hétfő, május 19, 2008

Írok egy kicsit Csipeszről, mert ő változik a legtöbbet. Biztos nem mindenkinek érdekfeszítő a téma, de vannak otthon nagyszülők meg mások is, akik szívesen olvassák ezt is.

Nem túl szép, mert bohóckodik

Csipeszke alapvetően még mindig borzasztóan aranyos gyerkőc. Bohóckodik, hízeleg.Csak vannak mostmár ezek az én akarom, így akarom hisztik.
Egyedül akarok felmenni a lépcsőn és hagyjál békén. Egyedül akarok inni, ne segítsél. Egyedül akarok kimászni az autóból, stb. stb.
Addig nincs is baj, amíg tudjuk, hogy mit szeretne, csak ez nem mindig derül ki. És van amikor nem tudjuk elég gyorsan letenni a poharat, hogy egyedül igyon és rángatja a kezünkből, de elengedni sem akarjuk, mert akkor tuti, hogy magára borítja.
Néha előadja a nagy jelenetet. Fekszik a földön és nagyon sír, mert valami nem pont úgy történt ahogy gondolta. Irtó aranyos. Tud rúgkapálni is az ember kezében, meg kifeszíteni magát, hogy kishíján elejtjük.
Cserébe nagyon könnyű elterelni a figyelmét és elintézni, hogy kb. azt akarja amit én.

Minden héten van egy új szó, amit megtanul.

A szótára: autó, ajtó, baba, ija=inni, szi=cumi, auja=hajó, Arci=Marci (de Leventére is ezt mondja), Apa, Anya, ki (ha ki akar szálni az autóból, vagy a bevásárlókocsiból), én (ha nem akar lemaradni valamiről), cica, vau=kutya, kaka=kakas (de minden madárra eszt mondja), az (mutat valamire).
Más most nem jut az eszembe.
Mostanában mindent becéz. Autóka, Arcika, cicáka, szika, ijáka, babáka.
Az igen, meg a nem kb. úgy van, hogy nejn, és akkor jelent nemet, ha rázza a fejét.

Próbál segíteni mindenfélét. Ha mondom a fiúknak, hogy vegyék a cipőjüket, vagy valami mást, akkor viszi nekik amiről szó van, becsukja a fürdőszobaajtót, ha valaki tusol és fázik, mert valaki meg nyitva felejtette, ha keresünk valamit ő is keres, vagy ha tudja, hogy hol van akkor már hozza is, meg ilyen apróságok. Nagyon kedves.

Cipő mániás. Állandóan kipakolja a szekrény aljából a cipőket. Felveszi a fiúkét, vagy a miénket és abban botladozik. Ha úgy gondolja, 5 percenként cipőt kell cserélni a lábán. Hozza és mutogatja valakinek, hogy ezt adja rá.

Csizmás Macska

Múlt héten vettem neki bilit. Azóta állandóan leszedi magáról a pelenkát. Már kb. 3-szor bele pisilt a bilibe, de többször pisilt ide-oda, mert még azért nem tudja, hogy mikor kéne a bilire ülni. Imádom ezt a bilireszoktatós időszakot.


A fiúk nagyon türelmesek vele.
Szépen magyaráznak neki, mesélnek neki, ha van kedvük.
Főleg Marci érti, hogy Csipesz még kicsi és másképp kell vele bánni. Levente úgy kezeli, mint ha hasonló korú lenne. Ugyanakkor, ha rá van bízva, akkor felelőssége teljes tudatában figyel rá.
Volt olyan, hogy Leventével hagytam a gyerekparkban, mert Marcival WC-t kerestünk és utána meglestük, hogy mit csinál Csipesszel Levente és nagyon ügyes volt. Kísérgette a játékokhoz, segített neki felmászni a csúszdához, teljes odaadással vigyázott rá.
Marcusnak ez nem mindig sikerül, mert elkalandozik a figyelme.
De különben meg cipeli magával, hívja mindenhová, mindent magyaráz neki, sokat segít azzal hogy Csipesszel foglalkozik.


Marcus cipeli. Már volt ez a kép, csak azért tettem ide megint, mert ez nagyon jellemző

Idönként Leventével átmennek kutyába

Vagyis a fiúk Molynak hívják. Vagy Molyika, Molyka.
Először nagyon meglepődtem, mikor egy finn azt mondta Molykának, hogy mojka. De aztán kiderült, hogy az azt jelenti, hogy sziácska.

vasárnap, május 18, 2008

Szomorkás, borongós idő van. Nekünk sincs kedvünk semmihez, úgyhogy itthon gubbasztunk.

Tegnap délelőtt Leventével elmentünk a piacra, vettünk chilei szőlőt, spanyol epret, brazil almát, meg finn halat, meg retket.

Utána Apa ment el Marcival venni nekem egy telefont, mert kicsit nagy lett a magyar telefonom számlája, így majd olcsóbb legalább az amikor Apa hív a finn telefonján.

Délután levágtam Apa haját. Már hetek óta mondogatom neki, de nem engedte. Most is azt mondta, hogy miért pont most, hétfőn Tamperébe kell mennie találkozni a megrendelővel, hogy fog kinézni, és még fodrászhoz sem fog tudni elmenni, hogy kiigazítsa. De addig gyáva kukacoztam, hogy csak megengedte. Aztán azt mondta, hogy jobb, mint amire számított. Szerintem sem olyan rossz. Az egyik oldalról nézve teljesen korrekt, mondtam neki, hogy majd azt az oldalát mutogassa Tamperében.

Mostmár este lett.
Délutáni alvás után elmentünk a gyerekekkel egy Hoplop nevű helyre. Egyfajta játszóház. Csúzdák, alagutak, mászókák. Sűrített levegővel működő szivacslabdalövők. Majdnem kétórát pörögtek ott a gyerekek. Csipesznek is tetszett. Sokszor lecsúszott a nagycsúzdán, pedig néha koppant a feje. De láthatólag attól még élvezte.

Fényképezőgépet elfelejtettünk vinni, a telefonos képek nem túl jó minőségűek. Leventéről nem készült értékelhető.




Csipikét idegesíti a karszalag amit kaptak


Marcus a mászófalon


Csipike meg Marcus homályosan

péntek, május 16, 2008

Mit eszünk, problémák kajavásárlás kapcsán

Lehet kapni literes kiszerelésben gyümölcslevest. A fiúk sokáig azt akarták venni joghurt helyet. Mert a joghurtot is literes kiszerelésben árulják, csak kicsit arrébb, de a dobozuk nagyon hasonló.
Tegnap elmentünk Leventével nagybevásárlást intézni és többek között vettünk egy gyümölcslevest is. Amit én főzök azt nagyon szeretik a fiúk. Gondoltam megéri a pénzét, mire megveszem a gyümölcsöt, meg megfőzöm...
Nem nagyon nézegettük, hogy mi van benne, málnás és kész.
Hát elég vacak volt. Legközelebb jól meg kell nézni. Úgylátszik itt még népebb betegség az elhízás, mint otthon. Kiderült, hogy kevesebb, mint 10 azaz tíz kcal van benne 100 grammonként. Gyakorlatilag víz, állomány javító, málna, meg mesterséges édesítőszer. Málna az egész sok van benne, 20%. Akár jó is lehetett volna. Öntöttünk bele tejet, de nem sokat javult a helyzet.

Azt már írtam, hogy sós a vaj. De tegnap sikerült nem sós vajat vennem. Nem pont olyan ízű, mint otthon, de legalább nem sós. Kicsit savanykás íze van, mintha tejföl is lenne benne.
Azt csak itthon vettem észre, hogy a szavatossága már lejárt, pedig 3 hónapig jó. Erre nem számítottam. Úgy látszik, hogy a fingek tényleg nem veszik ezt a sómentes vajat.

Tejföl. Otthon kilószámra fogyasztottuk a tejfölt. Itt mivel nem a "szótárban meg nézem, a polcon megkeresem" módszert alkalmaztam, elsőre hazahordtam mindenféle tejterméket, amit tejfölnek véltem. Már harmadikra hoztam haza tejfölt is. 42%-os zsírtartalmú, a neve smetana. Ha összekeverem kerma villi-vel, elérhető az otthoni tejföl íz és álag. A villi aludttej, a kerma tejszin. A kermavilli zsírtartalma 0 és 10% között mozog. Így 2dl tejföl ára kb. 320 Ft-ra jön ki. Hát nem is eszünk annyit, mint otthon.

Joghurt és kefír mellett kapható villi-aludtej is, mindenféle formában. Mint otthon a joghurt. Van sima, meg mindenféle gyümölcsös villi is.

Literes joghurt. Ez Apa meg Csipesz kedvence. Mindenféle gyümölcs ízesítéssel, lényegében olyan, mint a poharas joghurt, csak literes kiszerelésben. Az ára 1,20-1,80 euro. Nagyon megéri.

Kenyér. Ez itt a fő probláma. Aranyárban van és még csak nem is jó.
Már írtam, de azért megint leírom, hogy általában a kenyerek édesek és inkább kalácsnak lehet nevezni őket. Végül is arra áltunk rá, hogy veszünk félkész bagettet és minden nap sütögetünk. Meg van ennek is az előnye, mert mindig, friss, meleg kenyeret eszünk. Tartalékban van itthon bóti kenyér is. Úgyis van benne finom tartósítószer, sokáig eláll.
A félkész bagett ára úgy 180-240 Ft / 30 dkg. Tehát kb. 600-700 forint kilója. és ez nem drága, mert a kész kenyér kilója 800 Ft-nál kezdődik.

A gyerekek nagyon szeretik a szörpöt. Lehet is kapni mindenfélét, de olyan kevés van, amit gyümölcsből gyártottak. Úgylátszik a fingekhez még nem jutott el a hír, hogy tartósítószer és színezék nélkül is lehet élelmiszert gyártani. Végül is egy fajtát találtunk, amiben csak két féle tartósítószer van és talán semmi más mesterséges anyag. 2,65 egy fél liter, ha olcsó helyen veszem. kb. 700 Ft.
Egyszer találtam 100%-os gyümölcstartalmú valamit, ami a szörpöknél volt. 5 euró volt 7dl, de azért vettem, gondoltam végre isznak valami normálisabbat a gyerekek. De kiderült, hogy ezt komolyan gondolták és tényleg 100% gyümölcstartalmú, semmi más nincs benne, mint valami bogyónak a leve és nagyon savanyú, az utóíze meg keserű.
De Apa azt mondta, hogy majd ő megissza. Csinált magának egy pohárral, le is küzdötte hősiesen, a végén fancsali képpel azt mondta: Biztos nagyon egészséges! - és próbált mosolyogni.

csütörtök, május 15, 2008

Tegnap este az oviba voltunk hivatalosak teadélutánra.
Pontosan a megnevezés Teddy Bear's Tea Party volt. Ilyen évzáró összejövetel, itt május 31-ig tart a tanév.

A gyerekek készültek egy kis műsorral. Énekeltek 3 angol meg 4 finn dalt. Közben el is mutogatták. Marcus meg Levente is énekeltek. Levente nem túl nagy lelkesedéssel, azt hiszem szivesebben aludt volna. Hiányzik neki a délutáni alvás.
Látszott a gyerekeinken, hogy egy mukkot sem értenek abból amit énekelnek, úgyhogy azt mutogatták, amit ellestek. Marcus pontosan másolta a mozgásokat, Levente inkább kalimpált.



A műsor után volt egy kis megvendégelés. Tea, kávé, szörp, süti.

Arc festés, Levente egy kígyót kért az arcára. Marcus semmit, aztán a végén mikor már jöttünk volna haza, mégis csak festetett egy kígyót.

Egy csajszi beöltözött macinak és ott járt-kelt a gyerekek között.

Meg lehetett papírból játék macit csinálni.

Csipeszke kipróbálta a játékokat

Apa beszélt a főóvónénivel. Azt mondta, hogy szépen beilleszkedtek a fiúk, Leventére kell néha kicsit erélyesebben rászólni, de különben nincs velük probléma. Úgylátja, hogy egyre több mindent értenek. Valamelyik nap, finnül feltette a kérdést, hogy milyen nap van ma, és legnagyobb meglepetésére Levente válaszolt legelőször. Finnül.

Azt is elmondta, hogy 3 család van összesen ahol mindkét szülő külföldi. A többi gyerek vagy vegyes, vagy finn családból jár az oviba.

Megtudtuk még, hogy akiket eddig japánnak hittem valójában koreaiak. Próbálnak barátkozni mindenkivel. A fickó jól beszél angolul, Péternek megadta a telefonszámát, hogy majd egyszer elmehetnének sörözni. De szerintem minden apukával telefonszámot cserélt.

Néhány napja volt a bejáratnál a polcon egy dobozka, olyan volt mint egy postaláda. Tegnap Apának mondtam, hogy tudja már meg, hogy az mi, mert oda a szülők dobálnak be valami borítékokat. Azt mondta, hogy biztos nem nekünk szól, mert csak finnül van valami mellé írva. Azért lefényképeztem a kiírást és kiderült, hogy oda kellett volna egy kis pénzt bedobni, hogy hozzájáruljunk a teadélután költségeihez. Hát ez elszúródott. Csak meg kéne tanulni finnül.

kedd, május 13, 2008

A piacon olyan dolgokat árulnak palánta formájában, amit nálunk sosem láttam. Biztos mivel rövidebb az olyan időszak amikor elég meleg van ahhoz, hogy tudjanak nőni a növények, inkább palántálják őket, nem vetik.
Pl. lehet kapni hagyma palántát, kapor palántát, petrezselyem palántát. Habár azt inkább a leveléért. Zeller palántát.

Olyan függő cserepekben is lehet kapni paradicsomot, mint amilyenben otthon árulják a petúniát.

Én is vettem egy paradicsom palántát. Nem tudom mi lesz belőle, lehet, hogy fa, mert máris óriási.

Különben mindenféle növényt lehet kapni. Van paradicsom, paprika, uborka, dinnye palánta.
Árvácska palánta és mostmár petúnia is.

Árulnak minden féle rózsákat. Pistikét, begóniát, dáliát, krizantént. Úgylátszik itt ilyenkor is van, nem csak halottak napján.

Viszont tulipánt azt most nem lehet kapni, pedig itt most virágzik. Kénytelen leszek szedni valamelyik parkból.
Inkább rózsa csokrokat árulnak. Vagyis kötegeket. Minden díszítés nélkül.
Nekem eddig a rózsa az olyan ünnepi virág volt, nem csak olyan, hogy elmegyek a piacra és veszek a vázába. Itt meg így árulják. Mi is vettünk egyet, mert csak 1 euro volt.
Meg vettünk egy árvácska csokrot is. Egész sokáig bírja, mert amelyik nem csak a virágja, hanem egy hajtása, az nő tovább és hajt új virágokat és ki is nyílnak. Nem tudom, hogy csinálja, túl sok tápanyag nem lehet a csap vízben.
A múltkori csokorból, még most is megvan pár szál.
Most voltam Fidánál, (az egy ilyen üdvhadsereges használtbolt) és vettem egy íróasztalt. Így nagyjából be van fejezve a bútor vásárlás.
Fenyő íróasztal. Van ott egy nagy dumás nőszemély, azzal alkudtam. Az tud csak ott angolul. Mondta, hogy milyen szerencsés vagyok, mert azt az asztalt egy órával ezelőtt hozták be. Ezért nem volt még ára sem. Elsőre 50 eurót mondott, de mondtam, hogy ez nekem túl drága, (én 40-re gondoltam) úgyhogy nem túl sok gondolkodás után 30-t mondott. És elmondta hozzá, hogy tudja, hogy milyen nehéz, mikor az ember eljön ide egy másik országból stb,stb. Próbálta magának megmagyarázni, hogy miért adja ide ennyiért.

Aztán már csak kicsit szét kellett szedni, hogy beférjen az autóba. És itthon meg beletelt vagy két órámba mire összeraktam, mert nem épp tökéletes állapotban adták be eladásra. De nem baj, azért vettem fenyőasztalt, mert azzal könnyen elbánok.
Vettem még egy szőnyeget is.

Tegnap a kanapénkat is meghozták. De nem jobb itt sem a helyzet, mint otthon a szállítás terén. Azt mondták, hogy 2 és 3 között hozzák, 1/2 4-kor Apa megkérdezte, hogy mi van már, azt állították, hogy elromlott a kocsi, azért nem értek ide. Majd 5 óra felé hozzák. Hozták, de azért telefonálhattak volna.

Majd ha kész leszek a lakberendezéssel, teszek fel képeket.

hétfő, május 12, 2008

Van itt Turku környékén egy rakás sziget.
Tegnap elidultunk, hogy legalább egyet megnézzünk.

Megsütöttem az aktuális halat és vittük magunkkal, hogy majd valahol megebédeljük.

Szépen sütött a nap, kb. 22 fok volt, csak nagyon fújt a szél. Készült a mai 10 fokos időjárásra.

Végül megnéztük 4 helyen a tengert.

Az első egy kemping strandja volt. Két bátor finn gyerek ugrált a tengerbe. Ami gyerekeink is levették a cipőjüket és bokáig gázoltak a vízbe. Mi meg süttettük magunkat a nappal.

Aztán megnéztük egy kisváros kikötőjét. Barátságos hely volt, csak valaki engedélyezte, hogy odaépítsenek egy cementgyárat. Nem tom, hogy cementgyár volt-e tényleg, de rondának ronda volt.

Aztán elindultunk körbe a szigeten, hogy keressünk egy piknikezős helyet tengerparttal. Nem volt olyan egyszerű, mert sok a magánterület. Végül egy helyen megálltunk, de nem tudjuk, hogy az nem volt magánterület, vagy csak nem volt ott a gazdája. Mindenesetre, azért megebédeltünk, mondván majd szólnak, vagy sóspuskával fenékbe lőnek, ha nem tetszik nekik, hogy ott vagyunk. Amíg ettünk, elkezdtek rajzani a szörfösök. Kigondoltuk, hogy biztos a strandról jönnek. Úgyhogy összeszedtük magunkat és megkerestük a strandot, hogy legálisan lehessünk a tengerparton.

A strandon néhányan strandoltak, többen pedig szörföztek. Mi meg felöltöztünk és kagylót gyüjtöttünk. Levente is megebédelt, mert ő aludt amíg mi ettünk. Csipeszke pedig hasalt a homokban és nem tudom pont mit csinált. De azt sokáig. És nagyon aranyos volt.


Levente ebédel


Kagylót gyűjtünk

Csipeszke valamit csinál


Aztán haza jöttünk és beszélgettünk egy kicsit az otthoniakkal. Kezd mostmár rendesen üzemelni ez a skype nevű izé. Lehet minket webkamerán át nézegetni.