Reggel -13 fok volt, mikor először megnéztük a hőmérőt. Cserébe ragyogó napsütés.
Mire 11 óra felé elindultunk a városba, már tisztára felmelegedett az idő, -11 fok volt.
Biztos felhúztunk magunkra vagy 10 kg ruhát.

Mivel csak 12-kor nyitott a korcsolya élező, előtte piacra mentünk. Működik a piac. A sátrak be vannak átlátszó ponyvázva és fűtik őket. A virágosok is kint vannak, ők is kirakatot szerelnek a bodegáikra és fűtenek. Mikor csak mínusz kevés van, akkor még nincsenek körbe ponyvázva, csak fentről fűtik a zöldség-gyümölcsöt, hogy ne fagyjon meg.

Megéleztettük az összes korcsolyát. 3 párat. Apa múlt héten vett egy használt korcsolyát Porvooban. Az interneten találtam egy hirdetést, miszerint 36-os korcsolya eladó. 10 euro, gondoltam jó lesz nekem. Egy kölcsönzés 4 euro.
Apa ott volt Porvooban, felhívta a hirdető embert, nem nagyon tudott angolul, de megértette, hogy Apa a korcsolyát szeretné és megmondta, hogy hol van. Apa nagy nehezen megtalálta a helyet, de kiderült, hogy a korcsolya nem 36-os, hanem 35-ös. De hamár ennyit mászkált érte, meg a korcsolya is teljesen jó állapotú, megvette. Majd hazavisszük és lesz valakié. Felpróbáltam és nem annyira kicsi, úgyhogy most azt is megéleztettük és abban korcsolyáztam. A végére azért már elég kényelmetlen volt. Ha találok másik 10 eurosat, inkább majd veszek egy nagyobbat. Vagy majd meglátjuk mennyit akarok én korcsolyázni. Lehet, hogy azt a kétszer félórát ebben is kibírom.

A jégen való tevékenységemet azzal kezdtem, hogy elestem. Elfelejtettem már, hogy ez ilyen csúszós. Mentem néhány kört és a végére már egészen belejöttem. A fiúkkal versenyezni kellett. Kb. 10 futam volt. Felét Marci nyerte, felét Levente. Egyszer majdnem második lettem, de általában félpálya hátrányom volt a fiúkhoz képest.

Marcus első, Levente a bigyóval második, Anya ott hátul kullog a piros kabátban

Marcus egész ügyes. Habár ha verseny van, akkor esik-kel. Leginkább hason lehet látni. De ha nyugodtan csinálhatja, akkor szépen halad. Levente most is azzal a segítő bigyóval mászkált. De azzal nagyon gyorsan.

Marcus kedvenc testhelyzete a jégen

De ilyet is tud

Csipeszkénk a pályáról ledúrt hókupacban játszott. Apa vigyázott rá, ácsorgott a pályaszélén, meg fényképezett. Nem akart magának most korcsolyát bérelni.

Csipeszünk havat eszik, szokásához híven

Hazajöttünk, gyors megsütöttük a piacon szerzett kuháinkat, megebédeltünk, pihentünk, Activityztünk, szaunáztunk, olvasás, alvás.
Odakint most épp -16 fok van.

Megérkezett Levente autója.
Nem kaptunk hozzá semmi irományt, nem lehet tudni, hogy mit csináltak vele. De valószínűleg ugyanaz az autó, csak mostmár rendesen működik, nem ad ki olyan szörnyű hangokat, amikor hátrafelé indítjuk el. Úgy látszik jogosan reklamáltunk.

Még hétfőn vettem Leventének is korcsolyát és ma elmentünk a Marcus sulijától nem messze lévő jégpályára, hogy megnézzük, hogy ott éleznek-e korcsolyát, mert ez a kori életlen.
Ez az a pálya, ami eredetileg bunkernek készült.
Hát olyan is. Meglehetősen nyomasztó. Marcus egyfolytában nyavalygott, hogy menjünk innen, mert ő fél.
Kocsival mentünk le a föld alá. Alagút, alagút, kanyar, alagút, sorompó, kértem parkoló kártyát, alagút, parkoló. Vasajtó, bent folyosók erre-arra. Vasajtók mindenfelé, sehol senki. A falak betonnal lefújt sziklák, fent szellőzőcsövek. Megvártuk, hogy az utánunk érkező 4 fiú hová megy, de azok a kijáratot választották. Megtaláltuk a kávézót, ott sem volt senki, aztán megtaláltuk az egyik pályát, szépen rendben volt, ott sem volt senki, aztán találtunk egy másikat, azon 4-en korcsolyáztak, meg két kisgyereket öltöztettek a pálya mellett. Élező helyet nem láttunk sehol. Aztán próbáltunk kitalálni. Az is sikerült, Marcus már eléggé türelmetlen volt, és már Csipesz is őt utánozta, ő is azt állította, hogy fél.

Megállapítottuk, hogy inkább majd nem oda megyünk korcsolyázni. De Marcusnak muszáj lesz, mert márciusban tesi óra keretében korcsolyázás lesz. De az majd más lesz, sokan mennek és biztos a tanítónéni ismeri már a járást.

Apa VERO-ban volt. Az a finn APEH.
Itt úgy működik az adózás, hogy előre be kell jelenteni, hogy mennyi lesz az ember éves jövedelme és akkor kitalálják, hogy ezt az összeget hány százalékos adókulccsal kell leadózni. Itt is valamiféle sávos adózás van, de mivel a városnak is adózik az ember, és városonként változó, hogy mennyit, ezért személyre szóló adókulcsot kap mindenki. Ha évközben megváltozik az összeg, akkor szólni kell, mert ha többet keres az ember a bejelentett összegnél, akkor a bejelentett összeg feletti részt jóval magasabb adókulccsal adóztatják. A bejelentést interneten, vagy személyesen lehet megtenni.
Apának is augusztusban megváltozott a fizetése, mivel addig a cég fizette az albérletet, de augusztustól mi fizetjük, ezért az albérleti díj összege a fizetéshez lett csapva. Ezt annak idején be kellett jelenteni. És akkor kitaláltak neki egy új adókulcsot. Most meg mivel csak 5 hónapot fog itt dolgozni ebben az évben, ezért a finnországi éves jövedelme nem lesz olyan sok, így most azért kellett szólni, hogy ne vonjanak olyan sok adót. Már csak azt nem tudjuk, hogy itt számít-e majd az otthoni fizetése. De talán nem.
Otthon ugyan a finnországi jövedelem után nem adózik, de a finn jövedelmet az otthonihoz hozzá kell adni és úgy kell adózni. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy majd a legmagasabb adókulccsal adózik minden fizetése ebben az évben. Ezért legjobb januártól-januárig elköltözni egy másik országba. Akkor nem kell annyit agyalni ezzel az adózással.

Hét elején láttam a boltban egy Veropörssi nevű újságot. 10 euro volt. Rendes újság alakú újság, elég vastag. Belenéztem, hogy mi ez, mert a pörssi piacot jelent, azt hittem valami apróhirdetéses újság, és csodálkoztam, hogy miért ilyen drága.
De nem apróhirdetések voltak benne. Hanem olyanok, hogy vastagon szedve egy összeg határ, mondjuk 50.000-60.000 gondolom euro és utána folyamatosan valamik felsorolva. Sok. Aztán egy másik összeghatár, megint felsorolás. Ez ment 120 oldalon keresztül. Fogalmam sem volt róla, hogy mi a fene lehet.
Apa világosított fel. Minden évben kiadják az első valahány-ezer, legtöbbet adózott magánszemély névsorát. Talán országrészekre bontva. CD-n is meg lehet rendelni. Itt büszke lehet magára aki sokat adózik. Még az újságba is beírják a nevét.

Délelőtt iskola, óvoda. Csipesszel elvittük a fiúkat, főztünk, mosást indítottunk, visszahoztuk a fiúkat.
Ebéd, kis pihenés, aztán elmentünk szánkózni. Nem nagyon akartak elindulni a fiúk, de aztán jól érezték magukat. Minek menjünk? Lusták. Hó van, szánkó van, domb is van, mi is itt vagyunk, miért ne menjünk. Otthon van amikor évekig nem vesszük elő a szánkót, itt meg még hónapokig tél lesz, addig itt savanyodjunk bent? Immel-ámmal elindultunk. Csak nehéz 3 immel-ámmal öltöző gyereket felöltöztetni.
A fényképezőgépet bebugyoláltam, így szépen lassan hűlt le és működött.
Fény az nem nagyon volt, úgyhogy a képek nem pont csúcs minőségűek.

Csipesz az idő egy részét hóevéssel töltötte. Ő nem akart kesztyűt!

Pici emberke a nagy erdőben

Marcus zúg lefelé

Leért, bele az árokba

Haza jöttünk, kis pihenés, vacsora, matek házi, fürdés, olvasás, alvás.
Vége a napnak.

Tegnap útközben fényképezett Apa, hogy kipróbálja a fényképezőgépet. Bicajjal volt.

Ahol lefaragtak a domboldalából, hogy elférjen az út és meredeken fejeződik be, ott keletkeznek ilyen kis befagyott vízesések, jégcsapokkal. Nagyon szépek tudnak lenni.





Ez pedig a bicajút dombon átvezető része. Most ilyen állapotban vannak a kerékpárutak. Nagyjából letakarítva és leszórva kővel.


A fényképezőgép marad. Tegnap Apa átolvasta a leírását, amiben figyelmeztetik az embert, hogy hirtelen hőmérséklet változás esetén a páralecsapódás miatt rosszul működhet a gép. Azt gondoljuk, hogy ez alapján simán elküldenek a problémánkkal, úgyhogy kénytelenek vagyunk valamit kitalálni, hogy hogy működtessük a gépet odakint több, mint 10 percig, akkor is, ha -5 fok van.

Különben nincs semmi különös.
Levente büntiben volt az oviban foglalkozás közbeni szekrény nyikorgatásért. Meg panaszkodott az óvónéni, hogy nem hallgat rá. És én mondjam meg Leventének, hogy hallgasson az óvónénire. Megmondtam. De persze -mondta az óvónéni- ő érti, hogy milyen nehéz lehet neki, hogy nem tud se finnül, se angolul. Akkor, hogy hallgasson rá?

Marcus meg újabban bambulással tölti az iskola időt. Ma sem sikerült leírnia angol órán a táblán szereplő 6 mondatból csak egy felet. Saját bevallása szerint azért, mert bambult. Így most megint nem tudjuk, hogy miről szólt az óra és nem tudjuk vele gyakorolni a szavakat, hiába hozza haza a füzeteket, lapokat.
Tiszta szórakozott.
Múlt héten valamelyik nap, amikor Apa ment érte az iskolába, látta Apát, bement a cuccáért.
Apa várta, hogy majd mindjárt jön, várta, várta, aztán elindult megkeresni. Kiderült, hogy Marcusunk szórakozottságból nem fogta a hátizsákját és ment a kocsihoz, hanem levetkőzött, mintha órára menne szünetről. Már magához tért és megint öltözött mire Apa megtalálta.
Én nem tudom, ez valami életkori sajátosság, vagy csak a mi Marcusunkkal történt valami?

Voltunk Csipesszel boltban. És a húsos pult végében, valami nagyon furát találtunk. Lapos, műanyag dobozban valami sötétbarna izé. Fogalmam nem volt, hogy mi az. Abált vért árulnának? Azt elég nehezen tudom elképzelni, mikor szalonna sincs, meg zsír sincs. Az kiderült lassan, hogy mämmi-nek hívják, de persze ettől sem lettem okosabb.
Később találtam a mélyhűtött áruk között is, de ott már a jégkrémek környékén. Rajta voltak a hozzávalók is, annyi kiderült számomra, hogy valami rozsból készült dolog. Vettem egy kis dobozzal, ha már itt vagyunk akkor kóstoljuk meg.

Itthon megnéztem a szótárban, hogy mi az a mämmi. Annyi volt róla, hogy húsvéti, rozsmalátából készült étel. Az interneten találtam meg, hogy desszertként fogyasztják húsvétkor a finnek. Állítólag onnan ered, hogy mivel a húsvét arra az időszakra esett, amikor a legkevesebb ennivaló volt a házban (még semmi nem nőt, itt még tél van általában húsvétkor, a vadmadarak tojásait sem lehetett még begyűjteni stb.) ezért csak rozslisztből tudtak valamit készíteni. Rozsmalátával édesítették és ebből főztek valami kása félét. Tejjel és porcukorral eszik, hogy ehető legyen.

Marci volt a bátor kóstoló. Először azt mondta, hogy nem rossz ez. Olyan íze van, mint a sült töknek datolyával. Habár szerintem soha nem evett sült tököt datolyával.Olyan régi-szilvalekvár szaga van, meg állaga. Vagy az állaga az nyúlósabb. Szóval nem valami nagy szám. Marcus is néhány kanál után azt mondta, hogy mégsem ízlik neki.

Azt mondjuk nem értem, hogy miért jelent meg most hirtelen a polcokon. Biztos szeretnék ha már húsvét lenne.

Ez nem a mi mämmink, de kb. így nézett ki az is.
Igazán bátor dolog Marcitól, hogy ilyeneket megkóstol.

A mi fényképezőnk meg tényleg azt csinálja, hogy kint nem működik. Apa ma elvitte magával, hogy kipróbálja.
Most nem tudom mit csinálunk vele. Bent dolgozik rendesen.
Ha elküldjük, egy jó darabig nem lesz gépünk. Meg lehet magyarázkodni, hogy ha történetesen Franciaországban nincs elég hideg, előbb tegyék a hűtőbe és utána próbálják ki.
Ha meghagyjuk, akkor ez lesz a nyári fényképezőnk és vehetünk megint egyet télre? Utálom mikor valami elromlik.

Reggelre esett még egy kis hó. Így összesen kb. 15 cm van. Ez még mindig nem valami sok. Igazán megnéznék egy félméteres havat, ha már itt vagyunk északon.

A fényképezőgép nagy nehezen behúzta az orrát. Mert azt nem volt hajlandó, meg fényképezni. Hiába lógott ki az orra.
Ezek a garancia érvényesítések állítólag itt egyszerűbben mennek, mint otthon, de egyenlőre nem vettük észre.

Levente szülinapjára kapta a távirányítós terepjárót. Pénteken estére töltődött fel az akkumulátora, akkor mindenki kipróbálta. Szombat reggel is kicsit játszottak vele, aztán egyszer csak fertelmes hangja lett, ha hátrafelé akartuk elindítani. Mint aki ledarálja a fogaskerekeit. Vagy már ledarálta és most nehezen kapja el a maradékot.
Én mondtam, hogy vigyük vissza, de arra jutottunk, hogy először megnézzük, hátha csak valami kiugrott a helyéből. Délután szétszereltem, megállapítottam, hogy nem lehet belátni a fogaskerekekig. Ezzel mi nem tudunk mit kezdeni.
Hétfőn visszavitte Apa, azt mondták, hogy szerintük ez így teljesen normális, nincs semmibaja az autónak. De ha ezzel nem értünk egyet, vigyük el az importőrhöz és majd ők megmondják, hogy mi legyen vele. Az importőr Helsinkiben található. Apa pont kedden arra járt, bevitte a kollégájával, kitöltöttek egy lapot, hogy mi a baja az autónak. Nem volt ott olyan ember, aki ért ezekhez az autókhoz, csak egy akármilyen ügyintéző. Ezért majd remélhetőleg a héten valamit küldenek. Vagy az autót úgy ahogy van és mellé írják, hogy nincs semmibaja, vagy nem tudom mit. Majd meglátjuk.

A fényképezőgépet interneten rendelte Apa.
Most azoknak is kitöltött egy lapot az interneten, hogy mi baja a gépnek. Ricoh fényképező, ennek a cégnek itt nincs kapcsolata ricoh szervizzel, Franciaországba kéne küldeni, hogy eldöntsék, hogy mi legyen vele. Gratulálok. Közben az orrát behúzta, de kint homályos képet csinál. Bent úgy tűnik működik. De majd még teszteljük.

Tegnap voltunk kicsit szánkózni.






A fényképezőgép bedöglött. Lehet, hogy az a baja, hogy hidegen betettem a zsebembe és bepárásodott és ettől megdeglett. Szerintem azért ez túlzás. Attól csak nem kéne egy fényképezőnek elromlani, hogy zsebre teszik. Két hónapja vette Apa, majd próbál valami garanciát érvényesíteni. Ezek voltak az utolsó képei.

Ma nem csináltunk semmi különöset.
Összeírtuk, hogy mit szeretnénk csinálni az elkövetkezendő négy hónapban, amíg még itt vagyunk. Mindenki kívánságait leírtam és majd próbáljuk megvalósítani.
Levente egyik kívánsága a hógolyózás volt. Kimentünk, lejátszottuk, kipipáltuk.
A többi nem lesz ilyen egyszerű.