A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bogyó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bogyó. Összes bejegyzés megjelenítése

hétfő, szeptember 15, 2008

Délben becsaptam az ajtót és indultunk Leventéért az oviba. Csak előtte elfelejtettem betenni a kulcsot a zsebembe.
Már máskor is csuktuk be az ajtót úgy hogy bent volt a kulcs, csak akkor nyitva volt a konyhaablak, mert nem mentünk sehova csak az udvarra és azon beférnek a fiúk. Vagyis Apa is befér. Már kipróbálta, mert mikor egyszer egyedül volt itthon Csipesszel, akkor ő is becsukta az ajtót.
Szóval a múltkor csak beküldtem Marcit a konyha ablakon, hogy hozza oda a kulcsot, mert olyan nehéz a tekerővel kinyitni, hogy a gyerekek nem bírják. Persze utána Levente is bemászott, csak, hogy nehogy lemaradjon valami jóról. Csipesz szerencsére homokozott és nem látta, hogy mit csinálnak a fiúk, mert akkor biztos őt is be kellett volna tenni valahogy az ablakon.

Most nem maradt nyitva a konyha ablak, csak az emeleten a hálószobáé. De azt elég nehéz megközelíteni. Úgyhogy nem is gondolkodtam, hogy mit csináljunk, el kell menni Apához és el kell kérni az övét. Úgyis majdnem útba esik. Összeszedtem a gyerekeket és mentünk Apához. Már csak azon gondolkodtunk, hogy Apa honnan fogja tudni, hogy ott vagyunk. Telefon az nem volt nálam, mert nem mindig van és miért pont most lett volna. Apa irodája a 8. emeleten van. A lift csak akkor viszi fel az embert, ha mutat neki egy mágnes kártyát. A lépcsőház ajtó is csak akkor nyílik ki. Az információban meg nem volt senki, hogy szóljon Apának, és munkatársát sem láttam sem ebédelni, sem jönni-menni, nem mintha olyan sok munkatársát ismerném.
Ott van a kajálda a földszinten, Apa ott szokott ebédelni, de csak 1 óra felé és akkor még csak kb. 1/4 1 volt.

Azon gondolkoztunk a gyerekekkel, hogy megvárjuk, hogy valaki kinyissa a lépcsőház ajtót és akkor belógunk és felmegyünk a nyolcadikra gyalog és ott majd csak beengednek minket a CCC-be, hogy szóljunk Apának.
Már ott tartottunk, hogy valakit kiküldünk, hogy ha kintről nyitják ki, akkor onnan tudjunk bemenni, épp a részleteket beszéltük meg, hogy hogy tudja beengedni a többieket az aki már bent van, amikor Apa megállt a hátunk mögött és kérdezte, hogy mit csinálunk mi ott.
Most valamiért hamarabb jött le ebédelni. Még szerencse.

Utána fellifteztünk a kulcsért. Apa megmutatta, hogy ha beszállunk a liftbe, akkor a lift másik oldalán lévő ajtón ki tudunk menni és bent vagyunk a lépcsőházban és nem kell arra várni, hogy valaki mellett belóghassunk.
Levente az annyira beleélte magát, hogy felgyalogolunk a 8.-ra, hogy felgyalogolt. Egész hamar felért, utána lefelé is gyalog jött. Útközben mondogatta magának, hogy "kitartás".

Délután áfonyás sütit sütöttünk a szombaton gyűjtött áfonyából. Marci jelentkezett, hogy ő majd feltöri a tojásokat és szépen külön is pakolja a fehérjét meg a sárgáját. Az elsőt én csináltam, megmutattam, hogy kell. A másodiknak Marci felmutatta az üres héját, nagyon nevetett, én meg néztem, hogy hogy tudta ilyen hamar megcsinálni, de aztán láttam, hogy a széken van az egész. Felszedtük, nagyjából külön a sárgáját meg a fehérjét. Még egyszer megmutattam, közben Csipesz gyors fogott egy tojást és beleütötte a fehérjébe. Persze a sárgája szétmállott, nem bírtam kiszedni a fehérjéből, Marcus itt feladta, inkább áfonyát válogatott, mert az a piros vacakot nem tettük bele, csak a kék ehetőt.
A fehérjét viszont így már nem lehetett felverni. Levente jó sokáig próbálkozott a robotgéppel, de hiába.
Levente is segített. A habverésen kívül áfonyát válogatott, meg ő mérte ki a lisztet, Egész ügyesen, csak egy nagyon kevés ment mellé. Csipesz is ott tüsténkedett. Szétszórta a cukrot, betette a piros bogyókat a kékek közé, meg más egyéb hasznos dolgot csinált.
Azért a süti jó lett. Már alig van belőle.
A piros bogyókat meg betettem a mélyhűtőbe, mert az az információ érkezett, hogy az akkor jó, ha már megcsípte a fagy. Na, majd most jól megcsípi, aztán meglátjuk ehetővé vált-e.

Pirikéék hoztak nekünk magyar kártyát. Azóta sokat kártyáznak a fiúk Apával. Amíg világos volt szaunázás után a fenti erkélyen makaóztak. Most Apa a lórumot próbálja nekik megtanítani. Szerintem az még nehéz nekik, de azért este gyufára játszottunk egy kicsit.

szombat, szeptember 06, 2008

Kaarina napot tartottunk.
Kaarina itt a szomszéd városka. Gyakorlatilag Turkuval összenőtt.
Múlt héten, mikor a tábortüzeket kerestük, láttam kiírva, hogy lesz valami vásár Kaarinában.
Hát nem volt túl nagyszabású. Volt néhány árus, meg kivonultak a kaarinai cégek, bankok, önkormányzat. Egy pótkocsi volt a színpad. A helyi táncklub, vagy nem tudom minek a növendékei tartottak bemutatót. És szegények ott balettoztak azon a másfél méteres platón. Nem volt könnyű dolguk.
A gyerekek ugráló váraztak, meg megebédeltünk, aztán elmentünk a kaarinai szigetre, ahol már voltunk párszor. Van ott egy templom, egy majorság, meg egy püspöki palota rom. De Apa még nem járt ott, most ő is megnézte.
Amíg Apa körbejárta a templomot, a gyerekek gombákat keresgéltek. Nagyon sokféle gomba nő most. Nagyon szép légyölő galócákat láttunk, egész sokat.


Csipi a gombák között az új gumicsizmájában

Miután megnéztük a romot is, bementünk az erdőbe bogyókat szedni.
Tegnap meséltem a gyerekeknek is, hogy olvastam, hogy bogyókat szoktak szedni a finnek és nagyon belelkesedtek, hogy akkor mi is szedjünk. Csipesz hozta a kiskosarát, úgy indult már délelőtt az autóhoz.
Sokáig nem találtunk egyet sem. Aztán találtunk 5 kicsi piros bogyót és a gyerekek ott kiabáltak, hogy "Bogyó!". Levente, meg Marci volt a kereső, és mindenki szedte, kivéve Apát, ő dokumentált. Végül egész sokat szedtünk. Piros meg fekete áfonyát. Dehát nagyon sokáig tart annyit összeszedni, hogy azzal már valamit kezdeni is lehessen.

Szedegetünk

Bogyók


Főleg a vizes területeken találtunk. Mivel Marcus azzal szórakozott, hogy szag alapján keresgélt, tiszta víz lett a gatyája. Kúszott-mászott a mohában.
Nagyon sajnáltuk, hogy nem értünk a gombákhoz, mert nagyon sok gomba volt mindenfelé. Hoztunk haza 3 félét, de hiába nézegettem az interneten nem tudtam megállapítani, hogy milyen fajták. Pedig az egyiknek nagyon jó szaga van.

Bogyók és gombák


A fekete áfonyából sütöttünk áfonyás muffingot. A pirosból majd holnap főzünk valami szószt a husi mellé.
Erről a piros áfonyáról írtam tegnap, hogy megkóstoltam a piacon és keserű. Tényleg elég vacak, savanyú-keserű íze van, de majd meglátom mit lehet vele kezdeni.
Apa kérdezte, hogy akkor minek szedjük. A srácok mondták, hogy majd eladjuk a piacon. Majd a finnek megeszik. Ezt akkor mondták, mikor kb. 25 db volt a kosárban.
De különben nagyon élvezték a bogyó vadászatot. Apa már visszament Csipesszel a kocsihoz, mert szegény Csipi már nagyon álmos volt. Mi pedig maradtunk még bogyót szedni. Utána találták a fiúk a legjobb lelőhelyeket, ahol fürtökben volt a piros áfonya és nem két szem/négyzetméter. Annyira belemerültünk a bogyó szedésbe, hogy fogalmunk nem volt róla, hogy merre menjünk a kocsihoz. Szerencsére ez csak egy kicsi erdő volt és tudtuk, hogy merre induljunk, mikor kikeveredtünk belőle.

péntek, szeptember 05, 2008

Bogyók.
Mivel itt nem nagyon terem más a finnek nagyon sokféle bogyót esznek. A piacon is sok félét lehet kapni.
Vannak amiket mi is ismerünk. Eper, málna, püszke, ribizli (piros, fekete). Finnország Európa egyik legnagyobb eper termesztője. Még most is lehet kapni legalább 5 fajta epret.
Kétféle kék áfonyát lehet kapni, kicsi meg nagy szeműt. Valószínűleg a nagy szemű termesztett a kicsit pedig az erdőben szedték.
Most árulnak valami kicsi piros bogyót is. Megkóstoltam már kétszer, de egyszer sem volt jó. Semmi íze nincs, de azért keserű, meg savanykás.
Dobozokban lehet kapni lakkát (mocsári hamvas szedret), mert az annyira plötyi, hogy ilyen pép állagban kerül a piacra.
Azt olvastam, hogy kb. 40 féle bogyó terem, de 20 féle van ami nem ritka, majdnem minden erdőben megtalálható. Régebben sokan jártak az erdőkbe bogyókat szedni, hogy télire lekvárt, vagy szörpöt készítsenek belőlük. De mindenféle ételhez is felhasználják a bogyókat, és persze likőröket is csinálnak belőlük.
Mostanában a bogyók nagy része nem kerül leszedésre, ezért egyes helyeken, ahol nagyon sajnálják a sok bogyót, külföldi vendégmunkásokkal szedetik le.

Itt a 10 négyzetméteres kertünkben van egy bokor, amin fekete bogyók nőttek. Csipesz délelőtt leszedett belőle valamennyit és kiderült, hogy ezek megértek. Eddig kemények voltak, de mostmár szétmállottak Csipesz kezében és befestették a tenyerét. De nagyon jó illatuk van. Ezért el kezdtem keresgélni az interneten, hogy mi lehet ez és meg lehet-e enni. Kiderült, hogy fekete berkenye és nagyon egészséges. Itt Finnországban már régen termesztik és mostanában fedezték fel otthon is, mert mindenféle talajon megél, igénytelen és a termése pedig sok C és P vitamint tartalmaz, meg egyéb hasznos anyagokat.
Megkóstoltam, nagyon fanyar. Kísérleti jelleggel főztem belőle egy kis szörpöt. Én már ittam belőle, ha nem lesz semmi bajom, majd holnap megkóstoltatom a gyerekekkel. Finom, csak a fanyar utóíz az megmaradt a főzés ellenére. De ha ízlik nekik, akkor főzünk szörpöt, mert itt a szomszéd nagy társasház parkjának a szélén ebből van sövény, úgyhogy bogyó van bőven.

Marcus a suliban kap ebédet. Mindenféle érdekeseket szokott enni. Hol úgy jön haza, hogy nagyon finomat evett, hol pedig megeszi a mi ebédünket is, mert nem volt jó a kaja. Általában nincs leves. Ha van, akkor az valamilyen husis leves és akkor pedig második féle nincs, esetleg valami desszert.
A finnek mindig krumplit esznek. Apa is a munkahelyén ebédel és kb. eddig ötször volt rizs, meg ötször tészta és a maradék kilencven napon krumpli.
De Marcus is valami krumpli főző gépről mesél, ami egyfolytában gyártja az egészben főtt krumplikat.
Tegnap előtt három színű rizs volt krumplival. Múlt héten még volt virslileves krumplival. Mondta Apa, hogy olyan náluk is szokott lenni, olyan mint a frankfurti leves, de csak virsli meg krumpli van benne.
Múlt héten valamelyik nap Marcus nagyon éhes volt, mert csak bogyó volt ebédre. Ezt mondta, krumpli bogyóval. A bogyó keserű volt, a lé amiben volt, az meg édes és ezt lehetett enni krumplival.
Tegnap pedig azt mondta, hogy valami lila lében édes husik úszkáltak és ez volt a leves. Biztos az is valami bogyótól lett lila.

péntek, július 11, 2008

Tegnap délelőtt váratlanul kisütött a nap.
Előtte biztos a finnek is azt gondolták, hogy szar idő van, mert ment a fűtés a lépcsőházban. Valószínűleg a lakásban is, csak még májusban elzártuk az összes radiátort, mert nekünk melegünk volt.

Szóval kisütött a nap. Tata elment a gyerekekkel a játszótérre.

Délután pedig elmentünk a strandra. Tata belemártota magát a tengerbe, hogy végre mondhassa, hogy fürdött a tengerben. Jó idő lett volna, csak szokás szerint nagyon fújt a szél. Levente is levetkőzött, többször neki is futott, de mindig csak a bokáigérő vízig jutott.

Tata csinált a srácoknak csúzlit. Azokkal lövöldöztek a tengerbe. Csipesz meg homokozott. Mindig homokozik, ha homokot lát. Mentünk a kocsitól a strandra, vitte a homokozó készletet, mikor vége lett a fűnek és meglátta az első homok szemet, rögtön leült és már pakolta is a homokot a vödrébe.
Ma elmentünk Sattmarkba, ahol Juhannuskor voltunk, meg Ferencékkel ott sütögettük a kolbászainkat.
Mama is megcsodálhatta a virágos budit. Még egy érv, hogy miért érdemes Finnoba költözni.

A fiúk hozták a csúzlijukat és megint csúzlisztak a tengerbe. Mama, meg Tata gyüjtötte nekik a kavicsokat. Az egyik kavicsra Tata azt mondta, hogy ez osztályon felüli kavics, ez már egyetemet végzett. Erre Levente a következő kavicsra azt mondja: Tata, én meg egy tudod milyen kavicsot találtam? Milyet? Egy nyugdíjas kavicsot!

Vettünk halat az ottani halasnál. Megebédeltünk. Aztán kicsit sétáltunk az erdőben. Van egy Robinson nevű kékjelzéses ösvény. Vannak tornászkodós, köteles feladatok is. Mint egy erdei tornapálya.

Marci koncentrál

Most érik a szamóca. Azt legelésztük. Jó sokat kell belőle szedni, hogy érezze az ember az ízét, mert nagyon apró.

Csipesz szamócát majszol

Vannak más bogyók is, csak nem tudjuk pontosan, hogy melyik micsoda, úgyhogy csak megkóstoltunk néhányat. Marci az evett egy csomó áfonyának vélt kék bigyó-bogyót. Ha nem lesz tőle semmi baja, legközelebb majd mi is szedünk.

Tata, Mama gyerekek

Marcus is fényképezett egy csomót, nagyon szép képeket csinált.