szerda, szeptember 24, 2008


Félárbócra vannak engedve a zászlók.
Itt Finnoban mindenhol vannak zászlórudak. Sok családi ház udvarán is van zászlórúd. Egy ilyen társasháznak, mint a miénk, meg biztos van.
Reggel néztük a gyerekekkel, hogy félárbócon van a zászló. Nem tudják, hogy miért. Mondtam, hogy biztos valami szomorúság történt.

Nem tudom, hogy mindenki tudja-e, én sem tudtam amíg Apa meg nem mondta, hogy egy őrült, amerikai mintára, lövöldözést rendezett egy iskolában itt tőlünk északra, mintegy 250 km-re. 10-en meghaltak. Tavaly novemberben is volt már egy ilyen eset. Az volt az első, de úgy látszik másoknak is megtetszett.

Most olvastam, hogy ennek kapcsán a finn parlament 15-ről 18 évre akarja emelni a fegyvertartás korhatárát. És, hogy kiskorú nevén ezentúl, majd nem lehet fegyver. Gratulálok. Meg, hogy kb. másfél millió fegyver jut az 5 millió lakosra. Mert hogy nagy vadászós nemzet.

Én a finn fegyvertartási szokásokról eddig nem tudtam semmit. Csak az tűnt fel, hogy a Hong Kong nevű áruházban is lehet fegyvert kapni. Mondtam is Apának, hogy itt biztos nem olyan szigorúak a szabályok, mint otthon, ha a kínai áruházban is fegyvert árulnak.

Valahol azt olvastam egy hozzászólásban, hogy nem érti az illető, hogy minek egy finnek otthonra kézi fegyver, mikor gyakorlatilag itt nincs is bűnözés. És tényleg, minek is?
Tök nyugis kis ország.

Azt is olvastam, hogy a srác, valami hülye lövöldözős videó miatt hétfőn bent volt a rendőrségen, mert hogy feltette az internetre. Kihallgatták, de úgy döntöttek, hogy nem vonják vissza az ideiglenes fegyverviselési engedélyét.
Ez is jellemző. Annyira jóhiszeműek ezek a kis finnek. Biztos azt mondta, a srác, á nem fogok lövöldözni. Azok meg elhitték. Aztán mégis nekiállt.

Tegnap este írt egy emilt az igazgató bácsi az iskolából, hogy van itt ez a szomorú eset és majd a tanárok is beszélgetnek róla a gyerekekkel az iskolában és a szülők is beszélgessenek velük, próbálják megnyugtatni őket.
Szerencsére a mi gyerekeink nem tudnak semmilyen itt beszélt nyelven és így nem tudnak az egész esetről sem. Meg is hagyjuk őket ebben a tudatlanságban.
Nem lenne jó, ha most azt gondolnák, hogy ők is veszélyben vannak.

1 megjegyzés:

Kormica írta...

Ez tényleg szomorú... Akkor örüljünk, hogy nálunk "csak" verik a tanárokat és nem lövik...
Hová jut ez a világ!
Gyuszó 15 éves, nagyon normális gyerkőc, de eszembe nem jutna fegyvert adni a kezébe...