy homokozó vödörnyit és megfőztem szörpnek, mert a boltban direkt nem vettem szörpöt, mert a vizet már nem hajlandóak meginn a gyerekek. Így párnapig nem volt itthon szörp és rájöttek, hogy a víz is innivaló. És most meg örülnek a fekete berkenye szörpnek, pedig kicsit fanyar.

Délután elmentünk a ragadozó tehenek földjére, a nagy lesen is túl az erdőig. Láttunk egy csomó nádat, szennyvíztisztító ülepítő tavát, meg az erdőben rengetegféle gombát. Szerintem láttunk gyilkosgalócát is. Kiváncsi voltam már rá. Nem értem miért eszik meg az emberek, nem olyan nehéz felismerni. Marcus azt mondta, mikor hazaértünk, hogy "ezt nevezem én kirándulásnak". Jó, hogy ilyen kis dolgoknak is tudnak örülni.

Marcus a lesen, naplementével

Ja, az van még, hogy majd 3 hét múlva, mikor Marcinak őszi szünet lesz a suliban, haza ugrunk egy pillanatra. Okt.11-21. Levente már régen nyavalyog, hogy menjünk haza, mindig hiányzik neki valami.
Most azt hirdeti a Malév, hogy akciós jegyei vannak és erre belelkesedtünk, de később kiderült, hogy csak akkor akciós, ha Budapestről indul az ember Helsinkibe és nem fordítva. Úgyhogy azt kilőttük, egy vagyonba kerül 5 ember szállítmányozása.
De erre kitört az általános lázadás és Apának muszáj volt valamit kitalálni, úgyhogy most az a nem egyszerű megoldás született, hogy átkompolunk majd Stockholmba, onnan autókázunk 100 km-t a reptérig és onnan repülünk Pozsonyba. És akkor Apa szerint már majdnem otthon vagyunk. Az még tovább gondolásra vár, hogy hogy fogunk Pozsonyból Békés-Csongrád megyéig eljutni. Ötletek már vannak.