Vettünk Leventének egy kabátot.
Apa megkérdezte, a hölgytől, akitől a kabátot vettük, hogy hogy működik ez a bolhapiac. Kitaláltam, hogy majd én kiviszem a cuccainkat májusban. Azt mondta, hogy csak odamegy az ember, kipakol, aztán jön a pénzbeszedő és kéri a pénzt. Mint otthon. A helypénz 16 euro, plusz lehet asztalokat bérelni 2 euroért. Hát ezen majd erősen elgondolkozok. Ahhoz elég sok cuccot el kell adni, hogy a 16 euro bejöjjön.
Délután elmentünk megnézni a szigeteket.
Kb. -3 fok volt, kiránduló idő. Apa mondta, hogy ne valami forgalmas helyre menjünk, mert én azt mondtam, hogy menjünk Naguig, akkor meglátjuk azt is, hogy hogy működik most a komp. És Nagu nyáron forgalmas. Hát most senki nem volt ott rajtunk kívül. Kicsit aggódtam is, hogy ha beszakadunk, ki fog minket kimenteni.
Apa mondja már egy ideje, hogy ő szeretne a befagyott tengeren mászkálni. Gondoltuk, hogy ha elmegyünk a szigetekre, akkor két legyet ütünk egy csapásra, szigeteket is nézünk, meg tengeren is lehet mászkálni.
De kiderült, hogy ez nem így működik. Valamiért van ahol be van fagyva a tenger, és van ahol nem. Hogy méér? Azt én nem értem. Hullámzik a víz, egy kicsit arrébb pedig, mintha húzott volna valaki egy vonalat, jég következik.
Nem valami jó a kép, de azért látszik, hogy a víz széle az nem a part,hanem onnan kezdődik a jég.
Nagunál be van fagyva a tenger. Annyira, hogy jár ott egy kisebb komp időnként, lehet látni, hogy össze volt törve a jég, de teljesen vissza van fagyva.
Kitaláltuk, hogy a strandnál átmegyünk a kis szigetre, amit nyáron úszva nem volt kedvünk megközelíteni, mert annyi időt nem akartunk a vízben tölteni.
Kitaláltuk, hogy a strandnál átmegyünk a kis szigetre, amit nyáron úszva nem volt kedvünk megközelíteni, mert annyi időt nem akartunk a vízben tölteni.
Kicsit be voltam tojva. Olyan furákat csinál ez a jég. Lehet látni, hogy van ahol rendesen meg van fagyva, aztán néhány méterrel arrébb tócsa keletkezik az ember lába nyomában. Kása van a jég tetején, vagy a fene tudja. Lehet, hogy kása az egész, csak éppen megtart. Elvileg volt vagy 7-10 cm jég alattunk. A fiúk hoztak botokat, azzal nézegettük, hogy hol milyen a jég és inkább kerültünk, csak ne ilyen kásásan kelljen menni. A parttól nem messze volt két lék. A két lék között egy narancssárga zsinór húzódott. Levente odament megvizsgálni a léket, de nem örültünk neki, mert ott is olyan furának nézett ki a jég. Visszahívtuk a biztonságosabbnak tűnő részre. Azért átértünk a szigetre. Itt vannak a hódítók.
Onnan is láttunk néhány léket. Az egyik mellett ott is vannak a kellékek. Lékfúró, lapát, zsinór. Gondoltuk megnézzük. Kettőt léptem, beszakadt az egyik lábam. Elmerült a cipőm, de az még majdnem part volt, úgyhogy nem volt vészes.
Leventével óvatoskodunkAztán úgy mentünk, hogy bökdöstük a jeget, hogy lássuk mennyire kemény legény. Marcus meg is sértődött, hogy azért mert én be vagyok tojva, ő miért nem mehet oda a lékhez. Erről kicsit elbeszélgettünk. Hogy nem ismerjük a jeget, ha beszakad a gyerek, fogalmam sincs merre keressem, jobb félni, mint megijedni. Talán megértette. Úgyhogy tisztes távolságból szemléltük a léket, mert annak a környéke is olyan fura volt. De ott találtunk egy darab jeget, ami valószínűleg a lékből került ki, és volt vagy 8 cm vastag.
Kicsodálkoztuk magunkat és visszamentünk a partra.
Levente a mólóról leejtette a botját. Apa nem engedte neki, hogy a tengeren érte menjen, mert ott is olyan kásás volt a jég. Egy kutya lábnyomai kb. 6 cm mélyek voltak, és állt bennük a víz. De a botot vissza kellett szerezni, ezért Apa lelógatta Leventét. De mi ezt nem láttuk, ezért Levente még egyszer ledobta a botot és még egyszer le kellett lógatni. Persze utána Csipeszt is .
Kicsodálkoztuk magunkat és visszamentünk a partra.
Levente a mólóról leejtette a botját. Apa nem engedte neki, hogy a tengeren érte menjen, mert ott is olyan kásás volt a jég. Egy kutya lábnyomai kb. 6 cm mélyek voltak, és állt bennük a víz. De a botot vissza kellett szerezni, ezért Apa lelógatta Leventét. De mi ezt nem láttuk, ezért Levente még egyszer ledobta a botot és még egyszer le kellett lógatni. Persze utána Csipeszt is .
Apa Leventét lógatAmíg Levente lógott, Marcus tornázkodott a trambulinon és odafagyott a kesztyűje a vashoz. Nagyon viccesen nézett ki.

Egyszer csak jött egy bácsi, egy néni meg egy tacskó. Mint kiderült a bácsi csinálta ezeket a lékeket. Az egyik lukon kihúzott egy hálót, de nem volt benne hal. Aztán a másik luknál megfogta a néni a narancssárga zsinórt és visszahúzta a hálót. Csak azon gondolkoztunk, hogy elsőre, hogy húzták át a jég alatt a zsinórt. És azon nevettünk, hogy mi itt óvatoskodunk, hogy a 20 kilós gyerek ne menjen közel a lékhez, aztán jön egy 100 kilós bácsi és tesz-vesz minden aggódás nélkül. Hát ő helyi. Mi meg tapasztalatlanok vagyunk.
Miután elmentek, mi is elindultunk haza, mert már elég hideg volt. A kompot is el akartuk érni, mert most csak fél óránként jár. Nincs túl nagy forgalom.


1 megjegyzés:
Szép helyen jártatok :) és a bátorságpróbát is kiálltátok....
Nem emlékszel ki magyarázta nekem lassan 30 éve, hogy a felnőttekkel az a nagy baj, hogy mindig csak azt mondják, hogy ezt nem szabd, meg azt nem szabad....aztán nem magyarázzák meg, hogy miért ? :)
De akkor Marcus mostmár tudja :)
Megjegyzés küldése