Lassan látszik is hogy tavasz van. Kezdenek zöldellni a fák és a bokrok. Mikor ideköltöztünk kiültettem gyöngyike és aprónárcisz hagymákat a terasz melletti fűbe. A nárcisz hagymák kifagytak, vagy nem tudom, mindenesetre nem hajtottak ki. A gyöngyikék most virágzanak.
Marcus jól volt ma. Ment iskolába, voltak úszni is. Levente viszont nem ment oviba, mert nem érezte valami jól magát, ez a taknyolódás elhatalmasodott rajta. Csipesz pedig köhécsel.
Ma szép idő volt, csak nem túl meleg, 13 fok. Délután fára másztak, labdáztak, bicajoztak a fiúk. Csipesz pedig a kis autókájával mászkált fel-alá és néha kiabált, hogy bogarat lát.
Majdnem minden rovartól, bogártól fél. Marcus magyarázza neki, hogy nem kell félni, nem bántanak. A lepkéktől nem fél és a katicabogártól sem. Múlt héten itt röpködött egy légy a lakásban és nem tudtuk elkapni. De nem is volt szemtelen fajta, csak néha valahol feltűnt. Csipesz állandóan kiabált miatta, mindig meglátta valahol, persze mire odament valaki a légy eltűnt. Szegény Csipesz teljesen kétségbe volt esve. A végén már csak azért nyírtuk ki, hogy Csipesz ne kiabáljon. Pedig egy teljesen rendes légy volt. Nem is láttunk még ilyet talán Finnoban. Legfeljebb egyet.
Ideje haza menni, hogy megtanulja, hogy ilyenek vannak és nem bántják az embert.
csütörtök, május 07, 2009
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése