szombat, szeptember 27, 2008

Apa tegnap már fél 10-kor itthon volt.
Jól érezte magát. Megvacsoráztak, aztán íjászkodtak, Nordic Walkingoltak, meg erdei golfoztak. Ami azt jelentette, hogy rendes golfütő helyett, golfütőhöz hasonlító faágakkal ütögettek lukakba valami nagyobb műanyag labdát.
Közben persze itták a söröket, borokat.

Ebből kifolyólag ma nem csináltunk semmit.
Délelőtt vekengtünk, meg Apa kiment a gyerekekkel a játszótérre, amíg én ebédet főztem.
Délután kicsit pihentünk. Addigra a szél is ideért és fújt.
Kivittük a sárkányunkat, amit még a múltkor csináltunk, de nem akart felrepülni. Vagy a széllel, vagy a sárkánnyal van a baj. Majd még teszteljük.

Kb. ennyi. Vacsora, mesenézés, szaunázás. Most meg mindjárt megyünk aludni.

Csipeszke mostmár Apának is azt mondja, hogy Apám.

Ilyen színűek a fekete berkenye bokrok a szomszédban, meg sok más fa és bokor is pirosodik meg sárgul már. Itt az ősz.

2 megjegyzés:

Kormica írta...

Tök jó, igazán csinálhatnának ilyen csapatépítő összeröffenéseket a magyar munkahelyeken is! Errefelé nem divat sajnos :(

Czigléczki Erika írta...

Azért a jobb helyeken előfordul csapatépítő kiruccanás otthon is. Pl. öcsémék is szoktak menni a Lombardnál. Csak kevés az ilyen jobb hely.