Ideköltöztünk.
Csütörtökön este 8 óra felé köszöntünk el a régi lakástól.

Pénteken egész nap pakoltam, hogy lépni tudjunk.
Szombaton folytattam, mert jöttek Pirikéék és még nekik is be kellett férni a lakásba.

Pirike az unokatesóm, Vandával jött a nagylányával. Apa meg Levente ment értük Helsinkibe.

Egész szombat délelőttig jó idő volt. Csütörtökön meg pénteken már határozottan melegünk volt, mert 27 fok is volt árnyékban. Pénteken délután elmentünk a gyerekekkel a strandra, az ég fele tiszta volt, onnan sütött a nap, a másik fele be volt borulva. Villámlott is, de nem vettük komolyan, mert a nap is komolyan sütött. De aztán el kezdett esni az eső. A nap még mindig sütött, úgyhogy először csak néztünk, hogy most mi van? De aztán el kezdett zuhogni és annak ellenére, hogy még mindig sütött a nap, futásnak eredtünk, haza autóztunk. Szombat délelőtt azért még kisütött a nap, de mire megérkeztek Pirikéék Helsinkiből, beborult az egész ég és esett. És azóta is úgy van. Nem mindig esik, de jó hideg van. Mindig ezt csinálja velünk ez az időjárás, ha vendégeink vannak.

Tegnap este azért kicsit sétáltunk itt a környéken.
Ma meg voltunk a piacon.

Délután vettünk Vandával egy mosógépet, mert ebben az albérletben nem volt. Felültöltős kellett, mert csak olyan fér be a mosógép-helyre. Az egyik Ekotoriban találtunk egy Electroluxot. Gyors megvettük, mert már napok óta nem mostam és az nálunk az jelenti, hogy minden tele van már szennyessel.

Különben jobban elférünk ebben az új lakásban, mint előre gondoltam. A konyhába is befér rendesen az asztal, meg 5 szék. A hálószoba is egész tisztességes méretű. Vagyis az a szoba amit a gyerekek kijelöltek nekünk hálószobának. Mert csak odafért be a franciaágy, meg így az övéké az erkélyes szoba.
Az ágyunkat vasárnap Apa, Pirike meg Vanda elhozta a régi albérletből. Feltették a kocsi tetőcsomagtartójára. Pirike tartotta az egyik lábát egész úton, hogy ne billegjen. Utána nem tudtuk felvinni a lépcsőn, mert nem fért el, úgyhogy felhúztuk az erkélyre és ott az ajtón át jutott be az ágy a lakásba.

A környék kicsit forgalmasabb, mint amire számítottam, de még így is sokkal jobb, mint bent a belvárosban.
A gyerekek amikor csak lehet kint vannak. Marcus sokat bicajozik, élvezi, hogy végre tekereghet szabadon.

Pakolunk, Apa hordja a cuccot az új albérletbe.
Remélhetőleg mostmár az utolsó kanyar jön.

Az ágyunk nem fért be a kölcsön autóba, úgyhogy majd valami más módszert kell kitalálni, hogy eljuttassuk az új helyre. A matrac belőle átkerült, aludni lesz hol.

Internet is lesz talán már holnap, de majd nem tudom mikor lesz időm írni a blogba, mert ott Apa csak berakott mindent a lakásba és a helyére kell pakolni a dolgokat.

Költözünk.
Megkaptuk a kulcsokat.
Valahogy ez az ügyintéző olyan, hogy csak akkor mozog, ha mondja neki az ember.
Apa délelőtt bement, hogy kész vannak-e már a felújítók, megkaphatjuk-e a kulcsokat.
Mert valamiért felújítják a lakást, habár ezerszer jobb állapotban volt amikor megnéztük, mint ez. Nem tudom mit csináltak vele. Hacsak le nem cserélték a linóleumot valami értelmesebbre, mert az egész lakás linóleummal van burkolva. A szobák is. De gyanítom nem azt cserélték.

Szóval azt mondta a csajszi, hogy hamarosan készen lesznek, holnapra megpróbálja megszerezni a kulcsot, blablabla...
Aztán egy óra múlva szólt, hogy mehetünk a kulcsokért.

A fiúk ebéd előtt le is pakoltak néhány dolgot az autóba, nagyon ügyesek voltak. Délután átviszünk egy autónyi cuccot, meg szerintem majd ha Apa haza jött, akkor megint.

Csütörtökre meg kapunk Apa egyik munkatársától kölcsönbe egy Toyota Hiace-t, hogy az ágyat, meg a kanapét át tudjuk vinni. Szőke kapitány (mióta azt írtam a blogban, hogy rá hasonlít ez a nem szokványos finn, aki már második nap szóba állt Apával, azóta így hivatkozunk rá) kérdezte, hogy mi újság a költözéssel, és ő találta ki, hogy majd ez a Miika kölcsön adja az autóját. Nem tudom Miika mennyire lelkesedett az ötletért, de ideadja.

Azt hiszem a virágokat is inkább a fiúkkal költöztetem, mert Apa nagyon utálja őket költöztetni. Szerinte pazarlás, hogy minden virágot egyesével kell pakolgatni, míg a többi cuccot jól be lehet dobozolni. Pedig most nincs is olyan sok virág. Néhány meg is purcant amíg nyaralni voltunk. Pont most volt az év legmelegebb hete, mikor nem voltak locsolva. A nagyparadicsomfám mellé beállítottam egy másfél literes üveg vizet fejjel lefelé, szépen meg is itta az egészet és egész türhető állapotban volt, mikor haza értünk. Meg Apa paprikája is. Ő is kapott egy fél liter vizet tartalékba.

Na, megyek pakolni.

Visszajöttünk a nyaralásból.

Odafele egyfolytában esett az eső. De még mindig jobb volt úgy utazni, mint tegnap visszafelé, mikor meg majd megsültünk a kocsiba. 640 km kb. Oulunsalo, ahol voltunk. Odafelé kétszer álltunk meg, visszafelé meg vagy 6-szor, mert Csipeszke unta a banánt. Lassan is haladtunk, mert rengeteg autó volt az utakon. Biztos mindenki most fejezte be a szabadságát és igyekezett haza.

Tó útközben

Már írtam, de azért ideírom, hogy 8 évvel ezelőtt már laktunk Oulunsaloban Apával 3 hétig. Apa azóta már sokszor járt ott, mivel ott van a cég központja.
8 éve egy csendes kis falu volt. Én most nem ismertem rá. Egy csomó nagy cég odaköltözött, nagy irodaépületek nőttek ki a földből és mellé sok-sok ház, hogy legyen hol lakni azoknak akik ott dolgoznak.

Kedden utaztunk. Szép tájakon vágtattunk keresztül. Rengeteg erdőt és tavat láttunk.

Apa egyik barátja, Jancsi Oulunsalóban dolgozik. Most itt van a családja nála látogatóba, Erika a felesége, meg Matyi, Panni, Zsuzsi a gyerekek. Ők a céges lakásban laknak, mi pedig elfoglatuk Jancsi egyszobás albérletét. Épp elfértünk benne.

Szerdán bementünk Oulu városba Jancsiékkal együtt.

Arra északon Oulu a legnagyobb város. Oulunsaloval, meg egy-két környező kisvárossal együtt 250.000-n laknak ott. Mivel összesen 5 millióan laknak Finnországban és abból 1 millió él Helsinkiben és környékén, ez nagynak számít.

Levente a rendőrrel

Megnéztük a piacot. A piaccsarnokot, meg a téren kipakolt árusokat. Ott a piactéren áll egy rendőrszobor, bámulja tengert. Vannak még ott régi sóraktárakból kialakított boltok és kávézók. Szép kis hely.

Oulu piactér

Sült halat ebédeltünk az egyik sátorban.

Utána átsétáltunk a városban található szigetek közül az egyikre. A gyerekek játszottak egy kicsit a tengerparton, aztán mi elindultunk haza, mert a gyerekek fáradtak voltak, el is aludtak mire Oulunsaloba értünk.

Alvás után elmentünk szélerőműveket nézni.

Oulunsalo egy kis félszigeten van, határozottan emlékeztem rá, hogy a csücskében fel van állítva 1 szélerőmű. Megigértem a fiúknak, hogy megnézzük közelről. De nem egy volt, hanem hat. Ezek szerint megéri építeni őket.

Monumentális építmények. Füttyögnek, süvítenek ahogy forog a lapátjuk. Nagyon tetszett. Kicsit félelmetes is, ahogy ott mászkál alatta az ember, olyan mintha rögtön rám esne az a hatalmas lapát.

Szélerőművek

Csütörtökön Rovaniemiben voltunk Jancsiékkal.

Oulutól 200 valahány kilóméterre van északra, az északi sarkkörön. Ott lakik a Télapó. Onnan kezdődik Lappföld.

Megnéztünk egy múzeumot a lappok életéről. Úgyhívják Artikum. Nagyon érdekes interaktív kiállítások vannak. Hogyan vadásznak, milyen ruhában jártak régen, milyen boltjuk, piacuk volt. Milyen lakhelyük. Láttunk egy diavetítést Lappföldről, meg az északi fényről. Levente az egyik teremben egy negyed óráig azzal szórakozott, hogy állathangokat hallgatott. Mert Lappföld élővilágát is bemutatják.

Elkóricáltunk itt vagy 3 órát.

Utána mentünk Télapó falujába.

Először a postán voltunk, ahonnan Télapó küldi a leveleket, meg ideérkeznek azok is, amiket a gyerekek írnak Télapónak.

Utána bementünk Télapó házába. Egy kicsit félelmetes volt az a folyosó ami Télapó szobájához vezetett. Csipeszke sírdogált. Egy hatalmas óraszerkezet kattogott, lengett az inga. Sejtelmes fények. Egy manó ott focizott magában. Csipeszt jól megrémítette, megkérdezte, hogy honnan jöttünk. Aztán odaértünk a váróhelyre. Egy manó engedte be sorba a látogatókat.

Télapó postája

Mikor mi következtünk, bementünk, Télapó ült egy nagy székben. Odamentünk hozzá, kicsit beszélgetett velünk, leültetett maga mellé minket. Megkérdezte melyik gyereket hogy hívják, honnan jöttünk, elmondott néhány szót magyarul, Legó, traktor, a többit elfelejtettem. Lefényképeztek vele minket. Megigérte, hogy majd jön Magyarország felé a rénszarvasaival decemberben. Aztán mentünk is, mert még sokan vártak rá.

Sarkkörön a család

Még kicsit bóklásztunk ott, aztán visszamentünk Rovaniemibe enni. Meg vizeztek egy kicsit a folyóban a Szászok. Csipesz meg Marci bele is esett a vízbe, ahogy kell. Széldzsekiben jöttek vissza Oulunsaloba, mert már más ruhájuk nem volt.

Pénteken délelőtt pihengettünk, 2-re voltunk hivatalosak Apa volt főnökéékhez. Úgy hívják Mika, sokat utazgattak régebben együtt, és eléggé összebarátkoztak.
Nagyon kedves felesége van, meg három lánya. Kaptunk ebédet, utána játszottak a gyerekek, Apával fociztak, Mika beindította a locsolást, ott ugráltak a vízben a srácok, meg az ő legkisebb lányuk. Nagyon jó idő volt. De szúnyog is volt rengeteg. Elsőre Mika nem akart szúnyogriasztót adni, mert hogy ez már a második eresztés szúnyogból, és csak a nyáreleji szúnyogok csípései dagadnak be. Erre már immunis az ember. Egy észak finn így gondolta, de én meg mondtam, hogy legalább a gyerekeknek adjanak, légyszi. Így is kismillió csípéssel mentünk haza.

Kicsit bizonytalanok voltunk, hogy meddig illik maradni, végül 3/4 5-kor mondta Apa Mikának, hogy megyünk. Bólintott. Nem tudom, hogy azért, mert ő is azt gondolta, hogy ennyi volt a vendégség, vagy csak finn szokás szerint nem akart beleszólni más dolgába, ha úgy gondoljuk, hogy mennünk kell, akkor menjünk.

De azért még mielőtt elmentünk körbevezettek minket a házon, hogy megmutassák. Nagyon szép ház, 5 éve építgetik. A kertjük is nagyon szép, még akkor is ha fa az nem nagyon van benne, mert az erdő ott van nem messze, árnyékolásra meg nem nagyon van szükség, örülnek ha süt a nap.

Mikáéknál jól megsültünk, úgyhogy kimentünk a helyi tó strandjára fürdeni. Kisvártatva Mikáék is megjelentek. Ők is megsültek biztos.

Szombaton elmentünk vízesést nézni. Ide is jöttek Jancsiék.
Úgy hívják, hogy Hepoköngäs. Finnország legmagasabb vízesése a maga 24 méterével.
Marci szerint felesleges volt annyit autókázni miatta. Tavaly Plitvicében sokkal nagyobbakat láttunk. Ez igaz, de attól még nagyon szép hely.

Mielőtt megnéztük, még kolbászt grilleztünk ebédre. A vízeséstől kicsit távolabb egy kávézónál találtunk grillezőhelyet.

A vízesést aztán megnéztük felülról, alulról.

Vízesés felülről

Vízesés alulról

Miután jól kicsodálkoztuk magunkat, indultunk vissza. Útközben még megnéztük Észak-Finnország legnagyobb tavát az Oulujärvit. Kicsit fürödtek is benne a bátrabbak, mert nagyon hideg volt a vize.

Vasárnap pedig összepakoltunk, elbúcsúztunk Jancsiéktól és jöttünk vissza Turkuba.

Nem tudom mikor tudok blogot írni, mert megyünk északra nyaralni.
Ouluban és környékén leszünk, meg elmegyünk Rovaniemibe, meglátogatjuk a Télapót.
Setény Jancsi most itt dolgozik Ouluban, a családja is itt van látogatóba, náluk fogunk lakni.

Múlthét csütörtökön-pénteken Poriban voltunk a jazzfesztiválon.

Ez volt a 43. Azt nem tudom, hogy mióta világhíres, de Apának már ifjonti korában az volt az álma, hogy egyszer ide eljut. És sikerült. Igaz, az egész családnak ki kellett költöznie miatta egy évre Finnoba.

Csütörtökön délelőtt indultunk, délután 3-kor kezdődtek a koncertek.

Útközben megálltunk a szállásnál, felvenni a kulcsot. A fesztivál ideje alatt Poritól 35 km-s körzetben, minden szálláshelyet ki lehet adni. Mi is későn álltunk neki keresgélni, elég furcsa is lett a szállásunk. Egy útmenti kávézó tulajdonosa adta ki a házában az egyik szobát. Biztos már kirepültek a gyerekek. De ahhoz képest a házban írtó nagy kupi volt. Végül is amennyi időt mi ott töltöttünk, bőven jó volt. Egy kicsi szobában kaptunk egy tiszta ágyat.

Poriban van egy Kirjurinluoto Arena, ahol vannak a nagy koncertek, minden nap 3-tól 9-ig, utána 9-től különböző klubbokban, kerthelységekben folytatódik a koncertek özöne.
Az egyik folyóparti utca is le van zárva, ott is éttermek, árusok találhatók, a fesztiválnak megfelelő hangulatban.

Csütörtökre az arénába és egy étterem kerthelységébe volt jegyünk.

Szépen ki volt táblázva, hogy merre lehet megkerülni az egész várost, hogy az aréna háta mögé jussunk, az ott kialakított parkolóba. Ott elfért legalább 1000 autó, de lehet, hogy 2000.

Az aréna egyik végében fel van állítva a színpad, előtte padok 2000 emberre. Az egész egy hatalmas füves tér, ahol a finnek leheverednek, hozzák a pokrócukat, meg az elemózsiájukat és piknikeznek. Így hallgatják a koncerteket. Csütörtökön még csak el is fértek, de péntekre az összes jegy elkelt, 9000 embert vártak, direkt megkérték a népeket, hogy tartózkodjanak a piknikezéstől, de ez senkit nem zavart, a pokrócok egymást érték, alig lehetet megközelíteni a WC-t, kajáldákat.

Mi mind a két nap a színpadtól nem messze ücsörögtünk a padokon. Azért enni-innivaló volt betárazva. Mégis csak 6 óra hosszáig voltunk ott.

A csütörtöki program első zenekara Novosibirsk Big Band volt, egy konzervatív szaxofonos vezetésével és hozzájuk csatlakozott bizonyos Ann Hampton Callaway, aki meg az USA-ból jött.
Jól énekelő, vicces néni volt. Jó hangulatot csinált. Nem nagyon értettük, hogy került össze ezzel a bandával. Az újságot olvasók is kezdtek odafigyelni.

Utánuk következtek a vénrókák. Chick Corea, Al Di Meola, Stanley Clarke, Lenny White. Utoljára 25 éve zenéltek így együtt. Mondták, hogy már '73-ban is zenéltek itt Poriban, de biztos most senki nincs itt, aki akkor itt volt. De néhányan jelenkeztek, hogy ők itt voltak. Chick Corea azzal kezdte, hogy lefényképezte a közönséget. Utána nekiálltak zenélni, igazi jazzt. Nagyon jól érezték magukat. Ennek megfelelően a közönség is.

Utána megint az USA-ból jött a Metro Special Edition, Randy Brecker és Dave Weckl vendég szereplésével. Valahogy a vendégek nem illettek bele a zenekarba, különben a zene az jó volt.
Egyszer csak megjelent a színpadon Chick Corea és elkezdte fényképezni a zenészeket.

Utána Bob Geldof játszott a zenekarával. Ez tetszett ezen a napon legjobban, ha nem is jazz. Nem hallgattuk végig, mert már elmúlt bőven 9 óra és kezdődött a koncert a másik helyen, meg egy illuminált állapotban lévő finn is odaült mellénk, és nagyon sok mondanivalója volt, Apának még állást is ajánlott, és egy idő múlva inkább mondtuk, hogy mennünk kell.

Bementünk a városba. Ott egy klub kerthelységébe szólt a jegyünk. Mint kiderült, ez étteremként üzemelt és foglalnunk kellett volna asztalt, mert így nem volt helyünk. De nem voltunk egyedül a problémával, a szervezők hoztak is néhány széket, Apa is szerzett nekünk egyet, csak nem tudtuk hova tenni. Megkérdeztük egy asztalnál, hogy oda lehetne-e tenni a közelükbe, de teljesen felháborodtak az ötleten. Utána más is elkövette azt a hibát, hogy ilyet kérdezett tőlük. Valami beképzelt fickó volt a feleségével, meg annak a barátnőjével. Elneveztük őket Rondáéknak. Ronda aztán szemmel tartott minket. Méregette a ruházatunkat. Mert itt csupa úri közönség volt, nem farmerben meg kapucnis pulóverben voltak, mint én. De aztán egyre többen lettünk alul-öltözöttek és Rondáék hazamentek.

Először a Steel nevű tobagói zenekar játszott. Jópofa fekete fickók voltak egy finn dobossal. Olyan kerek fém izéken játszottak, amiknek a belseje olyan, mint egy lavór, csak fel van osztva és minden darab különböző hangon szól és azokat ütögetik. Angolul steeldrum.

Utánuk a Gunhild Carling Family Band következett. Elképesztő banda volt. Kb. úgy lehetett (még nem olvastunk utána), hogy a nagymama bendzsózott, a nagyapa zongorázott, meg néha trombitált, vagy tudta együtt is a kettőt, a lányuk harsonán, trombitán, furulyán, valami indiai sípon játszott, meg ő énekelt. A fiuk dobolt, néha énekelt, meg hülyéskedett. Megállt a zenekar, az meg kijött boháckodni. A lány férje hegedült, meg klarinétozott, de bűvész számot is mutatott be. Fent volt a szinpadon egy 10, egy 6 meg egy 4 év körüli kislány, megy egy 0 éves kisfiú is hordozóban. A lányok vigyáztak rá. A két nagyobbik lány segített az apukájának a bűvészszám bemutatásában, a legnagyobb pedig egy szám erejéig szaxofonozott is. Nagyon jópofák voltak.

Jó sokáig játszottak. Utánuk a Jaipur Maharaja Brass Band következett, de azt nem vártuk meg, mert borzasztó sokáig rendezkedtek a szinpadon és már majdnem 1 óra volt és másnap is meg tudtuk őket nézni, mert a nagyszinpadon ők kezdtek.

Még a szállásig is el kellett vezetnem. Jó későn feküdtünk le. Kicsit aludtunk, aztán reggel kilenckor kikászálódtunk az ágyból, mert 10-re alkudtuk ki a reggelit. Átmentünk a kávézóba és a néni jól megetett minket. Aranyos volt. Úgy csinált, mint aki megsértődik, mert nem kértünk tejberizst. Aztán kértem, hogy megvígasztalódjon. Dehát annyi kaját adott, hogy majdnem kidurrantunk.

Utána elmentünk Poriba a tengerpartra. Végre láttuk a tengert. Itt Turkuban mindig elé áll egy sziget. De itt láttuk, hogy nincs vége. Ücsörögtünk, mászkáltunk egy kicsit, aztán mentünk a koncertre, mert időben oda kellett érni, hogy legyen helyünk.

Már 1/2-kor ott voltunk, de így is többen voltak már mint előző nap 3 órakor.

A Jaipur Maharaja Brass Band kezdett. Indiai zenét játszottak, volt táncosnő is, meg korsóval egyensúlyozó ember is. Ilyet már máskor is láttunk, ez az egyensúlyozás sűrűn van az ilyen tipusú indiai (radzsasztáni) zenéknél.

Utána egy finn zenekar, a Dalindeo következett, néhány számott énekelt velük egy japán lány, Michiko. Michiko aranyos volt, de nem volt átütő, a zenekar az jó volt. A közönségnek is tetszett. A mellettem lévő finn bácsi is mondta, hogy milyen jók voltak ezek a fiatalok.

Az Esperanza Spalding Quartet jött utánuk. Esperanza egy amerikában felnőtt aranyos fekete lány. Nagybőgőzik meg énekel. Még csak 24 éves, de fantasztikus zenész. Már több neves emberrel játszott együtt. Érdemes megjegyezni a nevét, biztos nagy sztár lesz.

Esperanza

Utána következett a fő attrakció, aki miatt tele volt az aréna: Santana a zenekarával. Összesen 11-en voltak. 3 dobos, 2 énekes, 1 billentyűs, 1 trombitás, 1 harsonás, 1 gitáros, 1 basszusgitáros, meg Santana. 1 és 1/2 óráig pörögtek folyamatosan. Kis szünet után folytatták még egy fél óráig. A szünet addig tartott amíg visszatapsoltuk őket.

Fergeteges hangulat volt. Ezt azért már elég sokan állva hallgatták. Mi is felálltunk, mert az összes előttünk lévő állt, habár én úgy sem sokat láttam. Inkább a kivetítőt néztem.

Esperanzát is felhívták egyszer a színpadra, egy számot énekelt, meg kezébe nyomták a nagybőgőjüket. Santanáék basszusembere meg filmezte Esperanzát. Nagyon tetszett az egész zenekarnak, mindenki gratulált neki, mikor ment ki a szinpadról.

A koncert vége után kicsit vártunk, hogy kisebb legyen a tömeg, de a parkolóból így is 20 perc alatt tudtunk kijutni az útra, mert annyi kocsi indult egyszerre.

Összességében nagyon jól éreztük magunkat. Apa meg Anya is kapott egy Pori Jazz pólót.

Ha még egyszer jövünk, hozzuk a gyerekeket is. Most is volt elég sok gyerek. Ebbe a piknikezős koncert hallgatási stílusba simán beleférnek a gyerekek.

Apa most viszi Tatáékat a reptérre. Mennek haza. Azt mondták, sok élménnyel gazdagodtak. De biztos azért már jó hazamenni, mert a gyerekzsivaj hosszú távon elég fárasztó, ha nincs hozzászokva az ember.
Most a gyerekek lefeküdtek aludni, én meg írok.
Leírom a költözéssel járó ügyes-bajos dolgainkat, amikről eddig nem írtam, mert nem akartam borzolni a kedélyeket az idős olvasókra való tekintettel.

Szóval kitaláltam/tuk, hogy el kéne innen költözni, mert nem annyira jó 3 gyerekkel udvar nélkül. A zajt már kezdjük megszokni. Az, hogy 600 busz és 2000 autó megy el az ablakunk alatt naponta és állandóan por van, meg kipufogó-büdös, az azért még mindig zavar.

Az első tény amivel szembesültünk az volt, hogy mivel nem lakjuk le a határozott idejű szerződést, ki kell fizetnünk egy havi lakbérnek megfelelő büntetést.
Nem is költözhettünk akkor amikor akartunk, mert egy naptári hónappal hamarabb le kell mondani a lakást és Apa pont június 2-án ment be az irodába, így június már nem számított egész hónapnak, tehát úgy vették, hogy július 1-től tart a felmondási idő, ez az utolsó hónap amit még ki kell fizetnünk.

Azt gondoltuk, mivel ki akarunk költözni a belvárosból, találunk valami olcsóbb albérletet és akkor meg tudjuk spórolni a büntetést is.

De akkor következett a második arculcsapás. Miszerint annyira jó dolguk van ezeknek az irodáknak, hogy meg tehetik azt, hogy egy évnél kevesebb időre nem kötnek szerződést, és ha mégis hamarabb elmegy az ember, akkor megint csak fizetheti a büntetést. Vagyis az egyik helyen azt magyarázták, hogy csak akkor nem számítanak fel szerződés kötési díjat, ha legalább egy évre szól a szerződés. Mivel mi csak 10 hónapra tudunk már szerződést kötni, mert már csak ennyi időt szándékozunk Finnországban tölteni, készüljünk fel arra, hogy a végén még ki kell perkálnunk egy havi lakbérnek megfelelő büntetést újfent.
Na ekkor mondtam Apának, hogy akkor tőlem mehetünk haza. Szerintem az azért durva, hogy nem tud az ember 10 hónapra lakást kivenni. Gondolom, hogy ha olyan lakásba akartunk volna menni, amit már hónapok óta hirdetnek, akkor lehet alkudni ebből a büntetésből, de az se biztos.

Na mindegy. Elkezdtünk lakásokat nézegetni.
Itt az a rendszer, hogy hirdetik a lakást, (általában irodák, kevés a magánszemély által hirdetett) egy-két hétig lehet megnézegetni, aki akarja beadja a jelentkezését és a kitöltött adatlapok alapján a tulaj eldönti, hogy kinek adja oda a lakást.
Ha nagyon nagy az érdeklődés egy ingatlanra, akkor kihirdetnek egy bemutatási időpontot. Apa is volt egy házat így megnézni, odacsődül a tömeg, kinyitják a lakást, bemegy mindenki és nézelődik. Mászkál össze-vissza, ki merre akar. Az előző bérlőnek ott az össze cucca. De mivel a finneknek eszükbe sem jut, hogy valaki valamit el fog lopni, ez így teljesen természetes.
Utána aki akar bemegy az irodába és beadja a jelentkezését. Mi is beadtuk erre a házra, akkor derült ki, hogy nem lehet egy évnél rövidebb időre szerződést kötni. De a végén nem mi kaptuk meg a házat.
Ha kicsi az érdeklődés a lakásra, akkor persze itt is működik az, hogy az ember megnézi, azt mondja, hogy kell neki és akkor megkapja. Ugyan még húzzák az időt, mert meg kell kérdezniük a tulajt, de az nyilván azt mondja, hogy adják ki, csak legyen már egy bérlő.

A rendszerből adódóan a hónap elején jelenik meg a legtöbb hirdetés, mivel vagy lejár a szerződés, vagy másnak is - ugyanúgy mint nekünk - egész hónappal lehet lemondani az albérletet. Úgyhogy 12-én, mikor még semmi értelmeset nem találtunk, és azt az egyet ami volt, azt meg nem mi kaptuk, kezdtünk aggódni, hogy akkor hol fogunk lakni.
Az interneten minden nagyobb iroda ajánlata megtaláltható. Van egy-két oldal, ahol össze van gyűjtve több iroda ajánlata és magánszemélyek is hirdethetnek. Főleg ezeket ismertük, de aztán kiszedtem néhány Turun Sanomatot (helyi újság) az újságos kukából és kiderült, hogy van néhány iroda akik a közösben nem hirdetnek.

Végül 3 jelöltünk volt.
Egyet megnéztünk hétfőn. Bement Apa az irodába, kitöltött egy lapot, ideadták a kulcsot, hogy menjünk nézzük meg. Megnéztük, beadtuk a jelentkezésünket.
Egy kétszintes sorház egy darabja. Alul nappali, konyha, WC, előszoba. Felül két szoba, fürdőszoba, szauna. Van hozzá egy terasznyi udvarféle, és a bejárattal szemben nyílik a ház játszótere. A hely nagyon jó, csöndes környék, legfeljebb a sirályok rikoltoznak, mert közel van a tenger. A gyerekek nyugodtan tudnak játszani az udvaron. A lakás az viszont egyáltalán nem olyan tágas, mint a mostani, a konyha is pici, a nappali is.
Az irodában a csaj azt mondta, hogy majd a héten valamikor döntenek, hogy ki kapja a lakást, mert mittudomén. Olyan volt, mintha csak túl kényelmes lenne. De aztán Apa mondta, hogy nagy bajban leszünk, ha a héten nem találunk lakást, jó lenne minél hamarabb tudni, hogy ez a miénk lesz, vagy nem. Akkor megígérte, hogy szerdáig kitalálják.
Szerdán megnéztük még egy ikerház egyik felét. Katasztrófa. Három szinten 3 szoba, 3 féle fűtés. Vacak állapotban. Szükségmegoldás kategóriába került.
Meg megnéztünk még egy bútorozott társasházi lakást, ami nem messze van a sorháztól, jó helyen, nagyon jó lakás, udvara is van, a környék is szuper.
Gondolkoztunk, hogy melyik legyen: a sorházi, ahol nem annyira kényelmesen férünk el, viszont Csipesz is kimehet egyedül az udvarra, vagy a drágább, kényelmes lakás, ahol viszont Csipesszel nekem is mindig le kell mennem az udvarra és Apa is idegeskedni fog, hogy ne szaladgáljanak a gyerekek, mert laknak alattunk. Nem tudtunk dönteni.

Mindenesetre Apa beadta a jelentkezést erre a társasházra is.

A vége az lett, hogy szerdán még szólt a csaj, hogy megkaptuk a sorházit. Bementünk az irodába, kiderült, hogy ezek tudnak 10 hónapra szerződést kötni, igaz kizárólag magánszeméllyel, azt nem lehet, hogy a cég béreli nekünk a lakást, mint ahogy eddig volt.
Mivel a másiknál mondták, hogy ők is csak 1 évre kötnek szerződét, már az elveink miatt is a sorházit választottuk. Meg ez legalább már biztos volt, a másikat még meg kellett kérdezni a tulajtól, és mivel csütörtökön indultunk Poriba, meg már egyébként is idegesek voltunk, hogy mi lesz 3 gyerekkel a híd alatt, nem akartunk tovább variálni.

Így a Päivänkakkarankuja 2.-ben fogunk lakni. És mellékesen majdnem 2000 euróval kevesebbet fogunk lakásra költeni.
Az valószínű, hogy a gyerekek nem fogják tudni megmondani még 10 hónap múlva sem, hogy milyen utcában laknak.

Ha valaki meg akarja nézni a térképen: Turku déli részén, a belvárostól dél-nyugatra, Katariina nevű városrészben, az Eteläkaari nevű útból nyílik egy Meriläistentie nevű utca, és abból nyílik ez a pici, lehetetlen nevű utcácska. A kuja a végén azt jelenti, hogy szűk utca, köz. Nem is biztos, hogy kivan írva az egész név, mert nincs olyan hosszú az utca, mint a neve.
www.02.fi/kartta. Ilmakuva azt jelenti, hogy műhold kép.

De talán a következő linkre kattintva is meg lehet nézni.
http://www.02.fi/kartta/P%C3%A4iv%C3%A4nkakkarankuja+2./20740+Turku

Egy piros izé majdnem rámutat a házra. Az izétől picit balra-lent van két 100 fokot bezáró ház. A +-al nagyítgatva, meg ha átkapcsoljuk ilmakuvára, lehet látni, hogy a házak által bezárt területen van egy játszótér (az az okkersárga terület), és annak a bejáratával szemben van az a lakás, ahol lakni fogunk.

A játszótér, a bejárattal szemben a konyhaablakunk, attól balra a kulipintyó az egy tároló,

aminek a fele a mienk, és azzal szemben, az ablak mellett van a bejárat a lakásba.

Kinézés a nappaliból. A fehér kerítésig, meg a bokorig tart a saját udvarunk. Kb. 3m-re lehet

eltávolodni az ajtótól. De utána van egy közös rész, ahol a gyerekek szaladgálhatnak.

Kinézés a konyhából

Utcakép a fenti erkélyről. Nagy útnak néz ki, de nem vezet sehova, úgyhogy túl
nagy forgalom nincs rajta. A busz sem jár túl sűrűn.