Marcusnak hosszú napja volt, de nem az volt a baja, hanem hogy valami tanárnak tanulók gyakoroltak rajtuk és azok olyan furcsán tartották az órát.
Mint kiderült a mellettük lévő Normal iskola az az egyetem gyakorló iskolája és biztos valami angol szakosak pedig az ő sulijukban gyakorlatoznak.
Meg az nem tetszett neki, hogy hímeztek és nem kaptak elég fonalat, hogy rendesen körbehímezzék az anyagukat és különben is mindig kijött a tűből a fonal, meg ilyesmi.

Levente megivót kapott születésnapi zsúrra. Most benne vagyunk a bajba, mert nagyon szeretne elmenni, ez az első ilyen meghívása az életében, viszont jövő hét szombaton lesz, amikorra le van már foglalva a szállásunk, mert hogy indulnánk Lappföldre.
Jaako csoporttársa hívta meg, aki a második legjobb barátja és a húga a Vilhelmiina, akivel Levente szintén nagyon jóban van.
Gondolkodunk, hogy hogy legyen, hogy jó legyen.

Délután szánkózni voltunk egy kicsit. Olvadozik már néhány napja a hó, de még van bőven. Csipesz nem tud még benne közlekedni, mert olyan nagy, hogy nem bír tőle lépni. A fiúknak éppen harcolós kedvük volt, úgyhogy állandóan egymást dobálták, birkóztak a hóban, aztán persze valamelyik nyavalygott, mert fázott az arca, vagy bebújt valahova a hó, ahova nem kellett volna. Túl sokat nem szánkóztak.

Marcusék csúsznak, Levente fut mellettük

Csipeszke elindult hazafelé, a fiúk még valahol a hátam mögött gyűrik egymást

Megjavítottam a régi fényképezőgépünket és most nagyon mérges vagyok.
Ugyan is Apa elvitte már egyszer egy szervizbe, ahol kifizetett előre 45 eurot, hogy javítsák meg a gépet. Elmondta, hogy homok került bele és most nem tolja ki az objektívet.
Egy hétig tartott mire ránéztek és azt mondták, hogy nem éri meg javítani, mert ki kellene cserélni az objektívet.
Már régebben is szedtem szét, de nem akartam, hogy amiatt romoljon el, hogy egy kontár szétszedi, ezért csak addig daraboltam, amíg könnyen ment és tudtam, hogy vissza is fogom tudni pakolni a darabokat.
De amikor Apa haza hozta azzal, hogy nem éri meg javítani, akkor bátrabban fogtam neki és sikerült is teljesen szétszednem. Ma jutottam az objektív aprításhoz. Kipucoltam belőle a homokot, összeraktam és működik. De már mikor szétcsavartam láttam, hogy ezek nem szedték szét ezt a gépet. Biztos bekapcsolták és megállapították amit addig is tudtunk, hogy nem tolja ki az objektívet csak félig és rámondták, hogy ki kell cserélni. Azért adtuk be a szervizbe, mert azt gondoltuk, hogy azt fogják csinálni, amit végül is én csináltam meg, vagyis szétszedik és kitakarítják. Azt gondoljuk, hogy ezt csinálták volna egy magyar szervizben is. Habár még digitális fényképezőt nem javíttattunk. Most oda kéne menni asztalt verni, hogy adják vissza a pénzünket, mert tuti nem csináltak semmit.
Csak Apa nem egy ilyen asztalverős fajta, másrészt alig tudott velük szót érteni, mert nem nagyon beszéltek angolul. Nem tudom végül teszünk-e valamit. Pedig 45 euro az nem kevés pénz. És elsőre azt is gondoltuk, hogy majd otthon csináltatjuk meg, csak mikor hülyéskedett az új gép, akkor adtuk be, hogy mégis csak legyen még egy gép, ha ez nem akarna működni.

A tévénket ma hozta Apa haza. Azt mondta a srác, hogy a szerelőt úgy kellett rábeszélni, hogy javítsa meg. Valami kondenzátort kellett cserélni.

Ez elég szokatlan hozzáállás a mi szemünkben. Ezek itt már semmit nem hajlandóak javítani. Mindent kidobálnak és vesznek másikat. Nem is értem, hogy a szervizek minek vannak, ha iszonyú óradíjakkal dolgoznak és nem hajlandóak nagyobb javításoknak neki kezdeni.
Úgy látszik itt olyan nincs, hogy valakinek nincs pénze újat venni.

Tipikusan olyan nap volt ez a mai, amikor inkább nem kellett volna felkelni. Legfeljebb délután.

Apa egész nap a gépével kínlódott, mert nem akart elindulni. Végül visszaállított valami régebbi állapotot, a gép elindult, viszont elveszett egy csomó munkája.

Én Leventével összevesztem már az ovi felé, mert piszkálta Csipeszt, az meg egyfolytában kiabált és Levente nem akarta békén hagyni, én meg próbáltam figyelni a háromsávos forgalmat, meg az út viszonyokat, mert minden csúszott, meg a gyereket, hogy mi baja. Ezt nem bírom sokáig cérnával. Megálltam, kiosztottam, aztán csend volt az oviig.
Ott kiderült, hogy itthon felejtettük a hátizsákját. Elsőre azt gondoltam, hogy akkor nem megy ma oviba. A legközelebbi boltnak nincs parkolója, nem tudok megállni értelmes helyen a kocsival, a következő már több kilométer és a bolt óriási, mire megveszem a tízórait felesleges haza menni, mert jöhetek vissza a gyerekért. Aztán csak bevittem. Elmentem tízórait szerezni, mikor visszaértem csengettem, aztán hallgattam, hogy Leventével nagyon kiabál az egyik óvócsaj, mert odajött az ajtóhoz, hogy megnézze, hogy ki csenget, mert gondolta, hogy én lehetek. Persze utána mikor kiderült, hogy én állok ott és Leventének hoztam a tízórait és hallottam a kiabálást, akkor nagyon zavarba jött és el kezdett magyarázkodni. De nem nagyon értettem és nem is érdekelt. Főleg, hogy olyasmit magyarázott, hogy nem szeretik, ha itt játszanak a gyerekek, mert nem látják őket, holott ő is tudta, hogy csak akkor jött oda Levente az ajtóhoz. Na mindegy, csak felidegesített, hogy miért bántja ezt a gyereket ok nélkül. De Leventét nem zavarta és azt mondta utána, hogy kedvesek szoktak lenni és jól szokta érezni magát az oviban. Lehet, hogy Katrinak is rossz napja volt.

Délben elfelejtettem elzárni a tűzhelyet a rizs alatt. Azt gondoltam, hogy mikor indulunk elzárom, és akkor pont jó lesz, mire hazaérünk és lehet ebédelni. De nem zártam el és csak akkor jutott eszembe, mikor Apánál voltunk. Nem tudtam mit csinálni. Menni kellett Leventéért. Gondoltam, hogy hagyjuk a fenébe, elég a rizs és kész. De attól féltem, hogy beindul a füstérzékelő és itt fog visítani míg össze nem gyűlnek a szomszédok és valamelyik fel nem töri az ajtót. Úgyhogy szegény Apa haza tekert és elzárta a tűzhelyet. A rizs túl élte, meg lehetett ebédelni.
Apának meg nem elég, hogy a gépe szarakodik még a felesége is dinnye és tekerhet feleslegesen sok kilométereket. De kedves volt, csak azt mondta, hogy akkor lett volna igazán mérges, ha kiderül, hogy mégis csak elzártam a tűzhelyet.

Más bénáskodás végülis nem történt.

Marcus is szétosztotta a szülinapi cukrait. Még múlt héten vettünk egy zacskó bocikaramelt, mert szoktak cukrot vinni a többieknek a szülinaposok. De először itthon felejtette, hétfőn csak tesi órájuk volt, tegnap meg nem volt alkalma. Ma végre összeszedte magát és odament megmondani Ms Robertsonnak, hogy múlt héten volt születésnapja. Elénekelték neki angolul meg finnül a Happy Birthday dalt, utána kiosztotta a cukrokat. Alexandra osztálytársnője nagy intézkedős csaj. Ének órájuk is volt egy másik tanárnővel, Alexandra szólt neki, hogy Marcusnak szülinapja volt, úgyhogy még egyszer énekeltek neki.

Délután aludt minden gyerek, pedig reggel egész sokáig aludtak a sötétítésnek köszönhetően. Utána kimentünk hóembert építeni, de csak egy kicsit tudtunk összehozni, mert nem tapadt a hó. Pedig 1 fok volt. Reggelre esett 2-3 cm hó, alatta ott a tegnap keletkezett jégréteg, az alatt pedig a többi hó. Biztos a jég miatt sem lehetett görgetni.

A hókotrók dolgoznak keményen. Tolják le az utakról, járdákról, bicajutakról, parkolókról a havat, meg pakolgatják ide-oda, hogy el is lehessen járni a kupacoktól.
Teher autókban hordják az olyan helyekről, ahol nem férnek már tőle. De innen a szomszéd nagy parkoló mellől is elvitték, pedig ott a füvön volt. Ott nem tudom miért nem fért el.

Közben aki éppen nem hóval dolgozik, az fákat metsz. A városban mindenhol kosaras autókból, létrákról fűrészelnek, metszőollóznak. Múlt héten figyeltem egy létrát. Két napig ott állt egy fa mellett, ahol tartottak a munkások, a fán felakasztva ott volt a fűrész meg valami más szerszámok is.

A barka virágzik. A fekete berkenye bokrunkat vizsgáltuk délután, azon is kezdenek a rügyek úgy kinézni, mint akik azt képzelik, hogy nem soká itt a tavasz.

Az idő nagyon kafa.
Reggelre esett egy csomó hó. Már 1 órakor arra ébredtünk, hogy kotorják a havat.
Kibányáztuk az autót, elmentünk suliba-oviba, addig nem esett semmi. Aztán kisvártatva el kezdett esni valami esőféle, jól ráfagyott a hóra, meg mindenre. Nagyon biztonságosan lehet közlekedni. Megállni, elindulni és irányt változtatni nem túl egyszerű, menni azt lehet. Feltéve, hogy az ember felismeri, hogy melyik az ő sávja, mert most épp minden fehér és csak emlékezetből vezetnek az emberek.

Az előttünk lévő út. Elég havas, a forgalmasabbakon kicsit jobban

megolvadt a hó, de van rajtuk bőven

Az autók katasztrofálisan néznek ki. Az elmúlt napokban jó mocskosak lettek, az olvadó hó összefröcskölt mindent, a rendszámok sem látszódnak rendesen. Most pedig ez a kosz kapott egy lakk réteget az ónos esőnek köszönhetően. És jégcsapok is lógnak róluk, ami szintén az esőből keletkezett. Meg havasak is. Persze le lehet mosatni őket. De múlt héten teljesen feleslegesnek tűnt, mert félóra alatt visszakerült rá ugyanaz a kosz réteg. Most épp lenne értelme.

A játszóterünk és a parkoló

Délben elmentünk a tévéért, mert azt ígérte a srác, hogy ma már ott lesz az üzletben, de nem volt ott. Majd holnap újra megpróbáljuk.

Felszereltem egy hálózsákot meg egy plédet sötétítő függönynek a gyerekszobába. Ma már Levente teljesen ki volt purcanva, mert megint nem aludt eleget. Az oviban ellökött egy kisfiút, mert az piszkálta. Mikor mentem érte láttam rajta, hogy vége van. Biztos a kisfiú is azért idegesítette, mert fáradt volt és emiatt türelmetlen. Úgyhogy további gondok megelőzésére függöny helyet kapták ezeket a szerelvényeket, hátha holnap ki tudják magukat aludni. Majd keresek valami végleges megoldást.

Marcus volt ma extra angolon. Van egy új fiú az osztályukban, aki semmit nem tud angolul. Ezt a fiút elvitte magával a rendes extra tanítónéni, Marcust meg egy másik fiút meg rábízta egy másik tantónénire. Az meg megnézetett velük egy mesét. Még csak angolul sem beszéltek benne, meg sem szólaltak benne. Ebből állt az óra nagy része, aztán leírtak néhány angol szót. Én nem tudom, hogy mennyi angolt lehet felszedni egy Sebaj Tóbiás típusú meséből, de szerintem nem túl sokat. Persze Marcusék nem reklamáltak. De biztos többet profitáltak volna, ha bemennek a rendes angol órára.

Zuhog a hó.
Meg is marad, mert mínusz kevés fok van. Napközben 1 fok volt, vagy mínusz 0. Csak az a hó maradt meg, ami a már meglévőre esett, az aszfalton elolvadt.
Egész hétre ilyen felhős-havazós időt jósolnak. Plusz kevéssel nappal, mínusz kevéssel éjszaka.

A nap 7 óra felé kel fel és negyed7-ig van fent.
A gyerekek a nappal kelnek. Mikor 9-kor kelt, nem lehetett őket kiverni az ágyból, nyavalyogtak, hogy hagyjuk őket békén.
Most maguktól felébrednek fél órával hamarabb, mint muszáj lenne.

Marcusék megint korcsolyázni voltak tesi órán. Most Milli volt a legügyesebb, mert hátrafelé korcsolyázást tanultak és azt csak ő tudta. Marcusnak is sikerült néha, de nem tudja, hogy csinálta.
Kérdeztem tőle, de nem tudta, hogy ha csak kevesen tudnak korizni, miért pont hátra felé tanulnak menni.

Leventééknél az oviban szó volt róla, hogy mit csináltak hétvégén, és nem jutott eszébe, hogy hogy van angolul a síelés, ezért elmutogatta.
Aztán mikor Apa hazajött és kérdezte, hogy mi történt ma az oviban, elmutogatta az egész napot. Én nem láttam, mert Marcussal írtunk, de Apa jót szórakozott.

Csipesszel délelőtt voltunk boltban és kitalálta, hogy ő játékgépezni akar. Mert mint minden boltban, a hozzánk legközelebb esőben is van vagy 4 gép felállítva. Oda kellett vinni és mondogatta, hogy ő azokkal akar játszani. Mondtam neki, hogy azt ilyen kis gyerekeknek nem szabad. Mutattam, hogy oda van rajzolva egy vonal a földre és mellé van írva, hogy 15 éven aluliak, nem léphetik át. Kérdeztem tőle, hogy te hány éves vagy? Azt mondta, hogy 10. Biztos azt gondolta, hogy az több, mint 15. Mondtam, hogy nem 10, hanem hány éves vagy? Mostanában ha valami olyat kell mondania, vagy csinálnia amit nem szeretne, akkor pityergős képet vág és pityergős hangon mondja. Most is ilyen képet vágott, és pityergős hangon mondta, hogy kettő. Nagyon aranyosan csinálja.

A térdem az még mindig fáj. Tegnap nem éreztem, hogy a síelés különösebben rosszul esett volna neki, mivel leginkább csak a botokkal lökdöstem magam, a lábaimnak csak egy helyben kellett állni a lécen. Lehet, hogy kevésbé megerőltető a térdnek, mint a járás. Kivéve az eséseket.
Derékszögbe már be tudom hajlítani, csak annál jobban nem. Így nem tudok leguggolni. De legalább már vezetni tudok. Ma találtam a gyógyszeres dobozunkban árnika krémet, majd azzal is kenegetem. Eddig voltarennel kezeltem. Hátha kettőtől hamarabb meggyógyul.

Apa meg dolgozott. Bicajjal jött, ment. Mostmár világosban tud hazajönni is.
Beszélt a boltos sráccal akihez visszavittük a tévénket és talán holnapra kész lesz. 62 euro a javítás. Nem semmi, gondolom ebből 50 a munkadíj. Azt az 50-t mi fizetjük, a többit a srác kifizeti. A végén pedig odavisszük neki a tévét és megkérdezzük, hogy ad-e érte pénzt?

Tegnap felhős idő volt, de ma szépen sütött a nap.
Éjszakánként mínusz van, nappal pedig olvad, de azért még van hó.

El is mentünk kipróbálni a sífutást.
Sokan voltak most Impivaaran, mindenkit kicsalogatott a napsütés. Ennek ellenére a kölcsönzőben sí volt bőven. Gyerekeknek csak 1 euro a kölcsönzés, felnőtteknek 5.
Levente is kipróbálta, ment 2-3 kört. Ezek csak olyan kis gyakorló körök. Tetszett neki, de inkább szánkózni akart. Marcus az kicsit több kört síelt, de most nem tetszett neki annyira, mint amikor a sulival voltak.


Én köröztem a gyakorló helyen valamennyit, aztán elmentem a rendes pályára, hogy kicsit érdekesebb legyen.
Apa azt mondta, hogy majd lehet, hogy kipróbálja, de nem érti, hogy miért kell sífutni, ha lesiklani is lehet.
Egészen más tészta a kettő.
A sífutók meg biztos azt mondják, hogy miért jó, ha az ember lába be van szorítva egy műanyag csizmába, hogy lépni sem tud benne, és várakozik, hogy felvigye egy felvonó a hegyre, mikor fel is lehet oda sízni. (Persze nem a magasakra.)
A sífutóbakancs az majdnem rendes cipő, csak az elején van egy rudacska, amivel kapcsolódik a léchez, meg az alja úgy van kiképezve, hogy ne mozduljon el oldalirányba a lécen lévő pukliról. Ha nincs léc az ember lábán, rendesen lehet benne járni. A léc az sokkal keskenyebb, mint a lesikló léc. És bot nélkül nem lehet sífutni. Egy kezdő, mint én, leginkább azzal lökdösi magát előre párhuzamos lécekkel a pálya szélén lévő hóvályúkban. Azok jobban csúsznak, úgyhogy ha egy sífutó végig csúszott valahol, akkor mindenki arra fog menni és egy idő múlva két vályú lesz az út szélén. Ott mennek, hogy aki nem párhuzamos léccel akar siklani annak legyen helye az úton.

Jól kimelegedtem. Leginkább a kezem fáradt el, mivel csak tologattam magam. A hegyre úgy mentem fel, mint a lesikló léccel, széttartott orrú lécek élén. A nagyok is olyan irányba tartják a léceiket, csak ők felsiklanak, nem feltipegnek. Biztos rájönnék, hogy kell ezt csinálni, ha többször kimennénk. De így sem volt olyan rossz így elsőre.

Apa a gyerekekkel szánkózott, amíg én kísérleteztem.

Délután Marcus kipróbálta Apával a távirányítós repülőjét. Kapta születés napjára. Már rég szeretne egy ilyet. Most vettünk egyet próbából. Jól le volt értékelve, gondoltam elsőnek, összetörni, meg megtapasztalni, hogy mikre kell egy ilyennél figyelni, ez is jó lesz.

Lehet pl. arra figyelni, hogy mennyi ideig tud repülni egy feltöltéssel. Mert ez csak 5 percig.
Most ez is elég volt, mert eléggé fújt a szél és túl sokáig nem maradt levegőben. Meg kellett keresni, hogy hova esett, le kellett szedni a fáról, stb, így az 5 percből simán 20 lett.

Éppen levegőben a repcsi, ott az a kis fekete bigyó, ami kiáll a fenyőfából a tető felett

Még játszottak a gyerekek, Marcussal írtunk egy kicsit, mesét néztek, mi Apával olvastunk, fürdés, olvasás, alvás.

Csipesz vacsora után kirámolta Levente uzsonnás hátizsákját. Kivette a szörpös üvegét és azt mondta: Nézd anya, üres van benne!