Ezaz időjárás! Elképesztő.
Tegnap még délben elbicajoztunk Csipesszel Apához, az autóért, de utána már be is borult, fújt a szél, mint az örült. Apa inkább busszal jött haza, mert esett, meg nagy szél volt, széllökésekkel kombinálva.
Ma reggel, mikor indultak suliba-oviba 0 fok volt, és havas eső esett. Délben ragyogó napsütésben mentünk az autóért, akkor már kicsit hidegebb volt, alig tudtam eltolni Csipeszt a buszmegállóig, mert csúszott a járda. De az utak is csúsztak ott, ahol nem sütött rájuk a nap, vagy nem volt nagyobb forgalom.
Reggelente gyertyafényes reggeliket szoktunk rendezni. Nem bírom én reggel a mesterséges fényt.
Jól van na.
Tudom én, hogy otthon is sok mindenki, aki korán kell, lámpafénynél készülődik, de akkor sem. Nekem nem kellett sötétben felkelni már egy csomó éve. Amikor meg kellett, akkor is inkább félhomályban intéztem az ügyeimet, emlékezetből.
Itt meg 1/2 9-kor is még olyan sötét van ha felhős az ég, hogy nem látunk csak közvetlenül az ablak mellett. A 3 méteres konyhánk ablaktól legmesszebb eső végében már gyertyát kell gyújtani. 9 után valamikor szoktam őket elfújni. Akkor is inkább már csak megunom, nem az ablakon beömlő világosság miatt.
Ha nincs felhő, akkor már egész világos tud lenni akár 1/4 9-kor is, de a nap hivatalosan 8.42-kor kelt fel ma pl. és 15.49-kor ment le. És egész nap alig akar eltávolodni a horizonttól. Kb. 2 m-t megy fel és egész nap abban a magasságban közlekedik, aztán hirtelen lemegy.
Délután megint nem aludtunk a napsütés miatt. Elmentünk a gyerekpark parkjába. Rugdostuk a labdánkat. Egy helyen pedig ki van téve egy csomó kültéri erősítőgép. Azokon tornázkodtak a fiúk.
Ez a gyerekpark tulajdonképpen egy nagy park része, de a park másik végén focipályák, finn baseball pálya van, pötang pályák, utak futásra, ott van a stadion meg a sportcsarnok is, az amelyikben vasárnap volt Apa a fiúkkal.
Tegnap azon vitatkoztunk Apával, hogy kanyarog ott egy aszfaltos út és az micsoda. Apa mondta, hogy az görkorcsolya pálya, ő látta, hogy ott görkoriztak az emberek. Én meg állítottam, hogy annak sík jég volt a teteje valamelyik nap, mert arra szoktunk bicajozni, ha megyünk Apához a kocsiért.
Ma kiderült a turpisság. Délben egy locsoló kocsi ment körbe a pályán és locsolta rá a vizet. Most délután kétszer is láttuk a művelet megismétlését.
Hizlalják a jeget. És biztos hűtik is alulról, mert annyira azért még nincs hideg, hogy megmaradjon a jég, ha rásüt a nap. És ez a jég már 2-3 centi vastag.
Szóval nyáron görkorcsolya pálya, télen jég korcsolya pálya.
Van egy olyan térképünk, amin sportolási lehetőségek vannak bejelölve. Azon is szerepel több korcsolyapálya. Az egyiket megnézték Apáék múlt hétvégén, de akkor még focipályának nézett ki. Lehet, hogy ha már folyamatosan fagypont alatt lesz a hőmérséklet, akkor abból is jégpályát csinálnak.
szerda, november 19, 2008
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
Úgy tűnik a finnek hasznosan töltik a sötétség alatt is a szabadidejüket, nem ülnek be a TV elé sorozatokat nézni. :)
Tettem fel a publikus blogomba egy csomó kenyérreceptet, amit a kenyérsütőgéppel kaptunk, nézd meg, ha érdekel :
http://kormica.blogspot.com
Megjegyzés küldése