kedd, augusztus 12, 2008

A mai nap már sokkal jobban sikerült az iskolában.
Bőgés nélkül ott maradt Marcus, csak azt kérte, hogy várjam meg amíg elkezdődik az első óra.

Az oviból így is elkéstünk. 1/2 10-kor bezárják az ajtót és csak utána értünk oda. Azért beengedték Leventét.

Délben Apával mentünk Marcusért, mert tegnap mondott valamit a tantónéni, amit nem értettem, de azt gondoltam, hogy fontos lett volna és azt most eljött Apa megkérdezni.
Az világos volt, hogy a tantónéni szerint Marcus ne járjon finn órára, mert két idegen nyelvet tanulni egyszerre az sok lenne, csak mondott valamit, hogy helyette angolt kéne tanulni, csak nem értettem, hogy akkor angol óra lesz finn helyet, vagy mi, és mikor kell akkor iskolába menni.
Az derült ki, hogy a tantónéni vállalná, hogy amikor ráér, a finn óra idején angolul tanítgatná az osztályából azokat a gyerekeket, akik nem tudnak angolul, mint pl. Marci, meg a francia kisfiú. Nem tudom van-e más is.

Marcus csupa pozitív élménnyel jött haza.
Volt valami ünnepség. Azt mondta, hogy kivonultak a játszótérre, nagy tömeg volt, hangosbemondóba mondtak valamit és minden elsős kapott egy sárga baseball sapkát.
Lehet, hogy most volt az évnyitó? Nekünk nem szólt senki.

Marcus az új sapkájában


A tantónéni is azt mondta, hogy ma már sikerült Marcust a játékba is bevonni. És ő is úgy látja, hogy már nem volt olyan rossz kedvű.

Ebédelt is rendesen. Most rendes időben is volt az ebéd, 12 után.
A francia kisfiúval segítettek egymásnak az ebédlőben. Marcus kérdezte mutogatásos módszerrel, hogy hol lehet tejet szerezni. a kisfiú elmutogatta, hogy hol van a tej.
Utána Marci segített neki, hogy hova kell tenni a koszos edényeket. Ez volt a mai barátkozás.

Nincsenek megjegyzések: