Kezd alakulni. És minden nap kb. 5 perccel hosszabb, mint az előző.
Reggelre kb. 10-12 cm hó esett, de a meteorológusok azt gondolják, hogy még fog esni az elkövetkezendő napokban.
Apa elment Porvooba és szerencsésen vissza is ért. Porvoo innen nézve Helsinkin túl van. Kb. 210 km. Odafelé még volt hó az úton, de visszafelé már teljesen tiszta volt.
Mi reggel jól elkéstünk. Kiküldtem a fiúkat időben, hogy kerítsék elő az autót, de nem sok mindenre jutottak. Eltartott egy darabig míg lesöpörtem a havat, meg lekapartam a jeget. Marcusnak mondtam, hogy mondja, hogy sorry, I'm late. Azt mondja, hogy mondta, de Msr. Robertson nem figyelt rá. Biztos akkor olyan nagyon nem haragudott. Nem nagyon hiszem, hogy bármiért is nagyon tudna haragudni. Nagyon kedves ember.
Leventét meg vittem egyenesen a parkba, mikor odaértünk a többiek is akkor jöttek, úgyhogy ő sem maradt le semmiről.
Csináltam néhány fényképet útközben. Olyan szép most minden.


Lefényképeztem olyan karókat is, amiket ősszel szurkáltak a járdaszigetek sarkaira, meg útpadka sarkokra, hogy majd ha hó lesz, ne menjen neki az ember ezeknek az objektumoknak. Most tényleg jól jönnek.
Nem valami jól látszanak a képen, ott vannak a tábla két oldalán pl.Délután kicsit a nap is kisütött.
A hóemberünk elkezdett elolvadni tegnapelőtt, azóta nézegeti a cipőfűzőjétA havat én dobáltam el. Dehát nem sok az egész, kb. 5 m járda. Itt általában én szoktam, vagy a gyerekek dúrogatják egy kicsit, aztán a maradékot rám hagyják. Most már tegnap elkezdtem, mikor kint jártam este, elhajigáltam, hogy majd később kevesebbet keljen. Főleg, hogy csak egy gyerekhólapátunk van. Levente kérte, hogy vegyük meg neki, mert ő segíteni akar havat lapátolni. A közös tárolóban van rendes lapát, de lusták vagyunk odáig elmenni, így ezzel a kicsivel szoktuk.
Ha otthon lenne ugyanez, akkor már kicsit húzósabb lenne. Az már igazi férfimunka lenne.
Ha otthon lenne ugyanez, akkor már kicsit húzósabb lenne. Az már igazi férfimunka lenne.
8 megjegyzés:
Nálunk meg 4:29-kor nyugszik. Mindjárt utólértek minket :)
Tényleg szép havas a táj felétek, és ha rákattintok a képre nagy lesz, és úgy a járdaszigetjelző karók is jól látszanak.
Na, látom most meg sikerült Api bejelentkezése alatt küldeni, de még mindig Szicsó vagyok...
I would be so interested to read your blog, if only I knew what language you were writing in so I could translate it with google! Anyway, best of luck!
Te csaj, lassan híresebb leszel, mint Madonna!! A világ minden tájáról a blogodat olvassák, már több kiadó érdeklődik iránta. Csak azt nem tudom, honnan tudják, hogy én vagyok a menedzsered??
Egyébként teljesen egyetértek Cioara Andrei-jel, szegény Jessica-t meg jó lenne ha felvilágosítanád.. Azért azt megnézném, mire ezt mind lefordítja a goglival :)
Netudki
Jessica! It is a Hungarian (magyar) blog. It is a one of the few languages that is almost impossibble to translate with software (even google). But thank you for your interest, anyway.
Nemtomki, tudod ilyen népszerűségnek örvend az ember, mikor az egyik legizgalmasabb napjáról egy ilyen nagyon érdekes bejegyzést ír.
Cioara Andrei megjegyzésére ráállítottuk nyelvészeinket, hogy ha már te is egyetértesz vele, akkor legalább tudjuk, hogy mégis mit akar mondani. (Ha később a megjegyzés nem található, akkor törölve lett, és veled sem értünk egyet, akár miről is legyen szó.)
Jessica-nak a fenti megjegyzést szántuk, hogyha netán megint erre járna, akkor fel legyen világosulva.
Szicsó, írj nyugodtan, bármilyen kormi-val kezdődő által írt megjegyzést neked fogunk tulajdonítani. Akkor szólj, ha mégsem te voltál.
Légyszi innentől két(három)nyelvű legyen a blog, mert már Hollywood is érdeklődik iránta:)
puszi Nektek
Netudki
Megjegyzés küldése