A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pirikéék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pirikéék. Összes bejegyzés megjelenítése

vasárnap, augusztus 10, 2008

Haza mentek Pirikéék.
Legalább is Apa elvitte őket a repülőtérre.
Nagyon sokat segítettek. Kipucolták az összes ablakot, mert igen koszosan hagyta itt őket az előző lakó. Cserébe mi is koszosan hagytuk ott a régi albérlet ablakait. Apa azt mondta, hogy minek pucolom, lesz mit pucolni a következő helyen.
Fidánál vettünk függönyöket is, mert az előző helyen rolók voltak és most kellet 3 helységbe.
Vettem metszőollót, azzal vágtuk le a füvet a teraszon, mert nagyon ronda volt, meg a bokrot is kicsit megrendeztem. Meg a bejáratnál lévő bokrok környékét is kigyomláltuk, mert még csalán is volt. Valószínűleg valami házkezelő cégnek a feladata lenne, úgylátom a lakók nem nagyon foglalkoznak ilyenekkel.

Tegnap még el tudtunk menni Pirikéékkel Naguba. Sattmarkban megálltunk megebédelni, akkor még elég hideg, nyirkos idő volt. Sütöttünk kolbászokat, de a tűz nehezen indult be, mert a fa is vizes volt.

A csajok Sattmarkban

De mire Naguba értünk már a nap is kisütött, csak szokás szerint nagyon fújt a szél.

A fiúk Naguban


A banda Naguban


Ma is egész jó idő volt.

Délután elmentünk a gyerekkel boltba. Bicajjal. Kifürkésztük, hogy melyik erdei úton lehet leggyorsabban a bolthoz érni. Mert keresztül kell menni egy dombon, egy másik város részben van, de az a legközelebbi bolt.

Meg átmentünk a szomszéd emeletes ház játszóterére, mert a fiúk meg akarták mutatni, hogy ott milyen szép kert van. Tényleg szép. Sok rózsával, virágzó bokorral, meg egy csobogóval, aminek a vize egy kis patakban egy tóba folyik.
Úgy látszik a fiúknak is hiányzik a kert, mert nekiálltak a játszóteret kigyomlálni.

péntek, augusztus 08, 2008

Még mindig esik. Néha meg zuhog. Néha egy pillanatra abbahagyja, az egyik ilyen pillanatban gyorsan kivittem a szemetet.
Pirike időnként kinéz az ablakon és azt mondja, hogy "Enyhe telünk van!"

Kedden délután nem esett, csak fújt a szél, akkor elmentünk sétálni a folyópartra, hogy Pirikéék lássanak már valamit Turkuból.


A tengerészeti múzeumnál van egy kis játék komp,
ott fényképezte le Vanda Leventét meg Csipeszt

Szerdán egész jó idő volt, akkor elmentünk ebéd után Naantaliba. Még néha a nap is kisütött, úgyhogy Csipesz, meg Pirike kicsit belementek a tengerbe.


A naantalii múzeum előtt

Tegnap délelőtt sem esett, akkor piacon voltunk, meg a kicsit sétáltunk a sétálóutcán, aztán Apával ebédeltünk a munkahelyén.

De tegnap kora délutántól ma késő délutánig egyfolytában zuhogott. Olimpia megnyitó közben abbahagyta, úgyhogy utána a lányok elmentek boltba, a kisebb fiúk meg kimentek játszani. Marcus görkorizott, Levente vizet gyűjtött.

hétfő, augusztus 04, 2008

Ideköltöztünk.
Csütörtökön este 8 óra felé köszöntünk el a régi lakástól.

Pénteken egész nap pakoltam, hogy lépni tudjunk.
Szombaton folytattam, mert jöttek Pirikéék és még nekik is be kellett férni a lakásba.

Pirike az unokatesóm, Vandával jött a nagylányával. Apa meg Levente ment értük Helsinkibe.

Egész szombat délelőttig jó idő volt. Csütörtökön meg pénteken már határozottan melegünk volt, mert 27 fok is volt árnyékban. Pénteken délután elmentünk a gyerekekkel a strandra, az ég fele tiszta volt, onnan sütött a nap, a másik fele be volt borulva. Villámlott is, de nem vettük komolyan, mert a nap is komolyan sütött. De aztán el kezdett esni az eső. A nap még mindig sütött, úgyhogy először csak néztünk, hogy most mi van? De aztán el kezdett zuhogni és annak ellenére, hogy még mindig sütött a nap, futásnak eredtünk, haza autóztunk. Szombat délelőtt azért még kisütött a nap, de mire megérkeztek Pirikéék Helsinkiből, beborult az egész ég és esett. És azóta is úgy van. Nem mindig esik, de jó hideg van. Mindig ezt csinálja velünk ez az időjárás, ha vendégeink vannak.

Tegnap este azért kicsit sétáltunk itt a környéken.
Ma meg voltunk a piacon.

Délután vettünk Vandával egy mosógépet, mert ebben az albérletben nem volt. Felültöltős kellett, mert csak olyan fér be a mosógép-helyre. Az egyik Ekotoriban találtunk egy Electroluxot. Gyors megvettük, mert már napok óta nem mostam és az nálunk az jelenti, hogy minden tele van már szennyessel.

Különben jobban elférünk ebben az új lakásban, mint előre gondoltam. A konyhába is befér rendesen az asztal, meg 5 szék. A hálószoba is egész tisztességes méretű. Vagyis az a szoba amit a gyerekek kijelöltek nekünk hálószobának. Mert csak odafért be a franciaágy, meg így az övéké az erkélyes szoba.
Az ágyunkat vasárnap Apa, Pirike meg Vanda elhozta a régi albérletből. Feltették a kocsi tetőcsomagtartójára. Pirike tartotta az egyik lábát egész úton, hogy ne billegjen. Utána nem tudtuk felvinni a lépcsőn, mert nem fért el, úgyhogy felhúztuk az erkélyre és ott az ajtón át jutott be az ágy a lakásba.

A környék kicsit forgalmasabb, mint amire számítottam, de még így is sokkal jobb, mint bent a belvárosban.
A gyerekek amikor csak lehet kint vannak. Marcus sokat bicajozik, élvezi, hogy végre tekereghet szabadon.