hétfő, január 12, 2009

Amikor otthon voltunk, egy kondorosi srác, aki itt lakik Tamperében már néhány éve, előadást tartott Finnországgal kapcsolatban.
Többek között azt is mondta, hogy szerinte a magyarok be vannak csapva, mert Finnországban, ha bemegy az ember egy LIDL-be ugyanannyiért megvehet mindent, mint otthon, vagy pl. a mobiltelefon percdíjak is kevesebbek, mint otthon, viszont a fizetés itt ötször akkora.

Nem értettem egyet teljesen a dologgal, de igazság az van benne.
Az ötször akkora fizetés bizonyára az ő esetében igaz, mert ő egyetemen tanít és otthon egy közalkalmazott nem kap valami fényes fizetést. Itt viszont biztos tisztességesen megfizetik.
Ahogy elnézem magáncégeknél mondjuk kétszer, háromszor annyi fizetést kapnak a dolgozók, mint otthon.

Az igaz, hogy a LIDL-ben kb. ugyanannyiba kerül minden, de nem lehet a LIDL-ben mindent megkapni.
Kenyeret mondjuk lehet kapni és az máris 3-szor-5-ször annyi, mint otthon.
Ellenben a tej és tejtermék kb. ugyanannyi, max. 10%-kal lehet drágább, attól függ hol veszi az ember.
Vizitdíj 11-től 28 euroig (3000-7500Ft), ami ugye otthon újabban nincs, de amíg volt is csak 300 Ft volt, egy menü 8-11 euro, amíg mondjuk Apa otthon 600 Ft-ért evett. Lakbér 10euro*négyzetméter (mondjuk egy 60 m2-es lakás 165.000 Ft/hó), ami megint csak jelentősen megcsappantja az ember költségvetését. És sokan bérelnek lakást, mert nem akarnak eladósodni. Holott az ingatlanok csak kétszer, két és félszer annyiba kerülnek.
A benzin sem jelentősen drágább, úgy 30%-kal.
Az új autó 20-30%-kal pl. skoda esetén.
Apa úgy számolta, hogy az áram sem drágább jelentősen. Mondjuk 10%-kal. Az is hozzátartozik, hogy itt ez az 5 millió ember simán lehet, hogy több áramot elhasznál, mint otthon a 10 millió. Így lehet, hogy gazdaságosabb a szállítás. (Minek kell kivilágítani Turkutól Helsinkiig végig az autópályát?)
A buszjegy 2,50 euro (680 Ft), ezzel két óra hosszáig lehet utazni, átszállásnál nem kell új jegy.
A ruha, cipő kb. annyi, mint otthon egy jobb boltban. Mivel itt nincsenek kínai boltok, ezért nem könnyű olcsón hozzájutni ezekhez a dolgokhoz. Itt nem tudok a gyerekeknek 500 Ft alatt venni egy pár zoknit.
Az alkohol is sokkal drágább. És bármiféle szolgáltatás sokkal drágább. Úgy általában is elmondható, hogy ha valamihez nem tartozik túl sok emberi munka, akkor nem drágább, vagy nem sokkal drágább, mint otthon, de ha ember ér hozzá, rögtön megugrik az ára mindennek.
Drága a finn munkaerő.
Egy szolgáltatásnak tudjuk az árát. Férfi hajvágás 16-20 euro (4000-5500Ft). Nem mintha kipróbálta volna Apa, csak megnéztük, hogy mennyit spórolunk, ha én vágom a haját.
És meg kell még említeni a ténylegesen ingyenes oktatást és egyéb ingyenes szolgáltatásokat.

Amikor 8 éve itt voltunk egy kicsit, akkor úgy láttam, hogy 5-ször annyi a fizetés, 5-ször annyiba kerül minden a boltban, viszont a ház és a kocsi csak kétszer annyi. Azóta sokat változott a helyzet, pl. otthon minden drágább lett, a fizetések is sokat emelkedtek. Lassan majd összeérnek árak és fizetések.

A téma azért jutott eszembe, mert vettem egy kiló kivit a piacon 1 euroért. Nem tudnám megmondani, hogy otthon utoljára mennyiért vettem egy kiló kivit, meg azt sem tudom, hogy hány forint most éppen 1 euro, de azt hiszem ennél sokkal olcsóbban nem tudnék otthon sem kivit venni.

Szóval megállapítom, hogy ha az ember Finnországban csak kivit eszik, vagy olyasmit amit a LIDL-ben lehet kapni (kivéve kenyér) és van saját háza, autója, akkor azért itt tényleg könnyebb kijönni a fizetésekből.
Na jó, egyébként is könnyebb. Ha veszem az otthoni ismerőseinket, rokonokat és barátokat, valószínűleg ugyanazzal a munkával amit otthon csinálnak, itt biztosabban és nyugodtabban előre jutottak volna.
Cserébe, most itt kuksolhatnának a sötétben.

4 megjegyzés:

Kormica írta...

:) de lehet, hogy :(
...szerintem itt sem lenne olyan rossz a helyzet ha nem másfél millió ember befizetett adójából működne az állam, hanem mondjuk 3 millió ember adójából. Itt Battonyán pl. sajnos sokan nem is akarnak hivatalosan dolgozni, (max feketén) nehogy elessenek a segélytől....no, de ez hosszú....

Névtelen írta...

Nem elég, hogy pocsék az étel íze(az olajtól), most már csak kiwit fog kapni a család...
Netudki

Unknown írta...

Így utólag írnék néhány kiegészítést, amit én láttam, sokkal északabbra.

Petri feleségétől azt hallottam, hogy azért ott is élnek a lakáshitel intézményével, csak ott jóval szabályozottabb a banki szolgáltatás, ők is így vettek lakást Kempelében (Oulu környéke).

Az áram, úgy emlékszem, arrafelé éppen hogy kicsit olcsóbb volt a hazai áramnál, vagy legalább is hasonló, de ott persze jóval nagyobb arányban állítanak elő megújuló energiából áramot (ld. szélkerekek: hétvégén nem is működött belőlük sok, mert nem volt annyi felhasználás, és nem tudták hová eladni :)), abból meg igen sok van nekik. Nem tudom, az ország egészére jellemző-e ez a mód. Szél az biztosan van...

A ruhával kapcsolatosan azt láttam, hogy jóval drágább az itthoninál, ha nem is kínait veszel, azért találsz hazai gyártótól is gyermeknadrágot 3-5.000 Ft-ért (Nagyá emeletén Zsebi-baba), Ouluban igencsak 30-50 Euró volt a nagyobb áruházakban (Stockmann, Anttila). Iszonyú akciók (50-70 %)esetén láttam olyat, amit érdemes volt megvenni. Vagy itt van a Caremo Szegeden (a neve ellenére mao-i gyártó), 5-10.000 Ft között találsz felnőtt nadrágot, felsőt, Finnoban nyáron a bermuda volt 45 vagy 50-ről 14-re leértékelve.
A cipőt 70-100 Eurótól fölfelé láttam, igaz, itthon a drágább bolti cipőnek csak a kínai az alternatívája.

Egyébként felétek van Halpa Halli? Az elég jó áron dolgozott.

Ezek persze nem mondanak ellent, csak árnyalják az általad leírtakat. Nagyon sok összetevője van a könnyebb-nehezebb élet megítélésének, ahogy írod, (ingyenes oktatás, ingyenes buszozás kismamáknak :) - ez különben nagyon tetszik, viszont étkezés, belépőjegyek akár programokra vagy esetleg uszodába), szóval mindaz, amitől élhető/komfortos lesz az élet.

Czigléczki Erika írta...

Persze itt is vesznek lakást az emberek, csak sokkal többen bérelnek, mint otthon. Teljesen elfogadott, hogy valaki úgy tervezze az életét, hogy bérlakásban akar élni jó darabig.

Szélerőművek errefelé valamiért nem nagyon vannak.

Én vettem már elég sok gyerek cuccot mindenféle méretben, pl. ajándékba, 10-20 euro között volt mindegyik. Az is igaz, hogy nem a Stockmannban és nem is az Antilában, hanem a Prismában, vagy a K-ban. De jó minőségűek.
A cipő az tényleg elég drága. 60 euroért vettem az enyémet. Az Rieker, otthon sem lett volna sokkal olcsóbb. Viszont a gyerekcipők is ilyen drágák. Otthon vettünk Leventének is inkább. Meg Marcusnak a szandija még posta költséggel is olcsóbb volt otthonról, pedig az magyar, nem kínai.