Délben becsaptam az ajtót és indultunk Leventéért az oviba. Csak előtte elfelejtettem betenni a kulcsot a zsebembe.
Már máskor is csuktuk be az ajtót úgy hogy bent volt a kulcs, csak akkor nyitva volt a konyhaablak, mert nem mentünk sehova csak az udvarra és azon beférnek a fiúk. Vagyis Apa is befér. Már kipróbálta, mert mikor egyszer egyedül volt itthon Csipesszel, akkor ő is becsukta az ajtót.
Szóval a múltkor csak beküldtem Marcit a konyha ablakon, hogy hozza oda a kulcsot, mert olyan nehéz a tekerővel kinyitni, hogy a gyerekek nem bírják. Persze utána Levente is bemászott, csak, hogy nehogy lemaradjon valami jóról. Csipesz szerencsére homokozott és nem látta, hogy mit csinálnak a fiúk, mert akkor biztos őt is be kellett volna tenni valahogy az ablakon.
Most nem maradt nyitva a konyha ablak, csak az emeleten a hálószobáé. De azt elég nehéz megközelíteni. Úgyhogy nem is gondolkodtam, hogy mit csináljunk, el kell menni Apához és el kell kérni az övét. Úgyis majdnem útba esik. Összeszedtem a gyerekeket és mentünk Apához. Már csak azon gondolkodtunk, hogy Apa honnan fogja tudni, hogy ott vagyunk. Telefon az nem volt nálam, mert nem mindig van és miért pont most lett volna. Apa irodája a 8. emeleten van. A lift csak akkor viszi fel az embert, ha mutat neki egy mágnes kártyát. A lépcsőház ajtó is csak akkor nyílik ki. Az információban meg nem volt senki, hogy szóljon Apának, és munkatársát sem láttam sem ebédelni, sem jönni-menni, nem mintha olyan sok munkatársát ismerném.
Ott van a kajálda a földszinten, Apa ott szokott ebédelni, de csak 1 óra felé és akkor még csak kb. 1/4 1 volt.
Azon gondolkoztunk a gyerekekkel, hogy megvárjuk, hogy valaki kinyissa a lépcsőház ajtót és akkor belógunk és felmegyünk a nyolcadikra gyalog és ott majd csak beengednek minket a CCC-be, hogy szóljunk Apának.
Már ott tartottunk, hogy valakit kiküldünk, hogy ha kintről nyitják ki, akkor onnan tudjunk bemenni, épp a részleteket beszéltük meg, hogy hogy tudja beengedni a többieket az aki már bent van, amikor Apa megállt a hátunk mögött és kérdezte, hogy mit csinálunk mi ott.
Most valamiért hamarabb jött le ebédelni. Még szerencse.
Utána fellifteztünk a kulcsért. Apa megmutatta, hogy ha beszállunk a liftbe, akkor a lift másik oldalán lévő ajtón ki tudunk menni és bent vagyunk a lépcsőházban és nem kell arra várni, hogy valaki mellett belóghassunk.
Levente az annyira beleélte magát, hogy felgyalogolunk a 8.-ra, hogy felgyalogolt. Egész hamar felért, utána lefelé is gyalog jött. Útközben mondogatta magának, hogy "kitartás".
Délután áfonyás sütit sütöttünk a szombaton gyűjtött áfonyából. Marci jelentkezett, hogy ő majd feltöri a tojásokat és szépen külön is pakolja a fehérjét meg a sárgáját. Az elsőt én csináltam, megmutattam, hogy kell. A másodiknak Marci felmutatta az üres héját, nagyon nevetett, én meg néztem, hogy hogy tudta ilyen hamar megcsinálni, de aztán láttam, hogy a széken van az egész. Felszedtük, nagyjából külön a sárgáját meg a fehérjét. Még egyszer megmutattam, közben Csipesz gyors fogott egy tojást és beleütötte a fehérjébe. Persze a sárgája szétmállott, nem bírtam kiszedni a fehérjéből, Marcus itt feladta, inkább áfonyát válogatott, mert az a piros vacakot nem tettük bele, csak a kék ehetőt.
A fehérjét viszont így már nem lehetett felverni. Levente jó sokáig próbálkozott a robotgéppel, de hiába.
Levente is segített. A habverésen kívül áfonyát válogatott, meg ő mérte ki a lisztet, Egész ügyesen, csak egy nagyon kevés ment mellé. Csipesz is ott tüsténkedett. Szétszórta a cukrot, betette a piros bogyókat a kékek közé, meg más egyéb hasznos dolgot csinált.
Azért a süti jó lett. Már alig van belőle.
A piros bogyókat meg betettem a mélyhűtőbe, mert az az információ érkezett, hogy az akkor jó, ha már megcsípte a fagy. Na, majd most jól megcsípi, aztán meglátjuk ehetővé vált-e.
Pirikéék hoztak nekünk magyar kártyát. Azóta sokat kártyáznak a fiúk Apával. Amíg világos volt szaunázás után a fenti erkélyen makaóztak. Most Apa a lórumot próbálja nekik megtanítani. Szerintem az még nehéz nekik, de azért este gyufára játszottunk egy kicsit.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kulcsos bénázás. Összes bejegyzés megjelenítése

hétfő, szeptember 15, 2008
kedd, június 10, 2008
Eseget az eső. 15 fok van.
Úgyhogy délelőtt elmentünk Biológiai múzeumot nézni, hogy legyen valami kimozdulás, mert már tegnap is csak este mentünk ki tejért, mert egésznap őrült szél fújt. Utána még a két srácot elvonszoltam a játszótérre, hogy kicsit mozogjanak, Marcus egyfolytában hisztizet, hogy ő haza akar menni, jó kis műsort csináltunk, de a végén csak jól érezte magát.
A Biológiai Múzeum kisebb volt, mint amit vártunk. Kb. 3/4 óra alatt kiveséztük kétszer.
Finnország élővilágát mutatja be innen déltől az északi Lapföldig. Kitömött állatokból és száraz növényekből van összerakva 12, vagy 13 táj.
Lapföld nyáron, Lapföld télen, Szigetvilág tavasszal, Szigetvilág parti élet, Szigetvilág erdő, Tóvidéki élet stb. stb.
Más téma:
Néhány kulcsos bénázásunk
Ma mikor indultunk volna, a srácok már elindultak lefelé, én még vissza akartam menni néhány dologért. Levente hívta a liftet, betoltam Csipeszt a kocsijával a liftbe, közben becsapódott a lakásajtó. Kulcs még nem volt nálam. Kiszedtem a gyerekeket a liftből. Mosmicsináljunk? Sokáig nem gondolkoztunk, mert van ez a levél bedobó nyílás, azt nagyerővel ki lehet nyitni úgy, hogy lefittyenjen és akkor ott egy Marci kéz befér és eléri a tekerőt, amivel ki lehet nyitni az ajtót. Szóval ilyen biztonságosan be van zárva az ajtónk. Mert annál jobban bezárni nem lehet, mint amikor becsapódik. Kívülről nincs kilincs. Egy pöcök eltolásával lehet választani, hogy amikor becsukódik az ajtó, akkor belülről kilinccsel ki lehessen nyitni, vagy csak ezzel a tekerővel. A kilincset kívülről egy felnőtt is eléri a levélbedobón keresztül, a tekerő az kicsit messzebb van. Kívülről kulccsal lehet kinyitni, de azt nem lehet kétszer ráfordítani, hogy pl. belülről is csak kulccsal lehessen kinyitni az ajtót.
Hát ilyen itt a közbiztonság. Nincs hevederzár, se 5 ponton záródó ajtó.
De volt már több kalandunk is kulcs miatt.
Egyszer Levente kitalálta a közeli parkban, hogy neki sürgősen kakálni kell, rohantunk haza, mikor haza értünk valaki beengedett minket az udvarba és aztán jöttem rá, hogy a kulcs a kocsiban maradt, a kocsi meg két utcával arrébb állt. A gyerekek ott maradtak az udvarban én meg visszaszaladtam a kulcsért, aztán odaadtam Marcusnak, hogy menjenek fel gyorsan Leventével, én meg még szedtem össze Csipeszt, meg a babakocsit. Aztán nem tudtam bemenni a lépcsőházba, mivel a kulcsot odaadtam Marcinak. Indultam ki az utcára, hogy felcsöngetek, hátha Marcinak van annyi esze, hogy felveszi a kaputelefont, mert ez még az elején volt és nem tudták még a gyerekek, hogy hogy működik a kaputelefon. Szóval indultam kifelé, amikor valamiért Marci visszajött, kiabáltam neki, hogy ne hagyja, hogy becsukódjon az ajtó, de hagyta. Mostmár hárman voltunk kint kulcs nélkül. Csipesz Marcival bentmaradt az udvarban, hogy ha jön valaki, akkor bemennek a lépcsőházba és engem is beengednek, én meg kimentem az utcára és ott vártam, hogy valaki beengedjen, néha csengettem Leventének, hátha beenged. Nem akartam azzal kezdeni a szomszédokkal való ismerkedést, hogy végig csengetem az összeset, a finn mentalitást ismerve ez nem vetett volna ránk jó fényt. Végül jött egy hölgy és beengedett. Feljöttünk, a lakásajtó tárva-nyitva, Levente ült a WC-n és nyavalygott, hogy nem tud nyugodtan kakálni, mert valaki állandóan nyomkodja a kapucsengőt.
Egyszer pedig az történt, hogy indultunk valahova, és mikor már bent ültünk az autóban, Levente kitalálta, hogy neki pisilni kell. Adtam neki kulcsot, hogy menjen vissza. Alapesetben ki tudja nyitni az ajtót. Visszament, de egy kis időmúlva lejött, hogy most nem tudja kinyitni az ajtót. Ezt akkor mondta meg, amikor a lépcsőház ajtó már becsukódott és az is kiderült, hogy a kulcs a lakás ajtóban van.
Van egy számzár is a lépcsőház ajtókon, csak egész eddig nem tudtuk a kódját. De ekkor felhívtam Apát, hogy nagyon jó lenne, ha 2 percen belül megtudná ennek a zárnak a kódját, jelentősen megkönnyítené az életünket hosszabb távra is, ahogy figyelem magunkat. Apa felhívta az előző lakót, az tippelt kettőt és az egyik bejött.
Azóta a fiúk a kóddal jönnek-mennek, nem kell nekik kulcsot adni ha lemennek az udvarra.

Címkék:
Biológiai Múzeum,
kulcsos bénázás
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)