Befejezem mostmár ezt a blogot.
Nagyon érdekes, hogy most olyan távolinak tűnik, hogy Finnországban laktunk. Péterrel arról beszélgettünk, hogy úgy raktározta el az agyunk az egészet, mint valami nyaralást. Vége, haza kell jönni, mint minden nyaralásból, akár milyen jól érezte magát az ember, nem gondolkozunk azon, hogy jobb lenne-e ott lakni, vagy sem.
Különben pedig megérte elmenni. Legalább megnyugodtunk, hogy tudjuk, hogy milyen egy másik országban lakni. Sok tapasztalatot szereztünk, magunkról is sok mindent megtudtunk.
És nem is olyan nagy dolog, mint azt képzeli az ember. Persze biztos nem ezt mondanám, ha millió problémánk lett volna és sok rossz tapasztalat. Azt azért nem csinálnám, hogy csak úgy odamegyek egy országba és próbálom kialakítani az életemet. Nyilván tájékozódni kell előre, hogy sok bosszúságtól megkímélje magát az ember. Pl. Finnoba fölösleges elindulni, ha az embernek nincs munkája, mert igen-igen nehezen fog találni, hacsak nem programozó, vagy fodrász.

Elkezdtem egy másik blogot, Szászék itthon. www.szaszekitthon.blogspot.com

A végére még ideteszek néhány képet azokból, amit Apa fényképezett Stockholmban a hazafelé úton.

Itthon vagyunk. Vagyis Csipesznek más a véleménye, időnként megkérdezi, hogy mikor megyünk haza. Jól érzi itt magát, csak mégis.

Az autóba minden belefért. Végül egyetlen szőnyeget nem tudtunk eladni, azt is haza hozta Apa.

Abból a szempontból volt könnyebb a pakolás, mint odafelé, mert nem kellett gondolkozni, hogy mit kell elpakolni. Mindent és kész. Viszont azért volt nehezebb, mert még használtuk azokat a dolgokat, amiket el kellett pakolni.

Pénteken jöttek Edináék a mosogatógépért, meg Bogátáék az ő cuccaiért. Megkértük, hogy akik neki segítenek felvinni a cuccot a lakásába, azok nálunk kezdjenek, hogy ott segítsenek levinni az ágyat, meg felpakolni az autó tetejére. Egy kolléganője és annak a barátja jött, lengyel lány, görög srác. Nagyon kedvesek voltak és a lány megvette a porszívónkat.

Szombaton délelőtt Marcussal elmentünk utoljára piacra, utána pakoltunk egész nap.Ömlesztve volt minden a kocsiban, betettük a nagyobb dolgokat, aztán minden lukba, minden résbe dugtunk valamit. Zoknit, pólót, legót, attól függ mekkora hely volt. Este átvittünk Ágiékhoz egy-két dolgot, meg elköszöntünk.

Vasárnap délelőtt pakoltunk, ettünk valamit, aztán jött értünk a taxi, mentünk a reptérre. Apa kikísért minket. Aztán ment vissza még takarítani. Este fél11-kor indult a kompja Svédországba.

Mi átrepültünk Turkuból Helsinkibe fél óra alatt. Aztán vártunk két órát a reptéren, játszottak az egyik játszótéren a gyerekek, megették a chipsüket, nézegettük a repülőket és hamar eltelt az idő. A kapunál kifigyelt minket egy magyar csoport, Csipesz nagyon tetszett nekik. Aztán egész úton megfigyelés alatt tartottak bennünket. És a végén megdicsértek minket, hogy milyen rendes gyerekeim vannak. Jól neveltek. Nem mondtam rá semmit, csak hogy már nem először repülnek. De különben tényleg rendesen viselkedtek, a fiúk is csak egyszer verekedtek össze és azt is hamar abbahagyták, mert pont hozták a kaját. A stewardeszek is nagyon kedvesek voltak, két férfi ember hozta az enni-innivalót és nagyon figyeltek a gyerekekre.

Mikor Helsinkiben felszállt a repülő 28 fok volt, mikor Budapesten leszállt 16 volt és zuhogott az eső. Szóval hoztunk esőt. És olyan jó kis finn időjárás volt egy darabig, hogy tudjunk akklimatizálódni.

Haza, Szegedre Zotya hozott minket és Öcsike várt itt a lakásban. Összerakta az ágyunkat, meg takarított egy kicsit, telepakolta a hűtőt, hogy legyen mit ennünk, meg ilyesmi.

Apa vasárnap átkompolt Svédoba. Reggel odaért, Stockholmban megnézte a királyi palotát, aztán autókázott egy 500 km-t Svédoban és felszállt a következő kompra. Megvacsorázott, éppen telefonált, hogy mizujs, mikor hívták a recepcióhoz. Később visszahívott. Azért hívták, mert elfelejtette behúzni a kéziféket, az autó hátragurult, neki egy állványnak és összetört a hátsószélvédő, a jobb oldali hátsólámpa, meg megsérült a kocsi jobboldala hátul fent. Úgyhogy elégé izgultunk miatta, hogy hogy fog hazajönni. Mert persze nem aludt éjszaka, mert idegesítette a saját hülyesége, meg hogy hogy fog haza jönni. De aztán a hajósok jól befóliázták a hátsóablakot, és minden gond nélkül hazaért. Valamikor kedd éjszaka, ami már szerda volt inkább, úgy 2 óra.

Azóta általában intézünk valamit, valamit pakolunk, vagy rendbe hozunk a házon. Nekem be kellett menni a munkahelyemre, mert Csipesz 3 éves és letelt a GYES, Apa bement a suliba, hogy Marcus tantónénijével beszéljen, doktornénihez mentünk, mert Levente fulladt, meg státuszokat kellett csinálni a gyerekekről. Itthon pakolom a cuccokat bőröndökből, dobozokból ki-be. Múlt hétvégén itt volt a család megnézni minket, most hétvégén ballagási ebéden voltunk unokatesóméknál. A fák elkanászodtak. Az utcán rálógtak a járdára, hogy ne lehessen tőlük eljárni, a diófa belepte a tetőt. A kertet ellepte a gaz, a cseresznye megérett, le kellett szedni, úgyhogy van mit csinálni, nincs idő azon gondolkozni, hogy hiányzik-e valami Finnországból. Mert mindenki megkérdezi, de azt hiszem el kell telni egy jó időnek, mire erre a kérdésre tudunk válaszolni.

Itthon vagyunk!
Én a gyerekekkel szépen haza repültem, Apa kicsit bénázott, de ő is hazaért. Kipakoltunk, óriási felfordulás van, meg gépünk sincs rendes, meg internetünk sem tudom honnan van, úgyhogy majd később leírom részletesen, hogy hogy jutottunk haza, meg hogy pakoltunk össze.

A lényeg, hogy itt vagyunk és jól érezzük itthon magunkat!

Marcuséknak péntekig van suli. Szombaton reggel be kell menni még egy órára, hogy jégkrémet egyenek, és meg kapják a bizonyítványukat.

Leventééknek is péntekig van ovi. Ők is jégkrém evéssel fejezik be az évet.

Szombaton pakolunk a kocsiba, vasárnap kora délután indulunk haza, Apa pedig majd este megy a komphoz.

Nem tudom, hogy tudok-e még írni mostanában a blogba, mert mostmár a számítógépet is el kéne adni.

De ha nem, majd otthon írok még, hogy hogy értünk haza.

Ma volt Marcuséknál a Spring Party, amit fogalmunk sincs, hogy miért így hívnak, magyarul tanévzáró.
Karácsonykor az első, a harmadik és az ötödik osztály készített műsort, most pedig a második, a negyedik és a hatodik.
Volt egy fogalmazás verseny, minden osztályban hirdettek győztest és most a győztesek felolvasták a műveiket a műsorszámok, meg a beszédek között. A fogalmazás arról szólt, hogy miért szeretik Finnországot, és miért nem. Ági azon nevetett, hogy minden gyerek azt írta, hogy miért menne szívesen vissza oda, ahonnan jött. Általában a hideggel volt bajuk.

Nem vitték túlzásba az ajándék osztogatást.
Minden tanár kapott egy tollat, a szülői munkaközösségből is hárman, akik a legaktívabbak voltak. Csak úgy pucéran a kezükbe nyomta az igazgató bácsi.
Kaptak ajándékot a fogalmazásverseny győztesei. Minden osztályból választottak a gyerekek egy szerintük legvidámabb, legkedvesebb gyereket, azok kaptak valami apróságot és minden osztályból az osztályfőnök kiválasztott egy gyereket, aki szerinte a legtörekvőbb volt az év során.
Marcuséknál Killiant választotta Ms Robertson. Killian a francia kisfiú. Nulla angollal indított és mostmár nagyon jól beszél, és Ms Robertson úgy látja, hogy nagyon igyekszik minél több dolgot megtanulni. Nagyon vagány gyerek. A fogalmazás verseny győztese és legkedvesebb gyerek pedig Leevi lett Marcuséktól. Aki pedig finn, csak Tanzániában éltek egy darabig, ő már jól tudott angolul.
Ennyi volt a díjátadás és ajándékosztás.

Különben meg pakolászok. Tegnap rávettem a gyerekeket, hogy a botgyűjteményüket vigyük vissza az erdőbe. Eldugdosta Marcus őket, hogy ha majd megint erre járunk, akkor meglegyenek.
Ma Apa elkerózott az én bicajommal a suliig, ott átadtuk Ágiéknak, aztán még este elvitte a mosógépet is nekik.

És igen!
Még csak kicsit több, mint egy éve kérte Apa a családi pótlék folyósítását és lehet, hogy holnap már utalják is.
Ok, csak júliusban vagy mikor sikerült a gyerekeket Apához csatolni, mert akkorra értek ide a hitelesített születési anyakönyvi kivonatok. Öcsike intézte őket Szegeden, Papa Kondoroson a házassági anyakönyvi kivonatot, Józsi pedig a Külügyminisztériumban a hitelesítésüket.
Aztán valamikor októberben sikerült a hivatalnak elsőre Magyarországra elküldeni az E411-es EU-s nyomtatványt, amin megérdeklődik, hogy én otthon kapok-e családi pótlékot, mert hogy egyszerre két országban nem kaphatunk. Mivel mindenhol azt olvastuk, hogy a Kincstár intézi ezeket a nyomtatványokat, odaküldettük. De mikor még februárban sem jött semmilyen válasz a Kincstártól (akkorra sikerült Apát rávennem, hogy menjen már be és kérdezze meg itt a KELA-ban(úgy hívják a TB-t erre felé), hogy hogy áll a dolog, addig meggyőződése volt, hogy egyszerűen ilyen lassan működnek a hivatalok), akkor elkezdtünk kutakodni és kiderült, hogy mivel én a rendőröknél dolgozok, nekünk oda kell küldetni az ilyen papírt, nem a Kincstárba. Akkor elküldettük oda. Március közepén fel is adták, de nem ért a rendőrökhöz a papír. Április közepén szólt nekik Apa, hogy nem ért oda, küldjék már el még egyszer. Május elején megint bement, kiderült, hogy még nem küldték el. Megsürgette. Következő héten megint beküldtem, hogy adják már ide azt a nyüves papírt, majd mi elküldjük. Mondták, már elküldték, de mivel Apa lelkére kötöttem, hogy papír nélkül haza ne jöjjön, kikönyörögte, hogy adjanak egy másolatot arról amit elküldtek, hogy ha nem ér oda megint, legyen már valamink. Kaptunk másolatot, (postán, mert az ablaknál ülő ügyintéző nem tudott adni, csak az aki valahol a háttérben dolgozik) Apa beszkennelte, elküldtük emilben, ott a rendőrös TB-s csaj kitöltötte, visszafaxolta. Ez volt múlt héten. Apa csütörtökön érdeklődött, hogy megkapták-e a faxot, mondták igen, majd jövőhéten veszik elő megint az ügyet. Apa megint megsürgette, mondta, hogy mi megyünk haza, húzzanak bele. Ma megint megkérdezte, azt mondták, hogy pénteken kiszámolták, holnap utalják kb. egy évre visszamenőleg.
Sity-suty.

Mostmár Apa is megtanulta talán, hogy ezeket a hivatalokat látogatni kell, hogy intéződjön az ember ügye. Soha nem szóltak volna, hogy az a bajuk, hogy nem kapnak Magyarországról választ.
Ági mesélte, hogy ő is nem rég kapta meg egy évre visszamenőleg a családi pótlékot, mert mindig volt valami adat, amit hiányoltak, de sose szóltak. Úgyhogy a végén minden hétfőn a KELÁban kezdett, hogy megkérdezze, hogy mi hiányzik még, miért nem halad az ügy.
Különben rendesek, segítőkészek, csak nem szólnak, hogy hol akadtak el.
Majd legközelebb mi is okosabbak leszünk. Egy kitöltött E411-el indulunk el otthonról.

Elég szörnyű éjszakánk volt. A négyesbe nem rég beköltözött egy házaspár. Fogalmam sincs, hogy mivel foglalkozhatnak, lehet, hogy zenészek, (valamelyik nap valahonnan szaxofon hangot hallottam, a fickó meg egy nagy hangfalat, vagy mit hozott).
A lényeg, hogy már többször is arra ébredtem, hogy éjszaka hazaért a fickó és kiabálva beszélget a taxissal, vagy mittudom én kivel, aki haza hozta.
Tegnap éjfélkor megállt itt előttünk a járdán egy kocsi, mögötte meg valami nagy motor, zúgott mint a fene, a négyesből a nőci meg beszélgetett a kocsiban ülőkkel. Kicsit kiabáltak, aztán csend lett. Aludtunk egy kicsit. Kettőkor vagy valaki ment el tőlük, vagy akkor jött haza megint a fickó, mindenesetre megint kiabálásra ébredtünk. Háromkor egy szúnyog ébresztett fel, az nem az ő hibájuk. De 4-kor valaki elkezdett valahol egy bejárati ajtót csapkodni, majd püfölni. Kis csend, püfölés máshonnan, valószínűleg megkerülte a házat az illető és a terasz felől püfölt, kis csend, kinéztünk, a négyesből a fickó támolygott a lakása felé, majd megint ajtó püfölés, erre már beengedte a nőci, utána negyedóra ordibálás.
Az ajtajukon a kis ablak be van törve. Ilyet is tudnak ezek a visszafogott finnek.

Délelőtt elmentünk a duzzasztóhoz. Összekötöttük a kellemest a hasznossal, mert előtte ott nem messze, a Halinen nevű város részbe vittünk néhány függönyt, meg egy olvasólámpát. Egy magyar lány kérte őket. Behívott minket egy kávéra, úgyhogy egy darabig beszélgettünk velük. Van egy kicsi lánya, meg egy francia férje.
Utána mentünk a duzzasztóhoz.

Duzzasztó

Délután pedig elmentünk bicajozni még utoljára. Nem messze, csak ide a tengerhez, ahova mostanában mentünk már egyszer-kétszer. Ücsörögtünk egy kicsit a tenger parton a sziklákon, aztán mentünk az erdőbe. Most máshol mentünk be mint szoktunk, mert feltűnt, hogy ott mindig sok bicaj van lerakva, és kíváncsiak voltunk, hogy mégis mi van ott annyira érdekes. Egy kilátó, ahonnan a város egy részét és a tengert lehet látni. Nézelődtünk, Marcus csak feljött, aztán gyors lement, mert félt. Nem tudom, miért fél mostanában a kilátókon, remélem kinövi. Utána még kicsit sétáltunk az erdőben. Nagyon klassz erdő.

Kilátás

Fiúk a sziklán

Visszafelé megnéztünk egy hatalmas, odvas fát. Simán elfér az odvában egy felnőtt ember is. Abban bujkáltak a gyerekek egy darabig.

Csipike odúból ki

A fa másik oldalán fent is kitört egy ág, ott kukucskált be Marcus az odúba,
Apa bentről fényképezett