szerda, augusztus 13, 2008

Marcus veszi az akadályt. Ma már azt is túlélte, hogy a háromból két órát nem a saját tanító nénijükkel voltak. Pedig ez a másik tanító néni, nagyon veszekedős volt Marci szerint, pedig nem csináltak semmi rosszat.
Az oviban is állandóan ezzel jött. Nem tudom miből vonja le azt a következtetést, hogy veszekszenek velük. Biztos hangosabban beszélt ez a tanító néni, mint a másik szokott.

Hozott haza egy matekkönyvet.
Valamelyik nap írt Tücsi, volt osztálytársam, hogy találkozott az osztályfőnökünkkel és mondta neki, hogy Finnországban lakunk és azt mondta oszifő, aki egyben a matek tanárunk is volt, hogy majd jól nézzem meg a gyerek matekkönyvét, mert szerinte Finnoban folyik a legjobb matek oktatás.
Majd jól megnézem. Egyenlőre nem látok benne semmi különöset. Lehet, hogy nem elsőben dől el, hogy milyen jó a matek oktatás.

Az órarendjük az szörnyű. Finn órára nem jár, ezért minden nap 1/4 10-re megyünk. A hétfő az két finn órával kezdődik, úgyhogy akkor csak 1/4 11-re kell vinni, lesz két tesi órája és lehet haza hozni. A következő 3 napon 3 órája lesz, cserébe pénteken 5 és 1/4 3-ra lehet érte menni. Amelyik gyerek megy reggel finn órára annak 6 órája lesz. Okosan. Elsős gyereknek 6 óra.
Annyit tettek, hogy kicsit jobb legyen a helyzet, hogy nem a matek az utolsó, mint ahogy eredetileg volt, hanem két rajz.

És hogy én hogy fogok érte menni pénteken, az megint egy másik kérdés. Most 9 körül indulunk, suli 6km, onnan az ovi 7, onnan haza 6. Délbe ugyan ez visszafelé. De akkor pénteken nem tudom Marcit a déli kanyarral haza hozni, hanem 2-kor indulhatunk érte. Na majd meglátjuk.

Nincsenek megjegyzések: