A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vásárlás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vásárlás. Összes bejegyzés megjelenítése

kedd, szeptember 16, 2008

Délelőtt Csipesszel vásároltunk egy-két dolgot. Apa szeretett volna nekem szüli meg névnapomra valami ruha félét venni. Kijelölte a boltot, ahol nézelődnöm kell, KappAhl. Nem vagyok egy nagy vásárlás mániás, de lelkiismeretesen átbogarásztam, aztán beszámoltam, hétvégén együtt elmentünk és Apa megmondta, hogy akkor melyik legyen. Ma megvettem. Meg vettem egy cipőt is, azt is Apával egyeztettük hétvégén.
Úgyhogy mostmár Apa megnyugodott, mert végre megkaptam az ajándékom. Én meg örülök, mert ez a cipő amiben mostanában járok már 8 éves és kissé kopott.


Este pedig kiderült, hogy a mosógép árában egy zokni is benne volt, csak eddig jól el volt bújva.
Már tegnapelőtt is furán viselkedett egy kicsit a mosógép, időnként leállt program közben, de azt hittem csak Csipesz arra járt és valamit elnyomogatott.
Tegnap is mikor hallottam, hogy kinyitott, ki akartam teregetni, de tele volt vízzel. Áttekertem centrifugálásra, Apával ott nézegettük, Csipesz is ott szorgoskodott, elindítottam, de megint nem centrifugált ki. Mivel Csipesz ott maradt egyedül kicsit és amikor visszamentünk ott buherálta a gépet, megint ráfogtuk. Főleg, hogy kicsit később megint elindítottam a centrifugálós programot és szépen végig is csinálta, habár kicsit furcsa volt, hogy habos volt a gép amikor kinyitottam.
Ma direkt akkor indítottam a gépet, amikor Csipesz aludt, hogy ne lehessen ráfogni, ha rosszul működik. Meg is állt minden művelet váltás előtt és nem volt hajlandó kicentrifugálni. Tekergettem ide-oda. Aztán egyszer csak kicentrifugált, de megint tiszta hab volt minden és arra a megállapításra jutottam ,hogy ez a cucc nincs kiöblítve. Elindítottam egy öblítős programot, de csak odáig jutott, hogy beszippantotta a vizet, lötyögtetett, utána köpködte a vizet kifelé egy negyed óráig aztán megállt. Ezt megcsináltattuk vele háromszor ötször.
Gondolkoztunk, hogy mi baja lehet. Előszedtem a blokkot, hogy meglegyen ha van rá valami garancia. De az Ekotoriban a néni alig makog valamit angolul, azt sem tudjuk elmagyarázni, hogy mi baja a gépnek.

Borzasztóan felidegesít, ha valami nem működik. Főleg ha hol működik, hol nem. Olyankor neki állok szerelni. Apa már előre retteg ilyenkor. Mert szerinte észnélkül csinálom.
Most is szétszereltem először a tetején az elektronikát, de be kellett látnom, hogy azzal én nem tudok mit kezdeni. Aztán összeraktam, megnéztem, hogy ennyitől megjavult-e már, de nem. Még mindig csak odáig jutott, hogy köpködött, aztán megállt.

Aztán kinyitottuk a mosógépet. Miután már vagy egy órája köpködtettük még mindig tele volt vízzel. Apa megmondta a tutit, biztos el van dugulva valahol.
Először kitekertük a szűrőt, onnan ugye ömlenie kellett volna a víznek, mivel a dob tele volt, de csak folydogált. Meglapozottnak látszott a dugulásos elmélet. És ha összeraktam az elmúlt napok mosógépes történéseit, akkor ez magyarázatot is adott rá. Nyilván próbálta kiköpni a vizet, nem bírta, leállt. Újra indítottam, folytatta mintha már a következő vízbeszippantáson túl lenne és ezért egy lében mosogatta egész idő alatt a cuccot.

Kipakoltam az összes ruhát, leszereltem a dobban az egyik műanyag izét, amin csapódnak a ruhák, hogy majd ott bekukucskálunk a dob alá, de nem láttunk semmit. Na, akkor neki álltam leszerelni az oldalát. Már Apa sem tiltakozott. Ha elméletben eldönti, hogy mi lehet a baj és úgy gondolja, hogy tudunk rajta segíteni, akkor már engedélyezi a szerelést.

Leszereltem mind a két oldalát, tanulmányoztam a gép anatómiáját. A gyerekek is jöttek megnézni, hogy hogy működik a mosógép. Csipesz az ott lábatlankodott egész idő alatt. Nagyon örültem neki. Pakolgatta a csavarokat, meg a csavarhúzókat, közben tapicskolt a hideg vízben.

A dobban még mindig volt egy csomó víz. Csak nagyon lassan csordogált kifelé. Megnyomogattam a lefolyó csöveket és akkor végre elindult a víz. Egy helyen leszereltem a csövet, belepiszkáltam és éreztem, hogy ott egy zokni, de én nem bírtam kiszedni. Apa varázsolta elő. Nekünk ilyen zoknink sose volt, úgyhogy ez még a gép előző tulajdonosáé. De nem hiszem, hogy igényt tart rá. Valamikor feltehetőleg fehér volt. Most leginkább szürke és lukas. Megért már néhány mosást.
Aztán összeraktam a gépet, visszapakoltam a ruhát és szépen végig ment az öblítős program. Ki is centrifugázott. Megjavítottuk.
Délután 3-kor tettem be a ruhákat, este 10-re ki is lett centrifugázva.
Sity-suty.

hétfő, szeptember 08, 2008

Ma a nap kelt 6.41-kor nyugodott 20.13-kor. Persze ennél hamarabb van világos és tovább, mint 20.13. De minden nap 5 és fél perccel rövidebb az előzőnél.
Figyeltük a fákat, a nyírfák levelei már kezdenek sárgulni a juharoké meg pirosodni. Potyognak is már.

Bele kell húzniuk a növényeknek. Májusban bontogatták a rügyeiket, most meg már egyesek dobálják le a leveliket. Túl sok idejük nincs a mag növesztésre.

Az idő megint vacakol.
Tegnap még csak be volt borulva, mostmár eseget is.

Tegnap délelőtt elmentek Apával a gyerekek bicajozni. Úgy néztek ki, mint a malacok mikor haza értek, mert megálltak az erdőben csúszkálni. Egy nagy sima szikla volt a csúszda. Eleinte mohás volt a szikla, aztán lehámozták a fenekükkel. Marcin gyakorlatilag minden vizes volt.

Délután elmentünk kecskét etetni. Ott a gyerekpark parkjában ahol vannak a madarak is. Szedtek a gyerekek kicsi almákat, valami díszalma, ott érik a parkban, meg szedtünk makkot és ezekkel etették a kecskéket. A kacsáknak, libáknak vittünk kenyeret.

Marcus libát etet


Vannak ott fából készült madarak is, azokkal is játszottak.

Csipesz a páván

Aztán azt hittük, hogy megyünk bevásárolni egy-két dolgot. Eddig este 9-ig nyitva volt néhány nagyobb bolt vasárnap. De tegnap mikor odaértünk fél nyolckor, be volt zárva. Haza jöttünk, hogy akkor majd a mi boltunkban veszünk legalább kenyeret, de az is be volt zárva, pedig eddig az is nyitva volt vasárnap. Először azt hittük, hogy valami ünnep van. De aztán megnéztem a bolt honlapját és az derült ki, hogy csak nyáron, aug. végéig van vasárnap nyitva a bolt. Ősszel-télen nincs vasárnap bolt. Mi ebben a ráció?! Azt jobban érteném, hogy mondjuk télen nem 9-ig van nyitva csak 6-ig,mert hamar sötét van, de hogy hétköznap ugyan úgy 9-ig nyitva van, vasárnap meg egyáltalán nincs, ezt nem értem.

Ma azt mesélte Marcus, hogy miközben ebédelt, azt figyelte, hogy egy mókus család almát szüretel. Az ebédlő ablakából látott rá az almafára. Ez is ilyen kis díszalmákat terem.
Jött mókus mama a két kicsi mókussal. A mama felmászott a fára és dobálta le az almákat, a kicsik meg lent hordták halomba. Utána vitték a fészkükbe az almákat egyenként. A mama a nagyobb almákat, a kicsik meg a kicsiket vették a szájukba és úgy szaladgáltak. Nagyon aranyosak lehettek.

Csipesz esőmenő felszerelésben, este kitalálta, hogy ő ki akar menni és

Apa csak így engedte ki, mert meg van kicsit fázva

szombat, július 05, 2008

Délelőtt voltam boltban. Csak azért írom, mert véletlenül az én cuccomhoz számolták a következő vevő cigijét.
Mi történik ilyenkor otthon?! Már tapasztaltam, mikor egyszer két lisztet ütött be a pénzáros egy helyett, a másik már nem tudom mi volt. Spar: Marikám, lesz egy sztornóm, ide tudnál jönni? Marika valahonnan hátulról 5 perc múlva előkerül, az összes mögöttem lévő nézi, hogy ki az a szerencsétlen, aki feltartja a sort. Cora: telefon, Lesz egy sztornóm! és akkor várunk. Nem tom mire. Úgyhogy inkább felajánlom, hogy hozok még egy lisztet, csak ne kelljen itt várni nemtom meddig, hogy előkerüljön a megfelelő ember, akinek ott kell még lenni a sztornózásnál.
Itt meg az történt, hogy azt mondta a pénztáros, hogy bocs, és beütötte minusszal a cigit és fizethettem.
Azt már megfigyeltem, hogy sokkal lazább szabályzások vannak mindenben, mint nálunk. Biztos itt nem találnak ki annyi marhaságot az emberek és akkor nem kell mindent leírni, hogy hogy szabad, vagy kell csinálni, mert maguktól is viszonylag korrektűl működnek a dolgok.
Én nem tudom, hogy otthon mit tud csalni egy pénztáros egy sztornóval, hogy ekkora feneket kerítenek neki.

A mai másik nagy esemény, hogy kiporszívóztam az autót.
Én nem tudom, hogy itt mi a szokás, hogy takarítják ki az emberek az autójukat, de itt az udvarban még senkit nem láttam autót takarítani.
Minden esetre délután összeszedtem a bátorságomat, meg az összes hosszabbítónkat. Gondoltam én nem fizetek egy csomó pénzt zsetonért a benzinkúton, hogy kiporszívózzam az autót. Összedugtam a 4 hosszabbítót és akkor az erkélyen át már lelógott a járdára és bele tudtam dugni a porszívót. Ott rontottuk el, hogy nem hoztunk otthonról egy 20 méteres hosszabbítót.
Már nagyon ráfért az autóra a takarítás, elképesztő, hogy mi volt benne. Én nem állítom, hogy rend szokott benne lenni (szívesen állítanám, de hamar lebuknék), de azért ami most volt ott, az már nem semmi. Kijött belőle egy fél kiló keksz törmelék, fél kiló homok, és még egy fél kiló dzsuva meghatározhatatlan összetevőkből. Ezek a srácok bepakolnak állandóan minden vackot, amit találnak az erdőben, vagy a tengerparton. Fadarabokat, kavicsokat, köveket, mindenféle növényi részeket, kagylót, csigát. És akkor mindből ott marad egy kicsi a kocsiban és gyűlik a mocsok. Na most is így gyűlt össze, csak otthon azért egyszerűbb a porszívózás.

Most pedig az összes fiú elment Helsinkibe, mert most érkeznek gyomai Mamáék. Majd valamikor éjszaka fognak visszaérni.

kedd, június 17, 2008

Az idő még mindig vacak.

A katicabogarunk megszökött. Találtunk egy katicát a piactéren és haza hoztuk, mert az árvácskán levéltetvek garázdálkodnak. Két napig pusztította őket a katica, aztán eltünt.

Rajzoltak a fiúk, célbadobtak konzervdobozokba.

Tegnap voltunk bevásárolni. Becseréltük Levente szandiját, mert eltört az egyik műanyag bigyó rajta. Simán ment, pedig Apa aggódott, hogy már régen vettük (két hete).
A múltkor a magyar találkozón ez volt az egyik fő téma, hogy Magyarországon milyen nehéz becserélni dolgokat, itt meg simán cserélnek bármit.

Vettünk Faritrade-es nádcukrot.

Nem tudom ki mit tud a Fairtrade mozgalomról.
Az a lényeg, hogy próbálják segíteni a harmadik világ termelőit.
Még valamikor az 50-es években jutott valakinek eszébe, hogy közvetlenül a termelőktől kéne vásárolni bizonyos dolgokat, nem pedig 68 kereskedőn keresztül. Így különböző szervezetek alakultak, akik rendes felvásárlási árat biztosítanak a termelőknek, így segítenek nekik abban, hogy tisztességesen éljenek, fejleszteni tudjanak. Kapnak még külön pénzt amit iskola építésre, környezetvédelemre, vagy arra költenek amire akarnak úgy, hogy a közösségnek is javára váljon. Cserébe jó minőséget követelnek meg tőlük.

Láttam már itt fairtrades banánt, kakaót, kávét. De létezik még csoki, rizs, kosár, tea, sportszer is.

A kakaó 5-ször annyiba került, mint más megszokott kakaó. Ez a nádcukor kb. ugyanannyiba, a banán sem volt drágább. Most olvasgattam erről a Fairtrade-ről és kiderül, hogy millió szervezet foglalkozik ezzel az üggyel. Én nem tudom, hogy ezeket is el kell tartani, vagy miért kerül annyival többe a kakaó?

Vannak szervezetek akik a harmadik világban propagálnak, próbálják szervezetekbe tömöríteni a termelőket, hogy könnyebben tudják képviselni az érdekeiket, meg segíteni nekik a jobb életszinvonal megteremtésében.
Vannak akik ezen a végen reklámozzák ezeket a termékeket, próbálják tudatos vásárlásra tanítani az embereket.
Vannak akik eldöntik, hogy kik rakhatják fel a termékeikre a fairtrade logót.





Errefelé már vagy 20 éve lehet ilyen termékeket vásárolni és elég nagy forgalmuk van.
Állítólag Magyarország nem készült még fel erre, a vásárlók főleg az árakat nézik, nem érdekli őket, hogy valakin segíthetnek. Azt gondolják, hogy segítsenek a nyugatiak.
Mivel ezek a termékek általában a bio minősítésnek is megfelelnek otthon főleg bioboltokban lehet őket megvenni.
Akit érdekel a téma a www.fairvilág.hu -n lehet olvasgatni róla.

szombat, május 03, 2008

Szinte mindenki tud valamilyen szinten angolul.
A piacon a kedvenc halas nénink is jól beszél. De ma sem voltak kint, és egy másik helyen vettünk már múlt héten is halat, ott négy fickó árul és abból hármat hallottam angolul beszélni és mind a három jól nyomja. Múlt héten az egyik elmesélte, hogy az ő unokatestvére magyar és tudja azt, hogy köszönöm, meg csókolom. Ma egy másik szolgált ki, az fülelt, hogy mit beszélünk Leventével, aztán megkérdezte, hogy mi milyen nyelven beszélünk. Mindig megörülnek mikor kiderül, hogy magyarok vagyunk.

Mikor itt még felújítás volt, összekentem a kabátomat a frissen festett ajtóval. Megkerestem a festőt, hogy kérjek tőle hígítót. A néni is tudott angolul, akinél festett a festő, meg a festő is tudott angolul. Habár először azt hitte, hogy kártérítést követelek, de aztán elmagyaráztam, hogy hígítót.


Apa vett egy digiboxot, ami átalakítja a falból jövő jelet, hogy a tv értse, így mostmár nézhetjük a tévét. Az az érdekes, hogy itt semmilyen felnőtteknek szóló adást nem szinkronizálnak. Feliratozzák és kész. Így rá vannak kényszerítve, hogy megtanuljanak angolul, ha nem akarnak egyfolytában olvasni, mert van olyan adó, ahol az adások nagy része angol.

Délelőtt Ekotoriban voltunk. A gyerekek már kezdenek lázadni, hogy mindig Ekotoriba járunk. Vettünk 3 széket, mert már unjuk a gép előtt kuporgást és akarunk asztalt venni, de az most nem volt, viszont volt 3 egész jó szék és azokat gyorsan megvettük, mondván, hogy jó lesz majd ha lesz asztalunk.
Meg Csipesz kapott egy játék babakocsit. Az Ekotoriban, meg azóta is állandóan azt tologatta/ja.

Csipeszke az udvaron
Az ebéd kuha volt. Amíg elkészült az ebéd a gyerekek lent maradtak az udvaron. Mostanában sokszor lemennek, vagy lent maradnak, ha valahonnan haza jövünk. Tiszta beton az egész, néhány növénnyel, de azért jól elszórakoznak.

Így nézte ki sütve a kuháink

Délután későn ébredtek a gyerekek, pedig erdőbe akartunk menni. Úgyhogy összepakoltunk vacsorára valót, meg sütöttem muffingot (így hívják a fiú) és kimentünk az erdőbe vacsorázni. 1/2 10-kor megy le a nap, ráértünk.
Szépen sütött a nap, két mókus felségterületén vacsiztunk. Ott ugráltak fáról-fára. Ők tobozt rágicsáltak.

Esznek a Szászok

hétfő, április 28, 2008

Most jöttem haza az Ekotoriból, még mindig kiságyat vadászok Csipeszkének. Vagyis kiságy lenne, de láttunk több helyen is állítható hosszúságú gyerekágyat és inkább olyat szeretnénk, hogy könnyen ki tudjon mászni. Amit meg akartam venni azt időközben elvitték, vettem cserébe még egy szőnyeget.

Az az érdekes, hogy azt gondolnám, hogy ezek itt gazdagabb népek és nem érdekli őket a használt cucc és ahhoz képest nagyon sok használt cucc kereskedés van. Itt Turkuban van kb. 40 bolhapiac, Ekotori meg más bolt, ahol használt dolgokat árulnak. Tegnap egy nagy áruház parkolójában is voltunk, ott ült a sok finn és árulta amit hozott otthonról. Mindenféle dolgokat. A nyugdíjas házaspár a kristály poharait, a sok gyerekes a gyerekek kinőtt ruháit, megunt játékait, meg mindenféle emberek ruhákat, szőnyegeket, bútorokat, ki mit unt meg otthon.
Amiket tegnap jártunk körbe boltok, azok olyanok voltak, hogy fakkokra voltak osztva, minden fakkba egy ember dolgai voltak betéve. Bárki beviheti a cuccait, a boltosok bepakolják egy fakkba, és fakkszám alapján tudják, hogy kiét adták el.

Ma megint kénytelenek voltunk guberálni. Szerdán Vappu party lesz az óvodában. Itt vappu-nak hívják a május 1.-t. Lovag jelmezt kell csinálni a fiúknak. Gabonapelyhes dobozból lesz a sisakjuk, tegnap mikor levittem a szemetet, láttam a kukában két bükkfa lécet, abból csinálok nekik kardot, hoztunk fel kartondobozt pajzsnak. Még valami köpenynek valót kell venni.

szerda, április 23, 2008

Délután elmentünk a gyerekekkel az Ekotoriba (BÁV), mert a Vidám mesékben a legyecske rokkát csinál a kerekéből és Levente nem tudta mi az a rokka és emlékeztem, hogy az Ekotoriban van. Megnéztük, meg ha már ott voltunk körülnéztünk és vettünk 15 euróért egy mikrot. Valószínűleg hamar behozza az árát, mert most a villanytűzhelyen melegítjük a pici vizet a kávénak, meg a kevés tejet a kakaónak. Itt sehol nincs gáztűzhely. Több áramba kerül felmelegíteni a platnit, mint a tejet.

Aztán elmentünk a nagy játszótérre.
Ezekkel a játszóterekkel bajban vagyunk. Egyről már elzavartak minket. Valahogy úgy van, hogy egy-egy társasháznak, vagy lakótelep résznek van saját játszótere. Ott ők tartják karban a játékokat, vesznek újat, ha akarnak. Elég vicces mikor ott van 3 tök egyforma játszótér egymás mellett, kerítéssel elválasztva. Ezeken a játszótereken nem látszik, hogy nem mehet be oda mindenki. Ezt úgy tudni kell. Mostmár mi is sejtjük, hogy melyik lehet ilyen.
Ezeken kívül vannak mindenki számára használható játszóterek. De nem túl sok és általában van rajta egy csúszda, meg egy homokozó és ezzel le van tudva. Otthon az udvari komolyabb.
De van egy gyerekpark a városban, ami elég nagy területen fekszik és viszonylag sok játék van rajta. Meg úgy látjuk, hogy majd vizezni is lehet benne nyáron. Csak épp a folyó másik oldalán van.
Apa munkahelyéhez közel.

hétfő, április 21, 2008

Délután voltunk a gyerekekkel kirándulni egy kis erdőben. Láttunk egy szürke mókust, meg Marcus látott egy szarvas félét. Az egyik városrész szélén van ez az erdőcske. Van több nagyobb park meg ilyen kis erdők itt a városban. Ezek a fingek szívesen szaladgálnak, sétálnak meg sífutnak ilyen helyeken.

Most Marcus itt vitatkozik velünk, hogy még nincs késő, mert még világos van. Pedig fél10 van és tényleg menni kéne már aludni.

Apa hozott haza egy porszívót. Azt hittem, hogy megleszünk nélküle, majd söprögetek meg felmosok, de ez a padló szörnyű állapotban van. Hajópadló és már 10 évvel ezelőtt ráfért volna egy csiszolás-lakkozás. Így is szálkák állnak az alkatrészeinkbe, ha felmosnám mindig, két hónap múlva már szálka lenne az egész.
Most már itt ez a porszívó. Zúg, mint a fene, kicsi a pórzsákja, ellenben 2000 W-os és szép meggypiros. Lehet takarítani.

Csipesz teszteli az új porszívót

szombat, április 19, 2008

Ma lazacot ebédeltünk. Tiszta véletlenül.
Az a legjobb ebben a helyben ahol lakunk, hogy itt van egy sarokra a városi piac. Mindennap van piac kivéve vasárnap.
Ez a harmadik szombat amikor itt vagyunk. Először mindannyian elmentünk a piacra, múlt héten meg most meg csak Leventével ketten. Apa még lusta reggel, Marcus meg máskor is látta már, Csipeszt meg nem kérdezzük. Mi vagyunk Leventével a lelkesek.
Szóval piac. Most, hogy már jó idő van (már vagy 5 napja süt a nap, 10 fok van és a fingek jégkrémet esznek) egész sok árus van. Nénike kimegy a virágaival az nincs, csak főleg kereskedők. Van egy rakás zöldség-gyümölcsös. Vannak a krumplisok, mindegyik árul vagy 10 féle krumplit. Minden zsákra rá van írva, hogy milyen fajta. Vannak virágosok, 1-2 stand akik füszernövényeket meg saláta féléket árulnak, szombaton van a lisztárus is. Mindenféle liszteket meg gabona örleményeket árul. Van mindig aki süti féléket: pitéket, levelestésztás gyümölcsös bigyókat, ilyen nem habos sütiket árul. És vannak a halasok. Nyers pucolatlan vagy filézet halakat, mindenféle füstölt fűszerezet halszeleteket, meg haltekercseket árulnak. Vettünk már silaka filét, meg kuhát, meg lohifilét. Ma vettem a lohit. Gyanus volt, hogy lazac féle lehet, mert rózsaszínes-narancssárgás volt, de gondoltam biztos más hal is lehet ilyen színű. Mittudomén mi az a lohi. Azt tudtam, hogy rossz nem lehet, mert vettünk már ilyet a füstölt változatban és az finom volt. Ez is finom lett. A kuha az meg valami fogas-süllő. Olyan 30 centi hosszú, egészben sütöttem meg és az is finom lett, ahhozképest meg pláne, hogy fogalmam nincs hogy kell ezeket elkészíteni.
A silakanak nem volt nagy sikere. Azok olyan 10 centis kis halak. A szótár szerint apró hering.

A mai nagy beruházásunk egy tévé. Használtan vettük. Én nem ragaszkodtam hozzá, de Apa azt mondta, hogy kell mert olimpia lesz. A fiúk is így mostmár tudnak mesét nézni, mert a DVD lejátszót azt elhoztuk.
Esetleg majd angolt is tudunk gyakorolni, mert itt az a szokás, hogy nem szinkronizálják a külföldi filmeket csak feliratozzák.

Délután elbicajoztunk az ovi közelében lévő parkba, hogy Levente megmutassa Apának, hogy tud két kereküzni a Marcus bicajával. Nagyon büszke magára. Tényleg ügyes, mert nem sokat kellett vele szaladgálni, hamar rájött, hogy hogy kell, csak nem az a fajta aki nagyon kitartó lenne. Tud menni 30 métert és kész. Ledobja a bicajt és megy játszani. Nem számít, hogy elindulni, meg megállni nem tud. Majd megtanulja. Csak elég nehéz már húzni az utánfutóban.