Az iskola udvarán a szétszerelt bicajokból különböző installációkat készítettek a gyerekek. Marcus azt mondta, hogy volt 4 kerekű bicaj is, amit úgy hajtottak, mint a Frédi-Béni autót. Mindenféle színű szigetelő-, meg csillogó-villogó ragasztószalaggal rakták össze meg díszítették az alkotásokat. Nem tudom mire volt jó az akció.

Ma meg váltófutás verseny volt a rendes iskola, meg az international shool tanulói között. Minden osztályból egy fiú, meg egy lány csapat versenyzett. Marcus nem volt hajlandó futni, mert maga sem tudja szerintem, hogy miért. Az igaz, hogy a hétvégén szerzett plezúrt tovább fejlesztette és az is fáj neki. Erre fogja.
Tegnap este ugra-bugrálás közben felugrott a kanapéra olyan bénán, hogy lejött a lábáról egy kis darabon a seb, csöpögött a vére.
Ma mikor haza jöttünk a suliból, elment bicajozni, egyszer csak hallom, hogy nagyon sír, futottam, hogy mi van, jött befelé, mert elesett és lejött a térdéről a seb. Tiszta vér lett a nadidrágja. Behoztam, mentem a bicajáért, mert a szomszédháznál hagyta. Valaki felállította már, a pedálja kissé amortizálódott. "Pedig nem mentem gyorsan, csak túl élesen vettem a kanyart." ezt sírta. Mondtam neki, hogy csak térdvédőben bicajozhat, de szerinte abban nem lehet. Levente erre mondta, hogy ha nagy lesz, majd olyan térvédőket fog gyártani, amiben lehet bicajozni. Mostanában Levente ilyeneket mond. Hogyha nagy lesz, akkor majd miket fog gyártani, meg kitalálni, hogy az embereknek könnyebb legyen az életük. Meg majd 2 forintért fogja árulni a házakat, hogy az embereknek ne kelljen kölcsönt felvenni. Jó lesz.

Elképesztő, hogy milyen gyorsan tud itt változni az időjárás. Örökké jönnek-mennek a felhők. Reggeltől kora délutánig zuhogott, utána kisütött a nap, egészen kitisztult az ég, aztán este megint beborult és zuhogott.

Valószínűleg mindenki átült a bicajáról a kocsijába, mert akkora forgalom volt, hogy Leventéért nem sikerült időben odaérni délben. Marcusért is később értünk, mint szoktunk. Szegény ott állt egy fa alatt egy száll pulóverben és ázott. Sírva jött oda hozzám, hogy egy néni kivezette az ebédlőből, aztán nem engedte be az iskolába. A rendes finn iskola ott van az övéké mellett és odajárnak ebédelni. És úgy tűnik, hogy ebéd szünetben kint kell lenni, ha esik, ha fúj, és szegény Marcus meg nem tudta elmagyarázni, hogy bent van a dzsekije a suliban és engedje már be érte az a néni.

Délután elmentünk madarakat nézni. A gyerekpark egy nagyobb park egy része. A gyerekparkon kívül van ott strand, meg nagy területen rendes park, kresztábla oktató tanpályácska, meg van ott egy körbekerített rész, ami madárhálóval le van fedve. Ott libák, kacsák, hattyúk, meg tyúkok laknak. Őket néztük meg. Van ott két kecske is. Egy anyuka a kisgidájával. Őket etették a gyerekek egy félóráig. Először leveleket kaptak, utána kiderült, hogy szeretik a makkot, úgyhogy makkot gyűjtöttünk és azt ropogtatták a kecskék.

Sétáltunk egy kicsit, utána mentek a srácok a játszótérre, dehát játszani nem nagyon lehetett, mert minden tiszta víz volt. Azt hittem holnapra megszárad, de most megint esik. Hideg annyira nincs, vagy már megszoktuk. 17-19 fok. Pulóver, hosszú nadrág, mezitláb-szandi. Így mászkáltunk és nem fáztunk. Csak Csipeszt szoktuk rendesebben felöltöztetni.

Az még mindig elmaradt, hogy megírjam, hogy már voltunk orvosnál.
Miattam kellett elmenni, mert fájt a karom.
Akkor kezdődött, mikor haza jöttünk a nyaralásból. Éjszaka elkezdett hasogatni a felkarom. A bal. Napközben is szurkált, gondoltam majd elmúlik. Közben pakolni kellett, mert költöztünk. Kedden már inkább fájt. Szerda reggelre a vállam is elkezdett fájni, mintha le akarna szakadni, meg az alkarom is. Már csak lézengtem, nem tudtam pakolni. Már fájdalomcsillapítót is bevettem, de nem segített semmit,később bevettem még egyet. Délután szóltam Apának, hogy menjünk már valami orvoshoz, mert ez egyre rosszabb, a fájdalomcsillapító nem ér semmit és holnap költözni kell, hátha tudnak célzottan valamit adni, amitől legalább annyira jól leszek, hogy el tudunk költözni.
Apa felhívott valami központot, ott azt mondták, hogy menjünk az ügyeletre. Elmentünk. Felvették az adataimat, majd lecsesztek, hogy minek mentem oda, ha nem ettem meg 8 algoflexnek megfelelő bogyót, meg még 6 paracetamolt. De ha már ott vagyok megnéz egy orvos, de legközelebb először telefonáljunk, adnak tanácsot, meg megmondják, hogy kell-e orvoshoz menni. És majd fizessük be ezt a 11 euro vizitdíjat. És legközelebb először telefonáljunk. Ezt elmondta a nő ötször.
Aztán már mehettünk is befelé, a doki bácsi nem tudott angolul csak egy kicsit, úgy nézett ki, mint egy takarító személyzet, de különben nagyon kedves volt. Kérdezte hol fáj, meglehetősen bizonytalan volt. Aztán felírt valami izomlazítót, mert tényleg be volt görcsölve a vállam környékén az összes izom. Mondta, hogy két nap múlva elmúlik. És mentünk haza.
Ettem a bogyókat, jobb is volt, már csütörtökön nem fájt annyira, el is költöztünk. De két nap alatt azért nem múlt el a fájás. A múlthéten inkább. Meg most is szokott jelzés értékkel fájdogálni. Meg inkább fázik. Én nem tudom mi történhetett vele, csak autókáztunk egész nap mielőtt elkezdte. Lehet, hogy megfázott? Az biztos, hogy a szauna jót tesz neki. Ha valaki tudja, hogy mi lehet, írja meg.
A finnek meg így oldják meg, hogy csökkenjen az orvos-beteg találkozók száma, próbálják telefonon keresztül gyógyítani a betegeket. És a vizitdíj meg mintegy 10-szer annyi, mint otthon volt.

Tegnap voltunk magyar találkozón. Most nem voltunk olyan sokan, úgyhogy egész jól el lehetett beszélgetni. Az egyik hölgyről, aki itt lakik már huszon éve, tudtuk, hogy valami gyógyszerész, de mostmár azt is tudjuk, hogy a piactéri gyógyszertárban dolgozik. Voltunk már néhányszor a piactéren, ugye, de eddig azt sem tudtuk, hogy ott van gyógyszertár, mert be volt állványozva. Úgyhogy ha nem túl súlyos a helyzet, inkább majd Petyához (ez a rendes neve, valami bolgár beütés is van benne)fogunk menni jó tanácsért. Neki legalább magyarul el tudjuk magyarázni, hogy mi a bajunk.

A gyerekek most egy kicsit taknyosak, de különben semmi komoly bajuk nem volt még szerencsére. Remélem nem is lesz.

Egész jó idő van. Pedig már állítólag vége van a nyárnak.
Reggel csak 11 fok volt, de szépen sütött a nap.
Tegnap mondta Péternek a főnöke, hogy nem valami jó nyarat fogtunk ki, mert azért ennél jobb idő szokott lenni. Hát el tudom képzelni.
Mert most nem volt egy hét, amikor egyfolytában sütött volna a nap. A tavasz melegebb volt, mint a nyár. Hátha cserébe az ősz szép lesz.
Azért azt nem bánom, hogy az otthoni 30-40 fokokat kihagytuk.

A piacon még mindig árulnak epret meg zöldborsót a finn kertészek. Úgylátszik itt ez egész nyáron terem. Ehhez van elég meleg. Van azért ribizli, málna, áfonya is. Meg zöldség félék.

Marcus hétvégén gyártott a térdére egy nagy plezúrt. Tegnap emiatt pityergett, mert a torna órán nem engedte neki a tantónéni, hogy leüljön egy kicsit. Annyi esze nem volt, hogy megmutassa a térdét. Csak óra végén kérdezte a tantónéni, hogy miért nem tud futni és akkor mutatta meg a lábát.
A tornaórát és az éneket nem a saját tanítónénijük tartja, hanem a másodikosoké és ezzel a tantónénivel nincs kibékülve. Ez az aki szerinte állandóan veszekszik velük.

De mostmár az is elég biztonságot nyújt neki, hogy ott vannak a többiek.

Múlt héten csütörtökön meg pénteken nem volt itt Ms Robertson és mindenféle tantónénik helyettesítették, akik nem is tudtak angolul. De ezt is túl élte. Pénteken még az iskola egészségügyi alkalmazottja is megnézte őket. Megmérte a vérnyomásukat, a súlyukat, meg a testmagasságukat. Meg feltett ezer kérdést finnül. Ezt mondta Marci.
A mellettük lévő rendes iskolába kellett átmenniük kettesével. Utána Marcinak egyedül kellett visszamenni a tantermükbe.
Elmondása szerint egy labirintusba került. Minden fehér volt, minden kereszteződésnél 4 felé lehetett menni, háromszor visszajutott oda ahonnan elindult. Végül az ebédlő egyik végébe érkezett és onnan már tudta az utat. De ezt sem megijedve mesélte, csak mint érdekességet. Meg kicsit fel volt háborodva, hogy ezt hogy gondolták, hogy ők onnan visszatalálnak.

Ma meg őt meg a francia kisfiút elvitte magával egy néni, és ott valamit rajzoltak, meg el kellett ismételni az abc-t angolul. Biztos valami fejlesztő pedagógus felmérte őket. Legalább is Marcus úgy gondolja.
Azért elég rossz, hogy nem tudjuk, hogy mi történik a gyerekkel.

Erről az egészségügyis méricskélésről is kaptunk egy tájékoztatót, írták, hogy majd lesz ilyen és jó lenne, ha ott lenne a szülő is és majd értesítenek, hogy mikor lesz. Marcusnak mondtuk, hogy mi van odaírva, de azért ne ijedjen meg, ha elviszik valami rendelőbe őket és megvizsgálják. Csütörtökön hozta a papírt, pénteken reggel ezt megbeszéltük vele, és péntek délután már azzal jött, hogy megmérték őket. Akkor minek írják, hogy majd szólnak, hogy mikor menjünk. Lazák, mint a Riga lánc.

Az iskola udvarán két napja bicajokat szednek szét a gyerekek. Nem tom milyen akció ez. Majd meglátjuk mi lesz belőle.

Délután megyünk magyar találkozóra.

Ilyenek vannak.

Apa meg van fázva, meg különben is olimpiát kellett néznie, úgyhogy leginkább én császkáltam el a gyerekekkel hétvégén.

Itt a környéken egész sok séta út van. Télen ki is lesznek világítva, úgyhogy majd mehetek futkosni.

Tegnap délelőtt elmentünk az egyik irányba, bementünk az erdőbe, megtaláltuk a tengert is az erdő felől megközelítve, a dombra is felmásztunk. Marcus itthon azt mesélte Apának, hogy nagyon sok mindent láttunk.
Ő bicajjal jött, a többieket meg utánfutóval húztam ahol lehetett, mert a tengerpart nagyon köves volt, a meredeken meg visszagurulunk, ha Levente nem száll ki és nem tolja az utánfutót. De tényleg szép helyen jártunk, csak a fényképzőt felejtettük itthon.


Délután elvittük magunkkal, de akkor meg nem annyira szép helyen jártunk. Akkor is csak itt bicajoztunk a környéken, de erre csak krumpli- meg szántóföldeket láttunk, meg réteket. Találtunk egy dombot erdőfélével, de közel vannak a házak és az ilyen erdők általában koszosak, mert sokan járnak oda. És nem olyanok, akik futni, meg kutyát sétáltatni mennek. Hanem akik sörösdobozokat hagynak maguk után. Azért jó nagy, méteres hangyabolyokat láttunk. A hangyákat nem zavarja a kosz.

Ma délelőtt bolhapiacon voltunk a fiúkkal. Az egyik nagy áruház parkolójában vasárnap délelőtt bolhapiac van.
Vettünk néhány eső-cuccot Csipesznek, meg a fiúknak, vettünk Leventének egy bicajos sapkát, mert a régit kinőtte, meg vettünk Csipinek egy ilyen bébi taxit, vagy mit, négykeréken guruló kis autó, amire rálehet ülni és lökheti magát. Van otthon 3, különböző méretben, de sajna egyet sem hoztunk és már ciki volt, hogy itt az udvarban mindig más gyerekéével mászkál.
Különben sem tudom, hogy kell ezt pontosan kezelni, mert ezek a fingek kint hagyják az összes játékukat a játszótéren. Van húsz homokozó lapát, meg szita, meg gereblye, meg vödör, meg mindenféle. Ez még csak oké lenne, mert ilyenünk nekünk is van, bedobtuk a többi közé és akkor minden gyerek játszik azzal, ami a kezébe kerül. De ezekkel a bébitaxikkal, meg egyéb egyedi játékokkal mit kezdjek? Attól félek, hogy valamelyiket összetöri az én gyerekem, aztán meg sunyítunk, vagy mi.
Tegnap pl. Levente összetörte a játéktartó konténert. Volt kint egy lukas aljú, repedt oldalú, műanyag konténer, de arra még jó volt, hogy ezt a sok homokozó játékot bele lehetett tenni. Valamelyik gyerek félig megpakolta homokkal. Levente meg a fejébe vette, hogy kiborítja a homokot. Mondtam neki, hogy hagyja a fenébe, mert össze fog törni az a nyavalyás konténer. Nem hagyta, aláásott, akkor már felborult, de még nem borult ki belőle a homok, tovább akarta borítani, persze az egész ripityára tört.
Leszidtam, bőgött, bejöttünk. Aztán még este kidobtam a szemétbe, ma délelőtt meg Apa szólt a gazdájának, hogy összetörte a konténert a gyerek, majd veszünk valami játéktárolót. Most vehetek 8 euroért egy ládát a lukas, repedezett vacak helyet.
És tuti, hogy Szász Levente kezében még néhány dolog tönkre fog menni.
Olyat is gondolok, hogy ha féltik, vagy nem akarják, hogy a más gyereke játszon vele, akkor pakolják el, de azért csak idegesít, ha valami tönkre megy, ami a másé.

Délután megint elmentünk bicajozni egy harmadik irányba, amerre boltba is szoktunk menni. Ha követjük a sétautat, egy gyalogos hídon át lehet menni a másik erdőbe. A híd egy forgalmasabb út fölött van. Ezt akarta Levente megnézni.
Marcussal már jártunk arra egyszer, mikor futottam. Mert mikor megyek futni (már voltam kb. 3-szor, de lehet, hogy 4-szer), akkor Marcus jön velem bicajjal. Mert a bicajozási igénye kielégíthetetlen. Itt cirkulál egész nap a játszótér körül, őrült sebességgel és nem akarja megérteni, hogy lassabban kéne menni, mert el fog ütni valakit.
Szóval a gyalogos híd felé mentünk, dimbes-dombos terepen. Levente hol tolta az utánfutót, hol meg Csipesszel együtt huhúzott, mert zúgtunk le a lejtőn. Csipi nagyon élvezte. Az összes haja égnek állt a menetszéltől és egyfolytában mondogatta, hogy huhú. Aztán találtunk egy csúszdát, meg tornázkodós ferdepadot, meg ilyeneket, hogy a futók más tagjaikat is megtudják mozgatni. Ott bohóckodtak a gyerekek egy darabig, aztán haza huhúztunk.

Este még szivárványt néztünk. Nem esett az eső, csak a felhőkön egy nagyon szép szivárvány keletkezett. Most még csak 1/4 9 volt.
Marcus azt mondta, hogy Magyarországon 7 év alatt, kétszer látott szivárványt, itt pedig 5 hónap alatt látott kétszer. Ez nem tudom mit jelent. Biztos már ezért megérte eljönni.

Hát ennél a valóságban sokkal szebb volt, élesen látszódtak a szinek mindenhol.

A másik fele is megvolt, csak nem fért bele a képbe.