A múltkori buszos-bénázós bejegyzésemre írta egy kedves volt kolléganőm, hogy ő is emlékszik, hogy milyen volt, mikor felmálházva, két kis gyerekkel próbált felmászni a busz lépcsőjén.
Itt azért annyival könnyebb a helyzet, hogy minden busz az első és középső ajtónál alacsony padlós, csak a hátsó ajtónál kell lépcsőzni. Mivel a babakocsis ingyen utazik, ha intek, hogy fel akarok szállni, akkor úgy áll meg a buszos, hogy a középső ajtó legyen előttem, ott feltolom a babakocsit és az ajtóval szemben van a babakocsiknak és kerekes székeseknek kijelölt hely. Ez egyik buszon olyan széles, hogy két nagyobb babakocsi is elfér, másikon, meg épp be tudom tolni a kis sportkocsinkat egy rendes babakocsi mellé. És lehajtható ülések vannak, hogy ha van hely a babakocsi mellé tudjon ülni az anyuka, vagy apuka. Múlt héten egy kerekes székes mellé szálltunk fel. Van ott annyi hely, hogy ő meg tudott fordulni, hogy ne háttal kelljen leszállnia. Mikor le akart szállni, jött a sofőr, lehajtott egy rámpát és azon legurult.
Tudom, hogy otthon is vannak már ilyen buszok, de nem mind, meg nem tudom, hogy Szegeden van-e már egyáltalán. Nekem még nem volt hozzájuk szerencsém.
Én is csak arra emlékszem, hogy mikor Marcus kicsi volt, akkor még próbáltam buszozni, persze nem a nagy babakocsival, azzal eszembe sem jutott, teljesen reménytelen lett volna. Csak a kis sportkocsival, de attól is elment a kedvem. Két gyerekkel meg sem próbáltam. Itt pedig simán működik, hogy Leventéért busszal megyünk. Vagy ma a három gyerekkel, busszal mentünk a városba magyar találkozóra is. És csak ennyi kell hozzá, hogy könnyű legyen le és felszállni.
Lejjebb is tudják engedni még a padlójukat ezek a buszok. Valamelyik nap egy néni megkérte a sofőrt, hogy engedje le a padlót, mert ő nem tud felszállni.
Nagyon sokan járnak itt testvér babakocsikkal. A picinek való hely mellett van egy sportkocsis hely, így a kicsit nagyobb tesót is lehet szállítmányozni. Ezekkel a nagy kocsikkal is simán feltudnak szállni.
Sokkal több kerekes székessel, meg más nehezebben mozgó emberrel lehet találkozni az utcán. Minden hol meg van oldva, hogy az épületbe be tudjon jutni egy mozgáskorlátozott és az épületeken belül is van lift, vagy rámpa. Pl. a könyvtár, vagy a piac csarnok ajtaja is olyan, hogy ha valaki nem tudja kinyitni, akkor ha megnyom egy gombot a falon, valahol oldalt, akkor kinyílik az ajtó. De nem csak az épületek ilyenek. A vízesés is körbe van rámpázva, hogy a mozgás korlátozottak is meg tudják nézni.
Nagyon sok idős embernek van kerekes járókerete. Van rajta fék, hogy ne menjen gyorsabban, mint a használója, van rajta kosár, hogy a vásárolt holmit legyen hova tenni, és van rajta ülőke, hogy ha elfáradt az illető, akkor tudjon kicsit pihenni. Szerintem nagyon praktikus. Úgy látom sokkal több idős ember mer így elindulni, hogy maga intézze az ügyeit.
Van olyan verzió is, amikor rollerezni lehet ezzel a kerettel, két oldalt hátra nyúlik és mind a két oldalon van hely, hogy fel tudjon oda állni az ember. Lehet, hogy nem rollereznek vele, csak legurulnak a lejtőn. Addig sem kell gyalogolni.
Vannak senior bevásárló kocsik is. Az is annyit jelent, hogy van rajta egy ülőke, hogy lehessen pihenni bevásárlás közben.
És van felnőtt 3 kerekű bicaj is. Van amelyiknek elöl van két kereke, van amelyiknek hátul. Tegnap láttam egy hátul-két-kerekessel egy nénit, volt vagy 75 éves, nagyon aranyosan nézett ki bicajos bukósisakban.
Nem olyan nagy dolgok ezek valójában, de ezektől is kicsit könnyebb itt az élet.
kedd, október 07, 2008
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
Biztos van valami támogatás itt is, mert egyre többen közlekednek elektromos kerekesszékkel. De ez az ülőkés járókeret, meg senior bevásárló kocsi nincs errefelé, pedig tényleg jó lenne....én is ráülnék, amíg Api a szerszámok közt válogat...aztán Api, amíg én a babaosztályon nézelődöm (bár már lassan kinőjjök a babaosztályt, de olyan jó ott nézelődni) :) :)
Megjegyzés küldése