szombat, augusztus 23, 2008

Azt olvastam még a szaunáról, hogy más északi népeknél is megtalálható, de a finneknek a legfontosabb.
Régen ez volt a tisztálkodásra épített helység, de mivel ez volt a legtisztább hely, a szülések helyszíne is a szauna volt. A mai öregek közül sokan még szaunában születtek.

Állítólag hetente legalább egyszer szaunáznak a finnek, de Apa azt mondja, hogy vannak akiknél álladóan megy a szauna, hogy bármikor tudjanak szaunázni. Azt állítják, hogy nem kerül többe felfűteni, mint melegen tartani. Hát azért ez erősen kétséges, de a finneknek nem a spórolás a fő erényük, ahogy itt elnézzük a dolgokat.

Szauna mindenhol található. Azt olvastam 2 millió van Finnoban, 5 millió lakosra.
Magánházakban mindig van. A társasházakban a lakásokban általában van, ha nincs, akkor a háznak van egy közös szaunája. Munkahelyeken is szokott lenni. Strandokon is van szauna. Naantaliban a Muuminos szigeten is állandóan megy a szauna a strand mellett. De itt Turkuban is van. Láttunk már mobil szaunát is. Egy pótkocsi félére volt építve egy házikó. Állítólag a finn békefentartóknak is az volt az első dolguk, hogy szaunát építettek mikor Afganisztánban voltak.

Csak 1930-tól jelentek meg a ma ismert szaunák, előtte csak füstös szaunák voltak. Ami azt jelentette, hogy tüzet raktak a szaunában, és amikor az bemelegítette a helységet, akkor lehetett szaunázni. A füst ott ment ki ahol tudott, minden kormos volt bent.
1930-tól építettek kéményes köz szaunákat és utána terjedt el a magánházakban, nyaralókban is a füst mentes változat. Ma két féle van, a nyírfa tüzelésű kéményes szauna és az elektromos szauna.

70-90 fokra szokták felfűteni, ami azért elviselhető, mert száraz a levegő. Ha öntünk egy kis vizet a kövekre, rögtön melegebbnek érezzük a levegőt a magasabb páratartalom miatt. Illóolajokat is szoktak használni. A finnek pucéran szaunáznak, időnként csapkodják magukat nyírfaágakkal, hogy fokozzák a vérkeringést. Bent vannak amíg bírják, aztán irány a tó, ha nincs akkor a tus. Kicsit kihülnek és megint mennek befelé.

Azért egészséges, mert gyorsítja a vérkeringést, erősíti az immunrendszert, méregtelenít.

Apáéknál ha van valami céges esemény otthon, Szegeden, akkor általában szaunázni is szoktak. Elmennek az Anna-fürdőbe, vagy valahová ahol van szauna. Itt egy-egy sikeres üzleti tárgyalás is szaunázással fejeződik be. De állítólag Urho Kekkonen ex-miniszter elnök minden fontosabb döntést a szaunában hozott meg. Meghívta az ellenoldalt szaunázni és ott pucéran megbeszélték a dolgokat és döntést hoztak.
Nagy megtiszteltetésnek számít, ha egy finn meghív a szaunájába, illik elfogadni.

De az nagyon vicces a leírásban, hogy az 1600-as években is a skandináv népek megtiszteltetésnek szánták, de más népek meg nem tudták, hogy mi az. És amikor előadták nekik, hogy milyen jó lesz, mert egy 90 fokos helyen ücsöröghetnek pucéran és akár még nyírfaággal is püfölik őket, aztán beugorhatnak a lékbe, amit vágtak nekik a tavon, akkor inkább menekülőre fogták a dolgot.

1 megjegyzés:

Kormica írta...

Egyre jobban megszeretem a szaunát :) :) Tényleg jó dolog, és tök érdekes, amit írtál. Azon gondolkodom, nekünk magyaroknak van-e ilyen heppünk, mint a finneknek a szauna, de semmi okos nem jut az eszembe...