Tegnap Apának céges mulatság volt. Csocsóztak, ettek, ittak, játszottak. Valamikor 1 óra felé jött haza.
Mi a gyerekekkel este tűzijátékot néztünk. Most nyitottak meg egy bevásárlóközpontot és a megnyitási ceremónia utolsó eseménye volt a tűzijáték. 9 órára volt hirdetve, de később kezdték, mert nehezen tudták kiterelni a komplexumból a kedves vásárlókat. De még így is világos volt mikor elkezdődött.
Csipesz a végén azt mondta: Anya, nagyon, nagyon volt ez a tűzijáték. Nagyon milyen? Nagyon, nagyon.
Skanssinak hívják különben ezt a helyet. Ott járunk el mellette minden nap, mert arrafelé kell menni suliba. Néztük, hogy hogy a manóban fogják ezt megnyitni 17-én, mikor irtó nagy felfordulás van ott, egy csomó munkagép, daru, konténerek, homok és kődombok. De megnyitották. A boltok készen vannak, végül is van út, járda, parkoló, a többi meg nem számít. Még mindig egy nagy építési terület az egész.
Ma megint ott kezdtük a napot, mert tegnap nem tudtunk léggömböt szerezni. Zárás előtt 8 perccel már nem osztogattak.
Most van itthon 7 héliumos léggömb.
Voltunk még délelőtt vásárban is. Most volt a szigetvilág vására. Sokféle halból készült dolgot árultak, meg bogyókból készült lekvárt, szörpöt. Árultak mézet, kenyeret, fűszereket. De nem csak ehető dolgokat persze, hanem mindenféle kézművesek is a portékáikat. Apa vett magának egy finn kést. Minden valamire való finnek van egy övre fűzhető-tokos kése. Most már Apának is, ha nem is finn.
A vásárban ettünk halakt, meg húsgombócot. Leült mellénk egy házaspár. Ették a húsgombócaikat és a fickó egy idő után nagyon nézett minket. És egyszer megszólalt, hogy magyarok? Aztán elmondta, hogy ő csak egy kicsit beszél magyarul, mert 19 hónapig az SFOR-nál volt Magyarországon. Még mondott egy-két dolgot, aztán kellemes hétvégét kívánt és elmentek. Egész jól beszélt magyarul, mi biztos nem beszélnénk ilyen jól finnül egy fél év múlva sem. Mondjuk valószinűleg nem 3 gyerekkel volt ott.
Délután kicsit pihentünk, aztán mentünk Áginak segiteni költözködni. Apa meg Ági hurcolkodtak, én pedig vigyáztam a gyerekekre. Kimentünk a játszótérre, de nagyon fújt a szél, hideg is volt, kb. 4 fok. Egyszer a hó is elkezdett esni. Azért kint voltunk egy órát kb. Mire visszamentünk Apáék is pont befejezték mára a pakolást. Még szereltünk egy kicsit ott a lakásban, mert leesett szekrény ajtó, meg ajtót raktunk vissza.
Ági 3 lánya Csipeszt szórakoztatta. A középső szereti babusgatni a kicsiket, a kislánya az csak 1 évvel idősebb, mint Csipesz, úgyhogy jól elvoltak.
És jó késő lett mire hazaértünk.
Marcus menne fürödni, de fent sötét van ezért Marcus nem mer felmenni. Ilyenkor az a megoldás, hogy Csipesz felmegy, felkapcsolja villanyt és akkor Marcus is felmer menni.
szombat, április 18, 2009
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése