6 éves ez a kis Levente kópé.
Az oviban is felköszöntötték. Vittünk gumicukrokat meg aszalt gyümölcsöket az édességboltból, azzal kínálták meg a gyerekeket.
Apánál ebédeltünk. Levente kérte, hogy szülinapján ott ebédeljünk. Marcus meg szomorkodott, ma volt a hosszú napja és így ő kimaradt az Apánál ebédelésből.
Tegnap vettem meg az ajándékát és ott hagytam az Ági boltjában, hogy ne lássa Levente, mikor megyek érte az oviba és ma pedig együtt hoztuk el.
Délben még nem köszöntöttük fel, mert nem volt ott Marci. Megbeszéltük, hogy majd este lesz köszöntés, mikor Apa is otthon lesz.
De persze, mikor haza értünk, akkor kitört a lázadás (Marcus vezetésével), hogy fel akarják bontani Levente ajándékát. Az lett a megoldás, hogy megvártuk, hogy Csipesz felébredjen, (elaludt a kocsiban, a fiúk távcsővel figyelték az emeletről, hogy mikor ébred fel) felhívtuk Apát skypon, hogy ő is itt legyen, és felköszöntöttük Leventét. Kapott egy távirányítós autót, meg ilyen körbeforgathatós sablonokat, amivel mindenfélét lehet rajzolni. Mind a kettőnek nagyon örült, azt mondta, hogy pont ilyenre vágyott.
Délután elkészítettük neki a Findusz-féle palacsintatortát is. Málnalekváros-tejszínes, málnával.
Koccintottunk is az egészségére, meg énekeltünk is. Igyekeztünk méltón megünnepelni, ha már az otthon szokásos össznépi mulatság elmarad.
péntek, január 16, 2009
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)


2 megjegyzés:
Drága Levente Komám, Nagyon boldog szülinapot kívánok, egészséget, vidámságot, erőt! Jó légy, üdv Mit+Évi+Sári
Boldog szülinapot Leventének!
Megjegyzés küldése