-10 fok lett reggelre, most meg -3 van.
Itt se valami jól megy ez az időjárás előrejelzés.
Szombaton mikor olyan meleg lett, megnéztem, hogy mit jósolnak, meddig lesz ez így. Akkor azt írták, hogy egész héten 1-2 fok lesz. Teljesen elszomorodtam, hogy odalesz a sok hó. Ehhez képest elég hideg van.
De nem baj. Inkább ilyen legyen, mint valami sáros nyavalya.
Leventéék ma megint voltak korcsolyázni ott a közeli focipályán.
Tetszett neki. Csak Amanda óvónéni aggódott, hogy nincs sisakja. A bicajost vihettük volna, de teljesen elfelejtettem. De megmaradt a feje.
Délután kiesett a másik foga is. Most olyan kis vicces, fogatlan. Vagyis ott vannak az újak, csak még kicsik.
Most épp kézenállást gyakorolnak. Ez megy most újabban fekvőtámasz helyet.
Marcussal még csak mostanában kezdtünk el írni tanulni. Fontosabbnak találtam a betűk megtanulását, mert azzal tudtam neki az itteni suliban segíteni. Mostmár a betűket tudja nagyjából. Legalábbis ami az angolhoz kell. Mert azon még gondolkozik, hogy l és az y együtt mi akar lenni. De mindent elolvas ami a keze ügyébe kerül. Reggelente a tejesdoboz oldalát silabizálja.
Az írás szerintem elég jól megy neki. De ő nincs vele megelégedve, ha nem tökéletes. Ezért nincs túl sok sikerélménye. Hiába magyarázom neki, hogy senkinek sem szokott elsőre gyönyörű kézírása lenni. Azért majd gyakorolunk, de ha rajta múlna, akkor inkább olvasnánk, vagy matekoznánk.
kedd, február 10, 2009
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
4 megjegyzés:
Berki Imi is megmondta, hogy 24óránál távolabbra időjárást jósolni olyan, mintha lottóznál.
Netudki
Az jó, ha nincs megelégedve vele...az én gyerekeimnek nincs ilyen problémájuk, ők meg vannak elégedve az írásukkal, és nem értik, miért áll égnek az apjukkal a hajunk időnként a füzeteik külalakjától.
Réka azt mondta, hogy a magyartanárnénijük azt mondta, hogy meg akarják szüntetni az ly-t és minden j-vel lesz írva azután, mert már nincs semmi értelme megkülönböztetni, elavult dolog...
Kíváncsi vagyok tényleg bevezetik-e...
Hát azt értem, hogy Visy Károlyéknak nincs túl könnyű dolguk a Kárpát-medencében megmondani, hogy milyen idő lesz. Egy nagy lavór és kavarog benne minden. De itt se nagy hegyek, se semmi különös mégse jön be nekik egy-két napnál tovább. Lehet, hogy itt az innen-onnan tenger kavar be? Majd egyszer lehet, hogy megtudjuk.
Attól félek, hogy mikor nagyobb lesz Marcus, akkor ő is meg lesz elégedve az írásával, csak így elsőre gondolja, hogy azt szépen kell csinálni.
Megjegyzés küldése